Most nem azért, de a Sony is amekkora ász volt régen (2004-tõl), annyira el van maradva a szar termékeivel. Pedig a w200i, k800i, k660i, k750i, k550i telefonok ászok voltak ( a mai napig azok, csak sajnos nem mindegyikhez van újabb gyártású gyári akksi).
Tehát a Sony annyira el van maradva, mint a Nokia (vagy még jobban, hisz a nokia szórja a telefonokat minden kategóriában).
"A Lumia jó irány, de már késõ." Biztos, de kutyának sem kell.
"nem figyeltek a vásárlói szokásokra, de továbbra is drágán adták a termékeiket. Az ár-érték arány teljesen irreálissá vált." Ez a mostani helyzetre is igaz.
Régen megtehette hogy akár 8 évig a barlangjában aludjon, ma már nem, mert jött a konkurencia. És itt jönne a lényeg. Vmi minõségi újat, egyedit mutatni amivel megtudná külömböztetni magát a többi gyártótól. Közben a régivel is nyomulni, mert mint kiderült érdemes. Mindig minden körülmény közepette fel lehet állni, csak meg kellene próbálni. Az N8-al elindult vmi, de az új vezetés lefújta. Más irányba tervezget. Az android kapcsán rájöhettek volna mi kell a népnek és azt vinni csak jobban. Egy kicsit jobb kamera, jobb akku... de mindenképp házonbelüli megoldások, amit nem húz vissza a Microsoft vak igérete. Ez már nem Nokia. Szerintem.
Szerintem nem konkrétan a hardverrel vagy a szoftverrel volt a gond, hanem a hozzáállásukkal. Még 8 évvel ezelõtt ha mobilról volt szó mindenkinek az elsõ gondolata a Nokia volt. De sajnos ez a 8 év alatt csak ültek a babárjaikon, nem haladtak a korral, nem figyeltek a vásárlói szokásokra, de továbbra is drágán adták a termékeiket. Az ár-érték arány teljesen irreálissá vált. Voltak jó telefonjaik, de csak a prémium kategóriában. A Lumia jó irány, de már késõ.
azt gondolom op. rendszer tekintetében, hogy talán az a fontos, hogy kinek mire van szükséges. Felesleges azon rugózni, hogy melyik a jobb, mindegyiknek megvan a bázisa. Nekem pl. a symbian tökéletesen megfelel, kb. újabb két évre elköteleztem magam egy új N8-al (miután 2 nap használat után visszaküldtem a neten vásárol motorola defy+-t):) Üzleti szférában gyakori a blekböri, ájfónnal lehet kompenzálni sok mindent, ha mostohán bánt velünk az élet:), az android meg nem értek.
A symbian + nokia suite + nokia maps + angry birds + nokiaprogramok.hu + nemsokára hivatalosan a belle egy átlagfelhasználónak, mint én azt hiszem most tökéletesen elég, szeretném, ha a Nokia egy kicsit jobban összeszedné magát, úgy gondolom a vindózzal meg lehet oldani....
Te ezeket komolyan gondolod? Épp az Android az ami egy némileg gyengébb hardveren köhög és laggol mint állat, de még egy csúcskészüléken is elõfordul ami már gáz. A Symbian ilyen szempontból sokkal kisebb erõforrást igényel, mellesleg a Sambian Anna-ról és Belle-rõl eddig csak pozitív hangokat halottam, ez némileg ellentmond az állításodnak.
"Amikor mindenki a korszerûbb jobb procik felé fordul, akkor mit tesz a Nokia? Na mit? Hát bevásárol az elavult hardverekbõl, de jó bõven!! B*szik fejleszteni, és a meglévõ készülékekkel is mostohán bánik!!"
A 2011 októberében debütáló készülékekre (Nokia 500, 603, 700, 701) ez már nem igaz, maximálisan korszerû vasat rakott alájuk a Nokia. A Lumia sorozattal pláne érheti szó a ház elejét. És akkor még ott a fehér holló Nokia N9 is.
A terméktámogatásról meg annyit, a tavalyelõtti Nokiákra épp most jelenik meg a Symbian Belle frissítés...
A hozzászólásod többi része hellyel közzel igaz, de azért némileg túlzol azt hiszem.
Én mindenesetre bizakodó vagyok, hogy innen már csak felfelé vezet az út.
Sok igazság van abban amit mondasz! Csak éppen nem mindig a múltra kellene mutogatni, hanem a jelenre koncentrálni, mert abból lehet megélni. Szerinted megérdemlik a számodra 6-8 éves sérelem után. Szerintem nem, meg mi vásárlók sem. Senki sem kötelez hogy olyat vegyél, használj amit nem akarsz, ha éppen van jobb alternatíva. Én arról az undorító hazug politikáról beszélek, amely megsemmisítette az egyetlen európai telefongyártót. Azért hazug, mert a Nokia nevében beszél, de nem az õ érdekeit figyelembevéve cselekszik. Ki tudtak volna mászni a gödörbõl önerõbõl, ha nem vásárolják fel õket. Ami a háttérben már régen megtörtént.
Te hol éltél eddig? Itt elsõsorban nem(csak) a szoftver miatt van a hanyatlás, hanem a hardver miatt!! Amikor mindenki a korszerûbb jobb procik felé fordul, akkor mit tesz a Nokia? Na mit? Hát bevásárol az elavult hardverekbõl, de jó bõven!! B*szik fejleszteni, és a meglévõ készülékekkel is mostohán bánik!! Itt nem egy fél éve tartó folyamatról van szó, hanem legalább 6-8 éve ezt mûvelik. Mintha szándékosan szabotálnák a cégüket!! Ez a cég elérte azt, hogy ha bemész egy mobilboltba mondjuk eladni egy Nokia készüléket, akkor mindenki csak húzza a száját! És elérték azt is, hogy új mobil vásárlásakor is, direkt kérik, hogy ne Nokiát ajánljanak neki. Ez azért nem semmi teljesítmény!!! Nesze neked BEJGLIS Nokia!!!!! Megérdemlik......
Most a MeeGo-nak és a Symbian-nak kellene ádáz csatáját vívnia egymással házon belül a vásárlók kedvéért, és akkor most nem tartana itt ahol van a Nokia. Akkor azt mondhatnánk a finn Nokia, nem pedig azt hogy amerikai Nokia. Az egyénisége az íze, vonzereje megmaradt volna továbbra is. De most már csak egy talpnyaló cseléd nem más, elõre megírt forgatókönyvvel.
Azért érdekes számomra hogy van aki még mindig, vagy most is a Symbian-t okolja a hanyatlásért. Már régen törölte a Nokia a saját szótárából. Már El(l)op odakerülésével elkezdõdött a fúrás, megsemmisítés vagy hívjuk ahogy akarjuk. Bizonyíték a MeeGo amirõl te még nem hallottál úgy látom. És pont akkor mikor a Symbian végre felemelkedõ pályára kezdett állni. Szerinted a mostani Symbian tulajok mire panaszkodnak a legtöbbet? El(l)op és talpnyalói félnek tõle a mostani formájában, többek között azért sem frissítik a régebbi készülékeket, háttérbe nyomják, úgy tesznek mintha nem is létezne.
Azt gondolom ha maradtak volna a Symbian-nál, ma már az androidot szorongatná a rendszer testreszabhatósága, nyitotsága miatt. Egy létrehozott erõsebb hardverral, jóval több beleölt munkával erõs konkurencia lenne bárminek. Ja és ami az Android-ot illeti, éppen most kezdett el hanyatlani a tulzott erõforrás igény, rossz optimalizáció, egyre több bugok.... miatt. Kénytelenek lesznek WP és az iPhone zártabb világa felé mozdulni a megérzésem szerint, és ez már nem lesz olyan szimpatikus sokaknak mint az kezdetben volt.
nokia azért hanyatlik mert azt hitték h a symbian jobb mint az android..és hogy az emberek szeretik a rendszer bugokat és fagyásokat amit egy felsõkategoriás nokia csinált mig lassan a MOST BEJÖVÕ androidok nagyon ritkán vagy sose.
Szóval a symbian, meg a sok piacról kizárt meego még mindig jobban fogy, annak ellenére hogy mindkettô halálra lett itélve Elop által, mint a faszajóságos wp...
Nokia hanyatlik, megoli az ocso Android, meg a Jobs nyalók.
Ez az életmûvész tekintet mindig feldob. Van még hova zuhanni.