talán hasonló stílusnak nevezhetõ a singularity. Az viszont nekem nagyon tetszett, pedig általába nemszeretem, ha egy játék nagyon elrugaszkodik a valóságtól :)
Igen még az mondható ebbe a kategóriába, lehet lesz is benne idõmanipulálás.
ne basz csak végigkellett volna néni a vidit mielõtt kérdezek jó lett a teszt köszi!!!
A tárgyak súlyának módosítására épülõ shooter konzolra már a következõ hónap elején kijön, de PC-n várnunk kell még rá egy keveset.
Az Inversion érdekes shooternek ígérkezik, hisz a Half-Life 2 óta mindenki imádja a gravitációt és különbözõ objektumok súlyát manipuláló cuccokat -- ebben a programban pedig lám, pont ez a cél. Akiknek esetleg nem került a radarjára az Inversion, azoknak legyen elég annyi, hogy egy sci-fi TPS-rõl van szó, amiben az emberiséget megtámadja és kis híján kiirtja egy ismeretlen ellenség, a lutadore. Fõhõsünk, Davis Russel a gyermekét keresi -- reméljük, nem jár úgy, mint az I am Alive protagonistája.
Na de a lényeg: az Inversion Xbox 360-ra és PS3-ra jön ki július 13-án, de persze lesz PC-s port is, igaz, csak 27-tõl, nehogy már egyszerre játszhassunk valamit konzolos barátainkkal. Sebaj, bízzunk benne, hogy megéri várni, és nem csak egy középszerû Gears of War klónt kapunk. Alant az E3-as trailert is meg lehet csodálni.
Pár nap és kinn a tört verzió...esetleg kit érdekel. Az értékelések eléggé alacsonyak, de aztán lehet megtaláljátok majd benne a tetszéseteket.
Kaptunk megint 1 fasza portot.. - össze vissza akad, swappel. - nem ritka hogy beesik a sebesség 16-17 fps-re - a billentyûbeállításoknál egy csomó gombot nem fogad el (olyan nagy kérés lenne a célzás a jobb klikkre, vagy a nyilakra az irányok? a fel/le-t elfogadja, de a balra jobbra billentyût már nem)
Sajna valóban nem egy nagy eresztés, reális az az 5-6 pont amiket kapott..
Na majd én is rálesek de a videok alapján én sem remélek túl sokat.
ér valamit vagy csak egy egydimenziós dir-durr TPS? Gamespot lehúzta 4 pontra szóval biztos keveset fizettek a fejlesztõk nekik pedig õk olyan neves kritikai oldal...
Melyikrõl van szó, nekem eddig 2 életcsíkos ellen volt a robot max 1 perc a másik kb 2 mp alatt megfeküdt normalon.
Nekem amúgy bejön, egész jó a játék, sokkal gyengébbet vártam.
Nekem összességében tetszett a játék, amit felednék az a sok beerõltetett boss harc a játék második felében, ahol szinte lépten nyomon bevágnak egyet, ha kell ha nem...ráadásul nem egyszer copycat mód ismétlõdõen, mert kellett már harcolni ugyanolyan ellenfelekkel a játék elsõ felében, csak valamivel eltérõ környezetben. A másik "örömteli pontja" a játéknak a társunk mesterséges intelligenciája esetenként...bizonyos kellemetlen helyeken sikeresen elesik és muszáj feléleszteni minél hamarabb - a folyamat alatt legalább nem sérülhetünk meg, de amint felélesztettük rögtön sérülékenyek vagyunk, nem egyszer gyalultak be miatta élesztés után, úgy hogy már semmit nem tudtam tenni...persze nekünk game over van rögtön, neki ellenben pacsi és gyere vissza a harcba komám... Aztán szintén a játék második felének gyönyöre, hogy elég szûkösnek éreztem a rendelkezésre álló muníciót, volt hogy hagytam a szerencsétlen társamat hogy az infinite tárjából gyakja már nekem le a boss életcsíkjának utolsó 3 milliméterét, mert én már nullára állok mindenbõl és dobálni sem tudok rá semmit...és megcsinálta, amíg én gubbasztottam a fedezékben tehetetlenül, R U fuckin kiddin me tekintettel bámulva a monitoromra... A játék végsõ harcában is a legnagyobb nehézséget /gyökérséget/ számomra az jelentette, hogy folyton rohangálnom kellett töltényért bizonyos pontokra, mert egyszerûen kegyetlen gyorsan fogyott...ráadásul mindkét fegyver ugyaolyan töltényt fogyasztott (csak az a 2 fegyvered lehet akkor)...csak lestem hogy wtf nem is használtam a másikat de az is üres, aztán ötlött fel bennem hogy jaaa...zmeg'.
Ilyen rövid, hogy már végig is vitted, vagy marha sok idõd van?
Én meg várok hozzá valami patchet, mert hogy az egérre nem lehet kirakni a minizoomot az cseppet felkúr agyilag. (meg a jobb-bal nyilat sem fogadja el..)
Nekem az a fõ bajom vele ,hogy ott túlságosan össze van zsúfolva minden, rengetegszer elõfordul, hogy tárazás helyett a használ (e) gombot nyomom ,vagy éppen a guggolás nem esik kézre, WASD-vel el tudok bohóckodni de egy kicsit is nehezebb játékban már nem az igazi.
én is itt tartok most kaptam meg a gravity féle fegyvereket majd folytatom...fasza a hangulata a gamenek Az már kevésbé tetszik, hogy egyesek 6 óra alatt végigvitték:S
Hogy lehet azt a kurva nagy páncélos szart megölni a parkolóban, legránátozom utána elkezd folyamatosan rusholni, meg low gravity sugarat lõdözni és hiába lövöm alig sebzõdik.
Hát borzasztó merre haladunk, már megint millió funkció 1 gombra rakva, Space-el vetõdik, fedezékbe húzódik, sprintel meg kit tudja még mi persze ,hogy megint a hülye irányítás okozza a legfõbb nehézséget. Lassan annyi lesz a játék ,hogy nyomkodd a spészt, azért azt mert az a legnagyobb gomb csak megtalálja mindenki.
jah billentyûzettel lehet hogy minden 1 gombbal megy, nekem kontrolleren max 2 dolgot csinál 1 gombbal. :D nem tudod a controls-ban átállítani?
Jah úgy igen, de ez tulajdonképpen 2...mert a fedezékbe húzodás és onnan továbbhúzódás, egy és ugyanaz, a futás meg egy másik mozdulat. :D ha így nézem akkor valóban ugyanúgy van, de ez inkább csak 2 féle mozgás.
Elég fura azt is megszokni, hogy a játék nem engedi a RMB-s minizoomot semmilyen körülmények közt, az E gombot nyomogatva tudunk célozni RMB pedig a gravity...
fedezék rendszer hasonló, mint a GOW, de abban azért jobb volt, habár az tetszik, hogy elbújok kilógok és el tudnak találni. GOW-ban ilyesmi nem volt...Meg itt mindent átlõnek így kereshetek új fedezéket. Nem lett rossz:)
Vízfolyás, mint grafikai elem pocsék lett, de mondjuk ez egy apróság. Sztori elmegy mondjuk az elején vagyok és nem jöttem rá ezek miféle lények és honnan jöttek...miért van ez a gravitációs képességük
ezt legrosszabb esetben is átlõheti az ember az egeréhez való programmal (pl Intellipoint tud ilyet, Microsoft egerekhez), vagy valamivel körülményesebben autohotkeyyel.
Meg a logitech setpoint is egyes egereknél nálam pl (g700) az összes gombot át lehet programozni bármire, de ettõl sajna még az irányok nincsenek megoldva. Autohotkey sem játékos, mert alapból rajt van a nyilakon a kameraforgatás.. (mármint magában a játékban)
Akinek az Inversion irányítása bünti, próbálja ki a True Crime New York City-t, ahol a numerikuson kell nyomkodni az irányzék gombokat az egér funkcióját betöltve...na az bünti. Bár én azt is meg tudtam szokni egy bizonyos idõ után, szóval egy ilyen "E" jobb egérgomb helyett ahhoz képest nekem már semmi...
Hát ok csak ilyenkor bejön a fos kamera ráközelítéses szar, és azt sem látod rendes, hogy hova fog húzódni ,vagy éppen hol is van. Ilyen dolgokkal azért meg lehet ölni egy játékot.
ööö, nem játszok a játékkal, szóval nem tudom milyen "irányokról" van szó, csak egy gyors workaround-ot írtam az E -> jobb egérgomb problémára, ami mindennél mûködni szokott. autohotkey elsõsorban azért problémás erre, mert alapból csak egyszeri gombnyomást tud, zoom-nál meg ugye lenyomva tartod, amihez külön kell szép hosszú macroval bûvölni...
"autohotkey elsõsorban azért problémás erre, mert alapból csak egyszeri gombnyomást tud, zoom-nál meg ugye lenyomva tartod, amihez külön kell szép hosszú macroval bûvölni."
Wooot?
ha belövöd AHK-ban pl h "RButton::Send {e}", akkor csak egy gombnyomást fog küldeni (mintha 1 ms-re lenyomnád "e" billentyût), hiába tartod nyomva jobb egérgombot, capishe? ha gomb "nyomva tartást" akarsz küldeni, ahhoz meg egy szép hosszú macrot kell összepiszkálnod, ami most így hirtelen fejbõl tippem sincs h hogyan is néz ki.
találtam egy bugot a játékban. 36 napja tart a megszállás, de õk megvannak borotválkozva? :D
Én egeremnek megadhatom hogy folyamatossan nyomvatartásba maradjon az adott gomb. Legalábbis régebben sikerült ilyeneket, ha jól emlékszem, lehet egérfüggõ a dolog. Nekem Gigabyte GM-M8000 van.
föld alatt zúzunk, és van no gravity "úszás" átmegyek a terem másik felére, ott a kék nyíl, de nem száll le, próbáltam freestyle de úgy is leblokkol a láthatatlan fal.
adjon már valaki egy trainert, sokadis slave idomárt nem sikerül legyõzni :D
jóféle a multija a játéknak:)
Egyedül az idõ limitet nem tudom beállítani és a chat nem tudom melyik gombbal érhetõ el...egyébként hangulatos
Pedig egy csomó olyat le kell majd gyõzni, marhára unalmas amúgy, hogy ugyanazokat a nagy dög szarokat dobálja be újra és újra, hogy intézd el õket sokadjára is.