Command & Conquer: Generals 2 - Ideje visszaszerezni a koronát
A sárba tiport Command & Conquer név újra régi fényében fog csillogni. Ezt ígéri a BioWare Victory csapata. Az utóbbi évek töketlenkedése után végre a megfelelõ irányba látszanak elmozdulni a dolgok az Electronic Arts stratégiai játékokért felelõs divíziójánál. A korábbi szerencsétlenkedés legnagyobb áldozata a Command & Conquer franchise volt. A Tiberium Wars még teljesen korrekt volt, ám a Red Alert 3, végül pedig a Tiberian Twilight mindent elkövetett azért, hogy meghurcolja az egyik legerõsebb RTS-brandet.
Ideje volt hát változtatni, különben sosem szerzik vissza azt a koronát, ami sokáig a Command & Conquer játékok fejét ékesítette. Az EA elsõ lépésben szélnek eresztette az utolsó rész fejlesztõit, majd leigazolta azt a John van Caneghemet, akit az egykori New World Computing alapítójaként a Might & Magic és a Heroes of Might & Magic sorozatok atyjaként tisztel a világ. A köré felépített csapat a Victory Games nevet kapta, és mostantól a BioWare égisze alá tartozik, mint BioWare Victory.
Madárlátta Frostbite 2
A stúdió elsõ játéka a Command & Conquer: Generals 2 PC-re érkezik 2013-ban, mégpedig a DICE által fejlesztett Frostbite 2 motort használva. Feszes tempójú stratégia, akciódús játékmenet, lenyûgözõ látvány, brutális modern hadviselés és magas minõség: ha ezeket az ígéreteket sikerül beváltani, akkor elsõk között rohanok megvenni.
ha hozza az 1 rész színvonalát akkor nagyon ütni fog.
Pont ez a baj. A C&C Generals volt ha jól rémlik az elsõ nem Westwood C&C játék. Jó volt a maga nemében, de köze nem volt a C&C világához. Ha simán Generals néven jön ki, akkor is megállta volna a helyét.
Most megint jön egy játék, ahol a C&C név csak marketingcélokat szolgál, és ezzel akarják visszaállítani a brand hírnevét? Elnézést, de ez nekem bizony nem tetszik...
Mai napig a Zero:Hourt nyomjuk, mert nincs más ami akár félig utolérné ezt a színvonalat. Ha nem lenne a hálókódja bugos, ha nem esnének szét a csaták sync errorral, akkor közel pörfekt lenne. A mai gépeken már végre NÉHA akadozás nélkül fut, de amikor a harctéren épp 2-300 egység esik egymásnak (egy képernyõn), na azzzelllen nemvéééd. Sõt, pont ettõl félek, hogy a szebb grafikával csökkenteniük kell az egységszámot (neadjisten egységlimit), és uncsi lesz.
Ebben tudod "lejátszani" majd a 2012-es világvégét :P
Nagyon jónak tûnik, mostanság kezdett pangani az rts piac (olyan rts ami érdekelne) felkerült a listámra:) Mondjuk Frostbite 2-bõl nem néztem ki az RTS grafikát, de kb 1,5 év alatt kivi vagyok mit hoznak ki belõle, mert ilyen háttérrel valami nagyszerût lehet csinálni...
Mennyire gáz már ez a 2012 marhaság.Haha nagyon vicces VOLT.
Melyik színvonalát? Mert ha olyan fos motort és netkódot hoznak össze mint az 1-nél akkor dolgozzanak rajta. Úgy 8 év kellett(processzorban) hogy végre gondolkozós megállás nélkül tudjam nyomni a zero hourt 4 ai ellen. Gyak az ajánlott gépigény dupla órajelén dupla maggal is ment, majd sokszor fél percekig minden másodpercre megállt akár 5 másodpercig, belassult majd megint folyamatosan ment néhány percig majd megint belassult. A netkód is egy vicc volt, tiszta zsákbamacska volt hogy sikerül-e végigjátszani egy játékot, mindentõl függetlenül tök random jött a mismatch-olás. Egy igazi bugos foshalmaz volt, pedig a játék nagyon jó volt, leszámítva hogy 1-2 egység nagyon OP-lett benne.
Ahogy most utánanéztem egész pontosan úgy nézett ki, hogy a Westwood még az EA-val való közösködés elõtt létrehozta a Kaliforniai leányvállalatát, ez volt a Westwood Pacific. Miután az EA felvásárolta a Westwoodot, a Westwood Pacific-bõl EA Pacific lett.
Ez a csapat felelt a Red Alert 2-ért, a Yuri's Revenge-ért és a Generals-ért. A Generals kijötte után a Westwood-ot, az EA Pacific-ot és a meglévõ Los Angeles-i stúdiót összeolvasztották az EA Los Angeles-é.
Ekkor váltak ki a legtöbben az egykori WW-os csapatból.
Ezek roppant mókásan hatnak. A gépigényt akkor szokták publikusan közölni, amikor a kód már valamennyire le van tisztítva, a játékmenet legalább bétateszt állapotban van, és így tovább.
Nagyon mókásan hangzik, hogy az ajánlott gépigánynél az OS alatt Windows 7 64bit van. Holott akkor már ugye bõven kint lesz a Windows 8 is... :P
Elsõ része a mondandódnak igaz. A másik meg nem mókás mert elég sokan még mindig csak xp-vel szüttyögnek. Win 7 és 8 között amugy sem lesz olyan hüde nagy különbség. Lassan a oprendszer is olyan lesz mint a kodok ömlesztik majd õket évente!
megsúgom miért érdemes win8-ra várni (és miértis van értelme a kiadásának):
menni fog majd arm procikon, így táblagépek, telefonok stb. Ezzel pedig összevonható lesz ez a 3 dolog pl, így ami a pc-den van, ugyanolyan formában elérhetõ lesz a telefonodon, vagy táblagépeden. Nem kell majd különbözõ programokkal és hasonlókkal szenvedni a szinkronizálás miatt.
régebben 2-3 évente jött új windows, csak az xp-vel ellustult a kedves májkroszoft. (tudod, Win95, 98, me, vele párhuzamosan NT4, 2000, xp)
Kifli: Igen, a win8 elérhetõ lesz hordozható ketyerékre is, de mintha azzal a különbséggel, hogy az asztali gépre fejlesztett cuccok nem fognak rajta mûködni. Szóval ha valamit nem írnak meg úgy, hogy a kézi ketyerédet is támogassa, akkor teheted az arm támogatást a kirakatba. Vagy ha éppen Android oldalon állsz ;)
Eddig nagyszerûen alakul a játék, meghívtak az alpha tesztjébe :) Még nagyon sok hiányzik belõle de egy kis része már játszható. Magam mellé még keresnem kell 1 tesztelõt. Aki sokat játszott az eredeti generalssal. Van itt olyan aki jelentkezne? Privit írjatok.
Ha megírják (lefordítják) a program ARM processzoros változatát is, akkor lesz mindkettõre, ha nem, akkor marad a program az asztali gépen. Ezért viszont a kedves fejlesztõnek is tennie kell.
én pénzt keresek, van aki jönne munka tesztelõnek ?
Én beztos nem jelentkeznék tesztelõnek. Élõben, fullosan akarom tolni, mikor KÉSZ. Ez a játék megérdemli. Ha meg nem, mer elbasszák, akkor lesz aztán morgás.
miota nem a westwood késziti a sorozatot a szinvonal egyre csak szuszik lefele(a csucspont talán a c&c4 és red alert3 volt, nem tudom eldönteni melyik volt a borzalmasabb, talán kicsit a c&c4felé billen a mérleg), ugyhogy én nem sok reményt füzök hozzá...
ha van egységlimit - bukta ha nem lehet BÁRHOVA építkezni - bukta ha nincs profin kiépíthetõ statikus védelem és bázis - bukta ha mindeféle hülye stratégiai pontokat kell tartani (mint wh40k) - bukta ha nincsenek normális AI játékosok - bukta ha kiddienyáltakony - bukta ha kicsik a térképek - bukta ha nem lehet legalább 8-an tolni - bukta
Jó ha van egység limit, persze ne legyen alacsony szám, de ne legyen a mass roham azért modern harcról van szó...
Remélem nem az ellenség bázisára szeretnél építkezni...
A képek alapján ismét van fal, meg védelmi cumók...
Stratégiai pontok jók, nagyon élvezetes meccseket lehet olyanokon játszani, mert nem lehet kibekkelni a játékot, nyomulni kell, és állni a sarat
Hmm normális ai játékos nem létezhet...de remélem 2013-ban nem az ai lesz az ellenfél... (multi, ha meg dropped bot akkor tök mind1, jó csapat azzal is tud nyerni akár milyen hülye a bot)
Kétlem, hogy frostbite tudna olyan szar atmoszférát csinálni...
Hmm a kis 8as térképek azok jók, mert bár ott van az ember a másik szájában, de nagyobb a nyomás, nagy térképen csak a mászkálás megy...
Az egységlimit egy szükségtelen technikai limitáció, a valóságban nincs ilyen, hogy NEM építhetsz több harckocsit, mert... miért is???
Igen, AKÁR az ellenség bázisára/ba is lehessen építkezni, miért is ne? Ha meg tudod védeni az építõket közben, simán. Erre épült a GLA-s sneak attack stratégiák jó rész.
A mesterséges stratégiai pontok megint csak ostoba technikai limitációk, valóságban ilyen nem létezik. Vannak természetes stratégiailag fontos (pl. jól védhetõ, vagy az elõrenyomulást/felderítést szolgáló) pontok és vannak erõforrások (gyárak, lakosság, bányák stb.) amiket védeni kell.
AI kell. Ha nincs elég játékos, akkor soxor jobb a coop és ahhoz meg kell a brutál AI. Nem beszélve a kampányokról, ahoz is ugyanez kell. DE a legfajább a coop-ban is tolhtaó kampány lenne, ahol bizonyos fejlesztséeket és elit egységeket tovább tudsz vinni a következõ szintekre is.
engem valahogy nem tud érdekelni a brutális AI, jobban szeretek hus-vér emberek ellen játszani :) stratégiai pontok meg sztem jok, mert szvsz engem irritál ha valaki nagyon durván teknös modban van...persze ez is egy stratégia, de egy idö után már zavaro, erre jok az ilyen stratégiai pontok amik kimozditják a játékost a pályárol.
Monduk én mindig is nagy fanja voltam tiberium univerzumnak(for the brotherhood! :) ) igy inkább azokat részesitem elönyben, de a generals féle világ is tetszik
Semmi gond, ha neked más tetszik, csak az már NEM Generals. A Generals elsõsorban ezekben különbözik a többi mainstream fostól. :D Itt lehet sok-sok órás marathoni meccseket is tolni akár AI, akár egymás ellen.
miért ne lehetne a generalst pörgösen játszani? :) de én sem a 10perces rush-rol beszélek, de 45-60percnél nem olyan jo ha tovább tart a játék(legalábbis nekem), amugy a stratégiai pontokat én olyasmire gondolok, mint pl. reptér, egyéb épületek ami kis minimális +-t adnak lehet félreérthetö voltam akkor, nem a wh40k és c&c4 féle játékra gondolok, mert az nekem se jön be :)
Ezzel kb felsoroltad a fos wh40k "rts"-ek képességeit, amúgy +1 egyszer próbáltam azt a fost. Generalsban is pofátlanul csal az ai ha legnehezebben van, de az semmi a wh40k-hoz képest, na meg az inkább rpg a hülye hõsökkel meg szintekkel mint rts. Olyan hõs kell mint az 1-ben volt max. Van 1-2 különleges képessége, de úgy döglik meg mint bármi más, akár 1 sniper lövéstõl.
Azért mind2 cucc más kateg az rts-en belül... egyik csapat alapú irányba ment tovább dow2, de coh-ban is jól el lehet lenni. Mondjuk igazi zsánerstratégiát nem is ismerni...
Mondjuk az én alapkedvencem az elsõ Panzer General volt.
Jobbat mondok Battle Isle 2, huhuuu, az volt ám csak a királyság.
total annihilation+a kieg
na meg az utód,a Supreme commander + kieg,de csakis az elsõ rész. a 2. részt eltolták de nagyon.
Húúú, anno mekkora game volt a Generals, emlékszem az MX440es kártyám nem bírta... :D gépcsere, telepítés, áll leesik, és hosszas esték teltek el játékkal...
aztán jött a Warcraft 3 és oda-vissza verte a Generalst, de ez már egy másik történet)
"miért ne lehetne a generalst pörgösen játszani? :)"
Hidd el, AI patch-el olyan pörgõs, úgy kapkodod a fejed a legnagyobb AI-s ruch-ok kivédésére, hogy vért hugyozol :D
Ha vért akartok szarni is akkor kell a contra mod challenge- ben ahol tábornok ellen tábornok harcol. Minden tábornok (12 féle) teljesen más taktikát igényel. Most Cybrannal vagy 15-ször nyuvadtam ki mikor jött az Infranty tábornok hullámokban jövõ sereggel. Mikor van idõm mindig stratégiát gondolok ki ami vagy beválik vagy nem. Contra mod
Sok modot kipróbáltunk, a végén visszatértünk az alap gámához (+AI Patch meg elzoomolás patch, ennyi). A buktató a modoknál az AI szokott lenni. Mi gép ellen szoktuk nyomni, és a legtöbb modnál nem használta rendesen az egységeket, nem arra voltak kitalálva ... nem volt rendesen meg nekik az AI-juk
Azt hittem rosszul látok amikor megláttam a facebookon az electronic arts hírét. De szerencsére jól láttam: Generals 2 Frostbite 2 motorral Csak ahogy láttam a trailert megint elszomorodtam... Miért kell mindig ilyen futurisztikus szarokat csinálni mindenbõl??? Arra ott van a red alert 3 meg a tiberian/tiberium(mellesleg egyikkel sem játszottam egy percet sem mert rühellem ezeket a kitalált "future warfare"-es szarokat),az mind ilyen futurisztikus kitalált egységekbõl áll. Erre most csinálnak még egyet??? Jóformán azóta mióta kijött toljuk bátyámmal a Generals-t és épp az elõbb hagytuk abba,azután vettem észre a hírt :) Komolyan nem is értem... most igazából az a cél,hogy megcsinálják a Generals folytatását, vagy hogy kipróbálják itt az RTS terén is a Frostbite 2-õt?
Most legyen 2.vh vagy modern kori rts? Mintha nem lenne mindegyikbõl kismilliárd darab már. Fõleg a mai modern koriabelibõl. Inkább szakadjanak el már kicsit az abramsektõl mert már hányok tõlük. De azt nem értem hogy játszol a generalsal mert a "furure warfare" a kitalált futuritikus egységeivel nagyon is ráillik :D
Már hogy verné el? Az okádékszar netkódjával? A tömkeleg sync hibáival? A vért hugyozó grafikus motorjával ahol 10 tank egyszeri megmozdításakor szaggat mint az állat akármilyen konfiguráción? Vagy a pofás kis játékmenetével multiban ahogy úgy kezded hogy eladod a fõépületedet??? Ugyanmár. A deluxe editiont cakompakk odaadtam egy ismerõsömnek mert szégyelltem a polcon látni a játékot, annyira nem hiányzik. Valaki legalább még örült neki.
"Az okádékszar netkódjával? A tömkeleg sync hibáival?" Van. Ez tény. És szidjuk is érte õket. A játékélmény miatt hajlamos megfeledkezni róla az ember. Ugyanis itt nincs egységlimit, de még az igen durván egységlimites Ages of Mith-ben is volt sync errorunk (ott mondjuk menti állást, és visszatölti, ennyivel jobban lekezelték)
"A vért hugyozó grafikus motorjával ahol 10 tank egyszeri megmozdításakor szaggat mint az állat akármilyen konfiguráción?" Ezt most tényleg komolyan gondolod? Valamit nagyon benéztél. Több száz egységes csaták is gond nélkül futnak full grafon. Nem ritka a 2-3000 killszám. Az attól akad, mert proci kell neki, az viszont sok. AI mozgás is eszi, és a stratégiázása is igen sokat eszik. Sõt, ugyanaz minden, csak erõsebb procit raksz a gépbe, és csak ettõl máris durvábban játszik a gép, több prociideje marad a stratégiára. P4 -> Core2 átállás után csak néztünk ki a fejünkbõl, hogy bakkkker, mit mûvel ez? Ilyen trükköket még sose alkalmazott ... A grafikája meg már a P4-esek korszakában sem akadt.
"Most felsorolni mindent az auróra bombázóktól kezdve a lézer tankokon át hogy mi futurisztikus benne túl sokáig tartana" Akkor vigyázz, mert nagyon meg fogsz most lepõdni. USA aktuális fejlesztései, amik elértek a hírekbe, tehát tervezõasztalon vannak minimum: - Auróra hiperszónikus bombázó - Avanger lézer rakétavédelmi tank - Lézeres rakétavédelem repülõkre, és lézerrel szerelt nagy erejû ballisztikus rakéta megsemmisítõ rendszer repcsire telepítve (ez utóbbi nincs zero:hour-ban) - particle canon ûrbõl indított részecskesugár fegyver
Tudod, Vernét is sokan lehülyézték, amikor víz alatt menõ hajót vizionált.
Nekem azt magyarázza el valaki, hogy ha mindössze két hónapja alakult a fejlesztõcsapat, és 2013-ban jön ki a játék, akkor hogyan van belõle már most in game trailer és gépigény?
Még ha az eddig elkészült összes egységet és objektumot fel is vonultatják a trailerben, ez a játék akkor sem csak két hónapja készül, az tuti.
Persze nagyon várom én is, a Generals nagyott ütött annak idején, és a Company of Heroes széria óta nemigen találkoztam zseniális minõségû RTS-el.
"Ezt most tényleg komolyan gondolod? Valamit nagyon benéztél. Több száz egységes csaták is gond nélkül futnak full grafon. Nem ritka a 2-3000 killszám." Ezt kérlekszépen nem néztem be ez tény. Ezt tapasztaltam nem egyszer nem kétszer nem háromszor játszhatatlanná redukálva a játékot. És core 2 dupla magoson volt ez de azt hozzá kell tenni ez pályafüggõ. Valamelyik bírja valamelyik nem de amelyik ott nézhettem a diavetítést. Ez létezõ valós problémája ennek a játéknak. "Akkor vigyázz, mert nagyon meg fogsz most lepõdni. USA aktuális fejlesztései, amik elértek a hírekbe, tehát tervezõasztalon vannak minimum:" nem fogok meglepõdni tudom hogy vannak tervrajzon de amíg nincsenek valós megjelenésükben addig csak fikció. Ha más lenne a nevük más skinekkel az egységenek egybõl panaszkodnál :D
"Ezt kérlekszépen nem néztem be ez tény. " Aligha. Van ugyan pár pálya, például Twilight Flame ami tényleg képes diasóba átmenni (pl amikor egyedül nyomtam le rajta 7 db egy csapatban lévõ maxi Hard gépet, ott már volt amikor diasó volt) Viszont más pályáknál nem jellemzõ. Illetve inkább azon múlik, hogy milyen és mennyire durva terepakadályok vannak. Van egy olyan pálya, hogy mintha labirintus lenne középen. Na azzal megszenved. Normál pályákon viszont ilyen diásodás 4 human VS 4 gép esetén nem, 2 human VS 6 gép ellen ritkán elõfordul, majd összeszedi magát és megy. Azt viszont még mindig nem érted, hogy a diásodás NEM a grafika miatt van, hanem mert nem elég a procid neki (illetve valamelyik játékosnak nem elég a procija !). Számolnia kell a gép játékosának az egységek mozgatását (veled ellentétben õ egyesével irányít minden egységet, minden lövését), meg a globális stratégiát is.
"de amíg nincsenek valós megjelenésükben addig csak fikció" Mond csak, mennyivel késõbb tudtad meg, hogy vannak lopakodók, mint ahogy sorozatgyártásba és hadrendbe lettek állítva ? Mennyivel késõbb, mint ahogy az elsõ prototípus felszállt ? Évek-évtizedek? Naugye.
Valószínû azért azon a pályán játszottál sokat, mert az az egyik legkönnyebb pálya. Nem sok másik 8-as pályán voltam eddig képes legyõzni a 7 ellenfelet. Próbáld ki a Whiteout-ot, meg unofficial-ból párszáz van még 8-as, amelybõl olyan 30 szokott fent lenni nekünk, mert igenJÓ rajta az AI (rendesen durván megírták)
Overlord ... mármint extra nagy kétcsövû ágyús tank? Te, nem a 2.VH után kísérleteztek oroszok olyannal? Talán még prototípus is volt belõle. Cifu ezt jobban tudja. EMP ... mióta az atombombával együtt felfedezték, hogy elektronikát megbénító EMP hatást is kelt, kb azóta próbálják atom mentesen elõidézni. Kisebb hatásúakat már tudtommal tudtak. Mikrohullámú ... mikrohullámú tömegoszlatás. Ne mond, hogy nem láttad a Discovery-n? Mindössze azért nem használják élesbe, mert égési sérüléseket okoz. Katonailag ez ugyebár nem akadály, hanem cél.
már nem fogok én azon kipróbálni semmit mert fel nem teszem még egyszer az biztos :D annyi amennyi volt elég volt több fejfájás nem kell belõle így is okozott épp eleget na most visszatérve a fikció nem fikció dologra akkor ennyibõl a starcraft is lehet egy modern kori hadviselés XD -lézerek check -atombomba emp check -cloack check . . . satöbbi satöbbi :) a kiváltó vita az volt hogy a generals 2 futurisztikus lesz az egyik kommentelõ szerint mibõl azt lehetett kivenni hogy a generals 1 nem az ha meg a generals nem az akkor a starcraft sem az :D de lehetne más példát is hozni :)
Amúgy, ha nem hálón többen nyomtátok, szinglibe a sync error nem tud fellépni. A szingli kampányok is igen jók, meg a generals challange is ... meg a skirmish is.
A Zero:hour-ban mint azt láthatod mindennek megvan mind a történeti, mind a tervezet alapja, illetve reális és megvalósítható. Amikor megtudtam, hogy lézervédelmi tankot fejleszt USA, és az Avanger nevet adták neki, lefordultam a nevetéstõl a székrõl. A Starcraftban meg még a terránoknál is olyan spéci megvalósíthatatlan scifi izék voltak, mint a Battlecruiser a Yamato canonjával (nehogy a többi faj)
Úgy mellesleg most hogy nézegettem a tankokat, találtam olyan valós tervezetet amit az egyik videóba (nem generals, másik rts talán) láttam, hogy lánctalpai oldalanként 2 részre bontva. Szóval van hogy a játékkészítõknek indul be a fantáziája, amit az életbe lemásolnak, és van, hogy az életbõl merítenek (a lehetséges fejlesztések közül) a játékkészítõk. Na ezért reális a generals.
Hardon végigvittem cakompak az egészet kampányt challangeket mindent, a frusztráció akkor kezdõdött mikor mutizni akartunk volna vele és mellbevágott hogy hogyan lehetett valamit ennyire elbaszni ami ilyen jól indult. Erre gondolsz?
Nem, az nem oldalanként dupla lánctalpas, hanem oldalanként 2 db 3-szög szerûen, tehát 2 lánctalp kör. Pont nemrég láttam egy gáma trailerben talán, ahogy dombról mennek le
Ami nekem anno iszonyat hangulatos volt, az a Paladin aktív rakéta védelme, amikor a lézer leszedegeti a tankelhárító rakétát.
Amilyen futurisztikus volt anno, mára már elõrehaladott kísérleti fázisba jutottak az aktív védelmi rendszerek.
Tudom már mire gondolsz volt bizony másik játékban de valóságba nem nagyon terjedt el az meghajtás forma pedig nem mai dolog. http://youtu.be/auneLuoPZJw hójáróknál ideális de katonai jármûveknél nem alkalmazzák, gondolom megvannak a hátrányai