"Amin jelentõs kárt okoztak az északi torony lezuhanó részei, és oltás nélkül órákon át égett." Ezt honnan veszed!Semmiféle törmelék sem égõ darabok nem zuhantak rá mivel kb 100 m a távolság a volt északi és a 7 épület között Nyasgem?
Amin jelentõs kárt okoztak az északi torony lezuhanó részei, és oltás nélkül órákon át égett.
Amit egyébként néhány hozzászólással lejjebb már leírtam, nem mellesleg.
Vagy most ilyen végtelen ciklusba ragadt az agyatok, hogy: 1. De a WTC7! 2. Így. 3. Na jó, de akkor a WTC1 és 2? 4. Így. 5. Na jó, de mi van WTC7-tel? 6. Nyasgem?
Na ez szól a WTC 1-2 épületérõl Az eddig belinkelt "Van magyarázat" a WTC 7-es épületérõl szól ahova nem csapódott be semmi.Ne volt kerozin folyás.Csak kigyulladt egy iroda.
Tehát az USA-ban van 1627 olyan, papírokkal rendelkezõ "mérnök", aki nem ért a szakmájához. Nem lepõdök meg rajta, az én évfolyamomban is voltak ilyenek. Úgy lett papírjuk, hogy más csinálta helyettük az összes tervezési házi feladatot, de még a diplomamunkájukat is.
Kíváncsi lennék, ezeknek mekkora része építész, akik alapból nem értenek hozzá, szakmájuk szerint sem, mert nem ez a dolguk, csak szeretik magukról azt hinni, hogy mégis.
Nem olvastam el a vitátokat, csak látom hogy 9/11 is szóba került. Ez egy jó lista: The AE911Truth Petition
1,627 verified architectural and engineering professionals and 13,576 other supporters have signed the petition demanding of Congress a truly independent investigation.
A sok "idióta".
Egész egyszerûen azért nem kerestek robbantásra utaló nyomokat, mert ahhoz hogy egy felhõkarcoló így összedõljön NEM KELL ROBBANÓANYAG.
Egyébként meg másképp nem is dõlhetne össze. Fogom a fejem, amikor Hollywood így elképzeli, ahogy eldõl a felhõkarcoló. Faszság.
Egy ilyen kurvamagas épület a mérnöki munka csúcsa. Nagyon hatékonyan kell kihasználni az építõanyagokat, hogy egy ilyet lehessen építeni. A szerkezet úgy van kialakítva, hogy a _normális esetben_ elõforduló terhek szélsõ értékeit biztonsággal elbírja. Ez olyan 70%-os kihasználtságot jelent, van benne mondjuk egyharmad tartalék. De ez ép szerkezetre vonatkozik, normál hõmérsékleten. Még egy kis szakma: az épület "csõben csõ" szerkezetû volt, a terheket az épület belsõ részén lévõ, és körben az épület homlokzatán álló acéloszlopok hordták együttesen.
Aztán jött egy gecinagy repülõ, és elszabta a külsõ oszlopok egyharmadát, és elkezdte felmelegíteni a belsõ tartópilléreket. A becsapódás során elvágott oszlopok miatt átrendezõdtek a terhek, fõleg a belsõ mag oszlopaira. Ez kb fel is emésztette a tervezés során belerakott biztonságot. De a jóféle kerozintûz melegítette ezeket az amúgy is a teherbírásuk határán lévõ acéloszlopokat. 400 fokon az acél elveszti a teherbírása kétharmadát, gyakorlatilag felpuhul. Amíg volt teherbírástöbblet az épületben, addig nem volt gond, hogy egy-egy oszlop kiszállt a teherviselésbõl. De amikor végleg kimerült ez a tartalék, az összes, még teherviselõ oszlop EGYSZERRE terhelõdött túl. Amikor az összes oszlop tönkrement, az épület felsõ része majdnem szabadeséssel zuhant egy szintet, kb 3 métert.
Ez a zuhanás körülbelül 30szorosára növelte a lenti oszlopokat terhelõ erõt. (Gy.k.: a kalapács is jobban megüti az ujjad, ha ráejted, mint amikor csak rajta van) Azok is tönkrementek, azok is egyszerre. Zuhant az egész felsõ rész újabb 3 métert. És így tovább. A földig.
Ahhoz, hogy eldõljön, ahhoz az kell, hogy az épület egyik fele lényegesen késõbb (másodpercek) menjen tönkre, mint a másik fele. Ez a becsapódás szintjén így volt. Az épület teteje dõl is egy picit. De amikor a ferde felsõ rész ráesett harmincszoros erõvel az alsó részre, ott már semmi ilyesmi nem volt. Ott az összes ép oszlop egyetlen pillanat alatt terhelõdött túl.
Ezért nem dõlt el. Nem dõlhetett el. Lehetetlen egy ekkora épületnél, hogy eldõljön. Ez nem egy rohadt fa.
Gondolom legtöbben a magába roskadást nem értik. Sõt mind a három épület, s oly tökéletesen, hogy a mellette levõ épületek szinte meg sem sérültek. Mondjuk az elfogadható, hogy egy épület úgy omlik össze, de mind a három? A kettõ még csak meg sem billent. Tökéletes volt az összeroskadás. Ha az internet nem lenne tele vezetõ amerikai építészek, más szakemberek véleményével, akkor is nagyon sokan közülünk valamiképp kételkedni kezdtek volna. Megkérdezték a vizsgáló bizottságot, találtak-e robbantásra utaló nyomokat? A válasz az volt: nem. Kérdés: keresték? Válasz: nem. Ez annak ellenére, hogy elõtte már megpróbálták az arabok (?!) felrobbantani a tornyokat. A 7-es irodatûz miatt dõlt össze. Hm. Elsõ kettõt már az alumíniummal magyarázzák. A harmadikra ez nem "igazolható". S miért pont a "testvérek" közül került ki a harmadik? Hiszen vélem, hogy a mellettük fekvõ épületek szintúgy irodaházak.
1. Az USA-ban több tízezer mérnök van, ebbõl simán lehet 400 hülye. 2. Az építészek ehhez nem értenek. 3. Én is mérnök vagyok, teljes joggal lehülyézhetem õket, ha hülyeséget beszélnek.
El sem indítottam a videót, de látom ezt a feliratot: "Irodai tûzben nem keletkezhet akkora hõ, ami megolvasztaná az acélt."
Aki ilyet beszél, az segghülye. Az acélnak nem kell megolvadnia ahhoz, hogy tönkremenjen az épület.
Fõbb vonalakban: -Az acél ~1600 fokon olvad. -600 fokon elveszíti a szilárdsága kétharmadát. -A tûzállóságot úgy kell érteni, és úgy tervezzük, hogy megnézzük, hogy az épületben milyen tûzveszélyességi osztályba tartozó anyag van, és olyan tûzvédelmet kell rakni a szerkezetre, hogy ha ég, ami bent van, akkor addig ne dõljön le az épület, amíg mindenki ki nem menekül. -A WTC-7-ben nem mûködött az épület beépített oltórendszere, nem volt víz. (A tûzállóság tervezésekor nem számítottak erre, tehát oltás nélküli tûzre alul volt méretezve.) -Közel négy órán keresztül égett. -Az északi torony leomlásakor megsérült a szerkezet.
Nem volt túl sikeres felbujtási kísérlet... De egyetértek. Az országok vezetõi (vezetõ rétege) a saját önös érdekeik mentén simán beldozzák a saját állampolgáraik életét! Még a végén konteóhívõ leszel! Üdv a klubban.
Ha nincsenek érdekeid, akkor x ember halála a "le sem szarom" kategória. Csakhogy éppan akkoriban lett az az irányzat tudtommal az, hogy az amerikai kontinenesen az történjen, amit a jenki akar. Erre holmi jöttment német császár felbújta a te tõszomszédodat, az érdekszférádat.
Tudod, olyan ez, mintha Csecsenföld hirtelen NATO tag lett volna 1995-ben..
Lehet, hogy két évig tartott míg megdolgozták a közvéleményt. Azért furcsa, hogy 150 amerikai halála nem elég indok a hadbalépéshez, de egy állítólagos titkos üzenet viszont bezzeg mindennek a teteje. Ilyet könnyebb hazudni, mint egy hajót a halálba küldeni.
Igen, ezen felül felfegyverzett segédcirkáló volt. Valahogy nem szokta egy konetós sem emleketni, hogy a jenki háborúban lépés és a hajó elsüllyesztése között laza két év volt.
A jenki diplomáciát sokkal inkább bõszítette, hogy a németek bepórálkoztak azzal, hogy Mexikó támadja meg a jenkiket. Ezt persze nagyon sokáig nem hozták nyilvánosságra, mert a német diplomáciai üzeneteket megjfejtették és ezt nem lehetett beismerni.
(A II. Vh után az Enigma feltörését is a '60-as években ismerték be.)
Egy embert nagyon meg lehet vezetni olyan témában amihez nem ért. Szerencsére nem kell mindenhez érteni hogy ne legyél megvezetve, mert ha viszonylag mûvelt vagy mindig van valami amirõl lehull a lepel, és aki hantázik az egyik támában amivel egy másikat akar bizonygatni, nyilván a másik fele se jobb. Viszont egy tökéletesen mûveletlen embert aki nem ért semmihez, biztos hogy jól elszórakoztatnak ezek a faszságok, és be is szopikál mindent tényként elkönyvelve.
Úgy érted, hogy az emberek többségét megvezették a média által hangoztatott "hivatalos" magyarázatokkal? Mivel az emberek többsége a médiának mindent elhisz, így nem volt nehéz dolguk. Csak van néhány ember, aki gondolkodik és rájön, hogy itt-ott valami nem stimmel.
Szóval az okfejtésed jó, de mindkét oldalra rá lehet húzni.
Olvastam, de mint ahogy a tornyok magyarázata is billeg, úgy a 7-esé pedig finoman szólva billeg. Én is tudom, hogy a hivatalos a szakmait jelenti. Amúgy pedig köszi.:))
Nem érdekel a téma, vagy nem tudsz angolul? Csak mert van róla minden, amit hiányolsz.
Olyan meg nincs, hogy "hivatalos" magyarázat. SZAKMAI van. Tudod, olyan emberektõl, akik ilyeneket szoktak építeni, meg tudják, hogyan mûködik egy felhõkarcoló, meg mitõl áll.
De tényleg mindenki csak a két toronyról beszél. A harmadikról csak itt-ott érintõlegesen. Pedig az lenne az érdekes. Bár azt is mondják, hogy a bérlõ robbantatta fel a tûzoltókkal. Hm miért? S miért nem jelent meg róla hivatalos valami.
Igen, az a vicces, hogy az összeesküvés része simán mûködne a mûszaki dilettantizmus nélkül is, de úgy tûnik, az összeesküvés-elméletek gyártóinak létszükséglet, hogy feltekerjék az ostobaságot 11-ig...
Igazából már az is pont elég, hogy nem volt semmiféle robbantás, csupán az amit a szemeinkkel (és jó pár kamerafelvétel által) láttunk, hogy két repülõ beleszállt a tornyokba, és összedõltek. Amennyiben tudott róla a titkosszolgálat, és nem tettek semmit, az kb egyenlõ azzal mintha szépen aláaknázták volna sajátkezüleg... A hasonlóság így is megvan a Lusitania - Pearl Harbor - WTC között.
Hát WTC ügyrõl csak annyit, hogy a konteó hívõk sokmindent mondanak. Nyilván való hogy egyes állításaikat se cáfolni, se bizonyítani nem lehet. Viszont a sztori alátámasztására "érdekes" eszmefuttatásik szoktak folyni. A tisztán mûszaki jellegû kijelentések azért elég mosolyogtatóak. Gondolom hogy ugyanannyira vannak tisztába a tényekkel, mintamennyire a statikával is. És hát ha statikusként hallja azt a sok ökörséget amit összehordanak, nyilván a többit se fogja elhinni nekik.
Egy embert nagyon meg lehet vezetni olyan témában amihez nem ért. Szerencsére nem kell mindenhez érteni hogy ne legyél megvezetve, mert ha viszonylag mûvelt vagy mindig van valami amirõl lehull a lepel, és aki hantázik az egyik támában amivel egy másikat akar bizonygatni, nyilván a másik fele se jobb. Viszont egy tökéletesen mûveletlen embert aki nem ért semmihez, biztos hogy jól elszórakoztatnak ezek a faszságok, és be is szopikál mindent tényként elkönyvelve.
A WTC egy második Pearl Harbor.Az amerikai vezetés tisztában volt mid kettõ idõpontjáról.Mindössze annyi a különbség hogy az elsõ esetében ezt nem szabad hangoztatni.A közös hogy ok kellet az üzletbe való belépéshez.Mert a háború akár hogy is nézzük üzlet.Csak nem az ártatlanoknak.
Na igen. A WTC is egy esemény, Bin Ladent a CIA képezte ki és az Al-kaida most a NATO-val kooperálva kéz a kézben harcolnak Líbiában. Na de már eleget offoltuk itt.
A Lousitania nem összeesküvés, hanem esemény, amit politikai célokra használtak fel. Az amcsik be akartak lépni a háborúba, de a közvélemény nem akart belebonyolódnia az európai háborúba, amihez szerintük semmi közük nem volt. Közben a németek elsüllyesztették a hajót, mert azt feltételezték, hogy kõszert szállít Angliának (már nem emlékszem, hogy tényleg szállított-e, de úgy rémlik, hogy igen). A politikának kapóra jött az eset, lehetett mivel hergelni a népet, hogy a csúnya gonosz németek mit követtek el, és így már a közvélemény se ellenezte a háborút.
Nem konkrétan a WTC-re gondoltam, mert az eléggé vitatott, viszont tökéletes indok volt két háborúhoz, és a "patriot act"-hoz. De mint jelenség, nagyon is valós, elég ha a Lusitania-ra gondolnunk.
Az, hogy a politikusok hazudnak, megtévesztenek az egy tény. Az hogy a politikusok sikkasztanak tény. Az, hogy mondjuk direkt romboltatták le a WTC-t bombákkal már összeesküvéselmélet. A tudósok tévedhetnek? Igen. Direkt hátráltatja egyikük egy kollegája kutatását, mert õ akar azon a területen elismert lenni? Elõfordulhat, rivalizálások mindenhol vannak. Direkt hátráltatják egész tudományágak kutatását a saját vagy valaki más érdekében? Na az már összeesküvéselmélet.
Nem egészen. Mondjuk, ha azt mondom, hogy a politikusok hazudnak, az összeesküvés elmélet? Ha azt állítom, hogy bizonyos false flag akciók, amiknek köszönhetõen országok háborús indítékot gyártanak, az is csak buta konteo? Vagy mondjuk a magyar államadósságról azt mondom, hogy az a pénz amit felvettünk, nem nekünk kellett, hanem annak volt érdeke akinek azóta is tartozunk, akkor hülye konteós vagyok?
Lényegi különbség nincs szerintem, úgyhogy mindkettõrõl. Az összesküvéselméletek kritikusak a józan ésszel, tudománnyal szemben, így alap hogy a tudományról összességében mint összesküvõkrõl beszélnek, ami a rendszer része. Kénytelenek ezt meglépni, hisz a tények alaposabb vizsgálatával borul az egész építmény. Így a józan ész bírálata a konteók alapját képezi.
Hozzátéve, hogy egy rakat konteónak nem ismerjük az eredeti szerzõjét.
Mondjuk nem sokat segít, ha valamelyikrõl tudjuk, hogy pontosan ki, mikor, és hogyan találta ki az egészet, a sok hülye úgyis elhiszi. A Bermuda-háromszög "rejtélye" igen precízen követhetõ, a sok balfasz meg mégis azt hiszi, hogy van ott valami misztikum.
Egyébként szerintem simán belefér, hogy a szerzõ is azt hiszi hogy igaz, nem kell feltétlenül szélhámosnak lennie. A közönség és az elõadó is szenvedhet ugyanabban a betegségben.
Kíváncsi lennék az arányra, csak az a baj, hogy amelyik szélhámos, úgyse fogja bevallani, és inkább a másik kategóriába soroltatja magát ha lehet választani. Máshogy meg nemigen fogjuk megtudni, csak a szépen megkérdezzük tõlük: szélhámos vagy, vagy tényleg így gondolod? A válasz meg egyértelmû, akármi is az igazság. Szóval az arányt szerintem nem tudjuk meg soha, minden tipp megalapozatlan.
Hát szerintem te se jól látod. A konteó egyszerûen szórakoztatásra van, nem feltétlenül hülyéknek. Nem feltétel, hogy el is kell hinni. A hülyék persze hisznek benne, de az más téma. És az is külön kezelendõ, hogy ezzel egy új vallás van kialakulóban. Persze a hívõk ebben a közösségben megtagadják a hitet, és tudásnak keresztelik át, mintha ez változtatna a tényeken:)
Ajánlom figyelmedbe a "Mi az idõ?", a "Kvantumfizika" és a "Gravitáció vs. Kvantummechanika" topikokat. Konkrétan ez az Idõképes cikk is be volt már linkelve (ill. ennek a folytatásai), talán többször is, volt is a benne szereplõ dolgokról diskurzus.
Úgy nézki hogy nem is a mostani volt az elsõ kijelentés hogy A fénynél is gyorsabban Sajnos ez sem egy világhírû, neves tudományos lapban jelent meg,de azért érdemes elolvasni.
És miért kellett ezt ilyen hirtelen bejelenteni?Én mint laikus úgy gondolom hogy ezt elõször is a CERN embereivel kellet volna megbeszélni nem kiszivárogtatni.Csak egy telefon "Srácok ezt is beszámítottátok" aztán lehetett volna okoskodni a jövõre nézve.Így most valakibõl bolondot csinálnak. Vagy lehet hogy ez a cél?
Megérkezett az elsõ cáfolatA neutrínók mégsem gyorsabbak a fénynél ! Nézzük csak ! Az úr az eltérést azzal magyarázza hogy a CERN ben hosszas elõkészületek után hibáztak.Egyszerûen kihagytak egy tényt, hogy a mûhold mozog.Nos tudjuk hogy a fény 1ns alatt 30 cm tesz meg.Ez 60ns eltéréssel megszorozva 1800cm (18m)tesz ki.Csakhogy ezt az eltérést csak fénysebességgel haladva tudná , a szerencsétlen mûhold produkálni.Számoljunk egy picit, ami nem az erõsségem: Egy GPS mûhold 3,9km tesz meg másodpercenként.A 3900 méter osztjuk 1 milliárddal az ugye 0,0000039 méter. Ennyi távolságot tesz meg 1 ns alattt.Ha ezt megszorozzuk 60-nal (a késés idejével)akkor is csak 0,000234 méter a megtett út.(Ha tévednék majd úgyis helyesbítetek)És ez a legenyhébb számítás.Azért gondolom ennél pontosabbak a kutatók.
Ha netán mégis a dokinak lesz igaza az azt jelentené hogy a CERN-ben idióták dolgoznak és az eddigi, ezen a mérési sorozaton alapuló kísérleteiket dobhatják ki.Sõt ha egy ilyen hibát elkövettek akkor hibázhattak másban is .Tehát ki kell rúgni mindegyiket.Kivéve a portást
"A város falain kívül hétszer hordozták körbe a Frigyládát, miközben a papok fújták a kürtöket. Hetedszerre Jerikó falai leomlottak."""Idézõ jel
Én errõl azt olvastam, hogy a tudósok szerint földrengés volt, és annak moraját jegyezték fel. Ti már hallottatok földrengés morajt. Én már igen, s mit mondjak rémísztõ.
"A város falain kívül hétszer hordozták körbe a Frigyládát, miközben a papok fújták a kürtöket. Hetedszerre Jerikó falai leomlottak."
Állítólag csak legenda.És ha mégsem!Ha a frigyláda (mint azt sokan hiszik)egy nagy teljesítményû energia forrás volt ,a papok kürtje pedig változtatható frekvenciájú hanggenerátor hangszórói?A II VH-ban a németek is használtak illetve kísérleteztek különbözõ frekvenciájú hangokkal mint fegyverrel.