Játékban találtam egy bugot. Nem tudom lockolni az ellenséget Z-vel. Megnéztem a beálításokat, "kamera nézet középre" van helyette, aminek se füle se farka, nem csinál a Z-re semmit, és nincs olyan opció, hogy lockolhatnék ellenséget. Játék elején a tutorialban biztosan működött ez még. Na most ez egészen addig nem zavart, hogy párbajba nem keveredtem egy macskaiskolás witcherrel, aki dühében levágott egy kisebb települést. Azzal hogy nem tudom lockolni, Geralt össze-vissza csapkod, más irányba kezd támadni, mint az enemy van, tiszta szégyen amit művelek vele. Ismeritek ezt a bugot, van rá valami épkézláb megoldás? Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.12.29. 07:36:44
Sziasztok! Találkoztatok olyan problémával, hogy nem indul a játék(steam)? Egy hete még ment, ma meg már semmi!
A nilfgaardi császárt nevezik így, egészen pontosan "Fehér Láng, amely ellenségei sírján táncol". :)
Egyébként nem tudom ki fordította a Witcher 3-at, de amennyi szállóigét abból kigyűjtöttem, az alapján azt kell mondanom, hogy a legkomolyabb minőségi szöveganyaggal rendelkező játék a piacon. Tehát például van egy olyan sejtésem, hogy a könyv fordításai nem ütik meg a játék szövegének szintjét.
Jó a könyv fordítása, csak más stílusú mert hogy más kiadó, más fordító, de egyébként tényleg jó, érzékeltei a régies s szóhasználatot, eltérő társadalmi helyzetűek szóhasználatát, stílusát, stb
Nektek is feltünt, hogy a sorozatban a dupla tt-t röviden ejtik ki
Én a fejlesztő/kiadó helyébe elővenném a játékot és csinálnék hozzá egy új dlc-t. Annyira hasít most a cucc, hogy aranybánya lenne nekik és nekünk is. A technológia megvan, a modellek, animációk texturák jelentős része megvan. Jóval könnyebb lenne, mint egy új játékot csinálni és egy 15$-20$-os áron rommá keresnék magukat, biztos, hogy milliós vásárlás-letöltés lenne. Én személy szerint nagyon örülnék neki, most játszom újra, már az első nagy dlc küldetéseinél tartok, zseniális (az esküvő, a rablás, stb) Sokszor olvasom, hogy azt irja valaki, hogy az W1 jobb. Mindig megdöbbenek rajta. Ez a W3 olyan szinten van mennyiségben és minőségben, hogy semmi nem hasonlítható hozzá. Na jó ez túlzás, de kevés hasonló szintű játék készült a történelemben.
Nincs rá erőforrásuk Cyberpunk mellett. Majd ha az + 1-2 dlc-je kijön akkor lehet számítani valamire.
A sorozatnak köszönhetően így is egekben az eladások. Am technológiailag nem, de majdnem minden másban jobb az első rész. NEKEM a harcrendszer is jobban bejön, de a történet is jobb, és sok minden más is. Ha adtak volna a 3-hoz olyan pályaszerkesztőt, mint az egyhez, már rég megcsináltam volna az elsőt benne.
Izlésről nem érdemes vitatkozni, de nekem - a technológián és a nyílt világon túl - a sztoriban is jobban tetszik a 3, nem beszélve a gwentről, ami magában is egy csoda, a páncél és fegyver fejlesztésről, a rúnákról és bűvölésekről, a fodrászról stb. a sor végtelen.
Teljesen igazad van. Felesleges vitatkozni rajta. A W3-ban Hardon sincs semmi szükség semmire. Dísznek van minden. Értem én kell az egyszerű polgárnak elmondhassa hardon is megcsinálta a játékot és még mosolyog hozzá. Csak éppen a hard az nem hard. Az azt jelenti mindent kell használj de meg tudod csinálni. így csak parasztvakítás az egész. Igazad van a sor végtelen.
Nem mindenki akkora hatalmas sztár, hogy alapkardal kettőt pörögsz, "bazsalikom szeszt" bevágod és egy suhintással szétütöd a szárnyas gyíkot....Van aki bénázik, vagy csak a sztorit élvezi, átéli a világot, sokan nem a kihívás végett játszanak ilyen játékokkal. Ez teljesen szubjektív. Utoljára szerkesztette: Savaran, 2020.01.03. 22:42:25
Látom nem értetted. Nem dark soul rajongó vagyok. A sztori az csillagos 5 mint mindig. Ha nekem nem kell hozzá nagy erőfeszítés aki nem akciójáték rajongó vagyok. Akkor az azt jelenti a hard az kb. normal szint. Vagy még az sem.
Egyet kell értsek, az előzőekhez képest a három le van butítva. Én is írtam már korábban, hogy egy szál karddal végigjátszható, így milyen alapon witcher a vaják? Kell a főzetek és jelek aktív használata hogy boldogulni tudj, az első két játékban nem lehetett ész nélkül kaszabolni, fel kellett készülni egy-egy harcra, witcherhez méltón. A harmadikban ennek nem sok szerepe van, a főzetek automatikusan újratöltődnek, a jelek többnyire a látványelem szerepét töltik be. Viszont van egy csomó kard meg páncél, és ez a fő probléma, hogy túl sok van belőle. Az elsőben csak a vége felé szerezhetünk jobb felszerelést, és örülhetünk minden plusznak ami megkönnyítheti a dolgunkat, itt meg minden sarkon találni egy ládát valami legendás fegyverrel..
Csakhogy a megtalált legendás fegyver sebzése az aktuális szintedhez állítódik be mikor felveszed, mondjuk ha 10-es szinten felveszed, már 50-es szinten szart sem ér, mondjuk én úgy megnéznék egy végigjátszást nehéz fokozaton, full alap cuccokkal italok nélkül, asszem 30-at sebez az alapkard, kíváncsi lennék csak a szintlépéssel és a közelharci perkekkel mennyire vihető fel a sebzése, gyanítom huszada lenne(mármint egy nagyobb szintű kardhoz képest), azért megnéznék egy harcot egy főbruksza ellen az olaszoknál Utoljára szerkesztette: Savaran, 2020.01.04. 10:43:29
Igen, de úgy van felépítve a játék hogy mindig találni jobb felszerelést, kardot. Nem kell leragadni a 10-es szintűnél, mindig lesz a szintednek megfelelő cucc. Főzetek tekintetében csak a fecske és macska főzetekre lehet szükség, hiába van kismillió fajta ha nem adódik helyzet ami igényelné. A jelekből a quen a leghasznosabb, van olyan skillje ami az elnyelt sebzést életerővé alakítja, de ezen kívül soha semmit nem használtam.
Így már más, csak folyamatosan arról beszéltek hogy alap cuccokkal is végig lehet vinni, könnyedén.... Utoljára szerkesztette: Savaran, 2020.01.04. 11:26:59
Én futottam bele 8 szintel felettem lévő kőgólembe, baszó kardal baszó perkekkel, kb 0,1 százalékot sebeztem rajta, oké azonos szintűeknél két ütés, de miért baj ez? Azért grindeljük a karaktert hogy a végén mindenkinél erősebbek legyünk. Ha kihívás kell nem ez a ti játékotok, arra másikat kell rendszeresíteni
Félreérted, nekem is egyik kedvenc játékom, csak azt mondom hogy a korábbiakhoz képest eltolódtak az arányok. Túl nagy szerepet kapott a grindolás, a folyamatos hajsza a jobb cuccokért, amik önmagukban elegendőek lehetnek a győzelemhez. Ha van egy igazán jó kardod, másra nincs is szükséged. Hiába van egy viszonylag terjedelmes skillfa, ha alig akad rajta hasznos képesség, főleg bónuszokat ad, százalékosan növelt sebzést, nagyobb intenzitást, hosszabb időtartamot, stb, de lényegében nincs kihatással arra hogy elboldogulj. A felszerelés lett a minden, nem az hogy mennyire vagy jó például az igni jel használatában. Az első játékban én erre a jelre koncentráltam, ez kapta a legtöbb fejlesztést, és a végjátékban már alig használtam a kardot, mindenkit porrá égettem. De a harmadikban ez csak segédlet, nem fogja megmenteni a bőröd egy nehezebb összecsapásban.
Amúgy a kihívást keresők elgondolkodtak azon hogy van mondjuk 100 óra gameplay a játékban így. Szerintem több is de mondjuk hogy egy átlag játékosnak annyi van. Legyen nehéz, átlagban haljon meg mindenhol 4 szer, persze valahol elsőre átmegy valahol meg 20-ra szóval úgy átlagban csak 4 szer haljon. Mondjuk hogy annak a 100 órának a fele dialógus volt szóval csak a maradék 50 óra harcot meg lovaglást kéne 4 el felszorozni az akkor is 200 óra meg az 50 óra dialógus 250 órás játék na most valakinek napi 2-3 órája van játszani heti 3 alkalommal. Az azt jelenti hogy egy évet simán elszarakodik ezzel és úgy hogy a játék 70% át nem is élvezi mert csak szívatás hogy nehéz legyen. Most ti belekezdenétek egy olyan játékban ami tudjátok több száz órát fog tartani és ismétlést láttok folyton mert olyan rohadt nehéz? Még szerintem én sem, ez a 150 óra tök kellemes volt, de második végigjátszásnál éreztem hogy tényleg nem kellett ebbe több, még az elsőnél nyilván hiány volt mert jaj de kár hogy vége, de másodikra már a kiegekkel toltam végig újra és úgy elég is volt annyi tartalom meg óra. Nem örültem volna jobban ha minden bossnak ezerszer neki kell futni.
Ezért vannak a szintek. De a lényeg lentebb olvasható. Nem érzed witcherrel vagy, Van akinek ez nem fontos van akinek igen. A szuperhős feeling az ami valóban bevételt hozz. Ezt a skyrim óta tudjuk. Így lehet eladni egy játékot. Ez tényleg nem kerülne semmibe ha nem vágnák agyon a szinteket is. Sokat hozzáad az élményhez, a beleéléshez. HA nem csak odaképzeled a dolgokat de szükség is van rájuk.
Nem a kihívásról van szó, hanem hogy hogyan játszol. Ha csak kardozol, nem vagy witcher, csak egy harcos. Ha viszont főzeteket iszol és aktívan használsz jeleket - mert rá vagy szorulva hogy használd őket - akkor méltó vagy a witcher névhez. Mert erről kellene szólnia a játék harcrendszerének, nem pedig arról hogy simán legyakolsz mindent. Vágás, félreugrás, vágás, félreugrás, ettől nem leszel witcher.
Próbáltad amúgy ezek nélkül? Mert szerintem is könnyű a játék, nehéz fokozaton is, de mellette ott volt nekem mindig a maxos gear meg build amit szerettem. (tényleg érdekel próbáltad-e, mert bennem is néha felmerült, hogy a játék könnyű-e vagy csak értelmesen buildeltem :D)
#15901: azért tegyük hozzá, hogy a könyvbeli Witcher nem ölt meg napi 8 tábornyi drownert meg vérfarkast, hanem azokra is rendesen készült. Ha meg ekkora open worldben mindegyik előtt kéne egy 1 napos készülődés akkor unalmas lenne, ha meg nem lenne ennyi szörny unalmas lenne a hatalmas világ amit összepakoltak. (amúgy ha már witcherkedés, az, hogy lángszóróvá alakítod magad ugyanúgy nem vajákos)
De használhatod, miért baj hogy nem kényszerít rá a játék? Úgy játszol magadnak ahogy akarsz, én nem tudom mert csak a két legkönyebb fokozaton volt hozzá dolgom valaki szerint magas fokozaton már kell a főzet meg minden. Könnyű fokozaton ha kihívást akartam akkor nagy szintű ellenfélnek mentem neki és kész.
Több problémára, amit az utóbbi kommentekben kifogásoltatok, megoldás lehet az Enhanced edition mod. Egy próbát megér, aprólékosan átalakitották a játékmechanika minden elemét, megéri lecsekkolni. Ja és részletesen finomhangolható a nehézség, ha már túlságosan azzá válna:)
Az a probléma hogy ha nincs jó fegyvered, másod sincs, mert mint mondtam a skillfán kevés a hasznos képesség. Én is kimaxoltam a felszerelést, nagymesteri farkaspáncél meg kard, de csak a jelekre meg főzetekre nem támaszkodhattam volna egy alapszintű fegyverrel. Legalábbis nem hiszem, feleslegesen elnyújtotta volna a harcokat. Az egyensúly hiányzik nekem, ami a korábbi játékokban még megvolt, kelljen a jó kard, de kelljenek mellé a hasznos főzetek - ne csak a fecske - meg a felfejlesztett jelek. Legyen egy íve a fejlődésnek, az elején még csetlesz-botlasz, a végére meg félisten vagy, mert ez az alapja minden RPG-nek. Utoljára szerkesztette: caps lock, 2020.01.04. 13:04:14
Én speciel sok hasznosat találtam, alapvetően én harcos irányba fejlesztettem, örvénylő sodrás pl alap hogy kell ha 10-en körbe fognak, de sok van meg olyan is amit még nem is próbáltam, 500 órám van a játékban van 100-as karakterem. Igaz én normálon játszottam Utoljára szerkesztette: Savaran, 2020.01.04. 13:04:49
Egy nagyon láma kérdésem lenne: mellékküldetésnél ha megcsinálom a kérdőjel átvált valamilyen ikonra majd fehérről ha kész szürkére. De a barlang ikon nem akar átváltozni (3 darabra emlékszem, hogy nem hagytam ott semmit de még mindig fehér) Ez miért van?
A barlangok akkor váltanak át szürkére, ha lootolod benne a ládákat. Vagyis emlékeim szerint, minden barlangban van egy specifikus láda, amit lootolni kell. Azután váltanak szürkére. Ha jól emlékszem, de lehet, h csal az emlékezetem, akkor olyan barlang is van, ahol a loot nem direkt a barlangban van, hanem a barlangon kívül, a bejárat közelében. Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2020.01.04. 23:21:46
Csak azok váltanak át szürkére amelyek szörnyfészkek is egyben(kis koponya ikon van a barlang ikon jobb felső sarkában), a hagyományos barlangok fehérek maradnak. Utoljára szerkesztette: Savaran, 2020.01.05. 09:02:41
Nekem sokat tett hozzá az élményhez, amikor kikapcsoltam a gps-t meg az összes jelzést. Mer egy idő után arra mentem rá, hogy hopp ott egy kérdőjel, teljesítsük, hopp ott a másik, hopp a harmadik. És akkor össze-vissza rohantáltam a térképen, mint egy marha. Nem. Geralt szépen azt találja meg, amit maga megkeres. Oké pár óránként ránézhetek a kérdőjelekre, de ennyi. :P
Köszönöm a válaszokat! (továbbra is fehér marad a barlang bejáratát jelző ikon...) Másik kérdés: kicseréltem az alap nyílpuskát amit a griff leölésekor kaptam. Most meg nem tudok lőni vele... ugyan arra a gombra nem reagál semmit a játék. (jó a szintemhez) ??? 5. szinten vagyok de Jenny még kicsinál minden alkalommal, megyek tápolok a környéken, de a vizes kérdőjeleknél kéne a nyílpuska :(
U Utoljára szerkesztette: Abdul Alhazred, 2020.01.06. 16:09:50
A magyar származású Martin Csokas is szerepelhetne a sorozatban. Az Into the Badlands-ban remek volt.
Akár még egy komolyabb szerepben is el tudnám képzelni. pl. Bonhartnak tökéletes lenne.
Nem is tudtam hogy magyar, zseniális volt Quinn szerepében.
hoztam nektek csemegét..szerintem ismerik itt már sokan,de a netflix ismeretében értékesebb lehet mára :) ez itten a netflix 6.epizódja..sok részében bővebb,hiszen a lengyelek a novellákat nem vagdosták szét az idővonalaik miatt:)
Yen jól tartja magát 70+ évesen. Amúgy érdekelne hogy a könyvek említik-e a varázslónők fiatalságának titkát? Illúziót használnak, valami spéci varázslatot vagy az ő testük is hasonló mutáción esett át mint a witcherek? Azt tudom hogy terméketlenek, el is hangzik a sorozatban hogy ez az ár amit fizetnek a hatalmukért. De jó lenne több részletet tudni erről.
Ha jól rémlik főzetekkel tartják magukat fiatalon amit nem osztanak meg másokkal. 70 amúgy nem sok, Vilgefortz pl 100 alatt van és ezzel kifejezetten fiatalnak számít.
Akkor ez hasonló lehet a Füvek próbájához, a witcher jelölteknek is egy főzetet kell meginniuk ami átalakítja a testüket és ugyanúgy terméketlenné válnak. Utoljára szerkesztette: caps lock, 2020.01.13. 21:44:50
Hát, a varázslónők átalában alapból mutatnak mágikus tehetséget. Nekem az rémlett, hogy az átalakítás miatt vesztik el (a legtöbb varázsló valami testi deformációval születik). De a Google ezt dobta:
Most of us wizards lose the ability to procreate due to somatic changes and dysfunction of the pituitary gland. Some wizards -usually women - attune to magic while still maintaining efficiency of the gonads. They can conceive and give birth - and have the audacity to consider this happiness and a blessing. But I repeat: no one is born a wizard. And no one should be bom one! Conscious of the gravity of what I write, I answer the question posed at the Congress in Cidaris. I answer most emphatically: each one of us must decide what she wants to be - a wizard or a mother.
Illetve nem is minden varázslónő meddő, pl (könyv spoiler)
Dandelion lóg ki némileg, mivel ő 30-40 között lehet maximum, max egy 10 éves periódusa lehet Geralttal, szóval igazán nem is passzol hozzá, hogy régi barát és krónikás. Zoltán a törpe oké, mert ő is lehet akárhány éves is, de a fiatal bárd az kakukktojás. Bár valszeg a könyvekben ez szépen ki van fejtve, és tényleg csak relatíve rövid ideje ismerik egymást.
Nemreg kezdtem a Witcher 3at, innen vagyok csak "okos". Ott a karaktereknel azt irja, h a sztori kezdete 1272 tavasza, Dandellion pedig 1229-ben szuletett; a griff levadaszasa elotti parbeszed soran Vesemir azt mondja Geraltnak h o is kozel 100 eves mikor amaz a koraval elcelodik.
A könyvekben Dandelion kb 40 éves, mikor Geralt találkozik Cirivel, szóval annyira már nem fiatal.
Dandelion korát a könyvek némileg ködösítik. Emelgetik hogy "jó génjei" vannak + hogy jóban az elfekkel és szokott tőlük ilyen egészségmegőrző cuccokat/praktikákat beszerezni.
Pl könyvben egyszer említik, hogy a fekete nadragulya XY mód elkészített változata durván lassítja az öregedést de már csak az elfek + varázslók tudják hogy kell elkészíteni. Utoljára szerkesztette: Prof William, 2020.01.14. 14:06:11
Van ez az idézet Dijkstratól: "I know you're almost forty, look almost thirty, think you're just over twenty and act as though you're barely ten." ez eléggé belövi, ha jól rémlik ez akkor van mikor Dandelionnál érdeklődik Ciriről Oxenfurtban.
A súly limitet tudja valaki, hogy lehet kikapcsolni? 1.31 játékverzió
Kikapcsolni? :D Nem lehet, ellenben majd lesz jobb nyeregtáska és az növelni fogja bőven. Plusz van egy skill is rá (Erőshát), de én azt nem használom.
Sajna a ládás invetoryt nem oldották meg valami jól. Én egy overhaul modal játszottam, ahol többek között a tárgyaknak sokkal több a súlya. Tehát egy kard 6kg, illetve mindennek van egy "realisztikus súlya". Mindenfajta gyíkpáncélból 1-2db simán lehet 5-6kg.
Szóval nekem mindent a ládába kellett pakolászni és ha akartam craftolni valamit, akkor vagy lejegyzeteltem vagy egyesével nézegettem, kilépve a ládából, hogy akkor ehhez ez, ahhoz az kell. Hát nem egyszerű.
caps lock pont azért kell. hogy ne legyen súlya a dolgoknak, szeretem, ha sok cucc van nálam ? Madi92 na ezt nem használnám, egy fantasy játék ne legyen realisztikus, de nem vagyunk egyformák
Nekem a játék végére szó szerint a gatyám is ráment mire sikerült egyetlen teljes witcher szettet nagymesteri szintre fejlesztenem. El kellett járnom fosztogatni és minden létező apróságot eladni hogy ki tudjam fizetni amibe kerültek. Szóval én sosem voltam leterhelve cuccokkal, ládákat se használtam, amint összegyűlt egy kis felesleg azonnal túl is adtam rajta egy kereskedőnél. Hacsak nem csal az ember a pénzzel, nehéz annyit legálisan szerezni hogy egy végigjátszás alatt egynél többet kimaxoljon. Szóval gyűjthetsz amennyit csak akarsz, de mindenképp el kell adni őket mert a küldetések önmagukban nem fognak eleget fizetni.
Amúgy ezt sohasem értettem, minden hozzávaló lootalható vagy elkészíttethető, pl dimetrium érc ami amúgy drága, a teljes szett topp költsége grandmaster szintig 15 000 ből kijön, ami azért nem egy nagy pénz Utoljára szerkesztette: Savaran, 2020.01.15. 18:49:03
1-2 loot elég hülye helyen van, ha jól rémlik az első valamelyik armorhoz a cucc konkrétan boltba se volt, csak random házikók hordóiból lehetett kiszedni.