Az meg szintén állatság, hogy nem lehet visszavonulni egy csatából. Én legalábbis nem találok ilyen lehetõséget..
Ezzel a kábítósdival én is szenvedtem vagy 4 küldit, mert sehogy nem jött össze, mindig le kellett lõnöm õket...aztán egy leszállt ufónál odadobtam két füstgránátot, és elbújtam egy kõfal mögé a kábítós ürgével. Egy thinman kitört, és pont ugyanannak a falnak a másik oldalán akart elrejtõzni a füstben, két lépésre az emberemtõl :)
A másikat (a kristályt) benn az ufóban fogtam el, ajtóhoz odaálltam kábítós ürgével, és új körben bementem, amennyire lehetett, és mivel túlélte az elsõ sorozatot az ufótól, el tudta kábítani.
Most azon gondolkodom, hogy kiket kell eladni a csapatból, hogy ne a hulladékot szintezzem, de nem tudom, hogy a fejlõdésük egyedi, vagy kaszt-specifikus. Ha egyedi, akkor lehet eladni-venni, amíg össze nem jön egy korrekt csoport, de ha a képzettségének a függvénye, akkor meg mind1, nem kell szelektálni õket.
Amit a snipernél én látok, az a squad-sight semmit nem ér, 3 küldetésben sem tudtam használni, nem látta azt, amit a 3 egységgel elõtte álló másik katona látott. Ennél hasznosabb lett volna a mozog-lõ kombinációt választani.
Az tuti, hogy rookie-kal nem fog menni, valahogy ki kell hozni, hogy a pár megmaradt ember kb. ugyanaz legyen. Akartam inditani egy Ironmant, de már a tutorialnál lerohadt, az elsõ harc 3. sectoidja nem volt LOSban a flankelés után, a másik emberemet meg nem találta el a szerencsétlen(a script szerint annak meg kéne halnia). Ahogy olvasom a hivatalos forumon, tonna bug van, ha Ironmant kezdesz, jobb lesz várni vele patchig. Marad sima classic.
Nem a medikit lövi le. Semmi nem ér a medikit, ha a 4-5HP-s embert lelövik, mert a halott ember és embert nem gyógyítja semmi... Tehát semmi értelme a medikitnek, mert a +2 vagy +3 HP (nem emlékszem, hogy mennyi), az többet ér.
Ez nagyon szép, de ha 0 support embered van, akkor a hajadra kenheted. Azon a szinten, ahol én tolom egy ember jutott túl a base promotion szinten és õt is most lõtték le.
Szóval könnyû szinten lehet, hogy sokat fejlõdik a katona, de nincs rá szükség. Nehéz szinten meg lassan, és akkor sem éli túl. Ugye érzed, hogy a két fõ változó nem külön külön, hanem egyszere változik, ezért lehet az, hogy normal túl könnyû, felette meg már eléggé vicces...
Az is zavaró, hogy nem én választom meg, hogy mi lesz a katonából. (support, heavy, stb.)
Ha meg nincs elég misszió, akkor soha nem derül ki, hogy kibõl ki lesz. Mindig nem lehet noob katonákkal járni. Azt sem vettem észre, hogy a képességeik fejlõdének, csak skilleket kapnak.
WTF...?
Az viszont kibaszottul röhejes, hogy csak a kézigránátot lehet cserélgetni. Mi értelme a medikitnel, ha a max. hp kisebb...? Szerintem semmi. Ugyanis 4-5 HP-rõl lelövi az embert és meghal. (Én úgy látom, hogy csak saját magát lehe gyógyítani.)
Az elsõ bénító fegyverhez közel kell menni, de arra az emberre meg nem adhatsz vértet...
Szóval azért vannak benne állatságok rendesen...
A hangulat tényleg ott van. A majdnem legnehezebb szinten tolom. Az elsõ terror végén viszont felbaszta az agyam...
A végén 4 emberem volt életben és jött négy repülõ cucc. 3-at erõködés nélkül leszedtem, aztán az az egy maradék kifektette még két emberemet, mert a legtapasztalatabb a géppuskából összevissza 3-at sebezett bele egy lépésrõl a másik kettõ meg 70%+ találat mellett elhibázta. Anyád. 1 szintre volt a capatintõl, most kezdhetem újra a ternírozást. Igen, most sem töltök vissza. :)
Szerintetek van értelme új katonákat fejlesztgetni küldetések alatt, vagy inkább ha összejön a szükséges 5 darab amit jónak látok, akkor csak azokkal menjek?
NAGYON KIRÁLY A JÁTÉK!!! TUDOM AJÁNLANI!!! Sziasztok! A régi UFO-val már a 90-es években a megjelenéskor játszottam, így UFO-veteránként a véleményem a játékról: Az összes eddigi UFO próbálkozást kenterbe veri! A legjobb! Ez 2012-re hangolt igazi UFO: Enemy Unknown! :) Minden új, a hangulat is új, itt-ott nyomokban kikacsint a régire. Classicon kezdtem, ami igazán izgalmas szint: eléggé odab*sz helyenként, úgyhogy van sokszor miért izgulni! Mindig jön valami új és meglepõ, végig fenntartja az érdeklõdést. Most kerültem oda, hogy szembetalálkoztam egy olyan kétlábúval, hogy beszartam olyan erõs. Nem, nem a muton katona. 4x nagyobb :D Remekül ki van találva a bázis és a küldetéses rész is. Az irányítás fullra át van variálva, sokan írják h a konzol miatt...igen. Sokan írják, hogy le van butítva..de szerintem pont annyira amennyire kell. Nem érzem, hogy ezt még jobban kellett volna bonyolítani, szerintem sokat csiszolódott, mire elérték így ezt az irányítás-rendszert. Optimális. Végre egy olyan új UFO, amivel eleget foglalkoztak és látszik, hogy rajongók csinálták. Rengeteg értékelés 10/9-est ad. Én is ennyit adnék részemrõl. A játék remek lett, de a hangulat amit a régi hozott az félelmetesebb. Az amikor este a kis sectoid szürke feje kilóg a búzamezõbõl..és szól alatta az a zene..az felülmúlhatatlan volt a régiben. Van még benne pár bug, de idõvel tuti javíták. Én összességében eléggé elégedett vagyok!
Udv!
Sztem nagyon jol sikerult a jatek.Tegnap egeszen durvan be is szippantott!Csupan keso este hagytam abba,mivel kifagyott a jatek. Gondoltam majd ma folytatom,de amikor elinditanam ezt irja: failed to find default engine .ini to retrieve My Documents subdirectory to use
Mit tudok tenni?Volt vkinek hasonlo,vmi 5let? Es ha ujra kell raknom hova teszi a menteseket,mert elegge sajnalnam a sok remek emberem,meg kutatast? Elore is koszi! Yah nem az ereditivel tolom. :/
Valszeg nem vagy LOSban a sniperrel. Kivégeztem a game-et, hát kár volt normalt kezdeni, az elején még volt kihivás, utána már semmi. Nagyon kevés elfogni való UFO jött, valszeg azért, mert az elején szar volt a SAT lefedettség. Miután kitakaritottam a bázist, sétagalopp. Na mindegy, a kövi már classic/iron man lesz, ott lesz szûkölés az biztos (egy patchet azért megvárok szerintem).
Jó kombók szvsz:
Support(felcser): Sprinter/Field Medic/Revive/tök8/Savior. Egy ilyen mindenképp legyen a csapatban, messzire elér, sokat gyógyit és feléleszt.
Support(õrszem):Covering Fire/Smoke and Mirrors/Rifle Suppression/Dense Smoke/Sentinel. Normalon ez nem igazán szükséges, nehezebb fokozaton aranyat ér valszeg. Overwatch-ban igazi gyilkológép, suppress is elengedhetetlen azokra a célpontokra, amiket adott körben nem tudsz knyirni és veszélyes helyen állnak. Covering helyett a Sprinter lehet, hogy jobb, mobilitás mindenek felett. (Bénitót is sprinternek adtam.)
Sniper: Squad Sight/Damn Good Ground/Disabling Shot/Opportunist/Double Tap. Ezzel felhúzod magad valami magaslatra és mehet az irtás. Double Tap-pel egy kör alatt kiszed egy etheralt (gyak. Sectopodon/Berserkeren kivül bármit). Pisztolyra nemigen gyúrtam, az executioner felesleges, ha scope-ot használsz. Jól hangzik még a Snap Shot/In the Zone kombó, mozgás után ingyen kilövöd a flankelt ufot (flush outtal kombinálható).
Heavy: sajna nem jutottam upgrade-elt rakétavetõhöz, nem jött elõ a research opció, igy a vége felé már haszontalan volt a rakéta, ill. max fedezéket bontani volt jó. Bullet Swarm/Suppression/HEAT Ammo/Grenadier/Rocketeer. HEAT Ammo-t emelném ki, enélkül a Sectopodok nagyon sok gondot okoznak.
Assault: Aggression/Close & Personal/Rapid Fire/Bring 'Em On/Killer Instinct. Glasscannon build, rárohansz és széjjeltéped. Utána a többi téged, hehe. Eltakaritani az utsót király. Taktikai jelentõsége a Flush-nak van még, beállitod a többieket overwatchba, flush és vigyor:).
Nakker, megvan a lehetõségem hogy elfogjak egy etherealt van 10 élete ott vannak a katonáim körülötte meg egy a cuccal mondom akkor sebezzünk bele még egyetegyet. Erre úgy keresztülégeti egy 10-es criticallal hogy öröm volt nézni.... -.-"
ha elõször mozogsz, akkor utána még tudsz tölteni, de ha elõször töltesz akkor elveszi mindkét mozgáspontod..
Néztem a steam -en, hogy állítólag simán fut a játék XP alatt is, csak valami dll buzera vagy mi kell hozzá? Errõl tud valaki némi infót csurrantani, csepegtetni?
Nagy fájó kimondani, de így a 20-25. küldetés után kezd unalmassá válni a játék!:SS de nagyon!:( Ilyet nem tapasztaltam még a pár évvel ezelõtt játszott UFO:ET-nél sem!:S 20 óra játék után unalmassá vált. Most már ki merem mondani, ez a játék fail, pedig nagyon bíztam benne az arcade mivolta miatt is, mikor elkezdtem játszani vele, de nekem a kevés taktikázási lehetõség zsákutca.
Én a medikitet, de úgy vettem észre hogy ha felfejlesztetted akkor már csak azt tudod gyártani, sõt amit addig legyártottál a rosszabbikból az is "felupgradelõdik" magától.
A csipa tud fejre lõni skillel, a foundryban meg van egy fejlesztés a scope-ra, hogy a kritikus sebezhetõ helyeket kijelezze az ellenfeleken, gondolom azzal lehet válogatni, vagy csak bónuszt kapsz kritikálra.
Most a titán armorra gyúrok, kíváncsi vagyok azzal mit fognak bírni. (pl. csipámnak "csak" a grappling hook-os páncélt csináltam, mert így fel lehet küldeni mindenhova, de azzal is túlél, hiszen csipa)
Jóók azok a páncélok azért. Legtöbb hp-s katonáim mindég feküdtek, mert az ellenség naná, hogy durva kritikálokat kúr be, így egy lövés egy halál, ámde carapace armor+chitin plating és nem kamu, a plazma fegyók ellen úgy véd, hogy 2-3HP-ket sebeznek vele rajtam plzmapisztollyal. Namost mire a 16-17hP-jét lebontják így a karakternek eltart egy darabig. Field medic odasunnyog ééés gyógyít. A support class nagyon baba tud lenni, ha alaposan felfejleszted (tud egy-két trükköt), míg a heavy a kedvencem mindig, de itt annyira nem bejövös, mer lassú és picirnyót béndzsa (nem lõnek pontosan nyilván). Azé két heavy-t, két assaultot viszek mindig, az uccsó csipa és medic. Néha több assaultot viszek.
Assaultoknak max. páncélzat, RUN&GUN + LIGHTNING REFLEXES lerohanják az ellenfelet, kapnak is, de adnak is. Full korrekt egység.
Furának tûnik elsõre, de egy eléggé vegyes csapat hatékonyabb tud lenni, mint egy homogénabb, én is nehezen álltam rá. Ha erõsen képzettek és magas szintû skilljeik vannak, nagyon barón kiegészítik egymást.
A reload meg mindkét pontot elveszi amivel mozoghatsz/lõhetsz, nem?
overwatch: nem kell forogni, mozgó ellenre lõ, ha csak lövöldöznek az ufok fedezék mögül, akkor nem lõ, erre lesz majd egy skillje a supportnak (lövöldözõre is visszalõ) illetve az assaultnak (kizavarja a fedezék mögül, ilyenkor lõhetnek a többiek)
lõszer nincs, viszont minnél dúrvább a fegyver, annál hamarabb ürül a tár és kell a reload
Nekem is tetszik a játék, bár van 1-2 dolog amit hiányolok/bosszant:
-Miért nincs célzott lövés testrészre? Ha más nem is, de a sniper kaphatna. Vagy van ilyen, csak a megfelelõ ability kell az embernek?
-Overwatch üzemmódban miért nem tudok az emberemmel helyben arra fordulni amerre figyelni szeretnék? Többször volt, hogy az emberem Overwatch-ban volt, egy autó mögött volt fedezékben, lép az ellenfél és nem csinál semmit, mintha nem látná. Egy olyan megoldást hiányolok mint amilyen a Commandos-ban volt, amikor egy kúpban láttam, hogy mit lát a katonám és ha ebbe belépett az ellenfél akkor automatikusan lõtt. Így nem tudom, hogy egy fedezék mögött kuporogva ki fog-e lõni fölötte vagy csak jobbra kiugrik és arra lõ.
-Jópofa, hogy teljesen testre lehet szabni egy katonát, kivéve a nemzetiségét. Ezt nem tudom, hogy miért nem engedték. Legalább csinálhatnánk olyat katonát aki teljesen nulláról indul és mindent én állíthatok be neki.
-A fegyvereknek nincs muníciójuk? Mert nem láttam sehol tárat amit az embereknek lehetne adni. Legalábbis az alapfegyvereknek nem kell semmi.
egy kis segítség classic fokozatra overseerig (építési sorrend, vásárlások, stb), hogy ne legyen már a második hónapban -1 ország :-)
na, ugye minden fillér számít, tehát tutorialt hadjuk bepipálva, mentsünk kínaiakat, kell az a 200 credit. ha kis szerencsénk van van két gõz lelõhely a bázison, kezdjük el kiépíteni az utat hozzá azonnal amint lehet, kihallgató mehet a bal felsõ sarokba, de a sat mellé ne tegyük, oda majd a nexus megy. Mindíg olyan küldit válasszunk ahol magas a panic, tartsuk mindenhol lent, mert egy idõ után már borzasztóan szivat a gép (ahova megyünk !csak terület! -2 panic, a másik két !kontinensen! +1/2). Amint megvan a gõz erõmû, már épülhet is a nexus sat, a kevés kis pénzünkbõl közben vegyünk mindíg elég satot (nexus+sima sat állomás:7 fellõhetõ satelit), de várjuk azért meg, hogy le menjen az ára 80 alá. kell még 2 kiegészítõ páncél, 1 medkit, 1 scope, 1 Arc. Ha valami csoda folytán marad még pénzünk 5 fõre fejlesszük fel a sqadot. Amint tudunk legyen két laboratorynk meg workshopunk, mert ha nem elégséges a felszerelés minõsége az overseernél akkor csúnya szopás lesz. Ufo kütyüket addig ne fejlesszünk amíg ki nem kutattuk a computert,power sourcot meg minden élõt akivel összefutottunk, mert ezek komoly bufot jelentenek. Szvsz foundry marhára ráér, tankot fejleszteni kár, mert katona helyére kerül, nem pedig 6+1 lesz. 8 berserker hullát feltétlenül szedjünk össze, mert idõnként (talán fél évente) van egy két nagyon komoly kérés az országoktól, pl 8 berserker hulla: 635 pénz + 4 scientis :-). Oversser ellen pedig kell a tracking computer is az új repülõn meg a plazmán kívül. Na most itt tartok, szívok az sectopddal, mert az elit csapat nagy része kórház + élve akarok egy elitet meg az Ethereált :-) , ja meg sniperhez: mint mindenkibõl, belõlük is legyen legalább 2, városi pályákra a squad sight, terepre meg a snap shot való
ja meg ha valaki eljut az overseer ufoig classic fokozatban az az elit csapatot vigye lehetõleg plazmákkal, medre gyúrt supporttal meg kábítóval mert:
a sectoid irtó kemény, ráadásul scoutol neki a többi egység, mert van rajta tüzérség és ha ürhajón kívül van akkor lövi a csapatot, ha a pálya legszélén van és még nem agroztuk be akkor is, ha meg összefutunk vele, akkor kétszer lõ egy körben területre ható fegyverrel + van rajta egy pd lézer amit akkor használ, ha mozgunk. úgy mellékesen meg olyan kemény a páncélja, hogy -30%al lövünk rá.
na, nem jártam erre egy hónapja, belépek, mit látok a wot topik (nem találom el, csal az rng, stb) átköltözött ide :-)
szvsz:
hihetetlenül jó játék, ha kijavítják a bugokat, akkor meg tökéletes lesz :-)
fura, hogy aki arra panaszkodik, hogy agro után kétszer is lép az ellen, az arra nem panaszkodik, hogy a muton brutál is bugos (nem próbál öklelni találatnál csak szaladgál értelmetlenül). Aki szerint könnyû a játék és nem kell taktikázni, az próbálja ki clasic fokozaton. :-)
savegame:
mint az összes ilyen játékban:
bázis nézetben letárolja az eventet a savebe, de az event tipusa random (pl: kell valami egy országnak az biztos, de hogy mi az már random)
csata: sorrendet tárol le, azt meg lehet törni, pl: A-val lösz egy sectoidot, talál, sebez, B-vel lösz egy mutotnt, talál, sebez, C-vel lösz egy floatert, miss), ha load game van, akkor ez mindig így fog történni, de ha más sorrendben lösz load után (C-vel kezdesz, lõsz egy sectoidot, B-vel floatert, stb) akkor más eredmény fog kijönni, ez így volt a JA-ba, az eredeti UFO-ban meg sok más játékban is.
A gyakorló mód után mérnököt és tudóst majd lehet vásárolni valahogy, vagy csak a küldetésekbõl "jönnek"? Hol lehet majd venni?
Ej mennyi bajod van vele. Nekem lehet másfajta a játék, mert mozognak az idegenek a pályán! persze nem járkálnak orrba szájba fel alá mint a mérgezett egér de az elõbb pl 2 sectoid jött be a látómezõmbe az õ körükbe. Nekem ezek a %-os dolgok is korrektül mûködnek.
Ez egy konzolra is készült közel sem hardcore taktikai játék. Izlés dolga minden, aki szereti számolni a töltényeket, meg 18 slotot pakolgatni a katonának annak nem fog tetszeni. De arra pl. ott a Man of War sorozat, én pl idegösszeomlást kaptam attól, hogy mindennel szöszölni kell fél órát és 2 másodperc alatt meghal csóró faszikám.
A sakk sem egy agyonbonyolított játék mégis elég jól el lehet vele lenni. Multit próbálta valaki?
komolyan...sniper lézer pisztollyal jobban lõ mint sniperrel xDDDDDD csúcs
Soha életemben egyszer sem játszottam körökre osztott játékkal. Kiváncsi vagyok most erre... :D
Legalább a képességek újratöltõdnek. :) Az elõbb a training mód ufo lezuhanós pályáján ugyan az volt amit írtatok. Amikor észrevettek az alienek fedezékbe rohantak. Na de én már tudtam hol vannak odaküldtem egy rakétát és mindjárt 2-tö kinyiffant. :) :D Amúgy tényleg a best a support a dupla cselekedetével. Közel megy és pukk az ellenek.
Az is bosszanto, hogy a granatot kb. 10 meterre lehet eldobni, erre kb. a kisfiam kepes lenne...
Illetve a másik kedvenc: "Alien activity" kimerül annyiba hogy nyomják a szondát ami azon kívül hogy megtudod merre vannak semmire nem jó,nem kell félned se semmi. A te körödben meg arra jó hogy 5-10 másodpercig nem tudsz semmit csinálni ami rohadt idegesítõ,ugyanez a bázison lévõ pofázásra is igaz amit az emberek nyomnak,tök jó hogy ki lehet ezeket kapcsolni...ja nem...
Jó volt "vitázni". Nem vagyunk egyformák de ez így jó. :) :D
Nem tudom ti hogy vagyok vele, de szerintem borzasztó fantáziátlan ennek a játéknak a csata része. Kb sehol sincs egy olyan turn based stratégiához képest mint pl a Silent Storm. Eleve nagyon kicsik a pályák, nincs normális loot. Az ellenfelek úgy állnak mint f@sz a lakodalomban. Rengeteg cselekvési lehetõség hiányzik ami szerintem logikus lenne (gugolva haladás stb). Bár még csak az elején járok, de nekem ennyi jött le eddig.
Assault sztem ezerszer jobb mint a Heavy. Az elõzõ kommentedre meg,ha jól rémlik írkáltad hogy a régivel is játszottál,akkor emlékezned kell hogy ott az ufok ki be járkáltak az épületekben/hajókban.sose 1 helyben álltak mint itt. madárijesztõ effektus. Ott meg szartad össze magad fõleg város terrornál mikor minden irányból csak ajtónyitogatásokat hallottál és nem tudtad hogy az most ufo vagy civil,lõjek oda vaktába rakétavetõvel vagy inkább ne stbstb
és az a legjobb, mikor lövök két szektoidot, hírtelen elõront még kettõ, jön az animáció, mint mikor pókerezés közben rájuk nyitsz és fedezékbe rohannak
az akciópontos megoldáshoz meg nem kellett volna egészen hozzám jönniük.. több szerepjátékban (pl az újabb World of Darknessben, Star Wars Saga-ban vagy a DnD4e-ben, Shadowrun 4e-ben) hasonló rendszer van, csak 3 akcióval..egy Swift (fegyver elejtése, hasra vetõdés), egy Minor (adott távolságra séta, tárcsere) meg egy Standard (lopakodás, lövés, ...) felhasználási sorrend szabadon választott, és a több idõt igénylõ felhasználható a ksebbre, pl Minorral táraz, Standarddal sétál... illetve van olyan cselekedet, ami mindhármat felhasználja (sorozatlövés, zárt ajtó kinyitása álkulccsal, stb), ilyenkor mást nem cselekedhetsz a körödben....valami hasonló megoldás itt is lehetett volna
Heavy egyik legjobb egység.. Bár szerintem az Assault visz mindent, az utolsó képességei közt, nem könnyû választani de mind1-ik brutál.
Hát ha örszem üzemmódban lennének akkor kb GG lenne minden pálya. Akkor aktivizálódnak ha meglátod õket, õrjárat persze lehetne.. de lehet nincsenek hozzászokva, hogy rájuk is lõnek és gondolják minek :) Persze ha egyet lelõsz akkor meg a pályán lévõ összes jöhetne "segíteni" testvérkéinek, de akkor meg csak overwatchot kéne nyomogatni ennyi lenne a játék.. Persze meg lehetne oldani másként is, de így oldották meg.
Van pokemberes páncélom, hát igen kis durva :) most kezd értelmes egység lenni a sniper.
Ja, ez a legzavaróbb, egyrészt aggro range-ük van (kivétel terror küldi, ott vidáman mészárolják a civileket a pálya másik végén), másrészt nincs esély meglepni õket, nincs reaction összevetés, mint anno. Hát ez ilyen...
Más kérdés hogy az LMG csak arra jó hogy puffogtatsz mert semmit nem talál el még közelrõl sem,annyira alacsonya a találati %.Ki is dobtam a csapatból a Heavy-t,semmi értelme.
Heavy: Bullet Swarm (Corporal): firing the primary weapon as the first action no longer ends the turn. Ezzel mozoghatsz lövés után.
nem arra a skillre gondolsz, hogy dash után is tud lõni az egység? mert arra az assault képes.
Ami viszont zavar a küldetések közben, hogy bár elvileg idegen aktivitás van a környéken, hisz azért megyek oda, de ha én 10 körön keresztül nem mozdulok, akkor semmi sem történik...majd haladok két környit elõre, amikor is meglátom az idegeneket, akik a zöld trutyiban turkálnak a földön ( vagy eszik, vagy fürdenek benne??? ), és elszaladnak fedezékbe...ez WTF???:D
"pl 2 akció pont van, amibõl a következõkkel lehetne variálni: mozgás 1 pont, sima lövés 1 pont, sorozatlövés 2 pont, lopakodva haladás 2 pont, st" - kár, hogy nem adtál tippeket a fejlesztõknek!:D ez az elgondolás jobban tetszik, mint az eredeti.
"hogy külön képesség keljen ahhoz, hogy elõször lövök, utána mozgok" - ezt ki tudja megtanulni?
#1459 rossz a példa, az Afterlight sosem volt X-COM az alapötlet ugyan az (idegeneket kell lekommandózni + gazdaság/fejlesztés rész), de játékérzésre az UFO:ET sokkal inkább X-COM érzetet adott...ennek ellenére az sem volt X-COM, azt is más csapat csinálta, ahogy az After sorozatot, egyik sem hivatalos folytatás / reboot
amúgy engem speciel nem zavar a rajzfilmszerû grafika, szerintem jól néz ki a játék
javítani való tényleg van rajta, pl fedett helyeknél belóg a tetõ meg hasonlók..
ez a véletlenszám-generálás meg egy érdekes dolog.. szerepjátékhoz használunk egy rptools nevû programot, abban is elég gyakran kis értékeket hoz ki.. próbaképp írtam bele ciklust, hogy 10 000 dobásra számolja ki az átlagot, és ott mégis szépen kijött a középérték.. mikor egy-egy "dobás" van, akkor meg valahogy mégis csak nagyobb aránnyal kijönnek a kisebb számok... a számítógépes véletlenszám-generálás mégis csak egy szimulált dolog, ami nem teljesen úgy mûködik, mint a valóság.. elképzelhetõnek tartom, hogy bizonyos programnyelvek random generálós megoldásai némileg hibásak, és ha hirtelen nagy mennyiségû számot kell generálni, akkor ugyan kijön a statisztikailag elvárt szám, de ha nagyobb (pár percnyi) kihagyásokkal dobálunk egyet-egyet, akkor kevésbé jó már az eloszlás..
amit leginkább hiányosságnak tartok, az nálam is az inventory gagyisága.. az, hogy alapból nem lehet egy katonánál legalább 2 gránát, egy távcsõ a puskáján és egy plusz mellény a páncél alatt, az kissé nonszensz
a 2 cselekedet / körrel nincs bajom, bár sokkal jobban is megoldható lett volna
pl 2 akció pont van, amibõl a következõkkel lehetne variálni: mozgás 1 pont, sima lövés 1 pont, sorozatlövés 2 pont, lopakodva haladás 2 pont, stb
hogy külön képesség keljen ahhoz, hogy elõször lövök, utána mozgok, az megint erõsen megkérdõjelezhetõ döntés volt
valamint jó lett volna, ha tényleg a játékos határozza meg, hogy egy katonából mi legyen késõbb (nekem pl 3 tagbaszakadt férfi mellett sikeresen a csenevész nõbõl lett a Heavy Support)
A thermo generátort most a steam vent-re kell ráépíteni vagy a felette lévõ helyre kell építeni?
Ez érdekfeszítõ beszélgetés volt egyébként! Köszi szépen (tényleg)!
Játékosok mindig panaszkodnak valamiért ez nekem nem újdonság. Csak ha értjük a hátteret, akkor könnyebb elfogadni, hogy bizony ez csak matek és nem szándékos szívatás (mi érdekük lenne szándékosan szivatni?).
Van plusz slot, csak ki kell fejleszteni. Speciál távcsövet én se értem, abban igazad is van részben.
Valoszinuleg a psy katonak kepzese,illetve eloszor a kutatas hogy van e egyaltalan alkalmas katonad ra.Nalam mar 2 sracnal talaltak kepesseget,elso szintu pszionikus pl az egyik assaulterem.Kivancsi leszek mit tudnak majd,az elso szintu skillel lehet gyengiteni az ellenfeleket valamennyi (4-6hps) sebzessel egyutt. Egyebkent tegnap ejjel az uj Firestorm-al lekaptunk egy ufot,es most talalkoztam eloszor Ethereal-al es Sectopoddal.Beszaras milyen durvak,rengeteg hpval.Eleg nagy taktikazassal tudtam csak gyozelemre hozni a meccset pedig ket emberemnel mar konnyu plazma puskak vannak,2es armor,kitin implant,stb de az atlag is lezerrel maszkal,scope-al,3as gyogyszercsomaggal,alien granattal,stb.Nalam mar ket ezredes is meghalt,eleg intenziv amikor a 2 muton elite elindul feled,karoltve mondjuk 2 pokkal es 2 sima mutonnal..plusz az utkozben 'kepzett' zombik. Tetszik meg mindig,bar penzugyileg altalaban szarul allok,de sok ufo szarsagot el lehet adni,irja is a jatek melyikek azok amiket nem hasznalunk fel kesobb es free for trade. A skilleket tenyleg erdemes hasznalni,egy suppress fire vagy shredder raketa szepen meg tudja forditani az egesz csatat:)
Igaz, nem 20 %, de ki lehet számolgatni! Elõször 20/100 az esély, aztán 19/99, egészen 1/81-ig, na most ezt hagy ne számoljam ki. Feltéve, ha a találatok valószínûségét nem visszatevéses módszerrel számoljuk ki.
A lényeg az, hogy még 1 miss golyónál is VAN esélye, hogy beüt, tehát 99%-os találati aránynál is elõfordulhat miss.
Ráadásul ha a játék úgy számol, hogy a már kihúzott "golyókat" is visszateszi (visszatevéses valószínûségszámítás) akkor akár 150x is misselhetsz egymás után még 99 %-nál is, mert lehet, hogy pont beleesel a miss értékbe. Igaz, hogy ez utóbbi 150x-es példának már tényleg elhanyagolható a valószínûsége (konvergál a nullához, ahogy a gazdaság matematika tanárom mondaná).
A lényeg az, hogy bármikor, bárhol mellé lõhettek. Ilyen a játék mechanizmus és szerintem ez így jó is. NEm terminátorokkal megyünk, hanem emberekkel.
A visszatöltögetést biztos direkt csinálták így. Hiba is lett volna máshogy. :) Meg azért is ment három autosave-t, hogy ha valamit elrontasz akkor ne a lövés elõtti pillanatot töltsd vissza, hanem azt, amikor nem úgy álltál fel az emberekkel ahogy jó lett volna. :) Én nem szeretek hátrahagyni senkit, azért csak akkor töltöm vissza ha súlyos károk érik a csapatomat. Pl az elsõ terror küldetésnél egy pók a harmadik körben lenyomta egy emberemet, mert azt hittem jobban kell sietni. :D Mondjuk elõröl kezdtem az egész csatát és kicsit higgadtabban kezelve a dolgokat sérülés nélkül lement 15 túsz megmentésével második próbára.
Elég sok nem valóságos. De nagyon elmentünk a témával. De ha valami erõsen befolyásolja a játékmenetet akkor ott sokszor nem marad más mint a betöltés nem? Ha minden úgy lenne ahogy írtad akkor tényleg az lenne a jó.