Nem láttam még. De nekem tanulságos volt, amikor asszem a Shrek 2 felénél éppen már képtelen voltam többet röhögni, mert már fájt a hasam, akkor meghallottam egy 6-éves körüli kislány hangját mögüllem: Apa, mikor megyünk már haza? Ez is egy kritika.
A kissrácok egyszerûen nem értik a legtöbb ilyen "mesefilmet", mert ezek valójában felnõtt filmek, ugyan is a gyerekeknek pl nem kell humor a meséhez, de legalább is nem olyan, mint a felnõtteknek.
A felnõttek viszont nem a bárgyú sztoriért mennek be egy-egy ilyen filmre, hanem hogy röhöghessenek az elvont utalásokon. A legjobb egyensúlynak én mondjuk a Verdákat tartom, a Shrek, a Pirosszka az már némelyik felnõttnek is sok, gyereknek 10 alatt pláne.
A film zenéje jó. Youtubról több forrásból simá leszedhetõ az összes szám. Néhol kicsit meg kell vágni, mert csend van, hogy kijátsza az auto keresõt. (Gondolom én.)
20 számból 12 benne van a playlistemben. Ritka az a soundtrack amin 50%-nál több jó szám van. (Persze szívemhez közel áll az film zenei világa.)
Hm... Ahogy telik az idõ, úgy látom egyre jobbnak. Kicsit más "szimbolikával" dolgozik, mint az eddigi filmek, meg ugyebár az dalolgatás is új dolog.
A kritikánál az a jó, ha egy picit szubjektív (ellentétben mondjuk a hírekkel kapcsolatban). Jó ha állást foglal a szerzõ, különben hol lenne a KRITIKA? Az, hogy nem tetszik neki, és nem tartja Pixar színvonalúnak, nos... magánvélemény. Aki elfogadja elfogadja, aki meg nem (pl én is erõsnek érzem), az meg elolvas egy másik kritikát (ahol amúgy hasonló várja - nem véletlen).
Grafikailag, animációját tekintve még mindig az etalon amúgy a Pixar. Csak épp Brad Bird meg a többiek kellenének. Ami nekem fáj, hogy az igazán Pixaros ötlet, konkrétan ez a film ment a kukába:
Ezen összeveszni? Szerinted sok plusz van benne. Szerinte nincs benne plusz. Te is a saját benyomásodat nyomod.
De oké. Mi pluszt láttál benne? Klasszikus, sokszor látott történet, pár vicces figura, sok szeretet, ha akarom cukormáz. Szerintem nincs benne plusz, semmi eredeti vagy roppant kreatív, maximum animáció terén, de az mindig istenítve van, még itt is, hiszen évrõl-évre többre képesek.
Én nem azon akadok ki, ha valaki leírja, hogy ha egy film nem tetszik neki. Engem az basz fel, amikor egy saját magát kritikusnak nevezõ egyén a saját szubjektív benyomásait megpróbálja objektív tényként tálalni. Pl: "Azonban a Merida, a bátor olyan, mintha nem is a Pixar készítette volna, hanem a Disney animációs szakosztály tartalékcsapata egy elõre megadott recept alapján, szinte semmi plusz nincs benne, ami mindezidáig, legalábbis 2010-ig jellemzõ volt a méltán hírnevet szerzõ stúdióra."
Ez a mondat nettó hülyeség. Aki kicsit is ért a 3D filmkészítéshez, az ennek szögesen az ellenkezõjét állítja a filmrõl. (Érdemes elolvasni a szakmai fórumokat a témában.)
Kész röhej vagy, abbahagyhatod. Leírtad párszor, amit akartál. Olvasd már el mások kommentjét, hogy mennyien tartják gyengének a filmet. Tetszett neked, örülj. Nem teszed, idejössz nem túl intelligens módon anyázni. Bocs, de ennél szánalmasabb viselkedés nem sok van.
Az, hogy azon túráztatod, hogy másnak nem jött be, nevetséges. Fikázásról beszélsz és közben kapanyelet okádva lefaszozol mindenkit, miközben a kritika azt írja, hogy aranyos és vicces film. Ez ám a nettó fika.
A kritikusok szeretnek túlzásokba esni. Mert egy "nem lett olyan jó, de ettõl még élvezhetõ az alkotás" összegzésû mondatra kevesebben kapják fel a fejüket... Ilyenkor jönnek a végletek.. "a legek..". Lassan ettõl lesz újságíró az újságíró. Ez van. Szomorú. A zenéje amúgy engem is érdekelne, meglep, hogy Thomas Newman és Giacchino kimaradt ezúttal, de még Randy Newman is..??? :)
Nem igazán látom a "másból adódó hiányosságok" felsorolását. Nettó fikázást látok, ami kimerül abban, hogy ami a cikkírónak (vagy a fórumozónak) nem tetszik, azt valami objektív hiányosságnak tünteti fel. Persze lehet olyanokat mondogatni, hogy "meg sem közelíti a Pixar korábbi minõségi munkáit", de konkrétumok nélkül ez egyenértékû azzal, hogy "nekem nem tetszett". A szubjektív vélemény meg ugyebár olyan, mint a mellbimbó: mindenkinek van, de nem mindenkié érdekel.
és attól független h most ez gyerekeknek készült és õk élvezik még jogos a másból adódó hiányosságok miatti felháborodás és kiakadás h megsem közelíti a Pixar korábbi minõségi munkáit...
Vagy van egy fasz kritikus, aki felkenve érzi magát, hogy meghatározza mi a jó és mi a rossz. Ha innentõl vitába szállsz vele, az már mentegetõzés ugye. Holott annyi történt, hogy a Merida történetével nem a felnõtt korosztályt célozták meg. Ahogyan fel lehet sorolni további több ezer történetet a világban, ami a gyerekeket leköti, a felnõtteket meg nem. Ez aztán tényleg fõbenjáró bûn egy mesénél tényleg... Persze lehet találni ügyes kompromisszumot a felnõttek és a gyerekek igényei között, de miért kellene minden egyes mesefilmnek megfelelnie ennek az elvárásnak? Az elfogadható kritikaként, ha azt mondják, hogy "csak gyerekkel érdemes megnézni, mert felnõttek nem fogják maradéktalanul évezni", de ez mûfaji kérdés és semmi köze a történet minõségéhez. (A megvalósítással kapcsolatban meg kíváncsian várom a hibajegyzéket, CG területen dolgozom, így érdekelnének az érdemi, szakmai érvek, hogy hol és miben maradt el a saját minõségi szintjétõl a Pixar.)
Hát, ez az. Gyerekfilmeknél mindig ez van. Úgy lehet dekódolni, hogy ami jó, arra azt írják, hogy "jó volt", ami szar, arra meg, hogy "gyerekeknek készült, õk élvezik, imádják, blabla...". Ahol az utóbbit olvasni, ott már mentegetõzés van, ami beszédes.
nem értelek titeket emberek.. mintha a mese az csak és kizárólag gyerekeknek szólna vagy azt csak gyerekek élvezhetik... a mese szerintem egy felnõtt embernek ugyan annyira szórakoztató lehet a maga módján mint egy gyereknek a maga módján.
A jó mesék pedig képesek mind a kétféle látószögbõl jók lenni..
A zenéje viszont üt. Legalábbis nálam.
Egyszer nézhetõ. Nem egy Wall-E vagy Finding Nemo.
Az egyik leggyengebb animacios film, amit lattam...meg a Tangled is jobban bejott, a How to Train your Dragonrol. 1-2 poen, amiket 1 percre ra mar el is felejtettem...
ennyire ronda fõhõst még nem láttam. a gyerekek sírtak a moziban.
Hát igen, látszik, hogy Steve papa nincs már a Pixarnál (se) :(
Egyetértek. Pokolian gyenge film lett, a Pixarnál valamit nagyon elcsesztek. Takony-nyál egybefolyt.
Azt, hogy a felnõttek melyik filmeken szórakoznak és melyiken nem, azt elég nehéz egzakt módon meghatározni. Vannak olyan gyerekfilmek, amiket a gyerekek nagyon szeretnek, de a felnõtteknek kifolyik tõle az agyuk, mint pl. Hupikék Törpikék 3D, Alvin és a Mókusok, stb. És vannak mesefilmek, amiket a felnõttek is élvezhetnek, holott a történet bonyolultsága nem õket célozza meg, ilyen film a Merida. Ezt a feladatát tehát tökéletesen ellátja. Bár kétségtelen, hogy mondanivalójában nem olyan mély, mint a Wall-e vagy az UP, de ez még egyáltalán nem indokolja, hogy "hihetetlenül messze került a Pixar minõségtõl". Ez egy adott korosztálynak készül mese, ami minõségében nagyságrendekkel ver rá a mezõnyre.
Végigolvastam a cikket, de minek.....? Nekem speciel nem ez ugrik be a filmrõl, amit a cikkíró próbál a maga szegényes formájában az olvasókba sulykolni! Nekem az jut eszembe, hogy mennyire tetszett a gyerekeimnek! Mert hogy tetszett, ez nem vitás!! Kell ennél több? Szerintem nem... Elérte a célját a film. Ezért készült!! Nem felnõtteknek, hanem gyerekeknek!!! Mit akar még ennél is többet a "kedves" cikkíró? Szerintem maga sem tudja, de -szép magyar szokás szerint- megint csak fikázni tud!! SZÁNALMAS!!! Ezért koptatni a billentyûzetet......
A Pixar az animációs filmezés koronázatlan királya... Ha létezik egyensúly gyerekek és felnõttek filmezési szokásai között, akkor egyben a kettõt a Pixar filmjei alkották-alkotják. Ez a film (én nem láttam még, csak a kritikákat olvasom), ezt a feladatát nem tölti be. Ettõl még lehet nagyszerû, csak nem egy Wall-E... Némó nyomában... vagy Fel! Utóbbi egyébként szerintem a legjobb Pixar mese.
Mi a faszról beszél a cikkíró? A Merida egy mesefilm, történet szempontból teljesen rendben van, azt adja, amit egy mesének illik. A cikkíró által használt "fikázódom tehát vagyok" újságíró stílusban gyakorlatilag minden klasszikus mese leegyszerûsíthetõ egy mondatra. Hófehérke: a királynõ meg akarja öletni a mostohalányát, de az megússza. Mindez másfél órában. Dzsungel könyve: Mauglit meg akarja ölni Sirkán a tigris, de az erdõ állatai megmentik. Mindez másfél órában. És így tovább. Ami pedig a látványt és az animáció minõségét illeti, a Meridával olyan magasra állította a Pixar a mércét, amit a többi nagy animációs stúdió évekig képtelen lesz megugrani. Persze lehet egy filmet nem szeretni, meg lehet mondogatni, hogy nem "nekem jött be". Aztán akit érdekel az újságíró szubjektív véleménye, az elgondolkodik rajta. Kategórikusan kijelenteni azonban, hogy "hihetetlen messze került a megszokott Pixar-minõségtõl" akkora ordenáré baromság, amire csak a totális dilettantizmus késztethet egy újságírót. Ez a cikk az SG szégyene.
A Pixar lecsapott? Neeeeem! Belecsapott a szarba!
Egy tucat Walt Disney nyálas tucat 3d animációs filmet csináltak. Ennél a Pixar jobb! Vagy már nem....?!
Ez nagyon gyenge...kissé uncsi..klisé halmaz...rengeteg le nem csapott magas labda..kár érte,...ez nagy csalódás.
Mérgezzük meg szüleinket ismeretlen hobóktól szerzett löttyökkel?
De hadd idézzem be a Sötét lovagos kommentemet: "A "csinálj jobbat" baromság után jön ez a "nem kerestem hibákat"? Ki a tök keres hibákat? Nem kell valakinek ahhoz hibákat keresni, hogy megmondja nem volt túl jó a film." Nem kell keresni, hogy találjon az ember. És csak azért nem fog tetszeni egy film, mert a gyerekemnek bejön (DIE, Teletabbi, DIE!), de azért örülök neki.
A film amúgy haláli. Jöhet a tévésorozat a klánokkal. A király gyenge volt és idióta, de a többiek jók. Kikapcsolhatja.
1 a fontos.. számtalan apró most 4-10 éves kor közötti lánynak lesz példakép... ez a fontos... EZ EGY MESE. nem egy mátrix... gyerekeknek készül... nem felnõtteknek akik csak a hibákat keresik....