OFF Sorry, de tele van valótlansággal az irasod, pl. Egy processzornal értelmezhetetlen az, hogy "gyengül". Mindegy, nem megyek bele, csak szerintem szakmai tanácsot akkor adjunk, ha értünk hozzá, egyéb esetben többet árt, mint használ. ON Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2016.03.28. 20:26:34
Máshol lesz a hiba, nekem talan ha egyszer fagyott mióta ujrakezdtem. A megjelenés utáni időket leszámítva természetesen. A kék halál miatt en RAM-ra gyanakodnèk.
"ÁÁÁ és kolléga jól írja a ramot kihagytam azt is érdemes cserélni, ha 2 db vagy több akkor csak párban mert lehet összevesznek nem tudnak összehangolódni, ütköznek."
Azt akartam kinyögni, hogy ha több ramod van vegyél ki 1et próbáld, cserélgesd helyükön ismét próbáld, mert az is lehet nem kompatibilisek egymással, vagy a hely nem tetszik neki, vagy ha van rá módod kérni ramot próbálni, ha meg veszel és többet akkor csak együtt tesztelteket vegyél, mert azok biztosan futnak együtt. Amikor komolyabb terhelés éri a pc-t jelentkezhetnek ram jellegű problémák amik addig nem voltak jelen, sajnos a pc világa szó szerint szív@s....
Elnézést kérek, hogy nem szerkeztettem előzöt csak beérkezett levelekre kaptam föl a fejem és meglepődtem, hogy eddig nem vettem észre és írtam bocsánatkérő levelet, illetlenségemre.... Az öregedés átka lehet ez , de nem értem fönt miért nem jelzi ezt valahol... na mindegy így jártam és a meglepetéstől eltelt az idő így nem sikerült szerkeszteni.
Szia! Hát nagyon sajnálom hogy így jártál és sajnos sok esetben, a pc-nél nem lehet biztosra tudni a probléma okát, de hasonló esetekkel találkoztam már annyit tudsz esetleg hogy kipróbálod a lehetőséget!
A kék halál utalhat rendszer összeomlásra, szoftver probléma, vagy utalhat hadveres problémára is! Nálam sokféle pc fordult már meg úgy mint új összerakott, javításra, de saját is volt és van, intel és amd is és van jelenleg is!
Tehát megpróbálom sorba leírni a lehetséges problémák okait amivel életem során találkoztam, hasonló tünetekre a megoldás lehetőségeit. Elsőnek a tápegység energia ellátását ellenőrizd mert gyengülhetett a táp energia ellátása, ami hibás működést eredményezhet. A tápegységet nem elég egyszerűen kimérni, méréséhez komolyabb műszer kell ami terhelés alatt is mér, ellenőrzésre másik tápot javaslok beszerezni cserélni, próbálni tesztelni, ha hiba fenn áll haladni tovább. A tápegységnél megjegyezném fontos kicsit túl méretezni, mert komolyabb számításoknál kell az áram és ha az hiányos akkor is okozhat kék halált, illetve hibás működést. Amennyiben a tápod biztosan jó, jöhet a videó kártya lehet haldoklik, de tapasztalatom szerint ritkán jár kék halállal, csíkozódni pixelesedni szokott a képernyő, így jelzi meghibásodását, viszont a hiba okától is függ melyik része hibásodott. Amennyiben volt lehetőséged leellenőrizni a kártyát és jó akkor proci alaplap. A proci kezd gyengülni és idővel beadja a kulcsot, ez bioszban kis áramadással javítható, de lehet csak felgyorsítod az elkerülhetetlent, vagy azonnal meghal. Alaplap gyengülés valamelyik alkatrész, itt alkatrész alatt értem a kondenzátor gyengülést, de ezt kideríteni nem olyan könnyű és nem éri meg mert sok idő, és lehet eredménytelen a keresés. A kék halál, újraindulások többségében áram gyengeségére utal, illetve túlmelegedésre utóbbi hatása továbbra csökkenti a gép képességét, azaz ha nem kap elég áramot a számításokhoz, így a rendszer összeomlik, mert a kiosztott feladatott nem tudja elvégezni időre. Amennyiben nincs megfelelő hűtés mert öreg a zsiradék és a hűtő is poros szintén gyengül a teljesítmény, mert melegedés hatására az alkatrészek viselkedése megváltozik, így áramprobléma jelentkezik. Közben eszembe jutott még 1 dolog, hogy a melegedést írtam, ha értesz hozzá csak akkor végezd a fent írottakat, és a most írtakat is!!! Szedd szét a pc-t darabokra tisztítsd, portalanítsd, de óvatosan, esetleg ha van kompresszorod fújasd át de ne tartsd közzel a fújáskor a pisztolyt, távolról tedd azt. Nehogy úgy járj mint egyik ismerősömnek javasoltam és úgy gondolta jó erős levegő fuvattal ad neki és vagy 2db apró alkatrészt lefújt, de nem vette észre, csak összerakta és nem működött pedig korábban még működött, majd vizsgálat után kiderült, hoppá hiányzik alkatrész a lapról. A proci és hűtő közti területet takarítani újra zsírozni összerak. Én minden hűtést és ventit szét szoktam szedni és újra zsírozom. A pc-ket évente telepíteni kellene és teljes szétszedést, takarítást, zsírozást kellene végezni és a ventilátor csúszó csapágyait is zsírozom, amennyiben nem csapágyasak, illetve a hűtőbordák érintett felületén is cserélni. A hűtőbordáknál, arra alkalmas hőátadó zsiradékot, a ventilátor csúszócsapágyára más kenőzsírt használunk! Itt kezd ezzel, mert lehet csak ennyi a probléma, ha tesztelésnél továbbra is jelentkezik a probléma akkor a tetején tápegységgel folytatod-----> lehet valahol kontakt hiba van ezért is érdemes mindent kihúzni a helyéről, azaz teljesen szétszedni zsírozni amit kell és újra összerakni!
Remélem sikerül megoldanod a problémát sok sikert! Elnézés, hogy itt ilyeneket írtunk, mivel a játék topikja, de az ember ott segítse társát ahol tudja és erejéből telik, véleményem szerint! Hiszen az ember mikor már mindent elkövetett, kipróbált, keresett és mégsem született megoldás, elkeseredetten mindenütt próbál választ találni gondjára, miközben reménykedik, hogy talán most megoldást kap problémáira! Amennyiben sikerül kérlek oszd meg, mit csináltál, jól jöhet....
ÁÁÁ és kolléga jól írja a ramot kihagytam azt is érdemes cserélni, ha 2 db vagy több akkor csak párban mert lehet összevesznek nem tudnak összehangolódni, ütköznek.
Szia.Nekem is Radeon kártyám van, ne abban keresd a hibát (hacsak nem melegszik túl), ne is piszkáld azokat a szar AMD beállításokat, én hozzá sem nyúlok semmihez,minden menjen a játékból. Apropó melegedés, nézd meg, nem melegszik-e túl a géped, illetve hogy a tápod elég terhelhető-e a géped teljesítményéhez képest. A Rebirth dob log fájlokat, ha lefagy.Abba is belenézhetsz.El is tudod küldeni az Egosoftnak.Nézd meg a DirectX-et is. Ha kékhalálozik, lehet hogy windows hiba, vagy ram hiba vagy akár alaplaphiba is lehet.Elég ha egy kondi kifingik a lapodon, az többé nem lesz olyan, mint előtte.Ha tuningolod a géped és manuálisan, akkor lehet hogy ott a hiba.Nézd meg a melegedést, a tápot, a hűtőket. Utoljára szerkesztette: kisiku, 2016.03.28. 18:07:03
Üdv! Szerintem csak siránkozni fogok, nemigen tudtok majd segíteni, de kifogytam az ötletekből:( Állandóan kifagy a játék, pedig a minimum követelményeknek megfelel a gépem, sőt, olyan közepes minőségre beállítva is szépen futna. Az elején futott is, míg el nem kezdett szétfagyni, ötpercenként kékhalált produkált. Első körben lejjebb vettem a minőségen, amire helyre is jött (2-3 napig, tiszta játékidőben mérve). Ekkor újra kezdte, én újra butítottam a grafikán. Rendbe jött (1 napig kb),mire levettem a grafikát minimumra. Játsszunk tovább, 2-3 nap múlva megint nekiállt:((((( erre elkezdtem kutakodni a neten, Radeon videokártyám van amit nem igazán szeret... Oké, illesztőprogram csere. Helyrejött egy napig, majd nekiállt kék halálozni. Játék,modok uninstall, újrarak, helyrejön. Majd... elcsesződik megint. Játék le, steam le, újrarak, megjavul, egy napig jó (tiszta játékidőről beszélünk még mindig) majd kékhalál ötpercenként. Illesztőprogram beállításait átteszem a neten javasolt módon (AMD tulajok rulez) amire megjavul, majd.. ki találja ki? Kékhalál/kifagyás. Ok,AMD Radeon Dual Graphics kikapcsol,erre megjavul, elromlik. AMD és processzor túlhajtás bekapcsol, megjavul a játék majd elromlik. AMD és processzor túlhajtás kikapcsol, ez egy időre helyrehozza a játékot:)
A játék nem laggol, nem akad egy pillanatra sem, egyszerűen előzmény nélkül bedöglik, valamin változtatok, helyrejön majd megint bedöglik DDDDD. Türelmeteket köszönöm :) :) :) Utoljára szerkesztette: Wolwerine, 2016.03.28. 16:24:40
Korábban úgy rémlik csináltam valami ilyesmit, de majd meglesem ismét, de lehet a pc rendszerét kellene újratelepíteni mert más programban is találtam már futás hibát, szerencsére annyira nem vészes. Kb 1 éve volt újra rakva a rendszer már megérett a csere, de 2 nap mire mindent fölpakolgatok, így tolom még... Köszönöm segítséged!
Sziasztok! Join my Squad-ot nyomtam neki 1000el, de cseszett rám, de lehet az a gond a hajóra kattintva küldtem ki a sofőrt, és újra kiosztva az emberkére kattintva jobban fog működni a dolog. Minden esetre visszatöltöttem 1 korábbit mert az összes lóvét elköltöttem, hogy tudjak kis hajót foglalni, illetve azt magammal vinni, ráadásul sok óra ment rá, oszt jól pofára estem mert a kis hajóért 1 árva buznyákot sem kaptam mire taliztam 1 hajóácsot ahol eladhatom...... Még a játék elején vagyok és volt már 1-2 hiba amit észre vettem, de újratöltésnél vissza állt a rend, eddig szerencsére. 1 küldinél úgy jártam ami a fő szál, az új rendszerbe keveredtem. Bedobott 1 új kapun, hogy fedezzem föl azt a rendszert. Tök sötétség és a távolban 1 kapu közzel 2milla km-re, hát 1-2 órában még érdekesnek találtam a nagy semmit, de mikor rájöttem hogy a kilométerek nem csökkennek a kapuhoz menet, és ott ragadtam. Mérgembe újratöltöttem, no majd ismét vissza keveredtem ahhoz a küldihez, mert piszkálta a csőrömet, de szerencsére már helyre ált a rend és teljesen más fogadott, így már sokkal élvezetesebb volt mint előtte A másik 1 állomáson a kis szállítóhajó nem tudott bemenni a csarnokba, állandóan nekiütközött a bejáratnak és figyeltem pár 10 percig szerencsétlen próbálkozott újra és újra bemenni, de csak a kapufa sikeredett neki Újratöltésnél az is megjavult, néha akadnak kisebb búgok, de szerencsére pár órás belefáradt kísérlet a sötétségben és a nem szűnő 2millás kilométernek köszönhetően, felnyitotta a szemem, újratöltöttem és rájöttem, hogy így eltüntethetőek a hibák, ha jönne 1, persze csak kérdés honnan tudja az ember éppen búg vagy küldetés
Köszönöm szépen a segítségetek Tisztelettel és üdvözlettel Lion
Ugyanezt csinálja az autopilot is.Egyszer kértem csak meg, hogy vigyen valahová amíg kimentem sz*rni, arra jövök be, hogy szétlőtték a hajómat, maradt kb 10% életereje, gyors manőver, aztán túléltem.Nagyon rossz a pathfinding.Én kitaláltam erre valamit,csak nem tudom, működne-e: lehet venni és lerakni Navigation Bouy-t, ez már korábban is ment.Jó lenne, ha ezeket tudnák a hajók követni.Most csak annyit csinál ez, hogy villog, tehát te tudni fogod, hogy megjelöltél valamit.
Biglion: Vedd kis Squad-ból és add hozzá újra.Néha előfordul, hogy a Follow me gomb szürke. Itt egy kiváló példa, hogy követnek, mint a pincsikutyák, ahogy Imre is mondja:
"Join my Squad", követnek mint a pincsikutyák. Azért valljuk be őszintén a navigáción lehetne javítani. Most az új szektorokban látni lehet milyen rossz. Taxizok egy nagy hajóval, persze a kijelölt "úton" menne, ha nem lenne tele kaviccsal, legalább háromszor nekimegy egy kőnek, csak utána kerüli ki. Minden útjában levő akadálynál eljátssza, a boostingnak lőttek, és legalább két-háromszor több idő az út.
Sziasztok! Tud arra valaki megoldást, hogyan tudom rávenni az elfoglalt kis hajókat, hogy kövessenek (Pilóta hajóhoz rendelve)? Hiába jelölöm ki a követést nem teszi, át megyek másik szektorba nem jön utánam, csak úgy ha odahívom, kicsit fárasztó! Van erre ötlet, megoldás? Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv Lion
No, teljesen felfedeztem minden új szektort, hamarosan csinálok is egy térképet az egész univerzumról.
Nem kell semmit tenned, ilyen szokott lenni.Vedd ki a gyártól a bányászokat, Join my Squad, majd add vissza, Assign to manager és újrakezdik a bányászatot.De nézd meg előtte, hogy mindegyiknek van-e még bányászdrónja, mert azokat le szokták lőni.Ez akkor fordul elő, ha nincs neki drónja vagy olyan helyre tud csak menni,ahol az adott anyagot nem tudja kibányászni. Nem lesz nehéz később sem, hiszen a menüből kilistázod a gyárakhoz rendelt hajókat és egyből látni fogod, hogy melyik mit csinál.Arról nem beszélve, hogy nekem összesen 10 bányaállomásom van a közel 80 űrállomásból, azokat pedig nem idő megnézni néha.
Sziasztok! Nekem olyan problémám jelentkezett,hogy a menedzser gondolt egyet és betette a bányászhajóimat járőrbe. Akkor tűnt fel,amikor a raktáram kongott az ürességtől,és teli raktérrel járőröztek a bányászhajóim. De ezt az architect is eljátszotta.Ha a kapitányokat visszahívom,majd újra odaküldöm visszaáll. De ha lesz nekem is 40-50 gyáram,azért ez nehéz lesz. Mérgemben feltettem az autotredert,és igy legalább működik.
Nekem már ez is elég izgalom.Nem szeretem az olyat, amikor túlbalanszíroznak valamit.Tehát, amikor pl. túl könnyű a játék, akkor gyorsan csinálunk valami nagyon nehezet, hogy megmutassuk.Nekem ez így teljesen jó. Mint ahogyan az is, hogy mindegy merre építkezek, milyen messze, milyen mélyen, milyen veszélyes helyre, megtalálnak a kereskedők.Nekem baromira bejött a raktár, a többi anyagot raktáron kívül is viszik, mint a cukrot.35 milliárdnál tartok.Most ugyan bebuktam 4 Albatross XL-t, de már újrarendeltem.A pénz már nem számít, csak az élvezet.Most elmegyek zúzni Xenon Matrixokat, meg, mindent ami Xenon, aztán meglesz a jó érzésem :) Hard-on tolom, de lehet hogy felrakom Very Hard-ra.
A veszélyes zónákról, múltkor unalmamban és kíváncsiságból kitakarítottam egy aknamezőt, mentés ki/be léptem. Az aknákat visszarakta ugyanoda, ez így nem fair, miért nem tud dinamikusan gondolkodni, és máshová pakolná a bogyókat.
Ha esetleg lankad a fordulatszám, próbáld ki ezt a CWIR modot. Ott aztán van pörgés rendesen Nem elég ám egy-két gyár hogy megsüsse a Xenonokat. Úgy bedarálják pikk-pakk hogy öröm nézni. Betelepedtem a teladiakhoz, kiebrudaltam a Xenonokat. Még szerencse hogy gyárat nem húztam fel oda. Egyszer csak megjelent két Icuka a sleppjével együtt. 4 Fulmekron, hozzájuk 2-2 Phoenix, 1 missile cruiser, 1 mobile weapon sul, meg egy kis hajó elhárító (most kapásból nem tudom a nevét), összesen 24 hajóból álló flottámmal majdnem menekülnöm kellett. Mondjuk ez a squadban squad is elég bután viselkedik nálam. Kineveztem az egyik rajt vezérnek és az alá tettem a többit. Erre néha úgy összegabalyodnak hogy 1-2 óra mire odaérnek a kiszemelt célhoz, ráadásul kísérőként nem is mindig lövik az ellent. Mintha mindegyik saját formációt akarna építeni. Viszont ha mind csak alattam van akkor a különböző sebességek miatt összevissza érnek oda és az elsőket simán bedarálják mire a hátsók megérkeznek.
Ehhm, nekem már valamelyik szalagom nincs is meg...az első nagy esésemnél 10 nap a balesetiben, január 2-án már műtöttek, amikor ti még csak józanodtatok a 2005-ös újévben :), én meg feküdtem a jéghideg, keskeny tepsin, majd 3 hónapot követően tudtam újra járni.
Most, hogy az utóbbi 10-15 állomásomat felügyeltem építés közben, azaz ott voltam, ezt tapasztaltam.A radarral nálam is elszórakozik, de néha mással is.És tökmindegy, hogy van neki még szabadon 20-25 drón, amit használhatna, nem, kiküld egyet és azzal építi úgy egy órán keresztül...úgyhogy most hagyok időt neki.Tekintettel arra, hogy jó messze, két Xenon szektor közé építkezek, itt figyelnem kell, de ha egyszer megvannak ,akkor a Xenon nem tud mit csinálni, hullanak mint a legyek én meg begyűjtök hajót, rakományt, meg lóvét. A raktáram meg úgy pörög, hogy óránként 100 millát kiveszek belőle.Beraktam 13 ezer egységnyi microchip-et, 5 perc múlva már kérte a következő adagot...az összes fegyveremet eladom, nem győzöm gyártani.Eddig ott rohadt mind a fegyvergyárakban. Minden nagyon fogy, úgyhogy lekopogom, erre vágytam.Nem a pénz, hanem a pörgés, a gyártás élvezete, meg közben a harc és az élet elterjesztése olyan távoli helyekre, ahol a Xenonon kívül csak a Danger Zone-ok és aszteroidák vannak.
Ebben az építész dologban biztos vagy? Mert azt én is észrevettem, hogy a műhódvevőt szereti elbénázni, de a többinél nem vettem észre! Aszittemezisújabbribörszficsőr!
Egy keresztszalag barkácsoláson már én is túl vagyok. Térdműtét rulez!
Igen, valójában Toride-ban lepattantam egy aszteroidáról és a sok büdös szennyes ruhámban, amiről az alkalmazottak panaszkodnak, elestem...
Viccet félretéve, tényleg egy rossz mozdulat volt és az amúgy is műtött térdem újra megsérült, de nem kellett újra megműteni, hál'istennek.Már tudok ülni a gép előtt egy keveset, úgyhogy hamarosan nekikezdek. István: én olyan szinten nem tudok motorozni, hogy én utasként is félek a motortól, egy barátomat már elveszítettem emiatt.
Vissza a játékra.Rájöttem, hogy nem feltétlenül jó, ha építkezésnél rögtön kiadunk egy újabb építési parancsot az Architect-nek egyazon állomás esetében, mert van hogy egy órán keresztül építi a radart egy-két darab drónnal, tehát ha elkészült egy modul, várjuk meg, amíg visszaérnek a drónok a CV-be, különben borzasztó lassan kezdi az építést.
Szerintem viku nekiment a Skunkal egy állomásnak és nem volt bekötve az öve. :-D
Viku! Nem győzöm hangsúlyozni; Részegen ne motorozzunk! Ha ittál, válassz inkább egy nyerges vontatót, vagy legalább egy kisteherautót legközelebb!
Sziasztok szép estét mindenkinek!
Tisztelt kisiku! Sajnálattal olvasom, hogy mi is történt veled! Mint ahogy itt lentebb is írták, igen sokan már epekedve, köztük én is, lessük, várjuk az új írásodat! De ahogy kedves fórumtárs is megjegyezte, az egészséged sokkal fontosabb a könyvnél, bármennyire is várjuk azt! Úgy gondolom és bocsássa meg nekem mindenki, de inkább pihenj, mint hogy károd keletkezzen, a könyv írása meg vár, és mi is, no meg muszáj lesz amennyiben olvasni szeretnénk Belőled 1 van mint ahogy mindenkiből, ezért légy megfontolt s mint később megbánd azt, hidd el tudom miről beszélek...... 1 szó mint 100 pihenj, gyógyulj meg és jobbulást kívánok, aztán jöhet a könyv, ha egészséged, időd engedi azt!
Köszönöm mindenkinek, mondom, egy picit jobban leszek és esetleg nem gipszben leszek, tehát ülni is tudok gép előtt, akkor elkezdem írni.Azt hiszem úgyis mindent felfedeztem benne, szerintem a lényeg már megvan a fejemben.
OFF:Én most egy darabig valszeg inaktív leszek, mivel baleset ért és még nem tudom, hogyan lesz a következő hetekben.Holnap kiderül , hogy kell e műteni vagy sem, mondjuk írni még tudok, csak a térdem sérült , igaz azt egyszer már műtötték.Amint újra képes leszek normálisan ülni egy széken belekezdek a könyv átírásba, addig is jó játékot.Hál'istennek nem kórházban vagyok,csak elég rossz begipszelve ülni, meg miegymás. OFF vége
Olyat már olvastam az egó fórumon, hogy kapitányok nem hajlandók lemondani, de az nálam ritkán merül fel, hogy lecserélem. Eleve jó képességűeket veszek fel. Ez valami globális felvételi/elbocsátási probléma lehet 4.0 hozadéka. Úgyis ki kell adniuk valami javítást hozzá, csak türelmesen kell várni. (Vagy türelmetlenül kiollózni a mentésből!) De ez nem segít azon, hogy nem hajlandók dolgozni!
Már én is a bétát várom, mert az újdonság varázsa nálam eddig tartott. (Talán 100 óra) Ennél többre számítottam.
Megpróbáltam, sajnos nem jött be:( Nem lehet velük beszélgetni. Csak három opció van: mutasd mit tuccc, ki vagy rúgva! és a goodbye...
Azt is megpróbáltam, hogy állomásra dockolva küldöm el és majd jól megkeresem az állomáson :D A vidijó bejön ahogy leballag a hajóról és azzal a lendülettel el is tűnik. Nem lehet megkeresni:(
István: persze, hogy van gyalogkakukk a hajón:) Miután kiokosítottatok az új foglalási rendszerről, az 50 nyúlbélából már 11 elite 28 veterán és csak 11 műkedvelő amatőr van. Az, hogy két vagy több Marin Officer van a hajón nem okozott gondot, mert harcolni hajlandó mindig csak egy volt.
Nem is rémlik, hogy valaha ilyen hiba előfordult volna! Oszt' gyalogok is vannak hozzá? Az mondjuk nem túl szerencsés, hogy összekapnak a melón. Kettőnek nyugodtan köszönd meg az eddigi munkáját!
Találkozott-e már valaki azzal a problémával, hogy hiába van a Skunk-on Marine Officer, mégsem lehet vele hajót foglaltatni, holott korábban már ugyan ő rekvirált több hajót is?
Már a második ilyen pupákkal fordult az elő nálam, hogy néhány hajó foglalása után "elromlik" a versenyző. Jelenleg három Marine Officer van hátul a sufniban és csak a legutóbb felvett hajlandó -egyelőre még- nekirugaszkodni a melónak. Van erre valami megoldás, vagy hajtsam el a két -már jól kikupálódott, harcedzett- officer-t?
Ha valaki nekiugrana a magyarosításnak, egy részében szívesen segítek csak jelezzétek.
Üdv Emberek! Most akadtam csak rá erre a játékra. Az lenne a kérdésem, hogy létezik-e ehhez a játékhoz magyarítás vagy magyar párbeszédfelirat?
Köszik!
Időkorlátos küldetések leginkább a Transport típusúak, amikor időre kell eltaxizni valakit valahová. Az építős küldetéseknek nincs határideje, és tiéd lesz az állomás, miután megépítetted. Az ilyen küldetéseknél nem árt figyelembe venni, mielőtt nekikezdesz, hogy - főként ha anyagi lehetőségeid korlátozottak - mibe kerül felhúzni az első szintet. Pl nekem most van olyanom, hogy építsek egy Spice Plantation-t és kapok érte 9 millát.Ebből kábé 4-be fog kerülni az állomás(illetve nekem ingyen, mert mindent én gyártok).De amikor 6-ot kapsz, hogy húzz fel egy ATS vagy URV Mass Fab-ot és azok 30-40 millától indulnak, akkor érdemes meggondolni.Főleg, hogy utána még bővíteni is akarod. Ez csak az elején nehéz, én a hetvenötödiket építem...
Hidd el mindenki kezdőként kezdte 1. Röviden : igen. Hosszabban : ha megvan az építőhajó, van rajta építész és a megfelelő galaxisban szeretnél építeni vele akkor csak pénzt kell adnod neki, hogy építőanyagot vásárolhasson. Ezt az építés előtt meg is kérdezi, hogy Te biztosítod az anyagot, vagy ő vásárolja meg. 2. A kis hajókba 3 db drón fér bele. Miután kiválasztottad hány hajót szeretnél gyártatni, a következő kérdése hogy milyen drónt tegyen bele. Ha nem adja fel ezt az ablakot akkor valószínűleg nincs neki készleten drónja. Ebben az esetben vagy elmész másik állomásra és megpróbálsz más hajót gyártatni, vagy legyártatod és utólag szereled fel drónokkal vagy azon az állomáson ahol építették vagy egy másikon. 3. Az építős küldetéseknek tudtommal nincs időkorlátja, legalábbis én még nem találkoztam ilyennel.
Ajánlom neked is figyelmedbe kisiku magyar nyelvű leírását, szinte mindenre választ kaphatsz belőle. Utoljára szerkesztette: 3lm0, 2016.03.18. 13:20:22
Apró tapasztalat, a "CWIR" nem szereti a "Hunter Ships" módot, hajlamos lefagyni a játék (pedig a Bulldog belopta magát a szívembe), a "Super Transport" eddig nem akadt össze vele. A CWIR-ben is van egy rakás új hajó, Maelstrom xenon és kalóztanya, a Heretic Vanguards (akik semlegesek kezdéskor) egy egész birodalmat épített fel. Igaz kaszabolják egymást gépekkel és a Splitek is beszálltak harmadiknak, q... jó nézni ha a három fél egy helyen van egy időben.
Kezdő vagyok és volna pár kérdésem: 1, Az URV forge-nál elég a pénzt odaadni és beszerzik,vagy ez így nem járható? 2, Kis bányászhajókat hogyan lehet használni? Azt írja drón kell neki,de hogyan tudok drónt rakni rá? A small ship dealer nem akar pakolni rájuk, üres a választék. Egyáltalán van értelme ilyeneket venni? 3, Határidős az URV forge építése?
Saját hajógyárba gondoltam a bontást. De lehet inkább ezt a CWIR-t fogom használni, ha lenyomtam a küldiket akkor aktiválom. Pont azon gondolkodtam, ha már az ember ott jár akkor nem számít a felesleges hajó eladja az ember és kész, inkább talán mint érdekességet majd kipróbálom. Lassan neki is látok már alig várom, csak előtte gondoltam rendre rakom a dolgokat, aztán meg sem álok a határig ami nemtom hol van
Üdv Lion
Nos elfelejtettem hogy K-t nem lehet "reciclálni" (micsoda új magyar szót fejlesztettem ki ). Viszont ezt ki is írja tehát szerintem működik a mod CWIR-rel együtt. Mindenesetre értelmét nem nagyon látom NPC hajógyárban, csak sajátban. Maximum ha az NPC gyár annyira nincs ellátva alapanyaggal és nagyon ott akarsz vásárolni, viszont ez esetben pénzt nem jár a hajóért csak valamennyi nyersanyag ami gondolom a gyáré lesz, ergo odaadtad az NPC-nek ingyen és bérmentve a hajódat (micsoda biznisz )
Azt már most kijelenthetem hogy akadni egyik sem akad össze a CWIR-rel. Mivel most sikerült elfoglalnom egy K-t nemsokára pontosan megtudom mondani hogy működik-e.
Kisiku a CWIR előtti játékomban tökéletesen ment a Station Recycle 4.00-val.
Én csak a Station Recycle-t próbáltam, igaz, utoljára valamikor a 3.22-nél bontottam el gyárat, nem tudom, működik-e a v 4.00-val. Ha hajót simán eladsz a Shipyard-on, akkor nem megsemmisítik, hanem átkerül más tulajdonába, általában az lesz a tulaj, akié a hajógyár. A Station Recycle jól működött, és érdekesen volt megoldva: volt visszaszámlálás, evakuálás, stb.De eltűnt fizikailag is a gyár és jó részét az építőanyagoknak vissza is kaptad a CV-re, ami utána újra készen állt építésre.Azóta nem próbáltam, de lehet hogy az ATF-et átépítem máshová, ahol még több ellenfél van.Mondjuk Constant Cascade mellé.Oda pont jó egy jó erős fegyvergyár!
Nem minden mod-ot tesztelünk/használunk, mivel több van, ami tönkreteszi a játékot vagy az élményt. Mindig olvasd el, mit írnak róla a játékosok, illetve a készítője, mielőtt letöltenéd.
Sziasztok szép napot mindenkinek! Mára jutottam a végére annak a sok modnak amit 3lm0 feltöltöttél nekem (átolvasgattam profi kugli angol tudásommal és próbáltam értelmezni mi-mit is nyújt), amit most is hálásan megköszönnék és ugye ahogy írod, kisiku-nak is mindig ki jár a köszönet értékes könyvéért, én nagyon szeretem az igényes dolgokat és az ő munkája több mint igényes az ember szívét megérinti az írása, köszönet érte néked ismét.
Nos ahogy írtam átnyálaztam a modokat és próbáltam kiszedni a hasznosakat! Éppen írni is akartam ezt a CWIR modot mert sehol nem taliztam írást róla csak említést, dimre megérezte a rezgést a térben és megelőzött ! Van a shiprecycle mod, amit jónak vélek ugye, ha jól értelmezem ez hajó újrahasznosítási lehetőség, viszont valamelyik fórumon mintha olyasmit értelmeztem volna, hogy a CWIR és shiprecycle nem fér meg egymással!
Most kérdeznék tőletek hogy ez így is van, jól értelmeztem, hogy nem fér meg együtt a kettő? Jól értem a CWIR modot csak a küldetések kijátszása után érdemes fölrakni? A shiprecycle modot próbálta már valaki, működik jól? Érdemes föltenni a CWIR-t és a shiprecycle modokat? 1 kis magyarázattal segítsetek ki kérlek! Nagyon szépen köszönöm a segítséget!
Yag: Olvasd el kisiku könyvét nem fogsz csalódni sokat tanít és jól magyaráz!
Igen a menü rendszerbe régen mindig ott voltak a modok letöltésének lehetősége, illetve különböző oldalak linkje és minden ami hozzákapcsolódott az adott játékhoz! Mióta volt oldal újítás ezek eltűntek! Vagy csak törlődtek, de kár értük, igaz sok oldal meg is szűnt!
Tisztelettel és üdvözlettel Lion
Ide, de akár ide is lehet írni. A fejlécben ott van, hogy mi kell az átvételhez. Már csak egy önként jelentkező kell, akit megszavazhatunk.
tomonor 1.16-án lépett be utoljára. A házigazda átvétele nagyon egyszerű. Valakinek el kell vállalnia. Majd ezt követően a fórumozóknak hsz-ban kell kinyílvánítani tetszésüket, nem tetszésüket. Ezeket a hsz számokat majd meg kell adni a megfelelő topic-ban, ahol kérvényezni kell az egészet. Viszont most így nem tudom, melyik topic is erre a megfelelő.
Ami még megragadta figyelmemet a leírásban, ha egy NPC gyár megsemmisül, nem spawnolja be a játék fél óra múlva teljesen épen, építési anyagok, fegyverek szükségesek az újraépítéséhez. Belegondoltam, látom a fényt a világuralom felé vezető alagútban. Érdekes, hogy mindenki mindenkivel háborúzhat, a HOA megpróbálja lenyomni a PMC-t, és átvenni az uralmat Albionban, vagy a ROC Devriesbe életet lehelni. Szép tervek, ha elkészül egy XTM forma tartalma lesz.
Csodálkoztam is rajta hogy a fejlécbe miért nincs kirakva a műved. Nem tudom hogy esetleg a topic gazdája már nem lenne aktív, vagy csak ide nem jár. Egy üzenetet mindenképp megérne megtudni, mert ha már nem aktív, meg kell kérni az oldal valamelyik üzemeltetőjét hogy adja át a topicgazdai jogot valamely aktív fórumozónak és utána Ő tudná szerkeszteni a fejlécet. (Elite Dangerous fórumon ugyanez volt a helyzet és így cserélt gazdát a topic)
Én meg köszönöm, hogy újra be és be linkeled, mert ugyan emlékszem, hogy hol van, de jó lenne valahová ide kirakni a topic-ba valami gombsort vagy ilyesmit, hogy ne kelljen mindig visszamenni a fórumozóknak.Régen asszem lehetett a topicokhoz fejlécet csinálni, de nem én vagyok a házigazda, nem tudom hogy kell. Aztán úgyis tervbe van véve honlap készítése is, de ez még a jövő.Előbb a könyvet kell átdolgoznom aktuálisra.
Akkor tényleg csak olvasgattad a fórumot ha elkerülte a figyelmed kisiku fórumtárs magyar nyelvű leírása. Engem például ez hozott erre a fórumra. Teljesen automata fegyverkezelést nem fogsz találni sehol. Van célzást segítő rendszer, amely egy kis keresztet rajzol az éppen célzott hajó elé, ha oda lősz akkor fogod eltalálni (magyarul a lövedék és az űrhajó pont akkor ér arra a pontra). Alap beállítások esetén a Shift + E billentyű becélozza neked a legközelebb lévő ellenséget. De ha emlékeim nem csalnak a leírásban részletes információt fogsz kapni. Sok játéknak a gyártók által összeállított leírása sem olyan, minden igényt kielégítő mint kisikué. Köszönet érte újra (ugysem lehet megköszönni eléggé:-)
Megfertőztél Én is elkezdtem egy új játékot, pedig már kezdte meghozni a gyümölcsét az a kb. 3-400 óra játék amit eddig játszottam. Viszont az első órák tapasztalatai nagyon pozitívak, kapunk egy igen dinamikus galaxist. Folyamatosan megy az adok-kapok és erről informál is a játék. Volt hogy csak odarepültem az utolsó csata helyszínére és besepertem a kontikat. De volt hogy pont megpróbálták a Xenokat elűzni az egyik zónából és épp ott tartózkodtam, soha eddig még ennyi idő alatt ennyi Xenont nem öltem. Igaz a hajókat ott kellett hagynom egyenlőre, mert pilóta nem volt velem, ráadásul nem sikerült kiebrudalni a tulajt. Ha jól emlékszem 3 Icuka védett és rendesen formációba álltak, mind mellett volt 1-2 K és 2-3 P-M-N szakasz is. De a többiek is elég jól szervezettek, eddig nem találkoztam olyasfajta öngyilkos hajlamúakkal akik egy-két hajóval rontanának flottákra. Mondjuk kereskedés szempontjából biztos hogy másképp kell hozzáállni mert az eddig megszokott viszonyok borultak. Egy idő után pedig biztosan állást kell foglalni valamelyik csoport mellett. Viszont őket szerintem akár a totális uralomig lehet segíteni. Mindent összevetve (akármennyire is alfa állapotú) nagyon jó kis kiegészítő, nem bántam meg hogy elkezdtem ezzel játszani. Eddig (igaz még csak 4-5 órát játszottam vele) nem találkoztam egetrengető hibával.
Kedves játékosok. Az előző széria X3 részével kellemes órákat töltöttem el, így nosztalgiaként gondoltam pár órát itt is eljátszanék Kérem adjatok olyan magyar nyelvű linket amit elolvasva rendet tudok tenni a fejemben mert úgy látom és olvasom a posztokból hogy pár dolog a korábbi részekhez képest megváltozott. Az angol nekem sem az erősségem de elboldogulok játék közben. Kezdtem egy kampányt, ahogy észrevettem amolyan tutorial szerű menjünk lépésről lépésre történet. Potom másfél órán keresztül jöttem-mentem a sztrádákon és kergetőztem a csúnya piros enemy feliratú valamikkel. Dokkolgatást, toborzást "gyakoroltam". Mászálgattam a bázisokon. Kelletlen de a célbefogás kergetőzés közben nehézséget okozott. Oké, hogy ráklikkelek és autopilótára állítom hogy kövesse, de gondolom van olyan gombkombináció amivel a pályán lévő ellenséget be lehet targetolni és arra robotpilótával ráfordulni mert manuálisan egerészve haláli kínlódás. Nyomogattam a klaviatúra más játékaiban jól bevált gombokat, majd keresgéltem a controllban de nem leltem ... vagy nem értettem melyik az. De valami csoda folytán túléltem még ha hárman is voltak rajtam. Azt is el tudom képzelni hogy van olyan célzó szerkezet még ha építeni is kell, hogy csak becélzom és kilövöm az ellent és nem röhög rajtam hogy eltaláltam vagy sem mert porrá hullik ... ? Ha már ilyen prototype - micsodám van harcolhat aftomatán helyettem. Vagy nem ? :))) Tehát a játékmenet leírás ha csak pár oldalas is legyen vagy soros, megkönnyítené az életemet. Lehet hogy lámaság ilyen alapokat nem tudni de talán nem nevettek ki ha ennyire az alapoknál kezdeném a tanulást tőletek profibbaktól. Lapozgattam a fórumot is, pár dolog összeállt de vannak még hiányos kockák a játékmenettel kapcsolatban. Jó lenne kereskedni, kevesebbet harcolni, pénzt gyűjteni majd építkezni. Mit hogy merre miért kérdéseim csak gyűlnek. Hogyan elégítsem ki ezekre vonatkozó kíváncsiságom ? Sajnos az official videókból se derült ki minden számomra. Magyarnyelven nem tesz fel senki egy vázlatos összefoglalót? Manapság midnen szutyok játékról lehet találni magyar kommentet még ha szalonképtelen is ... egy ilyen profi stratégiai játék meg szűkölködik az ilyen egyszerű káprázatban. Megérteni honnan hova juthatok el. Persze értem hogy free vagy open world de akkor is. Úgy látom, hogy a lehetőségek tárháza sokkal nagyobb mintsem majd belecsapok a közepibe és szépen fejlődgetek, építgetek mint x3. Köszömöm előre is türelmes válaszotok.
Mivel ugyanaz az emberke csinálta mindkettőt bele van integrálva.
Mi a gazdaság mozgatórugója itt?Már többször mondtam: a háború. Mi a végtermék? Az űrhajó.Mi kell az űrhajógyártáshoz?Sok fegyver és alkatrész.Miből tevődnek ezek össze?Még több termékből és így tovább...
Sajnos ez a valóságban is így van.Mivel nem tudjuk a bolygók lakosságát etetni és ellátni energiával, marad ez.Nem tudunk kolonizálni sem, de legalább életben maradtunk (már amennyiben az előző részek sztorijára gondolunk). Az előző részekben mindenki irtotta a másikat.Ez itt alábbhagyott (legalább a civilizációk nem egymást marják), maradnak a kalózok és az idegenek.Persze nélkülük unalmas lenne az élet, mármint a játék.
Jó reggelt! A Warehouse-om úgy megy mint a karikacsapás!Mármint az új...az első is megy, csak abba más és kevesebb cuccot raktam.Ez a fegyvertár óránként hoz nekem vagy 50-200 millát...a fegyvereimet viszik, mint a cukrot, de az összes high-tech terméket is (Reinforced, Podkletnov,Plasmaflow,Microchips,stb) Olyan forgalom alakult ki körülötte, hogy nem győzöm tölteni.Így sikerült megszabadulnom eddig kb: 3000 HIT/MA, 400 PlasmaJet, kb 600 Plasma/MA és több ezer rakétától, Reinf.Metal és high tech cucctól.A fegyvergyáraimnak végre van értelme is, nem csak erődítmények. Egy zseni vagyok!
Közben nem győzöm gyártani a többi cuccot sem, minden elfogy!Azt is lesz*om, ha nem annyit keresek rajta, mert már minek ennyi pénz (32 milliárd)?De mivel mindent én gyártok, ezért a profitom sem annyi, amennyit a gép kalkulál, hanem szerintem úgy az ötszöröse. Most egy darabig nem töltöm a fegyvergyárakat, fogyjanak ki előbb teljesen üresre.
Hm, írják, hogy nehezebb fokozaton több ellenfél van, én nem tapasztalom.Hard-on nyomom, max jobban kell vigyáznom magamra, de nem látom, hogy többen lennének.Lehet hogy feltolom Very Hard-ra, aztán meglátom. Utoljára szerkesztette: kisiku, 2016.03.17. 09:01:47
Jól értettem, hogy ennek a módosításnak három lényeges eleme van: Háború, háború és háború? Már látom is magam előtt a sok zónákért folytatott harcok során rommálőtt gyárak xml-ben történő kiegyengetését. De amúgy figyelemreméltó kezdeményezés. Kár, hogy a pléjersípjardot nem támogatja! Lehet,,, egyszer rápillantok, ...mert kíváncsivá tett!
Próbálta már valaki ezt: CWIR Infó: XRWIKI Nagyon tartalmas kis csomag lesz, ha elkészül valaha, pár kép kedvcsinálónak FONTOS: addig ne használjátok amíg a plotot nem csináltátok végig Kezdtem új játékot egy szép induló csomaggal
Pozitív kis-nagy változtatások, Maelstrom rendesen be lett építve, már nem csak jeget lehet bányászni, kellemes női hang tájékoztat a veszélyekről (a junosztyon is megjelenik). Pl. ez is egy apró, de hasznos dolog
Más módokkal esetlegesen akadhat, lefagyhat a játék, egy alfa állapotú komplex csomagtól így is szép teljesítmény. Utoljára szerkesztette: dimre, 2016.03.17. 03:22:18
Nofene ezt eddig észre sem vettem. Igaz pont ott van a vidkari overlay-e és az elég szépen takarja. Mindenesetre köszönöm az infót.
Az volt a ludas, köszönöm. Már engem is a szívszélhűdés kerülgetett, épp csatázom egy Phoenix-vel hogy elfoglaljam, erre elkezdi. Érdekes dolog viszont hogy betöltöttem egy előző mentést akkor jól működik, majd vissza az utolsót és ott is rendesen megy. aztán kiléptem és (miután száműztem F12-re ezt a hülyeséget) úgy töltöttem be az állást akkor megint a Newtonit alkalmazta. Közben találtam a "felugró üzik/egyebek elrejtik a térképet" problémára egy viszonylagos megoldást, a Shift + R kombinációval nagyon kevés üzenet jut a monitorra így az esetek nagyobb részében a térkép látható.
Alapból azt hiszem "B" és talán flájing asszisztens a neve a beállításokban. Már rám is hozta néhányszor a frászt. Át is költöztettem a billentyűzet másik oldalára. Viku! Még én sem fedeztem fel a galaxis egyik zugát sem! Nem olyan régiek ezek az acsívmentek, azt gondolom aki már régen benézett minden kavics mögé, annak szarik kipipálni. UFO-val nem találkoztam. Nem egy trinagulum lakóra írta??
Uhhh valamibe nagyon sikerült belenyúlnom. A hajó elkezdett Newtoni fizika szerint repülni, tehát nem "áll meg" az űrben hanem sodródik. Valami billentyűkombót nyomtam meg harc közben szerintem, de hogy mit fogalmam sincs. Ha valaki tudja milyen billentyű(ke)t kell megnyomni hogy visszaálljon, ne tartsa magában
Ki is próbáltam, kiváló, köszönet István! Nekem asszem District 8-on belül sikerült kettőt is felhúznom, de máshol nem nagyon van.Igazándiból nem számít, főleg így nem, hogy átnevezhetem. Apropó feltűnt még két dolog, az egyik hogy találtam a múltkor Cold Star-ban egy Unidentified Flying Object-et ha jól emlékszem, ez volt a korábbi részekben is, gondolom poén vagy Easter Egg. A másik, hogy a sztím acsívmenteket nem szinkronizálja egy jó ideje.Szerintem felfedeztem az összes új galaxist, ám mégis azt írja, hogy nem...a legjobb, hogy a "régi" galaxisokra is ezt írja.
Na, köszönet érte!Picit még dolgozom, majd kipróbálom
Akkor mondom a bölcset: Zónát úgy tudsz átnevezni, hogy a benne lévő gyár menüjében kattintasz a zóna nevére és... Hajó elemek: Kijelölöd az áldozatot és HOME/END. (A Yunosztyon mutatja, hogy épp merre hány méter!) Vagy lehet bravúroskodni: Távcsövessel célozva (Jobb gomb folyamatosan) a hajó kijelölő négyzete összezsugorodik, így lehet mellé kattintani (Ballal). Én szoktam ezt a megoldást használni, de nem egy halálbiztos módszer! Icukáknál 30 km-ről szoktam bogarászni, hogy hova csapódjanak a hellbusterek, Aztán lőtávba megyek és gyí! HoL zónákban, a "körön" belülre (Ha az úton közlekedsz, akkor a menetirány szerinti jobb oldalra) lehet építkezni, hogy a zónában legyen a gyár! Nem minden zónában van hely! District 5-ben (?) felhúztam kettőt a hajógyárral szemközti oldalon!
Én úgy gondolkodok, ahogy a kici kínaiak...inkább legyen az árrésem kisebb hosszú távon, mint egyszerre baromi sokat keresni és csodálkozni, hogy senki nem vesz tőlem (pl. Balatoni vendéglősök,stb).Adót itt sem kell fizetni, a kici kínai sem fizet nálunk adót, az a hülye magyaroknak való, akiket úgyis el lehet kapni.
Szóval működik.Állítólag van lehetőség szektor átnevezésére is, én ilyet még nem találtam, pedig minden logikusnak tűnő helyen átnéztem.Még asszem acsívment is van róla: "Columbus: Rename an area of empty space where you have a station."
Namost nekem legalább 8 Empty Space-ben állomásom, de nem sikerült még egyetlen ilyen helyet sem átnevezni. Mivel az új galaxisokban nem nagyon lehet építkezni, ezért szinte csak egy Empty Space-be tudok felhúzni gyárat.Persze nem érdekel, csak navigáció szempontjából lenne jó, mert a 74. vagy 75. gyáramat húzom fel és a tököm tele van, hogy minden Empty Space-es. Ami szerintem nem változott az a hajó elemeinek becélzása.A Freespaceben anno volt ilyen billentyű, amivel a pajzsot/löveget/hajtóművet/stb-t lehetett célba venni. Itt meg hiába kattintgatok, csak nem áll rá, illetve csak ha 5 cm-re vagyok tőle, ami egy PlasmaJet-nél nem életbiztosítás...
A bányászhajóval egészen biztos, hogy semmit. Mivel a raktárak "EGYELŐRE" nem tudnak bányászni. (A következő kiadásra ígérte az ego.)
Az is egy megközelítés, hogy lehúzod az árakat Viku, és magad töltöd fel. Nálam inkább az lenne egy raktárnak a feladata, hogy kirugózza az egyenetlen áruellátást. Így én egynegyed és háromnegyedre, vagy egyharmad kétharmadra állítgattam az árakat. De még nem feküdtem teljesen bele a raktározás mikéntjébe. Esetleg még arra is jó lehet, hogy "bármi áron" összeszedjen neked egy nagyobb tételt. X3-ban sem igazán tudtam mit kezdeni vele. Itt annyival jobb a helyzet, mivel megszabhatod a mennyiséget, nem rakja tele eladhatatlan motyóval az egészet!
Én is pont most építettem egyet, bár még csak 3 modulból áll. Kíváncsi vagyok hogy lehúztam mindennek a vételi árát minimumra és az eladási a max környékén van. Kapott 4 hajót (köztük egy bányászt) meg némi pénzmagot, vajon mit kezd vele. Utoljára szerkesztette: 3lm0, 2016.03.15. 22:41:33
No, hogy mennyire is működik a raktáram?Nézzük csak.Feltöltöttem fegyverekkel, rakétákkal, meg high tech cuccokkal.Egy fillért nem adtam a Manager-nek, hogy ő ne tudjon venni, majd én viszek.Pár óra játék elteltével most 360 millió van neki...
Nálam mindig le van némítva a music, általában külső zeneforrást használok játék közben, netrádió, Vangelis, Yakuro(thx vikunak érte), a többi hanghatást így is tökéletesen lehet hallani.