És igen, direkt csinálom, mert hiszem azt, hogy mások is. Különben ennek az országnak annyi. Ennyire nem lehetnek az emberek korlátoltak, így reménykedem, csak megjátszák, megjátszátok.
Aztán, mondd csak, te megélhetési forumozó, avval is tisztában vagy-e, hogy mennyi mindent lopott, utánzott a szektád anyja-apja, az Apple?
Szánalmas vagy, építésznek nem voltál jó, fényképésznek se vagy, külföldrõl nyálát verõ fórumtrollnak jó vagy, csak arra meg nincs kereslet, tûnj inkább el, annyira izzadságszagú, amit csinálsz, hogy ki kell nyitni az ablakot, de akkor meg meleg van, brrr.
Do You understand? Megtiszteltelek, bár nem kéne...
A bíróság felé volt, ennek semmi köze a Samsunghoz. Rengeteg alkalommal elõfordul, hogy adott dokumentáció formai hibája miatt büntetést kellett fizetnünk, még akkor is, ha a tartalom megállt.
A Samsung az Apple-t lopta meg, az Apple a bírósági dokumentumban elkövetett hiba miatt fizetne.
Pár millió eur? Egy olyan cég ami 380 milliárdot ér? Nem faszi, legalább a cég értékének 10%-át fizessék, azaz 35-40 milliárd EU-t. B opcióként viszont teljes EU-s tiltás, örökre, minden apple termékre.
Ha szerinted is inkorekt volt az Apple, akkor miért kéne fizetni a Samsungnak? Ezt most nem értem. Miért kéne változtatnia? Autók, TV-k és sok más hasonló dolog van a világon. Azért ez már nevetséges.
De, gusztustalan amit csinált a képekkel a tablet esetében. A telefonnál már leírták, hogy a méretbeli eltésés van. Simán megbüntetném pármillió EUR-ra az Apple-t, a Samsung-ot pedig designváltoztatásra kötelezném adott, de rövid (2 hónap) idõn belül. Addig pedig nem árulhatják tovább a termékeiket, illetve a Galaxy Tab 10.1 és SGS 1-2 utáni eddigi bevételbõl jutalékot kellene fizetniük.
Annyira nyomorult, ahogy kapaszkodtok az Apple elleni gyûlöletbe és a nyilvánvalót sem veszitek észre, hogy csak sajnálatot és szánalmat érzek. Már nevetni sem tudok.
Olyanok vagytok, mint egy középkori szekta, akik még akkor is kántálják, hogy a Föld lapos, mikor már körbesétáltak rajta.
Az apple saját maga alatt vágja a fát. Az elvakúlt fanokat kivéve, a felhasználók el fognak pártolni. Minden hasonló tettnek vannak következményei. Fõleg ha a felhasználót hülyének nézik. Mint amikor a SE az x10-es vevõket átbaszta. Az a húzásuk 20%-ban csökkentette az eladásokat. Ez tény. Az applenak nem pereskednie kéne, hanem fejleszteni, nyitottabnak lenni a felhasználói igényekre. Ha nem teszik, a piacréteg feltelítõdik, és akkor baj van. Ha pesrskedéssel akarnak vevõt szerezni, a vásárló rá fog jönni elõbb vagy utóbb hogy nem képes tovább fejlõdni, ezért nyúl ilyen eszközökhöz.
Ez a bíró többet már nem fog ítélkezni, max megyei szintû táblán, tyúkperekben. Ezzel a nyilatkozatával amellyel elismerte hogy vak, megmentett a sittõl pár apple ügyvédet, és talán végsõ soron Jobs bácsit. Ez az amirõl lentebb beszéltem, hogy a bíró bárhogy dönthet, sittre nem fog kerülni akkor sem, ha totál kilóg a korrupciós lóláb. Így a saját vállára vette a felelõsséget, ezzel elvágta a saját karrierjét, bár gondolom elég vastagon lesz ezért kárpótolva almás számlákról.
Tegnap már volt Gizmondo-n vagy Engadget-en, hogy ez most nem az az eset, mint a táblánál. Az undorító volt, ez meg ravasz, mivel a szöveg itt kiegészít.
Amit olvastam más fórumokon az is érdekes, mert míg az iPad másolásnál nagyon fújtak az Apple-re, itt többen elismerték a másolás tényét. Szerintem sem kellett volna a Samsung Galaxy Tab 10.1-nek nekimenni, fõleg nem ebben a formában.
Bocs, most olvastam el amit linkeltél, úgy tûnik igazam volt a 97-esben, mert itt már leírták, hogy eltér a telefon mérete, ergó megtévesztés szándéka fennáll (ezt használják sajtófotósok is), de nem történt hamisítás, mivel a szöveg tartalmazza az eltérést. Évszázados trükk, pártlapok gyakran használták.
Ez igaz, faszság ikonokat levédeni, fõleg a hívásfogadást, de az F700 ikonjai ott vannak az utolsó oszlopban és csak az iOS után változtatta meg a Samsung. De szinte mindenki zöld telefonnal vesz fel, tehát azt hülyeség felhozni. A többi ikont ellenben nem volt kényszer másolni, színezve az F700-é is mûködött volna. Nekem személy szerint az minimalista ikonok jobban is tetszenek, mint a színes foltok. Csomagolásban is lehettek volna kreatívabbak.
A 86-osban lévõ képeken pedig látszik, hogy az Apple hatással volt a design alakulására. Ebben és a marketingben vitathatatlan az elõnyük, nem is a belsõ miatt ugrálnak, mert Google a halom Motorola patenttel elnyomná õket, mint úthenger az éticsigát.
Mondjuk az kérdéses, hogy a bíróság miért dolgozik tovább ezzel az anyaggal. Meg kellett volna nézni a képet és visszadobni azonnal, majd bebaszni az ajtót a cupertinóiak orra elõtt. Ráadásul mi a faszért hülye az Apple ismét? Harmadszorra mit fognak fotóboltolni?
Amúgy ha az arányai most nem lettek eltorzítva (nem tudom), hanem csak le vagy felméretezték, akkor semmi nem történt. Akkor hamisítás, ha van mellette skálázás, ha nincs, akkor csak illusztráció.
Szerintem az egész kurvára arról szól, hogy a Samsung dolgozzon olcsóbban az Applenek, aki így vagy nagyobb haszont termel majd vagy olcsóbban adja a termékeit, ezáltal kinyírva a középkategóriás konkurencia egy részét is. Vagy nagyot húznak, vagy nagyot buknak. Tegnap olvastam, hogy még patent-bõl sincs az Apple-nek így nem tudom hogyan mennek neki ebbõl a szempontból legerõsebb cégnek. Valami sunyi dolog van a háttérben.
Én a helyedbe vissza se merném dugni ide az orrom, mert eddig se volt védhetõ az álláspontot, ezek után meg már a bohóc kategóriában vagy :D
Ja, és a 10-es kommentre reagálva: feltalálta a képek készítõje a spanyol viaszt. Ha leveszi a rózsaszín Apple márkájú szemüvegét, talán ráébred, hogy ez a "másolási" folyamat évtizedek óta így van, az élet minden területén. És ez a jó - ha valami bevált, akkor azt használják, és ne erõltessék a cégek saját alternatív (néha rosszabb!) megoldásaikat. Aki pedig nem akarja, hogy másolják, ne akarjon úttörõ lenni, kullogjon a többiek mögött, és fogja be a pofáját. A technikai fejlõdés mindenki érdeke, ami cégeknél egyenértékû a pénzcsinálással. Utóbbira mondhatnám azt amit valaki lejjebb már kimondott: csináljanak olyan termékeket, amilyet meg szeretnék venni, és ne olyat, amit rám akarnak erõltetni. Nekem ez a véleményem.
Ennyi idiótaságot rég olvastam, köszönöm mindenkinek. :) Hogy min össze nem tudtok veszni, elvakultság a köbön! Mindenesetre a tény tény marad: bizonyítékhamisítás történt (juj!), de! Ha elég sok pénz cserél gazdát, el lesz tusolva az ügy (szeretem, amikor valaki arról álmodik, visszanyal a fagyi - neked esetleg, de egy ilyen nagy cég szinte BÁRMIT megtehet büntetlenül - max. rajtad csattan az ostor: áremelés, nem veheted azt, amit szeretnél, stb). Maholnap már a kutya sem fog erre emlékezni, fõleg nem az elvakult fanok (ez olyan ismerõs valahonnan, olyan hazai, "igazmagyarószittya" pálya, nem?). :) Jobbulást mindenkinek, a következõ perig!
morden: grat, ott a pont! :)
Valahol értem az Applét, sok sok milliót (millárdot) költöttek arra, hogy egy kb 40 ezer forintos laptopt tudásával rendelkezõ divatcikket el tudjanak adni 4x áron, erre jön a többi szemét cég és az õ álltaluk pénzel cuccot elkezdik gyártani, talán még jobbat is csinálnak mint az apple, ha én lennék egy fejes az applénél lehet én is bepereltem volna a jónépet, kis photoshopp meg nem számít ha pár hónapot lehet késleltetni a vetélytársat.
""Egyrészt nem hal meg, mivel jelenleg is Galaxy TAB-ra optmializált flash alkalmazást csinálok. " Mese, a HTC-s ismerosom semmire nem megy a szar flash oldalakkal 2.1-es Androiddal." Mese az, hogy neked 2 neuronnál több van a fejedben. Azért kapom a fizetésem, fél éve, mert fut, érted hülyegyerek? Egyébként Android 2.1-re nincs is flash player a marketben, szóval a HTC-s barátod valami hackelt megoldást alkalmaz. De ha ár hackel, akkor inkább az oprendszert cserélné le, mivel van öreg HTC-kre is jobb megoldás, mint az Android 2.1, 2.2-t rajta hagyni.
"Le kellene mar szokni a folyamatos felremagyarazasrol, kenyszeres hazugsagokrol es az atlagos felhasznalok szemszogebol tekinteni a dolgokra." Le kellene már szokni arról, hogy tényként fogod fel azt, amit jobs bácsi elmagyarázott neked.
""Az tény, hogy az egész felületet TAB-ra kell tervezni,..." Kezdodik a szerencsenfurdetes..." Milyen szerecsenfürdetés? És ha szifonra fejlesztenék akkor nem kéne szifonra terveznem az egész felületet? A különbség csak annyi, hogy egyik esetben írhatok egy natív alkalmazást, a világ egyik legelb.szottabb fejlesztõeszközében, és ha elkészül még ingyen fel se telepíthetem csak 100 készülékre. Ráadásul iOS frissítés esetén jó eséllyel nem fut tovább a cucc, vagyis b.szakodhatok azzal, hogy minden frissítõ csomaghoz átvezessem a szükséges változásokat.
"Ha picit kovetted volna azt a korszakot, akkor tudnad, hogy semmire nem lehetett menni a flash tartalmakkal, mert nem voltak optimalizalva. legtobb most sincs." Igen, és ez esetben nyilván az a megoldás, hogy a technológiát tiltjuk ki, hogy ne is lehessen olyan alkalmazás/játék/akármi, ami optimalizálva lenne tabletre/telefonra.
"Az Apple-nek a felhasznaloi elmeny es az megtartasa fontos, mert az egyszeru amerikainak az kell, ami jol es megbizhatoan mukodik, nem pedi az ami talan es millio telefont general az ugyfelszolgalat fele." A nagy büdös lóf.szt. Az Apple-nek a pénz, és a hívõk vak hite a lényeg - semmi más.
PDA-ról még nem hallottál? http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%E1jl:PalmTX.jpg Jóval az ájfon kiadása elõtt alkották meg. Sõt, még a tablet ötlete is már megvolt a 70-es években, csak még nem volt meg a technológia
Azért jegyezzük meg, hogy a fejlõdés mindig közel egy irányba halad. A végén, amikor már egy funkcióban elérik a határt, minden közel egyforma lesz. Kapsz egy letisztúlt formát. Ez nem jelenti azt, hogy feltétlenûl másolatról van szó. De elõbb vagy utóbb egymástól függetlenûl hasonlóak lesznek. Régen volt a nagy dög csöves tv. Ma meg már mind lapos, és zömében fekete. Mégsem vádolgatják egymást a gyártók.
Ezeket most találtam a lentebb linkelt indexes cikk alatt:
Attól, hogy farkangyal paraszt, még igencsak igaza van.
remélem tudsz angolul. egyértelmûen azt írják, hogy ez a kép bizonyíték volt amivel az apple félrevezette a bíróságot. van még 40-50 hely ahol ezt ugyanígy leírják, csak írd be a keresõbe hogy: apple misleaded
milyen hivatalos említésre gondolsz? a német bíróság honlapján kellene szerepelnie?
nem tudom miért nem vonták vissza a határozatot, de a samsung fellebbezett a döntés ellen. egyébként meg a német bíróságot szedi szét a sajtó, csak olvass külföldi oldalakat is, hamár neked egy magyar hírforrás sem hiteles.
a 10-es kommentedben lévõ kép meg egy vicc. nézzük rögtön az elsõ ikont. minden telefonon a felvétel jele egy telefon és zöld színû(a skype-ot, miért nem pereli be az alma? ott is hasonló ikon van). a beállítások ikon minden platformon egy fogaskerék. a zenelejátszó ikonja minden platformon valamilyen hangjegy és így tovább... az egyedi jegyek igenis számítanak, de ha elolvastad volna amit írtam akkor értenéd hogy van ahol több az egyedi jegy, van ahol kevesebb. jelen esetben mint ahogy írtam elég szûk lehetõsége van egy dizájnernek. említhetném itt a fekete(vagy valamilyen sötét szín) keretet, hogy a kijelzõt jobban kiemelje. praktikus a sarkokat lekerekíteni az ergonómia és a sérülések elkerülése miatt. és még folytathatnám. ezért mondom hogy ilyen alapon az alma mindenkit beperelhetne. ez az egész egy kirakatper. szerintem nincs valós alapja. megpróbálták, bejött nekik. a folytatást mint mondtam meg meglátjuk.
Nem mondtam, hogy en nem vagyok hajlamos trollkodasra. De ezekkel a kedves tudatlanokkal csak a szintjukre sullyedve lehet kommunikalni, bar mar lassan le kell rajzolnom... Igaz az is felesleges lenne, mert a 10-es kommentben lathato nyilvanvalot sem latjak meg a nagyon szuk csoveken keresztul.
Nah, reszemrol ez a topic erdektelen a tovabbiakban, talalkozzunk a kovetkezo Apple-fikaszobaban, ami a Samsung teljes letamadasarol fog szolni. Vagy a HTC Apple elleni hadjaratarol (furcsa, de drukkolok a HTC-nek, a kicsiket mindig tamogatom)
Lényegében így értem én is. Csak nincs kedvem állandóan ismételgetni. Fõleg ha valaki nem érti meg, hogy nem a hányosság a baj, hanem a hozzá állás. Van egy jó készülék, ami mindent tudhatna. Ez tény. És mint tény, védi a céget a reklamációtól. De engedtessék meg hogy én döntsem el hogy bizonyos alkalmazásokat használni is tudjak, a megszokott módon. Nézhetem én a jútúbot am.youtube.com-on, de az nem ua. mint a megszokott webfelület. Ez csak egy sarkalatos példa. De ez igaz a BT-ra is. Van egy bukósisakom, ami közel annyiba kerûl min az iphone, és nem lehet használni a beépített BT-t mer a qurva Apple nem engedélyezi. Vegyek olyat, amivel lehet kapcsolódni. Olyat amit vagy õk gyártanak, vagy amelyik céggel kapcsolatban állnak. Érdekes hogy a samsungnál nincs ilyen gond. Se más telefonnál. Ha meg én, mint felhasználó, problémás alkalmazást akarok használni, az legyen az én gondom. Az apple simán elutasíthatja a reklamációmat. És igazuk is lenne. Én nem egy hájas, iq nélküli amerikai vagyok. Ha nekem el akarják adni, akkor ne is kezeljenek úgy.
A HTC meg remelem kitiltatja az USA-bol az iOS eszkozoket. Akkor netes forgalmazasba kezdek innen:D
Nagyon varom, hogy bebizonyitsak, hogy a hasonlo kialakitas, csomagolas, ikonrendszer (10-es komment) mennyi vasarlot tevesztett meg es szerzett tajekozatlanabb ugyfeleket a Samsungnak. Allapitsanak meg tetemes karteritest, amit Samsungnak a bevetelkieses miatt az Apple fele ki kell fizetnie.
En is tudok baromsagot irni, veletek edzek, nap, mint nap!:)
A kommented elso resze ugyanolyan feltetelezeseken alapul, mint a netes e-bulvar mindegyik kepviselojee.
Sehol nincs hivatalosan megemlitve, hogy mi alapjan dontottek. Tovabbra is kerdezem - hosszu ideje, igy remenytelenul varom az ertelmes valaszt: trollocskak altal hamisitason alapulo dontest miert nem vontak vissza, ha azt mar a sajto is koveti.
A MobilVelvetrol, ami a magyar hisztit elinditotta nem kell idezni, nem egyszer tapostak magukat mar tokon. Hivatalos forrast idezz. Ennyi erovel SG-rol is masolhattad volna.
Ha a nemet birosagot nem buntettek meg, nem marasztaljak el, nem szedi szet a sajto, akkor az egy dolgot jelent: nem az illusztracio alapjan dontottek, vagy bevontak szakertoket, akik ismertek a reszleteket. Nem tudjuk, se te, se en, mert nincsenek reszletek.
A tobbi a 10-es kommentben levo illusztracio tanulmanyozasa utan vagy nyilvanvalova valik szamodra vagy nem. Ez utobbi esetben szamodra a legegyszerubb autot, hazat vagy not valasztani, mert az egyedi jelek semmit nem szamitanak.
"Egyrészt nem hal meg, mivel jelenleg is Galaxy TAB-ra optmializált flash alkalmazást csinálok. " Mese, a HTC-s ismerosom semmire nem megy a szar flash oldalakkal 2.1-es Androiddal. Le kellene mar szokni a folyamatos felremagyarazasrol, kenyszeres hazugsagokrol es az atlagos felhasznalok szemszogebol tekinteni a dolgokra.
"Az tény, hogy az egész felületet TAB-ra kell tervezni,..."
Kezdodik a szerencsenfurdetes...
"Szifon támogatás: "
Ha picit kovetted volna azt a korszakot, akkor tudnad, hogy semmire nem lehetett menni a flash tartalmakkal, mert nem voltak optimalizalva. legtobb most sincs. Az Apple-nek a felhasznaloi elmeny es az megtartasa fontos, mert az egyszeru amerikainak az kell, ami jol es megbizhatoan mukodik, nem pedi az ami talan es millio telefont general az ugyfelszolgalat fele.
Utolso: Igazad van, rosszul fogalmaztam, bocsanat, de hosszu ideje valamit legalabb ertettel.
"Win7 es iOS nem tamogatja a Flasht, Android igen (pillanatokig, aztan meghal, vagy nem is lehet kezelni, ha egerre van kalibralva)." Egyrészt nem hal meg, mivel jelenleg is Galaxy TAB-ra optmializált flash alkalmazást csinálok. Diagramokkal, datagridekkel, zoomolgatással, mókusvakítással, adatbázis háttérrel. Az tény, hogy az egész felületet TAB-ra kell tervezni, mert nagyobbnak kell lenni az érzékenységi területeknek. Az is tény, hogy optimalizálni kell, mert a processzor teljesítménye a mai gépekhez viszonyítva egyszerûen vicces. De mûködik a dolog, a vevõk meg az elõzetes demók alapján rágják a küszöböt, hogy hadd vegyék már meg.
Szifon támogatás: már az iPhone 1! alatt is lehetett flasht használni, csak a playert az Apple kitiltotta a store-jából. A duma az volt, hogy nagyon terhelik a procit a flashes oldalak, a realitás meg az, hogy a böngészõben futtatott oldalakért - pl játékokért - nem kérhet pénzt, viszont ezek natív szifon alkalmazásként sok-sok zsozsókát jelentenek Jobs bácsinak.
"Raadasul az Adobe mar sajat maga kezdett el flashteleniteni, de legalabb megoldhatova tenni iOS/Win7 eszkozok tamogatasat." A nemrég kiadott Flash Builder 4.5, Flash CS 5.5, és Catalyst 5.5-ben csak és kizárólag mobil fejlesztési újdonságok vannak. Ennyire flashtelenít az Adobe.
"Pl. mindenki tudja hogy a flash rejt bizonyos veszélyeket, de ettõl még egyenlõre egy szükséges rossz." Igazándiból a flash annyiban rossz, hogy kliens oldalon fut, és van programozási lehetõsége. Nem sok ilyen dolog van (JS, JAVA Applet) - és mindegyik lerohaszthatja a gépedet, ha rosszul van megírva benne a program. Némelyik még akkor is ha jól van megírva (pl JS-es játékok). Szóval nem is igazán a flashhel van baj, hanem akik készítik, fõleg a bannereket. Egy flashes játék - ami abból él, hogy visszajárnak a látogatói - sokszor kevesebbel beéri, mint egy szarul megírt banner. A bannerek ellen meg ott az adblock.
a kis barátom köszöni jól van, már 2 ízben is sikeresen reprodukáltam :)
az almának saját ügyvédei vannak. :)
"A Düsseldorfi Területi Bíróság annak okán viszgálta felül a tiltást, hogy az Apple az egyik dizájnlopást illusztráló képet digitálisan megváltoztatta, így a 16:10 képarányú kijelzõvel szerelt Samsung Galaxy Tab 10.1 jobban hasonlított a 4:3 képarányú panellel rendelkezõ Apple iPad készülékekhez. Emellett úgy tûnik, hogy a színeket is megbuherálták, így a koreaiak versenyzõjén sokkal sötétebb lett a keret, valamint a Samsung feliratot is eltüntették a masina oldaláról. További érdekesség, hogy míg az iPaden a készenléti képernyõ látszik, a Galaxy Taben az alkalmazások menü van nyitva, amely nem releváns összehasonlítási alap." forrás: mobilarena
nekem ebbõl úgy tûnik, hogy felhasználták bizonyítéknak.
érdekes hogy te jössz itt azzal, hogy bizonyítsam mi volt a tárgyaláson amikor pont én írtam neked hogy ne állíts olyat amit nem tudsz mert nem hiszem hogy ott voltál a tárgyaláson :) pl: "a birosag nem a kepek alapjan dontott, hanem megvizsgalta az eszkozoket fizikailag"
"De a legszebb, hogy okos magyar forumozo akarja megmondani egy nemzetkozi figyelmet kapo nemet birosagnak, hogy mi tortent es mit kellene tennie." mutasd már meg hol írtam, hogy mit kellene tennie a német bíróságnak. azt írtam, hogy a bizonyíték meghamisítását a törvény bünteti, azt viszont nem csak németországban. te jöttél azzal hogy gerinctelen az aki nem nézi el az almának és/vagy ügyvédeinek a hamisítást: "az szandekos hamisitas gyanuja mar csak a legelvakultabb haterek kozott terjeng, a gerincesek atleptek rajta es massal foglalkoznak"
aztán utána: "De, hogy megnyugodjal: - a szandekos hamisitast elitelem - a birosag felrevezeteset elitelem - a Samsung nyilvanvalo masolasat undoritonak talalom - a tenyek nelkuli szardobalast ugyszinten"
most akkor hogy is van? mégis az a gerinctelen aki bizonyítékot hamisít?
a samsung másol: lássuk csak. a táblagépek laposak. a leggyakrabban használt burkolatszín sötétszürke vagy fekete a telefonoknál és táblagépeknél is. a sarkokat lekerekítik, ja és van kijelzõjük. meg persze ikonok vannak rajta. ilyen alapon szinte mindenkit beperelhetne az alma, vagy éppen más az almát. szerintem elég kicsi a mozgástere a dizájnereknek. a tab valóban eléggé hasonlít az ipadra, de lehente még a felsorolást folytatni. akár azzal hogy melyik táblagép hasonlít még az ipadra vagy azzal hogy melyikre hasonlít az ipad. szerintem a tab sikere nem tetszett az almának és próba szerencse alapon beperelték, ami részben be is jött nekik. a folytatást meg meglátjuk.
tények nélküli szardobálásban meg eddig te vagy a bajnok.
"Fegyverrel kenyszeritenek akarkit is, hogy ne Galaxyt vegyen? Megvan mindenkinek a joga valasztani."
Nagyon úgy néz ki, hogy fegyver helyett bírósággal akarnak kényszeríteni. Hogy ne legyen joga senkinek választani.
Nem olyan bonyolult ez a kérdés...
A korrekt ítélet másodfokon az lenne, ha az Apple kártértést fizetne a Samsungnak a kiesett forgalomért, a kiesett forgalomból adódó késöbbi hátrányokért, és kötelezné a bíróság az Applet, hogy feltüntesse minden ezután eladott i-pad, i-phone dobozán, hogy hány év börtönt kapott bizonyíték hamistás miatt Steve Jobs. Persze azért minimum egy évre betiltanám az eu-ban a termékeik forgalmazását. Minden terméküket. Meg mondjuk pármilliárd dollár bírságot is kiszabnék.
"De, hogy megnyugodjal: - a szandekos hamisitast elitelem --> apple megcsinálta IGEN - a birosag felrevezeteset elitelem --> apple megcsinálta IGEN - a Samsung nyilvanvalo masolasat undoritonak talalom --> ha megnézzük a tartalmat , keretrendszert NEM - a tenyek nelkuli szardobalast ugyszinten ---> akkor kérlek ítéled el saját magad és az applét !
Tények szerinted : külföldi fórumokont ezt írták hogy az apple rendes cég meg esze ágába se volt képet photoshoppolni tök véletlen volt.
Szarral dobálózás : MTI hír és a teljes világsajtó...
Akarni akarom, csak a percenkénti problémaváltozásaidat twitteren sem tudnám követni. (nem játssza le a youtubeot! igen van rá app, de nem apple fejlesztés! böngészõben akarom nézni! m.youtube.com - Te nem érted a problémámat!)
Ez olyan nekem mit amikor elmondják milyen jó a firefos böngészõ. Nem a készülékkel van bajom, hanem az Apple hozzàllásával. Mert a tlefonjuk és a táblájuk tunhatna mindent, amire szükségem lehet. Csak ez ellenkezik az elveikkel.
Azzal nem vitatkozom harminc oldalon keresztûl, aki nem is akarja megérteni hogy mirõl beszélek.