Ha már technológia. Az EU4-ben az ideiglenes tech máluszt tök könnyû kijátszani.
Az EU3-ban ugye voltak a csúszkák, és ha kaptál egy negatív tech módosítót, az mindenképp korlátozta a fejlõdésedet, hiszen a kapacitás nagy részét minden ország a tech fejlesztésre nyomta (kivéve, aki jó sok pénzt és óriási inflációt akart felhalmozni, de ugyebár ez nem volt egy jó ötlet). Így napról napra elveszett valamennyi a tech fejlõdésbõl.
Az EU4-ben viszont a fejlesztés egyik pillanatról a másikra történik. Kit érdekel, ha három évig -10% van a fejlõdésre - majd fejlesztesz negyedik évben. Addig pedig gyûjtöd a monarch pontokat; ha meg már közel lenne a limithez, csinálsz vele valami más hasznosat, pl. parancsnokot toborzol, stabilitást növelsz és így tovább.
0/0/5ös második bizánci uralkodó, ez komoly? :S :D
Tudja valaki, hogyan keülhet minél hamarabb trónra Mátyás, ha meghal Hunyadi János és Ladislau Postomous kerül elõször utána a trónra és Mátyás lesz az utódja?
Hogyan lehet a fejlesztési pont limitet növelni? Illetve mitõl függ?
Elõre pörgeted az idõt a koronázása napjáig és úgy kezdesz. Én mondjuk saját uralkodó nemzetséget is csináltam magamnak
Akkor Gondolom meg kell várnom mire Ladislau(aki Hunyadi László szerintem), elpatkol és Mátyás kerül a trónra, akinek a képességei még az apjánál is jobbak(de az 1,2,1-es Ladislau ül a trónon>.<). Az Administration, Diplomatic és Military pontokat az uralkodó, a tanácsadók és események befolyásolják.
De azon kívül hogy rohadtul nem értem... ebben mit is kell csinálni? Végigjátszani a történelmet? Meg is lehet változtatni? Pl a magyarokkal felfedezhetem amerikát? Elfoglalhatom japánt?
így van, kitûzöl valamilyen célt magadnak és megpróbálod elérni. nagyjából ez a lényeg.
Kár hogy semmit nem értek benne... az egységek készítésén kívül nem sok mindent értek.... Politika,szövetségek,kereskedés,meg a kismillió minden ami van... hiába csináltam végig a tutorial 10x nem értem meg :D
Õ egy híresebb videós, és a linknél található az õ let's play-e, bár angol nyelvû. Aragóniával játszik és elég sokáig eljutott, talán tud segíteni ha belenézel :)
Ajánlom, hogy legelõször kezdj valamelyik bennszülött néppel. Én az irokez ekkel tanulgattam. Az egésznek tutorial hangulata van. Van 2 nép rajtad kívül és körben a nagy felfedezetlen pusztaság.
én sem de ha elég türelmes vagy és használod a google fordítót akkor nem lehet baj. Ha gondolod és elmúltál 18 vegyél fel skypra és kitárgyaljuk a témát.(ez esetben írj egy privát üzenetet
Valaki nem vágja hogy tudnám bebiztosítani az uralkodómat legalább 40 50 évre? Modolási ötletek is jöhetnek
De én utálok minden szöveget kibogarászni és kiírni a fordítóba... akkor inkább csak nyomkodom a gombot.
én pl. most franciákkal maradok le techben :) az admint elviszi, hogy corrá tegyem a terkákat, a dipót pedig a béke...egyedül a katonai áll jól, ezért katonai ideát választottam...
Hali Van olyan aki szokott multiba is játszani? Össze kéne hozni egy csapatot akikkel alkalomadtán összejönnénk és játszanánk egy két órát, mert random emberekkel nem sok értelme van.
no, megállapítottam, hogy nem lehet a teljes térképet elfoglalni...400 év alatt kell kb. 1000 tartományt core provinciává tenni, ami min. 100k admin pont, tehát havonta 20 fölött kellene kapni és akkor 0 techhel menne, mivel még 10 fölött sem kapsz, a 0 techet sem bírod, ráadásul másra is kell, teljesen kizárt...kicsit zavaró :( a franciákkal próbálkoztam kicsit...elég gyorsan megutáltak, koalícióban a portugál, spanyol, aragón, osztrák (burgundi terkával kiegészülve császárként), angol, velence, lengyel meg egy tucat kisebb...párszor összepakoltam õket tengeren és vizen egyaránt...szóval megállapítottam, hogy nem a gép hanem a szabály miatt nem fog menni...
Utánanéztem ennek a Postomous dolognak. Szóval Ladislau Postomous valójában V. (utószülött) László akarna lenni, csak az elõbbi név teljesen helytelen (vagy csak angolosított?). Németül hívták Ladislaus Postumus-nak. Neki nyilván gyenge értékei vannak, hiszen nem volt egy kemény uralkodó - csecsemõként koronázták meg, 13-17 éves kora között uralkodott, gondolom érthetõ, hol a bibi :) 17 évesen meghalt, pestisben vagy mérgezésben, nem lehet tudni biztosan.
Hunyadi László nem volt király, hiszen lefejezték, úgy meg elég nehéz uralkodni. Nagy lett volna az országban a fejetlenség :)
Igen, ez egy ilyen játék. Kár, de végsõ soron jogos. Ebben az idõszakban nem volt egy országnak se akár halovány esélye a "világhódításra", (ellentétben a 20. századdal - Hitler, Sztálin, utána a két hidegháborús klikk). De szerintem modolással megoldható, ha mondjuk kevesebb pontért lehet core-t rakni a provinciákra.
A saját és más ország viszonyánál hogyan lehet javítani a +/- 200 között mozgó értéken? azt értem hogy improve relations és akkor az õ megítélésük részemrõl növekszik. Viszont az én megítélésem az õ részükrõl hogyan változtatható?
presztizs, mennyire vagy agresszor, diplomáciai pontodtól..
tiszta hülyeség ez a core nem core felállás...ha érdemben baszogatod a környéket, akkor nem marad pontod a tech fejlesztésre, ha meg nem baszogatod õket, akkor kb. megmarad a térkép eredeti felállásban és az változik, hogy ki hol gyarmatosít...de annak meg mi a franc értelme van? tiszta hülyeség...oké, ne foglaljam a térképet, de ennyire lekorlátozni azért mégsen kellene...
volt egy próbajátékom timuridákkal...megpróbáltam figyelmen kívül hagyni az overex.-t...nem lehet :)
Igen lefejezték, bár csak másodjára sikerült, mert rockerarc volt és a hajába gabalyodott a fejezõbárd:D Tervezem hogy ezeket a büdös osztrákokat letolom a térképrõl, úgy hogy még a kultúrájukat is kiirtom, szépen betelepítek mindenhova Magyarokat a területeikre!
Nekem tetszik az uj jatek, a meglevo hibakat biztos javitani fogjak egy kesobbi DLC-ben, abbol is legyen penz... az EU3-nal is tetszett am az alap verzio de megis csak a Complete editiontol lett az igazi. Azt rengeteget jatszottam, most megprobalkoztam mindenfele tutorial nelkul rogton Magyarorszaggal. Zemplen tersege ruten? Hat kicsit fura...Minden esetre kozelebb all a valosaghoz a kezdo allas mint az EU3-ban. Kezdtem egy jatekot, ahol maximalisan az Ausztria/Lengyelorszag parossal probaltam baratsagot/szovetseget kotni, de sehogyan sem akartak szovetsegesek lenni. A hosszu regency utan megtamadtam es bekebeleztem Albaniat, az overextension nem is lett, csak 60% koruli, de csinaltak ellenem egy koaliciot persze Ausztria/Lengyelorszag/Velence azonnal megtamadott. Na mondom rossz volt az alap koncepcio, aki negativan all hozzam eleve miert akarjam megvaltoztatni? Kezdtem egy ujat, Csehorszaggal es Bajorokkal kotottem szovetseget, senki massal, veluk viszont sokkal konnyebben lett +200 as kapcsolat. Kozbe volt benne nemi politikai munka hogy ne legyek betamadva amig gyenge vagyok. Itt is legyalultam Albaniat, megint lett ellenem koalicio, meg is tamadtak viszont visszatoltes utan a tamadas elmaradt. Ez utan eleg sokaig bekebe fejlesztgettem, es tamogattam a szovetsegeseket. Ladislaut 1/2/1 eltettem lab alol, egy masik gyenge uralkodo kovette Lajos 2, am utana ismet egy Lajos jon, aki viszont mar eleg izmos 5/5/4. Kozbe Szerbiat es Romaniat megnyirbaltak a tobbiek, a maradekot konnyeden bekebeleztem beloluk. Ausztria meg Lengyelorszag egymasnak mentek, ekkor szovetseget kotottem meg Franciaorszaggal is aki sokat fejlodott, es mikor a legjobban ki volt merulve Ausztria, megtamadtam, Csak Becs maradt meg belole, viszont az agressziom meglehetosen legyengitette a diplomaciat. Egyenlore ez egy jarhato utnak latszik hiszen nem sok ido telt el viszont jelentosen megnoveltem a teruletet. A kereskedelmet viszont nem nagyon ertem, illetve hulyesegnek talalom azt hogy a sajat szovegsegeseimmel romlik a kapcsolatom egy kozos es sikeres haboru utan. A masik, hogy a teljesen legyozott Ausztriat nem lehetett "leosztani" magunk kozott, muszaj volt elengedni egy provinciat, mert felvallalhatatlan overexp. jart volna nekem es az AI-nak is kulon-kulon.
a játék manuáljába magyar idézetet olvasni..öröm:) "“The Hungarian People shall never rest, never! Until the Ottoman Turks have been driven from Europe for all time or until 31 December 1820. Whichever comes first.” Janos Hunyadi, 11 November 1441 "
Na, virtuális kezembe vettem az új játékot :D Nagy rajongója voltam az elõzõ résznek, úgyhogy már mikor az elsõ hírek kiszivárogtak a játék fejlesztésérõl, majd kiugrottam a bõrömbõl. És mit ne mondjak, nem kellett csalódnom! Fantasztikus lett a játék; szerintem nehezebb, mint az elõzõ volt, de nem is baj, remek érzés megélni, ahogy az egyes hullámvölgyekbõl kivezetheted az országodat :D Kezdésként valami könnyût akartam kipróbálni, így a franciákra esett a választásom, mert ott sokat lehet tengeren/földön háborúzni, meg gyarmatosítani is. Az elsõ háborúban befoglaltam az angoloktól a kontinentális területeiket (kivéve Calaist-mert attól elválasztottak a burgundiak). Aztán elkezdtem a vazallusaimat beannexelni. Alig jutottam el az elsõig, az angolok egy nagy koalíciót vezetve minden oldalról rám rontottak, és kénytelen voltam egy Trianon-szintû békét elfogadni; vissza kellett adnom minden területemet, amit az imént elfoglaltam, és a vazallusaimról is lemondattak. Gondoltam, nem töltöm vissza, inkább kikászálódok a gödörbõl. Alapos hadsereg-, és gazdaság-újjászervezés után nekirontottam korábbi vazallusaimnak, akiknek a területeire volt core-om, és így büntetlenül leigázhattam õket. Kaptam egy eventet 1470 körül, ami felosztotta Burgundiát köztem és az osztrákok között, így negyedével megnõtt a területem. Ez jól is jött, mert új háborúk következtek, és egy nagy koalíció, ezúttal az osztrákokkal az élen, megint meghátrálásra kényszerített, teljes területemet megszállták, de végül sikerült egy kis... khm... ügyeskedéssel békét kötnöm, úgy, hogy csak egy-két területem lett oda. Az országom azonban instabil volt, körülöttem zajlottak a háborúk, nem egybe én is belekavarodtam. Jöttek az '500-as évek, a reformáció, de a francia föld még mindig nem volt egységes, és egy ex-vazallusom még mindig életben volt, ráadásul az egyik ellenem szervezõdött koalícióban. Aztán a szövetség szétesett, angolok hadba keveredtek az Ibérián domináló aragónokkal, úgyhogy én szépen elfoglaltam Burbonnaist. Már csak a kezdeti angol terkák maradtak, amik ugye két darabban vannak szétszórva. A déli csomót (Gascogne, meg még valami) elfoglalták az aragónok, az északi provinciák fele pedig egy patrióta-lázadás következtében visszakerült hozzám, a másik része azonban töretlenül angol maradt. Újjászerveztem a seregeimet, és elég erõsnek éreztem magam, hogy megtámadjam Aragóniát, és azt a két déli cuccot is visszacsatoljam. Sajnos azonban hívták Kasztíliát és Portugáliát, és totális vereséget mértek rám, majd sarcként elvették a teljes kincstárat. Aztán bekaptam egy parasztháborút, aminek köszönhetõen egy évtizedig küzdhettem a lázadók ellen a túlélésért, és sajnos sokuknak el is kellett, hogy fogadjam a követelését, de területet nem vesztettem, és a zûrzavar közepette (igaz nagy adósságok árán), de sikerült fenntartanom a gazdasági növekedést is, és felállítanom egy szedett-vedett hadsereget, amivel kordában tudtam tartani az eseményeket. A hülye angolok azonban ismét betámadtak. Ez vicces volt, mert egy sereget tettek partra, de mikor 30k-val ellene meneteltem, visszamenekült a hajóra. Többé nyomát se láttam xD. Ennek a kalandnak az lett az eredménye, hogy vígan visszafoglaltam a megmaradt angol területeket. Aztán tizenhárom évnyi csatározás után vége lett a parasztháborúnak, visszaállítottam hármasra a stabilitást, és eltüntettem az utolsó fekete foltokat is a francia térképrõl. Még néhány év, és a seregem ismét a legnagyobb volt a világon (na jó, talán az oszmánok megelõztek, de az most mindegy). Nagy örömömre Aragónia és szövetségesei megint valahol messze háborúztak, így egy villámgyors háborúval visszaszereztem a jogos földjeimet. Többször megfordult a fejemben a játék során, hogy visszatöltök, mert egy-egy hatalmas vereséget szenvedtem, de rájöttem, hogy sokkal izgalmasabb az egész, ha hagyom, hogy a történelem kivezessen a mélypontokról. Imádom az EU4-et, alig várom, hogy menjek vissza játszani :D
Felvettem egy olyan missiont, hogy Trade income-ot növeljem. Na már most ezt hogyan is lehet?
Igen, azt én is megköszönném, ha valaki kifejtené az új kereskedelmi rendszert, mert én már a régit sem értettem xD
én viszonylag értem, csak nem nagyon látom, hogy eventeken kívül hogyan lehetne növelni.
Kereskedelembõl eddig ami nekem átjött. -A területeid egy trade központhoz tartoznak, és ott keletkezik bevétel. -a trade központok között áramlás zajlik egy adott irányba, ami bizonyos trade node-ok esetében maximalizálja a bevételt (Velence) -A kereskedõd bevételt csak abból a tradebõl tud elhozni, ahová a fõvárosod is tartozik - de elterelni bárhonnan lehet (áramlási irányt kell a te javadra fordítani, (arra menjen az áramlat, ahol te kereskedsz) lehetõleg egy nagy értékû áramlatot kell kialakítani. -A trade powert növeli (mennyire tudod irányítani, maximalizálni a részesedésed egy terület bevételébõl) a tradehez tartozó területeid száma, kereskedõ hajóid száma (építhetõ-küldhetõ), a kereskedõ figurád által küldött trade power, meg a területeidre építhetõ fejlesztések is adnak trade powert. -Vannak az áramlási nyilak két node között, ha ezek teljesen a te területeden haladnak, és van kereskedõd a kiindulási helyükön, akkor a nyilon lévõ "gombot" használva lehet terelni a trade-et a kívánt irányba.
Eddig ennyi jött át nekem. Magyarországgal szopás, mert, nincs saját trade node, 3 tradezone van... így sok dolgot még nem tapasztaltam meg. Mert terelni sem lehet érdemben a kereskedelmet, mert alig érinti az országot.
Áhá, máris több értelme van, köszi szépen :D (Közben háborúztam egyet nem war leaderként Ausztriával, és az aktuális war leader adott nekem egy területet az általa kötött békében! Na ilyet se láttam az EU3-ban! :D)
khmm...a perszonál unió hogyan mûködik? most lenne lehetõségem a timuridákat bekényszeríteni egy PU alá, csak nem tudom érdemes-e...katonailag nem tényezõk a tech miatt, de ha meg tudnám "örökölni" a területeiket belátható idõn belül, COREKÉNT, akkor ok, leverem és bekényszerítem õket az uralmam alá
Bakker rám támadt Lengyelország, már épp untam magam, volt 2 háborúm de csak segítettem, nem kaptam semmit(még mindig regenci van). De most hogy a szövijeim (bohémia,svájc,milánó) is jönnek segíteni úgy érzem addig húzom a háborút mig nem lesz királyom..
Egyáltalán nem hülyeség, csak sokkal nehezebb lett vele az agresszorkodás :) Így is hódítgathatsz, csak lassabb tempóban. Nekem jobban tetszik az EU4 szisztémája, mint az EU3-é - nem lesznek idióta módon terjeszkedõ ideiglenes szuperállamok, mint az EU3-ban. És a játékos sem teheti meg, hogy nyomul oszt' kész.
Arról meg nem is beszélve, hogy az EU3 egyik legnagyobb hátránya volt, hogy minél nagyobb a területed (azon belül fõleg az értéktelen provinciák), annál lassabb a tech fejlõdés. Ez egy méretes baromság volt. Az EU4-ben ezt egy huszárvágással megoldották: a tech fejlõdés független a területedtõl (is). Csak az uralkodó, a tanácsadók (=rendelkezésre álló havi jövedelem) és az eventek számítanak. De a sokprovinciás birodalmak úgyis sokat költenek építésre és hasonlókra, szóval lehet velük rövid és hosszú távon is gondolkodni. Rövid: fejleszted a techet. Hosszú: építesz.
ha elolvastad volna, akkor nem tenném fel ilyen kérdést
de lásd milyen vagyok, segítek: 80-20 arányban gyalog lovas hogy ne legyenek túl drágák, rájuk az ingyenes leader és ennyi. a többit úgyse befolyásolhatod.
max 1-2 elég szokott lenni egy egységnél, de a lényeg hogy sose legyen több mint a gyalogság és lovasság együtt. másrészt területtõl is függ asszem a tüzérség hatékonysága.
Unatkoztam délután, úgyhogy összedobtam egy modern Európát.
Hogy tetszik? :D
(Belarusz és Macedónia hiányzik, meg pár helyen elég hülyén néznek ki a határok, de csak poénból csináltam.)
Sziasztok!
Nekem nagyon bejött a játék, tegnap reggel 6-kor néztem fel az órára h lehet késõ van már egy picit :D
Brandenburgot kezdtem el (a magyarok mellett persze, de a mogyorókkal még küzdök). Kicsit lassan lendültem bele. Polák és szász szövetséget kötöttem. A cél Germany létrehozása lett, amihez egy halom területet core-ra kell tenni. Egy hibát rögtön elkövettem: Meckleburgot nem annektáltam, hanem vassalizáltam. A foglalások meglehetõsen jól mentek, megúsztam minden nagyobb háborút, és egy dánok elleni gyõzelemmel Lübeck is hozzám került. Itt kaptam egy parasztháborút, ami alatt, ha megtámadnak elég csúnyán végeztem volna de hálistennek csak a parasztokat kellett üssem bár elég sokba került pénzben és fejlõdés lassulásban is. Már csak Nünberg hiányzott, illetve a szászok békés annektálása + Meckleburg, és itt kihaltak a Hohenzollerok. Bumm kaptam egy Jagello királyt iszonyat statokkal egy mégiszonyatosabb örökössel és 0 legacyval + terjedõ reformációval és protestánsokkal. A szász annekció könnyen ment mert velük +200 lehet az improved relations, de Mackleburgnál ez max 100 lehetett és volt elég minuszom aggreszióért meg unlawfull területek miatt, így sok évbe telett míg meglett a békés annexióhoz szükséges +190 pont velük. Betámadni nem mertem õket, mert a vassalizálás megszüntetése azonnali -100 prestigezsel járt volna többek közt. A lényeg, hogy meglett a német birodalom, mondjuk erõsen katolizálva, ami annyira nem történelemhû, de kezelnem kellett a lázadásokat. Közben a magyarok és a svédek kikönyörögtek egy egy szövetségi szerzõdést. Jelenleg Ausztria felszámolása folyik és a francia határ felé való terjeszkedés. Kiváncsi leszek mint bírnak a franciák mert jelenleg 3x erõsebbek nálam hadügyileg, a másik ilyen erõs nép meg az orosz:)
A magyaroknál meg Hunyadi János iszonyat jó hadvezér :) Kicsit elrontottam a diplomáciát és a nyakamba kaptam az osztrákokat a lengyelekkel, litvániával és még 4 kisebb állammal együtt. Mintegy 90 ezer katonát a 17 ezres seregem ellen. Hunyadi megállt a Máramarosban és a nekiesõ 37 ezres vegyes sereget szó szerint kiírtotta. Ezer embere maradt a 37 ezerbõl a támadónak, míg nekem 10 ezer, furcsamód mégis engem hozott ki vesztesnek, de így bármikor szívesen veszítek :D Végül azért gyõzött a túlerõ (elfogyott a manpower), de a kezdeti igényeik miszerint Sopron és Pozsony az osztrákoké, Máramaros pedig a lengyeleké lement annyira, hogy csak Sopront vitték az osztrákok. Szóval egy remek hadvezért kapunk az elején csak a régenség miatt nem indíthatunk háborút. Bocs h ilyen hosszú lett, de remélem meghozza pár ember kedvét a játékhoz.
A tüzérség plusz pontokat ad ostromkor, de nem egységenként és talán változó is. Most úgy rémlik 3 ezrenként +1 pont, de ez talán függ az ágyúk típusától is, ostromkor az agyú ikonnál meg lehet nézni mennyi kell 1 ponthoz.
Magyarokkal egy járható út az, ha - bajor és cseh esetleg extra német lovagrend szövi (utóbbi hamar visszaüt) - osztrákokkal béke esélytelen - claim gyártás krain, stb jó goldos területeken és ha háborúba sodródsz vele akkor csehek-bajorok jönnek ám:) (de kegyeteln manpower veszteség lehet/lesz az elsõ pár háború) koalíciót még érdemes lehet osztákokra tolni. -Késõbb szövi franciákkal és senki sem fog cseszegetni (eddig ez az én tapasztalatom)
Mit értesz azon hogy Claim gyártás? Én is úgy játszok hogy az elején a cseh barátságra alapozok, ergo nézem kivel van jóban és azokkal én is fejlesztem a viszonyt és szövetségre lépek. Tényleg jók mert a lengyelek és az osztrákok ellen is komoly segítségek.
Alapból mindegyik +3, aztán hozzáadódik még az uralkodó releváns képessége, illetve a tanácsadók adhatnak még +1, +2 vagy +3 pontot (utóbbi olyan drága, hogy csak a leggazdagabb birodalmak engedhetik meg meguknak).
no, a próbajátékom véget ért...törökökkel kezdtem ugye, a környezõ kis claimes államokat levertem, neki egyiptomnak, ugye közben timuridákat házasság alá kényszerítettem, amikor egyiptom végleg elesett marokkót is beraktam PU alá, elkezdõdött a gyarmatosítás, én afrikában álltam neki, timuridák beolvasztva, kicsit pofozkodtam még és rányomtam a westernise gombra, ez volt 150 évem amit megállapítottam: - területszerzéshez kell a házasság,mert admin pont nincs elég - a törökök piszok erõsek és techben is csak azért maradtam le,mert vért izzadtam,hogy összejöjjön - pénzt baromi egyszerû szerezni a kicsi aranybányásoktól, tehát hosszútávon már biztosan nem lesz szûk keresztmetszet - a hajódrop sajna nem mûködik, túl lassú - meteorzápor volt a középkorban végig - a franciák nagyon erõsek, a ruszki területen pedig nagy a force limit - kevés nagy hajója van a gépnek, így a flottáik könnyedén szétszedhetõek Azt viszont nem értem, hogy mitõl függ a core provinciává tétel ideje...talán távolság, benyomott 20 évet az egyik sorozatomra, azt hittem uninstall lesz a vége Sztem játszom most valamelyik nagy nyugatival aztán nekiállok a magyaroknak én is...bár pl. nekem a lengyel vagy moszkovita rész jobban tetszik