Most nem tudom jól értem-e, de mintha ion hajtómûvel akarnál pályára állni. Ez még kisebb mûholdak esetén se nagyon fog menni, mert a hajtómûvek relatíve gyengék. A már kész pálya finomítására mondjuk elegendõek, de ha teljes sebességgel megérkezel a Mun-hoz, egy ionhajtómû szerintem kevés lesz a fékezéshez...
Igen, elõször ionhajtómûvel próbáltam, de aztán a következõnél már egy normálissal, de azzal sem ment.
Akkor nincs tippem. Mondjuk a nagy sebességrõl való lefékezés és korrekció nálam is komoly akadály, én szoktam vinni pár fix gyorsítórakétát, amik ilyen fél percig adják a turbót, és azokkal fékezek le.
A Mun-nál építem a bázist, nehéz oda eljutni nagyobb rakománnyal, de a pályamódosítások villámgyorsan megvannak, így könnyû találkapontot létrehozni. Az ûrflotta pár hajója éppen dokkolt.
baromi jól néz ki:D
Am úgy értettem,hogy összeszerelésnél nem mutatja hogy melyik hajtómûnek milyen a fogyasztása?? nem repülés közbe
Ûrállomást akarok csinálni. Már fent van mind2 modul amit össze akarok kapcsolni. Összehoztam õket ugyan arra a pályára, a gond csak az, hogy míg az egyik modul a bolygó egyik oldalán a másik meg a másik oldalán van... Mit lehet csinálni? A sebesség közel egyforma.
Az egyik modulnak módosítsd a pályáját. Csökkentsd valamelyik apsisának a magasságát. Igy kisebb lesz a körpálya, tehát rövidebb utat jár be egy körön, és szép lassan utoléri a másik modult. A 0.18-ban már elég könnyû összehangolni két pályát.
Csináltam egy video tutorialt a pályáraállásról, pálya szinkronizálásról, cél megközelítésérõl, dokkolásról. Ha kész a renderelés, és feltettem a youtube-ra szerintem még ma belinkelem.
Csináltam egy video tutorialt. Remélem érthetõ lett mit hogyan kell csinálni. Én is bénáztam benne mondjuk, pl elfelejtettem kinyitni a napelemeket, és elfogyott az áram, stb... De a végén sikerült a dokkolás.
Kösz, remélem segíteni fog. Mondjuk én MechJeb-el próbáltam és azzal sem sikerült:D (az is hozzá tartozik, hogy szerintem be bugolt mert idõ gyorsítás közben akarja kilõni a rakétát amikor beállítom, hogy rá álljon a másik modul pályájára és így nem lövi ki szóval mindig elmozdul a pálya...)
Amúgy láttam a megfigyelõ központban, hogy neked nem jelzi az ûrszemetet ott bal oldalt, hogy ott van. Ez valami új dolog a 0.18.2-ben? Mert nekem 0.18.1 van és ebben az ûrszemetet is ki lehet törölni külön a pályáról oldalt.
Ja ez egy "régi" új dolog. A korábbi verziókban is így volt, a 0.18.1-ben ki lehetett törölni, most megint nem lehet. Ez igaz, hogy reálisabb, de baromi bosszantó tud lenni, hogy keresgélni kell az ûrállomást a törmelék között, és 5 perc mire nagy nehezen ki tudod jelölni targetnek.
Töröltem a videót, mert egyszer felugrott benne a skype ablak, és egy csomó ismerõsöm skype neve látszott. elfelejtettem kivágni ezt a részt. Lehet nem gáz, de nem akarok belõle ilyen személyiségi jogi problémákat esetleg. Most kivágtam, újra renderelem, aztán felteszem újra.
Itt az új tutorial video. Kb 3 másodpercet töröltem belõle. Jó szórakozást hozzá.
Még nem tudom, a következõ modulnál máshogy rendezem a fúvókákat, aztán majd megírom, hogy jobb lett e.
Úgy néz ki megvan a válasz, hogy hová érdemes pakolni a fúvókákat, ha könnyen szeretnénk dokkolni. A jobb oldali lakómodulnál 4 fúvókát raktam középre, a bal odalinál 4-4 db-ot a széle felé. Azzal amelyiknél a tömegközéppont közelébe raktam a fúvokákat(tehát a jobb oldali) 5 perc volt a dokkolás, a másikkal 20 perc szenvedés.
Ma végre sikerült az elsõ ûrhajómmal föld körüli pályára állni.
Elég összetett gép lett. Lényegében a negyede kütyüknek azt sem tudom, hogy mi a szerepe. XD De sikerült. :)
Majdnem sikerült:) Addig eljutottam, hogy össze egyeztettem a pályákat és egyre közeledtem az állomás felé. Amikor eljött az utolsó kör akkor meglepõen jó volt mert úgy mutatta, hogy a következõ körben rögtön rajt aleszek a másik jelzésen, tehát nem kellett korrigálnom hozzá. Aztán beálltam irányba és elkezdtem lassítani, majd megint irányba és közelíteni akartam, de a pályám teljesen elcseszõdött... Nem értem miért. Talán túl gyorsan próbáltam közelíteni? Vagy túl korán kezdtem lassítani?
A hozzáállásjelzõnek (lent középen az a kis mûszer) 3 állása van. Surface, orbit, és target. Arra figyelj, hogy amikor már megközelítesz target módban legyen. Bár ez általában magától átáll, ha elég közel érsz a célponthoz. Csak azt tudom elképzelni, hogy valamiért Orbit módba váltott a cucc, és azért cseszõdött el a pálya. Ha túl gyorsan közelítesz akkor esetleg elszáguldasz mellette, de a pálya annyira nem cseszõdhet el.
Pedig targeten volt, mert nagyon kicsi sebességet mutatott. Akkor lehet, hogy túl korán kezdtem el a mûveletet. Még a felénél sem volt a kör amikor elkezdtem lassítani.
Igaz, mert amint lassítasz úgy módosul a pályád is, ezért van hogy az idõzítés nagyon fontos.... Pont ez benne a szép, nem olyan mint valami Sci-fi lövöldözõs ûrjáték ahol nyomod a kraftot és csak szeded le az ellent. Itt minden játszik sebesség gravitáció, röppálya , uhh ezért ily olyan élvezetes a játék csúcs....
Nem igaz már, hogy nem tudok dokkolni... Egyszerûen nem megy pedig mindent jól csináltam. Jól volt a pályám is, a találkozási pontnál 0.8 km-t írt, nemsokkal a találkozó pont elõtt kezdtem el lassítani, majd közelíteni. Sikerült is megközelíteni 200 méterre, de egyszerûen nem tudom közelebb menni hozzá. 400 méteren leválasztottam a rakétákat(ugyan olyan hordozót építettem mint a videóban) majd fúvókákkal próbáltam közeledni, de nem ment. Mindig elment mellettem... Ott keringtünk egymás körül. Nem tudtam megközelíteni. Mit ronthattam el?
Hát azt így látatlanban megmondani képtelenség. Arra figyelj, hogy mielõtt közelíteni próbálsz a célhoz, a viszonylagos sebességed mindig csökkentsd 0 ra, vagy legalább 0.4 alá. Utána irányba állsz és gyorsítasz felé, de csak kicsit. Ha 200m re vagy elég 2m/s körülire gyorsítani. akkor még idõben le is tudsz fékezni. Én kb ezeket a sebességeket használom. Ha a cél: 4 km re van 40-50m/s re gyorsítok. 2 km: 20-30m/s 1km: 10m/s 400m: 5km 200 és az alatt: 1-2 km/s.
Pedig ha ráérzel, és egyszer sikerül, a második is meglesz. Nekem már a második dokkolásom megvolt, csak rányomtam az endre... és volt nincs ûrbázis :D
Én most repülõvel próbálom ugyanezeket megcsinálni. Hát nem semmi kihívás. Még nem sikerült olyan repülõt építeni amivel pályára tudtam állni. Sima játékban mod-ok nélkül elég nehéz.
Sokminden változott a demohoz képest? Mert ami a demoban van az kész katasztrófa. Egy normális hajót nem lehet összeállítani mert az üzemanyagtartályok illesztési pontjait nem lehet összerakni. Másfél óra szöszölés után egyszerûen feladtam és kiléptem mert a több lépcsõs tartályokat lehetetlenség emberi módon összeilleszteni. Szóval javítottak ezen a jelenlegi verzióban?
Sokkal jobb, de ez még mindig alfa verzió! És megunhatatlan, szuper játék már most!
Kifutópályáról indultam és pályára tudtam állni egy ûrrepülõvel! A dokkolás pedig sokkal könnyebb, mert egyértelmûek az irányok.
Végre sikerült hold körüli pályára állítanom egy mûholdat:) Dokkolást meg holnap próbálom tovább. Amúgy nem tudom, de nekem valahogy nagyon ugrál a játék. Akartam igazítani a pályámat, közelítek az Apoapsishoz erre mire odaérnék, hogy gyújtsak, elugrik elõlem... (0.18.2) Ezt akkor csinálja amikor be van kapcsolva az SAS.
Ez egy ismert bug, bár nekem leginkább csak a modoknál volt ilyen problémám. Sokat változott a hajóépítés a demó óta, meg maga az egész játék is, alig lehet ráismerni. Bár vannak benne hibák, alfa verzióhoz képest teljesen játszható. Újabban már az illesztés-pontos bugba se szoktam belefutni.
sziasztok van hozzá magyarositás? mert érdekel a játék, de hát egy szót nem tudok angolul.
Hello
Nem biztos, hogy bug. Ha az apoapsis, és a periapsis értéke nagyon közel van egymáshoz, akkor is ez van. Pl. apoapsis 200.000m, periapsis 190.000m. Ilyenkor még arra is érzékeny a pálya, ha fúvókákkal módosítasz a helyzeteden. nyugodtan gyújtsd be a rakéták a közelükben, nem baj, hogy arréb másznak.
Egy kis repülõtér a játékban, nem messze az kilövõ állomástól.
Még nem próbáltam, de nem lenne egyszerûbb felállítani az ûrrepülõt és rakétákat rakni rá mint ahogyan az igazit lõtték fel?
Hát ez a dokkolás már kezd idegesítõ lenni... 100 méterre megközelítettem, de nem tudom jobban. Közelítek, majd megfordulok olyan 300 méteren és lassítani akarok. Gázt adok, egy ideig lassul, de aztán hirtelen már távolodni kezdek. Esélyem nincs lelassítani így 3 m/s alá.
Melyik lassításnál? A megközelítésnél, amikor a pályádat módosítod, hogy találkozhass a célponttal vagy amikor ez már megvan és csak rá kéne repülni a célra?
Amikor rá kellene repülni. Nagy nehezen most összejött, de most meg nem dokkol. Ott vagyok a dokkoló nyílásnál, már össze is ért az enyém az állomáséval, de nem kapcsolódott össze...
Elõször is köszönöm a videóidat nagyon sokat segítenek, de most én segítek neked, remélem nem probléma. A vectoring range érték azoknál a hajtómûveknél van amelyek képesek thrust vectoringra. Ez a hajtómû képes valamilyen szinten kitérni és így fordítani a rakétán, hasznos a magasabb légkörben ahol az aerodinamikai elemek már nem segítenek.
Arra figyelj oda, hogy mindig csak akkor válts irányt, amikor már lelassítottál 1 m/s alá. Ha nem akar összejönni az 1 m/s próbálj oldalirányba is mozogni RCS módban az ADQE billentyûkkel, bizonyos esetekben így is lehet nyerni 0,5-1 m/s-t. Amikor dokkolsz és a két dokkolónyílás elkezdi vonzani egymást, kapcsold ki az SAS-t. Amikor sehogy sem akar kapcsolódni, távolodj el pár méterre a céltól, majd próbáld újra.
Kösz, megpróbálom. Remélem már sikerül. Elég kiábrándító volt, hogy végre odaértem, de nem tudtam csatlakozni... Sõt még neki is mentem és letörtem az egyik napelemet:S
Ki lehet lõni az ûrrepülõt rakétára szerelve is, csak nagyon jól ki kell egyensúlyozni a cuccot, hogy ne húzzon el semelyik irányba sem. Régebben csináltam ilyet, és úgy oldottam meg, hogy az ellentétes oldalra raktam üzemanyagtartályt és rá deltaszárnyakat ellensúlynak. De ha már ott az a kifutópálya, akkor miért ne használjuk? :) Egyébként a gyári repülõk között is van egy amivel ki lehet jutni az ûrbe, csak egy kicsit kell módosítani. Annyi a nehézség vele, hogy alig marad üzemanyag manõverezni kint az ûrben.
Remélem, hogy nem probléma hogy folyamatosan fûzök kommentárt a videódhoz, mert még nem értem a végére, említed, hogy az egyenlítõnél van a legtöbb ûrszemét, nem véletlen, mert onnan a leghatékonyabb pályára állítani ûrjármûveket.
Lenne egy olyan problémám, hogy mikor a deltaszárny felületére akarok rakni valamit, azt nem tudom rárakni, mert mindig beleesik a szárnyba, ezt hogy oldottad meg, ha nálad is jelentkezett vmi hasonló?
Az ûrállomáson lennie kell üzemanyagtartálynak és utánna jobb klikk a tartályon és jobb klikk a hajó tartályán, és ott tudod. Természetesen ehhez dokkolni kell
Ha beleesik a szárnyba amit rá akarsz rakni, akkor ki kell kapcsolnod azt a kapcsolót ami automatikusan illeszti a részeket. (lent a jobb oldali kapcsoló. Bekapcsolva 6 szöget formáz, kikapcsolva egy kört)
Ez így van :) Egyre jobban élvezem a játékot. Az elõbb küldtem egy nagy üzemanyagtartályt a bázisra, ahol feltöltöttem róla az összes hiányos tankot. Majd ledokkoltam a még nem kiürült tartályt és az a hajót is. Majd a hajót rádokkoltam a távolodó tankra, és így elindultunk a hold felé :) Most éppen hold körüli pályán állok :)
Az mitõl lehet, hogy egyszer csak lefagy az irányítás? Épp a holdra tartottam, már oda is értem amikor akarok pályára állni, de nem reagált semmire sem. Nem volt lemerülve az akku mert volt napelemem és teli volt a csík fent.
Nem is volt olyan nehéz mondjuk:D Eddig azért nem ment mert rosszul csináltam valamit amire a videód többszöri megnézése után jöttem csak rá. Konkrétan azzal rontottam el eddig, hogy közelítés után féknél nem retrograde irányba álltam be hanem a célpont ellenkezõ irányába, tehát a lila jelölésre, ezért húzott mindig el mellettem.
Ha nincs lemerülve az akku, akkor az bug, ami néha elõfordul idõgyorsítás után. Nekem is volt már, pedig semmilyen mod nincs fent. Tehát nem a modok miatt van.
Na kész az ûrállomás. Most megpróbálok valami nagyobb repülõt építeni.
Az üzemanyag tankokat, hogy tudtad úgy felvenni úgy,hogy teli legyenek amikor felkapcsolod õket? Mármint úgy gondolom, hogy milyen rakétával sikerült teherként felvinni?
Szép munka :) Én most úgy csinálom, hogy egyesével viszek fel tankokat 85Km-es pályára. Majd a hordozót vissza vezetem a földre, hogy ne legyen ûrszemetem, mert ha már sok, nehéz kiválasztani köztük az állomást :) Aztán majd csinálok egy állomást 200km-en is :)
Kerestem, a rakétát amivel felvittem a narancssárga tartályokat. Nincs elmentve, de teljesen ugyan ez volt, csak az RCS tartályok helyére középre képzeld oda a narancssárga tartályt.
Amúgy ezt így már könnyû volt dokkolni. A 168 hozzászólásban belinkeltem egy korábbi állomás képét. Az 0.18 verzió volt még, és fent volt a Remote Controll mod. Ami miatt nehezebb volt az egész. A lényeg, hogy a mûholdas vezérlés nem mûködött. Tehát hajóval kellett felvinni a tartályt. A hajón volt 4 rakéta, oldalt. A hajó után a teher, és a teher után a fokozatok. A lényeg az volt, hogy háttal tolatva kellett bedokkolni, úgy, hogy a 4 rakéta rajta volt az egész cuccon. Utána leválasztottam róla a hajót, és visszatértem vele a Kerbinre.
Végre sikerült pályára állni repülõvel!! 2 napi szerencsétlenkedés gyümlcse:D