Sziasztok, Steam-en van meg a játék, egy ideje nem játszottam vele, de a könyvtárban a mentéseim meg vannak. de amikor el szeretném indítani akkor nem indul, csak annyit ír ki, hogy a játék indításának az előkészítése....Letöröltem, újra raktam, legfrissebb a videokártya driver, de sajnos semmi...van esetleg ötletetek? nem szeretném a mentéseimet leveszíteni...
köszi előre is
Horrorfilmeknél, meg főleg fantasy témánál néha elképzelem, hogy Geralt mit tudna művelni az adott helyzetben. Nincs az a horrorfilm, amiben ne tudna előszedni valamit a patikájából, és a szokásos zéró félelemérzettel az ezüstkardjával ne tudná felaprítani az ellent. Szépség és a Szörny mesefilmnél is előjött természetesen. Ennél a dalnál. Hogy miközben bánatosan énekel a Szörny a kislány után, elmélkedve azon, hogy vajon tud-e még szeretni a sokat szenvedett lelke - egyszer csak feltűnne a háttérben Geralt egy szörnyek elleni olajjal megkent ezüstkarddal, és a romantikus kornyikálás közepén váratlanul lecsapná a szörny fejét, feltűzné a kampójára, majd szó nélkül eltűnne a sötétben. :D Erre a témára szerintem lehetne építeni egy kurvavicces sorozatot. Hogy öli meg Geralt a popkultúránk ikonikus gonoszait. Ez csak azért jutott eszembe, mert a 2. évad 1. részében egyszer csak megláttam az én korábban elképzelt jelenetemet. Egyszer csak ott voltunk a Szépség és a Szörnyben. Más kérdés, hogy ezúttal a Szépség volt a kigyomlálnivalóan gonosz. :) De az tetszik, hogy az író is játszott ezzel.
Szerintem valami paródiában megjelenhet, de nem tudom hogy most igazán van-e erre igény igazából a remakek és szuperhősfilmek korát éljük a paródiával is arra fókuszálnak. Sorozatnak azért nem lenne jó mert 2-3 rész után már baromi kiszámítható lenne hogy mi fog történni és ezért elérdektelenedne, de pár ilyen jelenet jó lenne valahol kicsit "utolsó állomás" stílusban hogy mikor nem számítanál rá na akkor.
Bejelentették az unreal 5-el készülő negyedik részt.
2030-ra jön az első előzetes is..
Amúgy sokan örömködnek a motorcserén, hogy majd milyen jó lesz nekünk... csak azt felejtik el, hogy ez a kétbalkezes banda a saját maguk által írt motort sem tudta használni, minden egyes Witcher-rész egy bughalmaz volt. A szájberpánkos szutyokról ne is beszéljünk, majd 2 év alatt nem tudták helyrekalapálni azt a kupac szart amit x éven át fejlesztettek. A Bioware is arra fogta az Andromeda bukását, hogy rájuk erőltették a Frostbite motort és képtelenek voltak használni, ezért lett vállalhatatlan az arc-animáció, stb.
Na mindegy, remélem tévedek és rám cáfolnak de viccen kívül szerintem jó pár évig nem fogunk kapni új Witcher játékot
Nyilván nem lesz belőle semmi 2024-5-6-ig legalább. Abban azért bízom, hogy nem Ciri lesz a főszereplő, az ő története pont annyira le van zárva, mint Geralté, hanem mondjuk ezúttal csinálhatnánk egy saját witchert, nem kész karaktert.
Ezekhez már gép is fog kelleni, de ideje volt az unreal 5. Kíváncsi leszek milyen brutál vas kell hozzá.
Nagy lesz a gépigény persze, de ezt valamennyire visszafogja hogy a jelenlegi konzoloknak is el kell majd bírniuk. Bár biztosan lesz PS5 Pro, és fejlesztett Xbox, de az alap változatokon is jól kell futnia. Még egy Cyberpunk fiaskót nem mernének kockáztatni, szóval valószínű hogy a gépigény sem fog nagyon elszállni. Utoljára szerkesztette: caps lock, 2022.03.22. 23:59:40
Én a mai chiphiányos időkben nem tartom valószínűnek, hogy lenne generáció közepi konzol, mint legutóbb volt. Alap ps5-öt meg xsx-et is elég nehéz venni, olyan alacsony a kínálat, erre rátolni egy új terméket, amiből még annyi sem lenne, mint az előzőből, az nem bölcs dolog. A játékok grafikai fejlődése is szépen lelassult. A high end gpu-k pont olyan ritkák és túlárazottak, mint a konzolok, ezért a fejlesztők inkább igyekeznek úgy belőni a játékot, hogy minél több embernek adhassák el, ne csak 5%-nak.
Igen és ez magával hordozza a brutál igényt elég megnézni a stalker 2-ét csak fps-ben van az unreal 5, itt meg rpg-be. Amit tudjuk nagyobb igényt tesz ki mint az fps.
Nyilvan a keszlethiany, a chiphiany, a nyersanyaghiany, a covid, a mostani haboru - meg a fene tudja mi jon meg a kovetkezo 2-3 evben - nem tesz jot az egyszeri jatekos gepfejleszteseinek, se pc, se konzol fronton, de azert 2025-re szerintem mindenki megoldja valahogy. Vagy vesz egy konzolt a kov. 2-3 evben, vagy fejleszt annyit, hogy az asztali gepen ne okozzon gondot. A celhardver mar most is adott, tul nagy csoda nem erhet senkit sem a kotott PS5/XBSX architechtura miatt. Mindenkinek van/lesz ideje megtervezni, beosztani es osszeszedni a szukseges anyagiakat es/vagy alkatreszeket a kovetkezo evekben - felteve, hogy a sors is ugy akarja :)
Nekünk is fejleszteni kell a win 11-re, még jó hogy vga-t nem kell. Majd meglátjuk mikor kezd elavulni a 10 játékok terén addig marad a 10.
Majd 3 év múlva ráérsz ezen lamentálni. Nem mindegy milyen gépigénye lesz? Addigra fejlesztesz a gépeden annyit.
Megint játszom a W3-al. Csak úgy a hangulat kedvéért "velenezek" . Poroszkálok a mocsár környékén a naplementében, csinálom a mellékküldiket, ölöm a fojtókat, leértem a nilfgardi katonai táborhoz, és arra gondolok, hogy a világban mindig van egy ilyen Velen, és hogy most Ukrajna a mi Velenünk. Örökzöld a háttere ennek a játéknak. Nagyhatalmak szorításában próbálnak bekkelni a hétköznapi emberek. Van ahonnan menekülnek, van ahol csak meghúzzák magukat. Mikor menekültek között megyek át a hídon, micsoda feeling...:) Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.03.23. 16:13:10
Most néztem ezt amit tolok az age of wonders planettfallba 80 fokig felmegy a proci az sok?
A medál alapján amit mutattak a macska iskola lehet a középpontban. Ez tetszene, hiszen ha jól tudom ők egyre jobban eltávolodtak a hagyományos witcher felfogástól és bérgyilkosokká váltak. Ebben nagy dramaturgiai erő van, erre fel lehet húzni egy jó történetet. Geralt is találkozik egyszer egy macskával és szemére veti mivé lettek.
Tegnap màr az egyik fejlesztő megerősítette, hogy hiúz. Úgyhogy egy új witcher iskola lesz.
Én erősen bízok abban, hogy egy új karaktert tudunk csinálni, akár még időben Geralt előtt is játszódhat az egész. Úgy érzem, hogy Geralt-Ciri és tsai története le lett zárva, ne nyúljunk hozzájuk. A világ ad elég alapot egy teljesen új karakterhez.
Meg az is lehetseges, hogy osszekotik a Netflix prequel/spin-off sorozataival es azok vezetik majd fel/mutatjak be erintolegesen az uj sztorit, szereplojet/szereploit, a korszakat, barmit.
A hiúz macskaféle, ezért gondoltam hogy nem sok értelme lenne kitalálni egy új iskolát. Ennyi erővel lehetne kutya iskola is, mivel az meg farkasféle. Vagy panda, mert az meg medvefajta. Szóval szerintem nem bonyolítják ezt túl és megmaradunk a már ismert iskolák között.
Miert? Siman el tudom kepzelni, hogy valamelyik witcher sorozatban elkezdenek a fo- vagy mellekszereplok beszelni fel percig a "Hiuz iskolarol", csak azert, hogy meglegyen a connection, hogy a jatek elott is beemelhessek az witcher univerzumba a tervezett helyszint, korszakot, barmit. Uj regenyt vagy novellat a lengyel nem fog mar irni a jatek elott, legalabbis nem hiszem (nyilvan csak tippelek).
Én inkább annak vagyok ellene hogy a Netflix bármilyen irányba tolja a játékot, mert jobb minőséget hoztak eddig a játék készítői mint a sorozat készítői. A hiúz iskola kicsit faszság szerintem is annak tudatában hogy a meglévő 3ból is csak a farkasét ismerhettük meg és már nem emlékszem de akár annak is csak 1 várát, lehet voltak ők több helyen korábban csak mire a játékok játszottak már kezdtek kihalni. Szóval tényleg a medve és macska iskolákból csak felvillanások voltak 1-1 karakter erejéig meg irományok, teljesen feleslegesnek érzem az új iskola bevezetését még van 2 ahová mozoghatnának.
Az Unreal 5 szerintem jó választás volt nem tudjuk mennyit küzdöttek a red enginevel amíg az működött, meg úgy ahogy szerették volna, most a parntereskedés miatt ezt kiadhatják az epicnek és tényleg csak a játékra koncentrálhatnak. Azt is remélem 2-3 éve már elkezdődtek az előkészületek és ezért már bizonyos része készen is van és nem egy újabb Cyberpunk szenvedés lesz a megjelenés.
Az NX sorozat megitelese teljesen szubjektiv, ebbe nem mennek bele. Szamomra egy teljesen konnyen fogyaszthato hetvegi matine volt mind a ket evad, de tudom, hogy masnak ugyanez az elmeny mekkora szentsegtoreskent hatott.
Nem azt mondtam, hogy a netflix tolja a jatekot egy iranyba. Regen rossz, ezt bizzuk a CDPR-re, barmennyire is elcsesztek a CP-t, meg mindig jobban ertenek hozza, mint a teljes gaming iparag 90%-a. En azt tippeltem, hogy a sorozatban kvazi egy par mondattal felvezethetnek a sztorit, akar egy parbeszed, akar egy flashforward, akar barmi segitsegevel. Keresztpromo, volt mar ilyen, lesz is ilyen, ha mar van 2-3 sorozata a Witcher univerzumnak, miert ne legyen benne egy kis kikacsintas, egy kis utalas, hogy mi tortent a "Farkasok" teljes megszunese/kihalasa utan? Ennyi, se tobb, se kevesebb, kvazi a kellemest a hasznossal osszekotve.
A kovetkezo 1-2 ev ugyis a Witcher univerzumrol fog szolni (ha csak nem kezdenek el repkedni a bombak, mert akkor a Falloutrol), jon uj jatek, uj sorozat, uj anime, megafenetudjamimeg.
Jah annyi tényleg nem ártana, de én már ilyenkor már rögtön attól tartok valaki többet akar és de jó lenne (szerintük) ha ettől nagyobb összefonódás is lenne és abból már jó nem sülne ki. Láthattuk már hogy a játék-mozgókép átmenet nem működik amelyikből előbbi jó borítékolhatóan rossz az utóbbi, meg fordítva is. Talán még eskü a Harry Potter játékok sikerültek legjobban :D
Én is arra voksolok hogy előre fognak ugrani az időben, mert Geralt után már nem lenne sok értelme a jövőbe menni. Szerintem több száz év is lesz itt köztük és remélem ismét egy jól felépített főhőst kapunk aki 3-4 részen át meg is tartanak.
Ebben az univerzumban rengeteg potenciál van. Én imádnék például valami település-kolóniamenedzsmes játékot. Szóval hogy mondjuk ott vagyunk Velenben, tele a környék szörnyekkel, körülöttün láp, sötét erdők, lakhatatlan az egész, ráadásul nyakunkon a nilfgaardi urak, de valami menekültcsoporttal mégis csak létre kell hozni egy élhető települést. És akkor összerakni az épületeket, körülkeríteni, megszervezni a termelést, a kereskedelmet más településekkel, a katonaságot, áááá, imádnám!
Nekem is tetszene de ilyesmi rétegjáték és nem valószínű hogy elkészülne. Igazából ami el is készült és nem witcher volt, pl a gwent, meg az a táblajátékos dolog azok sem kötöttek le :( Szóval nem bánom ha csak a Witcherre fókuszálnak de az hozza az első 3 rész színvonalát meg milyenségét.
Igaz, még össze is gyűjtöttem a szetteket mindhez haha. Ez viszont már 4 re emeli a potenciális iskolák számát még kevesebb szükség van újakra. Ha csak nem új kontinens lesz mert az megmagyarázná.
Ezeknek az ismert iskolaknak viszont van valami elore kidolgozott/felepitett hatteranyaga, tortenete, cselekmenye, stb., legalabbis egy bizonyos pontig. Amely kifejtese erdekes es izgalmas lehet, de egyuttal meg is koti a fejlesztok kezeit, valoszinuleg ezert helyezik at a sztorit mind idoben, mind "iskolaban", hogy ne zavarjak ossze az eddig felepitett univerzumot. Sok fejleszto csinalja igy, nagyobb a szabadsag es sokkal kreativabbak lehetnek. (na persze nagyobb a logikai es egyeb bukta lehetosege is, ha a kreativok es az irok/loremasterek nem allnak a munkajuk magaslatan, ez esetben nagyobb lehet a zagyvasag is.)
Közben azért rögzítsük, hogy a filmsorozat második évada egy kalap szar. Feléig bírtam. Sorozatban kell hallgatnom a gyerekes, érvénytelen párbeszédeket, kb. ez a 12 éves korosztály szintje. Olyan feelingje van, mint egy 90-es évekbeli fantasy sorozatnak. Mínusz humor. Gyerekként a Xéna meg a Herkules nézhető volt, mert tele volt humorral. Ezt már akkor se bírtam volna. Ezek azt hiszik, hogy a Witcher az egy 12 éves korú gyerek játéka. Vagy én nem tudom. A koncepció is szar, mert túl sokat markol, és ahhoz képest meg nincs meg a büdzsé. Hagyni kellett volna a fenébe a könyveket. Túl grandiózus a sztori. Szerintem mi működött volna ennyi pénzből? Egy nyomozós Supernatural, túlélőhorror elemekkel tűzdelve. Witcher 3-ban Velenben kalandozom éppen, és az jutott eszembe, hogy ezt kellett volna megfilmesíteni. Hogy megérkezem egy hevenyészett cölöpkerítéssel körbevett faluba, az emberek rettegnek, rémültek, pestis dúl, éheznek, a határban lidércek süvítenek, a folyónál fojtók kapják el az óvatlan népet, a temetőben ghoulok vannak, sőt ha meghal valaki akkor bemerészkednek érte a faluba is... és amikor eljön az éjszaka, akkor meg jön a lesi. Menekülni sem lehet, mert az utakon nyüzsögnek a rablók, szkojatel, és egyebek. Na és akkor a witcher kezébe veszi a dolgokat. Ez 1 évadnyi epizód. És nem kell mindenféle császári palotákat, meg varázslótanácsot, meg ősi vért, meg mittudomén micsodát belerakni, elég a sáros falu, meg a tengernyi probléma. A 13. harcosban van meg ez a feeling. Mikor megérkeznek a rettegő viking faluba, és az első éjszaka várják a támadást. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.03.30. 18:18:36
A sorozat a tömegeknek készült, ezért én nem rovom fel neki a hibáit. Nem elvárható hogy a játékokat-könyveket nem ismerő nézők milliói tisztában legyenek a részletekkel. Elengedem ezeket a dolgokat és megelégszem a vizualitással. Még hangulatot is sikerül néha-néha elcsípni. De nem érdekel, látszatra witcher, történet lehet akármilyen logikátlan, karakterek buták, díszletek/CGI olcsók, nem számít, lényeg hogy Cavil számomra hiteles Geralt. Ő adja el számomra. Akármikor színen van, vigyorgok mint a kerti törpe. Egy keményvonalas rajongó persze ízekre szedi az egészet, és vak lennék ha nem látnám miben fejlődhetne. De én azt mondom hálásak lehetünk bármilyen witcher tartalomért, következő játék még nagyon messze van, addig ki lehet húzni velük, fenn lehet tartani az érdeklődést.
Kaer Morhen nagyon el van találva, Geralt is jó, de nem érdemes mentegetni, szar a koncepció. Gyerekeknek csinálták, miközben ez a felnőtt agyú emberek világa, és Trónok harcát akartak belegyűrni egy Supernatural szériába. Ide egy mocskos, véres, pornós cafatos, darkos, sáros szutyok világ kellett volna, amiben a lakosság lényegében csak a másnapot akarja túlélni, és azt is rettegve. Egy olyan világ, amiben ha kilépsz az ajtón, már ott elkaphat valami. Ahol a folyóhoz egyedül lemenni öngyilkosság, csapatokban kell menni, hogy védjék egymást a fojtóktól. Földeket művelni csak bizonyos órákban lehet, mert dél körül jönnek a lidércek. Erdőbe menni csak úgy lehet, ha felkészültek a rohanásra, mert a fejszecsattogásra jön a lesi. Földúton folyamatosan az eget kell kémlelni, mert griffek, hárpiát, vivernek portyáznak. Éjszaka meg mindenki zárkózhat, mert jönnek az éjlidércek Brutális univerzumot lehetett volna építeni. Egy falu köré. Sáros parasztok, nagy csöcsű parasztlányok, katonák, 1 varázslónő is legyen, meg a witcher. Talpra állítanak egy ilyen falut, legyőzik a környéket. Top 1 sorozat lett volna ez a koncepció, szerintem. :) Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.03.30. 19:23:22
Geralt idején már nincs ilyen sok szörny a világon, ezért is kezdték el lenézni és feleslegesnek tartani a vajákokat. Persze még számos veszély akad, de az emberiség többségének ez már nem napi szintű probléma.
Jó hát amit a Netflix művelt a Witcherrel az kritikán aluli :D Csodáltam is, hogy a Last Kingdom 5. évadát korrektűl megtudták csinálni, kisebb pénzből.
Mázli, hogy nem rajtad múlt. Tény, hogy a sorozat szar de a te "koncepciód" még azt is alulmúlja.
Közben Witcher 3. (már kétszer kijátszottam, szóval ismerem a párbeszédeket, de mindig felröhögök ezen)
Priscilla a Jégmadárban elénekli a dalát, a nép álmélkodva hallgatja, ilyen szépet még életében nem hallott, kezdődik a álló ováció. Geralt is felállva tapsol, eközben felismeri egy polgár, és elkezd kiabálni, hogy legyilkolt pár embert, erre kezdődik a civakodás, hogy ezt most hogyan kellene elítélniük, bejönnek a politikai témák, kezdik egymásra dobálni a hülyeségeiket, és akkor ezt a cirkuszt a sarokból csendben szemlélő faszi magában megjegyzi: A világ kultúrális fővárosa...az bazmeg.
:DD
Épp keresgélek modot a könyvolvasásra. Nem találok, úgy se lesz. Mert mi is a problémám már megint? Hogy van ezer könyvem, és azt a feelinget szeretném elérni, hogy egy kocsma sarkában leülök (leülni nem lehet persze), és elkezdem olvasgatni. De nem úgy, mint egy ömlesztett notepad bejegyzést olvasnék, ahogy bemásolták a szöveget, hanem szép nagybetűkkel, középkoriasan, valami könyvszerű keretben. Hogy élvezze a szemem is.
Ja hát persze nincs. Mer a lore-t elintézték annyival, hogy ctrl+c, ctrl+v. :)
Döbbenetes erejű az a sztorifolyam, ami ebben a játékban benne van, de pont ezekre az immersion részekre nem jutott kapacitás. Hogy leüljek egy kocsmában, és hallgassam a zsongást. Kingdom Come meg ebben erős. Abban leülhetünk a kocsmában, játszhatunk a parasztokkal, tök jó hangulata van. Witcher mellett játszva kiegészítik egymást. Mondjuk amikor Henri kezd átmenni witcherbe, az kiakaszt benne. Parasztból pár hét alatt ilyen nyomolvasó fejvadász lesz. Ott szoktam pihentetni a Kingdom Come-t, mikor elmegy kivizsgálni egy brutális gyilkosságot valami faluba. Ott hirtelen bejön annyi szöveg, mintha a Witcher 3-ban lennék, és akkor leteszem a játékot, és birka türelemmel várom a tisztességes magyarítást.
Nem tudok betelni ezzel a Blood and Wine DLC-vel. Ez a játéktörténelem Top 1 DLC-je valszeg. Ráadásul olyan egy olyan egy brutál jó sztori ez a sorozatgyilkos fővámpír utáni nyomozás, áh.De a másik DLC se semmi, amiben konkrétan a Sátánt kell becsapnia Geraltnak. Lehetett volna azt egy kicsit jobbra csinálni. Vontatottabb, unalmasabb helyenként, meg ugye nem nagyon vannak érdemben új területek hozzá, viszont mikor az ember rájön, hogy a Sátánnal alkudott meg, annak van egy feelinge. A Blood and Wine-nak meg az a hatása rám, hogy elképzelem ha milliárdos lennék, akkor elmennék Olaszba, és kőre pontosan megcsináltatnám azt a birtokot. Olyasmik merülnek fel bennem, hogy a saját házamat kellene egy kicsit olyanra alakíttatni. Bontott téglából itt-ott dekorfalat építeni, kerítést belülre szintén bontott téglából, külső kerítést is kőből, egy-egy boltívet bele, a házat is úgy festeni, és kirakni egy táblát, hogy CORVO BIANCO. Áh.
Na és akkor mi villant be, miközben szorongva tekergek a küldetéseket csinálgatva, aggódva, hogy hamarosan semmi dolgom, mert a végére járok? Hogy az az előrelépés a Witcher 3 után, hogy ezt megcsinálják homokozóra. Minden adott hozzá. Kezdünk fiatal witcher-tanoncként, az a belépő a játékba, hogy végig kell csinálnunk a kiképzést, aztán jöhet a füvek próbája. Utána kiengednek minket, és adott mit kell csinálnunk: szarrá kell fejlesztenünk magunkat, iskolát választhatunk, vagyont halmozhatunk fel amiből saját birtokot-várat építhetünk, witcher iskolát alapíthatunk, a különböző területeket szépen adagolhatják a fejlesztők, millió küldetés, millió feladat, sokrétű fejlődési lehetőség. A Geralt sztori után ha belegondoltok, nem tudnak single player kategóriában előremutató dolgot alkotni. Nem mondom, hogy ezt csinálják, de azt mondom, hogy ezt kell csinálniuk ahhoz, hogy óriásit szóljon a dolog.
És mindezt VR-ban, eladom a vedát meg a házat és vennék egy videókártyátXD
Akármilyen lesz is az új witcher, én attól félek hogy a megítélését erősen árnyalni fogja a játékos közösség hihetetlenül magas elvárásai. A Cyberpunk is azért ment olyan nagyot a kasszáknál mert a CD Projekt csinálta, na most el lehet képzelni micsoda felhajtás lesz egy witcher játék körül. Nem kétlem hogy egy nagyon jó játékot kapunk, de mikor szinte kultusz vesz körül egy bejáratott szereplőgárdát, amikor három játékon, nyolc könyvön, televíziós sorozaton és animációs filmeken keresztül követhetjük a sorsukat, és nagyon a szívünkhöz nőnek, könnyen megtörténhet hogy a rajongók egyszerűen nem fogadják el az új szereplőket. Kedvelhető az új főhős, de mégsem Geralt, szimpi az új csaj, de mégsem egy Yennefer vagy Triss - mondák majd, stb. A witchert elsősorban a története és a karakterei adják el, játékmenet szempontjából átlagos. Az új witcher valószínűleg mindenben rá akar majd licitálni az előzőekre, és szerintem ez menni is fog neki, de ahhoz hogy igazán sikeres legyen ahhoz szerintem még a megjelenés előtt el kellene kezdeni promotálni a szereplőket, hogy a közönségnek legyen ideje megbarátkozzon velük. Képregény, könyvek, filmek, sorozatok által ezt meg lehetne valósítani. A Netflix spin-off sorozata a Blood Origin is talán ennek az előjele, lehet hogy az abban megismert szereplők visszaköszönnek majd a játékban. A W3 sem a semmiből jött, egész komoly hátszele volt, és ez most még inkább szükséges, hiszen a cél hogy túlnőjön rajta. Utoljára szerkesztette: caps lock, 2022.04.10. 16:29:12
Én azt gondolom, hogy egy grafikailag felturbózott, nem fix karakteres W3-szerű játék nagyon szépen fogyna. Nem kell túllicitálni az előzőt, mivel egyelőre semmi sem ütötte meg a W3 színvonvalát sem a piacon. Kb ugyanaz, mai köntösben és egy custom generált főszereplővel nagyon jól fogyna ma is. Ez pedig mehet nekik simán, hiszen egyszer már megcsinálták.
Bármit csinálnak jól fog fogyni ha egyszer ráütik a witcher logót, de én mondjuk nem szeretném ha teljesen szabad kezet kapnánk a karakter testreszabásnál. Innen már csak egy lépés hogy nők is lehetünk vagy beállíthatjuk a nemi identitást... Egy online, live service típusú multiplayer mmorpg esetében ez még oké, az ilyeneket senki nem a története miatt játssza. Azt jó ötletnek tartom hogy a külső jegyeket mi állítsuk be, azaz hogyan nézzünk ki, esetleg még iskolát is választhatunk, vagy lehetnek életutak mint a CP-nél, de valahol meg kell húzni a határt mert a rajongók többsége szerintem nem fogadná jól ha műfajt váltanának vagy túlságosan eltérnének az alapoktól.
Miért lenne baj, ha nő is lehetne a főszereplő? Tudom, hogy női witcherek nem voltak, mert nem élték túl a próbát, de ez nem zárja ki, hogy akár lehetne is egy a jövőben. Nekem ezzel nincs bajom. Nemi identitás? Wtf... Annak mi köze a karaktergeneráláshoz? Úgy játszod a karaktered, ahogy akarod. Mivel single player crpg, ezért a te játékodban akkor nem lesz női witcher, sem meleg witcher. A szomszéd Jóska meg játsszon úgy, ahogy akar.
A női witcher konkrétan szembe menne a witcher felépített világával. Ha akarnának játszható női szereplőt, akkor lehet mágusnő pl, de akkor meg ne witcher legyen a címe. Egy külsőleg testre szabható férfi witcher főszereplő teljesen jó lenne. Aztán max, ha erőltetni akarják a divat piszit, akkor Mass Effect szerűen megoldhatják, hogy legyen románc opció buzulgatni. Az még oké is lenne, nem menne szembe a saját szabályaival a játék. És bizzunk benne, hogy tényleg egy teljesen single player játék lesz.
Részben már Cirivel szembe akartak ezzel menni. Legalábbis a sorozatban. Nem tudom, nekem ez nem lenne gáz, mivel én nem játszok női karakterrel, tehát az én világomban továbbra sem lenne női witcher.
Az kb kizárt, hogy live service vagy mmo legyen, a CDPR-nek nagyon kell egy új W3 siker és az ilyen népszerűtlen stílussal nem lesz hozható. Utoljára szerkesztette: lwb, 2022.04.12. 09:15:53
Sajnos soha ne mond hogy soha, pillanatnyilag nem tudom a számokat, lehet változtak a trendek de az MMO elég komoly cashcow volt régebben. Meg látod a The Elder Scrollsnál is mi volt és nem is láttunk az MMO megjelenése óta single részt, csak egy fly trought a generált mappon azt is pár éve :D Szóval kegyetlenül ki lehetne herélni a Witcher világát is egy MMO-val és sajna könnyen MMO-sítható a felállás.
Az ESO-nak semmi köze a Skyrim óta eltelt 10 évnek, inkább van a négy évvel ezelőtti FO76-nak és az idei Starfieldnek. Az ESO fejlesztése 2007-ben kezdődött, nagyjából egy időben a Skyrimmal, két különböző csapat dolgozott (és dolgozik) rajta azóta is.
Ha nem bukott volna akkorát és olyan hangosat a Cyberpunk, akkor lehet nem lenne a Witcher "4"-re se akkora szüksége a CDPR-nek, ahogy a Bethesda lebőgött a FO76-tal, úgy a CDPR és becumizta a CP-t. Most mind a ketten azon vannak, hogy visszaszerezzék a bizalmat valahogy, elsősorban befektetői oldalról, mert eladott példányszám úgyis garantált, akár fanboyok fizetik ki, akár a szériába most csatlakozók, a pénz az pénz.
CP-ben jó ötlet volt a választható életutak, csak sajnos szinte semmi tétje nem volt, a játék első órája volt más, meg feloldott pár extra dialógus opciót. De ebben sok fantáziát látok ha jól megcsinálnák. Például ha a játék elején kiválaszthatjuk az iskolát, az meghatározná a főszereplő személyiségét is, hogy másként reagálna bizonyos helyzetekre. A múltad, a környezeted, a tanulmányaid meghatározzák a viselkedésedet. Egy macska nem idegenkedne ha bérgyilkossággal bíznák meg, a medve erővel oldja meg a dolgokat, a vipera jó az alkímiában és a mérgek ismeretében, stb. A harci stílus is különbözhetne, más lenne a kardforgatás technikája. A macska gyors, a medve erős, a farkas valahol a kettő között és így tovább. Az egyes iskolák megint más jeleket használnának, vagy az adott jel egyedi változatát. Így óriási lenne az újrajátszhatósági faktor is. A főszereplő ugyanaz, de az eltérő életutak miatt annyiféle felé lehetne vinni a karaktert, hogy mindig élvezetes tudna maradni. A witcher 3-ban az iskolák csak az öltözék szintjén voltak jelen, itt viszont fontos attribútumokat határoznának meg és a skillfa is egyedi lenne mindnél. A játékmenetet és a történetet is befolyásolná hogy hová tartozunk.
Sőt, még tovább csúszik, nem lesz ebből idén már semmi sem :)
:( A végén pedig kapunk valamit, ami lényegében alig lesz jobb, mint a W3 jelenleg xbox series x-en, ahol már most dynamic 4K 60fps van. Mondjuk legalább lesz 60 fps opció a PS5-ön is 7 évvel a megjelenés után végre.
Tuti lesz persze valami RT opció, 1440p 30 fps kategóriában, amire egyszer ránéz az ember, aztán megy vissza a 60 fps módhoz.
Megbűvöltettem a páncélomat a keleti mesterrel, hogy 33%-ban a kapott támadást visszaverje az ellenségre. Sajna nem tudom milyen mértékben veri vissza, semmi infó nincs erről, de viszont villámcsapással teszi, és nagyon vagány. Amikor full queen védelemben megyek, akkor bárki aki megcsap az sebződik, ha robban a queen sebződik, ha meg nincs rajtam queen, 33%-ban akkor is sebződik.
Na most az történt, hogy Dandelion megkért, hogy játsszam el a rablót a pénzes mecénása előtt, akitől megmenti. Rajtam maradt a visszaverős páncél. Szóval játékkardokkal egymásnak estünk a nő előtt, egy-két támadást kivédtem, aztán hagytam, hogy megüssön. Belecsapott a villám a páncélból. Erre nem számítottam, szóval ahogy ott tápászkodott fel a földről, szakadtam a röhögéstől. :D
Jah, nagyon jók. :) Korábban néztem tőlük egy rakattal, Witcherből nem találtam. Kurvajó a jelmez, meg a pofa, ahogy mint egy hallgatag fogyatékos masírozik. :D
Közben elkészíttettem a toussaint-i acélkardot. Hát ez idáig a legjobb acélkard szerintem. 49-es szinten lehet megkapni.
Úgyhogy lecseréltem erre a fekete vámpírkardomat, aminek csak a 30% vérzésmax volt az extrája, raktam bele 3 követ, és most jól érzem magam. Kinézetre is egy gyilkos lovagi kard, szép barna tokban, szóval nincs olyan frusztrációm, mikor ofiri meg tündekardokkal próbálkoztam, csak annyira idegesített hogy nincs tokjuk és belevág a Keszegbe, hogy nem tudtam velük játszani. :)
Megyek a Hanza ellen, van egy nagy erődjük, tényleg sokan vannak. Fagyasztásra állítom a mutációt aard jelnél, de uralással is próbálkozom majd. Természetesen tűzpatak, plusz a kard égetése, tehát gyújtogatom is őket, amellett, hogy véreztetem. A queen robbanással és támadásaik visszaverésével kínozza őket, no és ott lesz még a páncélruha villáma is. Lehet egy yrden csapdát is beszuszakolok még a kínálatba. Lesz dolga a boncmesternek, aki utána foglalkozik az esettel. Vajon mi végzett velük? Ez lesz az új Dyatlov-incidens, ami után majd összeesküvéselméleteket gyártanak a falusiak. Egyébként szerintem Dyatlovékkal egy felbosszantott witcher végezhetett. A macska iskolából. :) Falusiakat valahogy mindig a macska iskola öli.
Beszarás. Orianna a Blood and Wine-ban egy nemesvámpír, aki ugye az éjszakai partit rendezi. Ő az aki az árvaházban tartja a gyerekeket borkészletnek. Amikor a witcher meglátja, majdnem nekimegy, de aztán csak annyit mond távoztában, hogy "egyszer visszajövök érted". Akkor az Orianna vág egy olyan arcot, hogy felismertem. Ja, és ezt a dalt énekli nyugtatónak az egyik gyereknek. Beszartam, behugyoztam. Ez az a szitu, amikor visszament a Geralt Oriannáért. :) Jóvanna, én most jöttem rá.
Nem baj, nem sajnálom. Volt egy epic harcom, meg diskurálhattam egy ősvámpírral úgy, hogy nem tépett széjjel. Nekem ez megérte. Különben is ki lett neki derítve, hogy a nővére a gyilkos, a testőrök felkészültek, el lett neki mondva, erre mit csinál? Magához hívatja úgy, hogy nincs megkötözve a némber. És elkezdi ölelgetni. Hát ilyen hülyét. Ez a hátránya az autoriter rendszereknek. Nem lehet megmondani az uralkodónak, hogy ne bújjon a meggyilkolását tervezgető személy kebelére. Egyedül azon aggódom, hogy az utódja elszedi tőlem a birtokot. :DD Egyáltalán ki lesz az uralkodó most? Szerintem Nilfgard lecsap a helyzetre. Nem tehetek róla, visszamegyek a birtokra, aztán megyek Novigradba. Csomó dolgom van még, még Skelligére se utaztam el, hogy meglegyenek a jó kis fejlesztéseim minél hamarább. Kaer Morhenben lesz mit mesélni a tea mellett. A többi witcher majd előszedi a kis béna kalandjait, én meg elmesélem, hogy eh... el se hinnék miket vittem véghez néhány újratöltés után. Nálam van az Aerondight is, amatőrök! Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.04.16. 15:11:38
Én is nemrég kezdtem újra a játékot, öt évig vártam vele, már ki voltam éhezve egy minőségi kalandra. Várni akartam a next gen frissítésig, de úgyse bírná el a kártyám, pár évig pedig biztosan nem fejlesztek gépet. Talán ha majd kijön az új witcher annak alkalmából... No de mindegy, most megpróbálom érdekesebbé tenni a játékmenetet azzal hogy a jelhasználatra koncentrálok. Eddig mindkét végigjátszásomban szinte kizárólagosan csak a kardforgatásra tettem a pontokat, jeleket nem fejlesztettem, se az alkímiát. Most erre nagyobb figyelmet fordítok.
Tényleg ez meg sem fordult a fejemben, vajon Kaer Morhenben, megnyílnak válszlehetőségek a blood and wine kapcsán? Nézd már majd meg légyszives, érdekelne, mert én mindi.g a végén mentem olaszba. Hihetetlen mestermű ez a játék, 900 órám van benne de még mindig érdekel.
Amikor kivégeztem a játékot - mindenestől - rögtön indítottam egy NG+-t, sosem volt ilyen, nem is lesz már egy játékban sem. És amikor leültem a Fehér Gyümölcsöskertben a kocsmában beszélgetni a vándorral, a homlokomra csaptam, hogy basz*i ez Gaunter O'Dimm. Hatalmas élmény volt. Nem elég, hogy előtte a temetői jelenet miatt a sírás fojtogatott, ez a felismerés még gyomorszájon is vágott.
Az is nagyon ritka, hogy a sztori visz magával, és fizikailag nem bírom. Tehát hogy kurvakiváncsi volnék a következő párbeszédsorozatra, de közben meg annyira le vagyok szedálva fizikailag, hogy kikapcsolom a játékot, és közben szenvedek, hogy nem tudom mi a következő mondat. Mintha kapnék egy becsomagolt ajándékot, de nem lenne erőm kibontani. Oké így a 3. végigjátszásra ez az effekt kevésbé van meg, bár a Blood and Wine-ban ez is visszajött. :)
Ebbe nem vagyok biztos, mivel ugye a DLC-t később csinálták meg, és hogy utólag belerakták volna, hogy Geralt ilyenkor utalgathat arra, hogy mit művelt Toussaintban, azt egyszerűen nem hiszem. De én odaképzelem! Tudod mikor a witcherek mesélik, hogy miket műveltek, és a Lambertnek van egy sztroija, hogy axii-val rávette, hogy valami fazon belefojtsa a társát egy hordó vízbe. Az Eskel meg valami katakan vadászatról számol be. És akkor Geralt felsóhajt, csendesen megsimogatja az Aerondight névre hallgató kardját, és nem mond semmit. Ha csak a két nagy DLC sztorijait elmesélné, kiröhögnék, hogy ekkorát hogy lehet hazudozni. :D Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.04.17. 10:06:56
Meg kell mutassam a kardjaimat. Olyan baszott jól néznek ki a páncélon. Oké ráközelítve sötétül a képernyő, ezért nem igazán adja ki a screenshot, mindenesetre imádom nézni ahogy mászkál a Geralt ezekben. Alapjáraton kiütést kaptam a nyílpuskától a háton, tetézve az egymással nem harminozáló kardtokokkal, kardvasakkal, meg a csiricsáré öltözékekkel, szóval nem volt könnyű összeválogatni ezeket úgy, hogy kegyetlen is legyek, meg szép is. :)
Páncélzatom a nagymesteri farkas. Ez néz ki a legdurvábban szerintem, és ez passzol leginkább a witcher hivatáshoz. Az összes többi túl csicsás, vagy speciális. Pl. a medvepáncél tetszik, de azzal nem szaladgálhatok Toussaintban, a Griff tetszik, csak lovagi páncél. Azzal meg pont Toussaintban verethetném. :D Jut eszembe a vipera páncél is nagyon állatul néz ki!
Kardból hármat használok, 1 acélt, két ezüstöt.
Alapesetben a toussaint-i acélkardot használom, ami fejlesztve olyan bónuszokat ad, hogy +250 páncéltörés, +75% kritikus sebzés, +15% kritikus találat, +25% égés, +20% vérzés. Emberek és állatok ellen ez a tökéletes kard szerintem.
Ezüstből a Casus Foederist használom common szörnyek ellen. Az első képen ez a két kard van a hátán a Geraltnak. Tök szépen harmonizálnak a kardtokok, pedig tök különböző kardcsaládból származnak ugye. Tehát ebben egyrészt van Veles rúnakövem, ami 15%-ot ad jelerősségre.Ezen kívül ad 15%-ot Aard erősségre, 15%-ot Queen erősségre, +50% kritikus sebzés bónusz, és 15% kritikus sebzés.
Ha bossba futok, akkor veszem elő az Aerondight-ot. Ez az istenölő. Rúnakövet nem lehet belerakni, viszont 600-as sebzésről indulva minden csapás után egyre nagyobbat sebez, 10 bevitt csapás után pedig minden csapás kritikus. Ezzel csépeltem péppé a Detlaffot. Ezzel fogom kinyírni a vad falkát. A képen a tokjában pihen, mer kurvajó a markolata, csak mutatni akartam. A tok nem harmonizál annyira az acélkard tokjával, de ennyi belefér. Plusz van még a hátamon egy toussaint-i nyílpuska. Csak a vizuális élmény kedvéért. :D Nem hittem volna, hogy egy nyílpuska jól mutathat Geralton, de ez jól mutat. Dizájn továbbá, hogy rövid hajam van, és nagy szakállam, szóval úgy festek, mint egy spanyol nemes. Mindenképpen közölni akartam ezt a sok hülyeséget most veletek. :) Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.04.18. 18:59:42