Magyarországon van egy speciális állatfajta: az a munkavállaló, aki nem tud megélni a fizetésébõl. Tehát van munkája, mégsem tud befizetni hó végén minden számlát, bkv bérletet venni, stb. Ilyen sehol máshol nincs.
Tehát egyszerûen az a helyzet, hogy borzasztó keveset keresünk. Nyugati árak vannak, keleti bérek mellett.
"A munkanélküli segély ( aminek nem ez a neve) pedig a törvénybõl idéztem, ha csak 65-70 ezret kap valaki mint maximum irány a bíróság, mert jogsértést követnek el ellene. "
Mi alapján? Tessék a hivatalos szöveg: Az alsó-felsõ határ az évenként emelkedõ minimálbérhez igazodik, alsó határa a minimálbér 60 százaléka a felsõ határa a minimálbér 120%-val egyezik meg.
Ergo nem kaphatsz többet akkor sem ha hülyére keresve voltál bejelentve.
"Azért vizsgáljuk meg ezt a vagyon adót, elméleti szinten. Ha minden magyar vállakozó becsületesen mindent bejelentene vagyont is és befizetné azt az 1,5%-ot igencsak meglódulna az adóbevétel. És tök jó hogy ebben egyetértünk :D"
Csak pont errõl beszéltem, hogy ezt ne ragadjuk ki önmagában Svédországból a Svéd adórendszerbõl. Mert ha ezt most Magyarországon bevezetnék a többi adó mellé (azok mellé amikrõl a svédek mégcsak nem is hallottak), akkor megint ott lennék ahol a part szakad ugyanis senki nem tudná kifizetni. Nem tudom mondjuk milyen lakásban laksz, legyen mondjuk csak 10-15M forintos és mondjuk, hogy semmilyen más vagyonod nincs. Ez után TE (nemcsak a gazdagok ugye ha már Svéd modellrõl beszélünk), fizetnél 150-200e forintot évente. Gondolom te ezt pikkpakk be tudnád fizetni...
A svéd vagyonadót jól tudom, és jól is írtam, csak egy példa volt az IKEA arc.
A munkanélküli segély ( aminek nem ez a neve) pedig a törvénybõl idéztem, ha csak 65-70 ezret kap valaki mint maximum irány a bíróság, mert jogsértést követnek el ellene.
Azért vizsgáljuk meg ezt a vagyon adót, elméleti szinten. Ha minden magyar vállakozó becsületesen mindent bejelentene vagyont is és befizetné azt az 1,5%-ot igencsak meglódulna az adóbevétel. És tök jó hogy ebben egyetértünk :D
"Van külön vállalkozói munkanélkülis segély( nem pont ez a neve de így érthetõ). ahol %-an adják meg támogatás mértékét. A hagyományos munkanélküli segélyt is %-ban adják meg az eredeti fizetéshez képest. Gondolom abból indultál ki, hogy papíron keres a nem állami alkalmazott 100-150 ezret(+ zsebbe) akkor valóban 70-90 ezre segélyt kap a papír után . 10 munkanapra 1 nap segély jár, így nem lehet elmenni 5 percenként segélyre sem. "
Sajnos tévedsz. Bejelentett 300e forintos fizetésre is a maximum jár. Továbbá nincs külön vállalkozói munkanélküli, azután kap pénzt amennyire be volt jelentve saját vállalkozásában, de mindenképpen csak az elérhetõ maximumot, ami mint már említettem valami 65-70e forint most. Ennél magasabb munkanélküli segély NINCS!
"A magyar milliomost pedig nem féltem, egyszerûen nem tudják elérni õket adózással, a megoldás a csak a felsõ rétegeknek fizetendõ vagyonadó lenne, bár ennek említése is ördögtõl való, bár minden érv emelett szól. Svédországban pedig létezik a vagyonadó így ,ha jól tudom az IKEA vezérigazgatójának több adót kellett fizetnie mint az éves jövedelme. "
Rosszul tudod, svédországban MINDENKINEK kell vagyonadót fizetnie a vagyonadó a vagyon 3.000.000 korona feletti részének 1,5%-a. Egyedülállóaknál felezik.
"Plussz amit már írtam a Svédek rendkívül komolyan veszik az adót, ha valaki csal akkor simán feljelentik és nem tanácsot kérnek egymástól adóoptimaizálásra mint nálunk divat( bár ott picit ritkább a korrupció)."
Én továbbra is azt mondom, hogy a magyar ember nem jókedvében csal adót hanem mert nem tud megélni máshogy. Én pontosan tudom mert adóztam otthon is eleget a semmiért cserébe, és pont ezért mondom azt, hogy egy svéd rendszert minden további nélkül elfogadnék, mint ahogy a magyar vállalkozók, adózók nagy része is, de ezen valahogy mindig túllépsz.
Munkanélküli segély: egy probléma van, hogy nincs elég munkahely, ha lenne, akkor igazad lenne, de ha nincs megfelelõ emberhez méltó munkahely akkor már nem hangzik olyan jól az, hogy éhen éppen nem hal belõle.
Van külön vállalkozói munkanélkülis segély( nem pont ez a neve de így érthetõ). ahol %-an adják meg támogatás mértékét. A hagyományos munkanélküli segélyt is %-ban adják meg az eredeti fizetéshez képest. Gondolom abból indultál ki, hogy papíron keres a nem állami alkalmazott 100-150 ezret(+ zsebbe) akkor valóban 70-90 ezre segélyt kap a papír után . 10 munkanapra 1 nap segély jár, így nem lehet elmenni 5 percenként segélyre sem.
A magyar milliomost pedig nem féltem, egyszerûen nem tudják elérni õket adózással, a megoldás a csak a felsõ rétegeknek fizetendõ vagyonadó lenne, bár ennek említése is ördögtõl való, bár minden érv emelett szól. Svédországban pedig létezik a vagyonadó így ,ha jól tudom az IKEA vezérigazgatójának több adót kellett fizetnie mint az éves jövedelme. Plussz amit már írtam a Svédek rendkívül komolyan veszik az adót, ha valaki csal akkor simán feljelentik és nem tanácsot kérnek egymástól adóoptimaizálásra mint nálunk divat( bár ott picit ritkább a korrupció).
"érsd éppen annyi segélyt adni, ami arra ösztönzi a segélyezetteket, hogy elmenjenek dolgozni."
Szerintem ez a legnormálisabb. Miért kellene annyi pénzt adni segélynek, hogy ne is akarjon elmenni dolgozni. Szerinted meg az a normális? USA-ban is él sok ismerõsöm és van amelyik sajnos néha munka nélküli, de ezekben az esetekben vita nélkül rögtön folyosítják a segélyt, ami dõzsölésre nem elég de éhen sem hal az ember belõle. Szemben Magyarországgal ahol jelenleg ugye 3 hónapra kapod a segélyt és símán éhen is halsz belõle.
"( ez lenne hazánk is ) jóléti állammal ahol a megszerzett státusz (munkahely) viszonyítva kapják az emberek a segélyt."
Papíron lehet. A valóságban meg ugye a felsõ határ maximálva van (talán 65-70e forintban most?), és egy cégvezetõ megkapja a maximumot - 65-70 három hónapig, az ötpercenként segélyen lévõ munkakerülõ meg kap 60e forintot 3 hónapig. Nem tûnik túl jó elosztásnak. A "brazilokról" már ne is beszéljünk akik mindenféle segély címén felmarkolnak egy rakat pénzt és kényszerítve sincsenek, hogy dologzni akarjanak/menjenek. [Valamelyik pártnak most már fel kellene vállalnia ennek a teljes megszüntetését - szerintem elég nagy szavazó táboruk lenne]
"Ezt felismerve a Svéd rendszer belátta, hogy a javak száma véges és ezt el kell valamilyen módon igazságosan elosztani, õk úgy döntöttek, hogy mindenki kapjon"
Erre még mindig nincs példa. Nekem vannak svéd barátaim is, de semmi ilyen furcsaságot nem hallottam még tõlük. És még egyszer felhívom a figyelmedet, hogy a Svéd rendszert szerintem bármelyik Magyar milliomos és milliárdos is elfogadná mert az egy jó rendszer és egyáltalán nem a milliomosokat húzza le. (ezért nem is akarnak onnan menekülni a gazdagok sem). A Magyar adórendszerrel mindig az a gond, hogy kivesznek mondjuk a svédbõl valamit ami jól hangzik, hogy most már ez van nálunk, csak a másik oldalon maradt egy csomó olyan dolog ami svédországban nincs.
nem sikerült a linkelés szóval erre kell rákeresni googléban és elõs találat letölt : "Nyilas Mihály (2010): A svéd jóléti rendszer: szociáldemokrata tradíciók és új kihívások"
USA ,mint általában az angolszász modellt követõ állam, a szubszidialitás elvét használja. Csak akkor avatkozik közbe mint állam, amikor már a többi lehetõség kimerült a közbeavatkozás is csak olyan mértékû lehet, ami a piacnak megfelelõ, érsd éppen annyi segélyt adni, ami arra ösztönzi a segélyezetteket, hogy elmenjenek dolgozni. Szemben a Svéd, vagy skandináv modellel, ahol a középosztálynak megfelelõ színvonalú támogatást kapják az állampolgárok, szemben a Bismarcki típusú ( ez lenne hazánk is ) jóléti állammal ahol a megszerzett státusz (munkahely) viszonyítva kapják az emberek a segélyt. ( a segély fogalmát végig rosszul használtam, de így érthetõbb talán).
A liberális felfogással az a baj, hogy hibás a kiindulás, nem veszi figyelembe hogy egy zárt rendszerben mûködik és azt képzeli, hogy mindenki annyi javat bírtokolhat amennyit csak akar, de a jószágok száma véges. Ezt felismerve a Svéd rendszer belátta, hogy a javak száma véges és ezt el kell valamilyen módon igazságosan elosztani, õk úgy döntöttek, hogy mindenki kapjon.
No errõl nem hallottam, hogy nem egyenlõ lenne az adófizetés. Ezt hol olvastad hallottad? USA-t meg szimplán nem ismered jól. Ott bizony elég komoly szociális védõ háló van. Példának ott az öncsõd és a segélyezési rendszer.
Szerintem nem az van, hanem az állam keményen fogja a vállalatokat és szolidálisan osztja el a jövedelmeket, a jobban menõ szektoroktól többet vesz el a kevésbé jól menõ szaktoroknak és a munkahelyek védelmében a fizetéseket is kiegészíti ha kell. Az USA pedig a tipológiapéldája annak a típusú jóléti államnak, ahol a szociális védõháló a lehetõ leggyengébb.
Azért maradjunk annyiban, hogy svédországban is ugyanaz a vadkapitalizmus van mint máshol csak van egy erõs szociális védõháló. (Ami egyébként pl az USA-ban is van)
Volt kommunizmus ? elszigetelt szektákat leszámítva én nem hallottam még kommunizmusról. ( ami volt a szuban az egyszerû diktatúra semmi köze nem volt a kommunizmushoz) szerintem legközelebb a svédek jutottak a kommunizmushoz, mármint a szolidalitáson alapulú társadalomhoz és egész jól is megy a soruk.
Nem. Amit te mondasz azzal egyetértek. Ha mindenki lépne egyeket elõre az jobb lenn. Csak éppen nem tudok olyan beállítást elképzelni amivel ez megvalósítható. A feleségem is egy álmodozó. Õ egy olyan világot képzel el ahol nem kell semmiért fizetni hanem amire szükséged van azt leveszed a polcról. Jól hangzik de mivel emberekrõl beszélünk akik nem egyformák ezért megvalósíthatatlan. A kommunizmus is ebbe bukott bele, mert nem egyenlõ embereket akart egyenlõ szinten tartani. Lehetetlen.
Máshogy látjuk a világot, szerinted a verseny viszi elõre és aki lemarad az kimarad. Szerintem meg az vinné elõre, hogy mindenki egységesen lép elõre 1-et még ha lassabban is.
Nem ettem be, mert közöm nincs a fideszhez, szlovákiai vagyok. Nálunk 8 éve mûködik, és kösz, jól megvagyunk, bár a baloldaliak meg akarják változtatni, hogy legyen mibõl lopni. Nem értem mibõl gondolod, hogy van mibõl fizetnem, egy picivel keresek az országos átlag felett, de a fõvároshoz mérten röhejesen keveset. Velem mikor lesz egy keveset keresõ szolidáris, mikor õ lehet keveset visz haza, de valószínû a régiójában a lakhatás, kaja fingért van neki?
Mindig Svédországgal jöttök. Egy svéd adózásban szerintem bármelyikünk benne lenne, az ottani progresszív adózás ugyanis több okból is értelmes:
1, Meglepõen kicsi a különbség 20% vs 25% [speciális esetben 0%] (a magyar kisember mindig azt vizionalizálja, hogy õ fizessen 0%-ot a gazdag meg 50-et) 2, Az béremelés nem kötelezõ jellegû mivel nincsen meghatározott minimálbér, illetve semmilyen ráta, ez miatt a munkavállaló tudja azt mondani, hogy õ nem kéri a nagyobb fizetést amibõl több adót fizetne, helyette több szabadnapot kér. (Hoppá!)
Két olyan érv ami miatt én bármikor elfogadnám a svéd adózási rendszert (hogy az apróságokba mint pl az állam és önkormányzat szoros elszámolása az adópolgárok felé már bele se menjünk.)
Szóval hajrá legyen nálunk is svéd adózás csak ne csavarjuk ki mindenféle más irányból. Gyanítom a Magyar emberek nagy részének nem tetszene már csak azzal az indokkal sem, hogy a gazdag miért csak 5%-al fizet többet mint a "szegény".
"viszont belátható hogy akinek 100 ezerbõl vonnak le 30 ezeret az sokkal nagyobb érvágás mint a millióból 300 ezret."
Jó kis szocialista, kommunista gondolkodás mód ez. A világot elõre nem viszi, hiszen bele van kódolva, hogy ne dolgozz többet, ne akarj elõrébb lépni, hiszen nem biztos, hogy többet vihetsz haza csak jobban megvágnak.
Itt nem az abszolúlt érték a lényeg, hanem az, hogy amirõl lemondasz a köz javára az neked mennyit jelent, ha egyenlõ ez a mérték a gazdag és a szegény között az éppen megfelelõ, de inkább a gazdagnak kellene lemondani sokkal jobban a szegény javára.
Te meg zsugori vagy, aki beette ezt a fidesz maszlagot. Nem csap agyon, ha több adót fizetsz, hiszen bõven van mibõl. Érdekes a legtöbb országban progresszív adózás van. Nézd meg Svédországot, az a progresszív adózás iskolapéldája, mégis a legtöbb ottani milliomos, nem húz el más országba ahol több maradna neki, mert tényleg szolidáris.
Kifejtettem, én irigységnek hívom, te szolidaritásnak. Te magad is leírtad, hogy egy jól keresõ abszolút értékben is többet ad a közösbe. Szerintem a magyar nemzet elsõdleges problémája a korrupció és bûnözés.
Azokra gondoltam, akik veled vannak egy véleményen.
Ez a világ más részén társadalmi szolidalitásnak hívják, ami a nemzeti összetartozás után a 2. legerõsebb kötelék egy-egy népcsoportban. Ékes példáját látni benned a Magyar nemzet elsõdleges problémájára.
Egészen pontosan ki az a "mi, akik kib*szunk a jókeresõkkel?"
Tudod az, aki egy misit keres, az nem véletlenül van. Mégis mit vársz, adja a fizetése felét közösbe? Vagy még többet, csak hogy legyen meg az az érzésetek, hogy most milyen frankón kib***k a jól keresõkkel? Szimplán irigyek vagytok. /Nem vagyok milliomos, nem is konvergálok felé/
az általános isi után meg megtanuljuk az arányos közteherviselést és a progresszív adózást ami azt jelenti, gyakorlatban akinek van 100k fizetése adózik 30%-ot belõle az ugye 30 ezer forint, tehát ennyit fizet a közösbe. van aki 1000k keres az is fizet 30% tehát 300 ezret tesz bele a közösbe így õ 10x annyit fizet, viszont belátható hogy akinek 100 ezerbõl vonnak le 30 ezeret az sokkal nagyobb érvágás mint a millióból 300 ezret. Szóval elõre az érettségiért és nem leragadni a puszta százalékszámításnál :D
Nem lenne szabad az államok, megyék és városok döntéshatáskörében hagyni az állami, területi és helyi adózás mértékét meghatározni, föderálissá kéne tenni. Nem az, hogy így bujkálnak ki az adózás alól a rohadékok.
Kurva botrányos, hogy a szabadpiac mûködési elve okán már a közteher viselés is kifordított kutyára hasonlít. Itthon azért sírunk, hogy az egy kulcsos adó miatt nem arányos a közteherviselés, nem fizet többet, aki többet keres, míg ott épp az megy, hogy aki többet keres, az még kevesebbet adózik, ergo a legkiszolgáltatottabbak fizetnek arányosan a legtöbbet, aki a legkevésbé igényli, az meg a legnagyobb kedvezményekért folyamodhat. Undorító!
A hihetetlen az, hogy még mindig minimális utána nézés nélkül irkálsz. Mert nézzük csak meg a dolgot. Amerikai cég amerikában adókedvezményért cserébe amerikában fog munkahelyet teremteni és adót fizetni!!
Ezzel szemben Magyarországon; külföldi cég adókedvezményért cserébe Magyarországon teremt munkahelyet és VISZI KÜLFÖLDRE A PÉNZT!
Ez az Apple és a szegény unkásai címû mûsor... Amúgy s Foxconn Kb minden nagy számítógép és telefongyártónak gyárt, nem csak az Apple-nek. És a Foxconn-i alkalmazottak pedig Kínai bérekhez képest köszönik szépen jól vannak.
És mellesleg így is jóval több adót fizetnek be anyaországuknak, mint nekünk bármelyik magyar cég.
A másik meg hogy Magyarországon is volt (több mint Kínában) öngyilkosság a munka minõsége és nem-megfizetése miatt.(Bár utóbbi a csodálatos adórendszer miatt is rossz.)
Már értem hogy jön össze a profitja az applenek, adót nemigazán akar fizetni és a munkásainak sem akar fizetni és ennek ellenére imádják a céget az emberek ( egy része) hihetetlen ....