Persze, döntöttek. Az embereket meg "elfelejtették" megkérdezni, ahogy az egyre több helyen lenni szokott ebben a marhanagy demokráciában. Azokat a hitvány senkiket tolják elõre a sajtó segítségével is, akik egyfolytában HISZTIZNEK, hogy a másik ember miért ül autóba. Ahelyett, hogy eleve autómentes helyre költöznének.
"Ott is a várostervezõk és a politkusok fognak dönteni." Ja, és úgy döntöttek, hogy legyenek megavárosok fejlett tömegközlekedéssel, viszont korlátozzák az autóvásárlásokat. Ez nem amerika, hogy hisztizek, ha nincs saját 3000-es autó a csóró seggem alatt.
A cikk vége igen fenyegetõre sikerült. Megint összejön egy rakás fejes, és megint elvitatkozgatnak arról, hogyan kellene a lakosságot még jobban elszegényíteni. A problémák IGAZI megoldása (az energiatermelés CO2 nélkül, a hulladék-újrafeldolgozás világméretû megoldása, és sok más) eddig sem került szóba, és ezután sem fog. Vagy nagyon hülyék, vagy a Sátán fiai uralják a világot.
Ezt hoonan rángattad elõ? Javaslom, hogy ne csak a Lódító Hantacsoport (vagy lihegõ pumpacsoport, vagy valami ilyesféle) honlapjáról tájékozódj.
Nézzük pl. Budapestet (néhány évvel ezelõtti adatok) A lakosság kezén van kb. 600 ezer autó, és egy hétköznap "feljön" vidékrõl még 400 ezer. Az összesen 1 millió db autó.
Mekkora helyet foglalnak ezek el? Egy átlagos autó (az ajtók nyitásához szükséges térrel együtt 3 méter széles, és az autó hosszának megfelelõen kb. 4,5m hosszú helyet, ami mondjuk 13 négyzetméter.
1 millió autó az 13 km2 területet foglal. Budapest teljes területe kb. 600 km2. Ennek a területnek az 1 millió autó a 2,2%-át foglalja el. Vagyis, ha a vezetõség és az emberek úgy akarják, akkor azok az autók el fognak férni. A MOZGÓ autók az egy másik kérdés. Ott is a várostervezõk és a politkusok fognak dönteni. Hogy legyenek-e 20 milliós lélekszámú megavárosok 100emeletes épületekkel, vagy ne legyenek. (elõbbi esetben NEM lesz hely a középosztály autóinak, csak a nagyfejeseknek) Valamint, hogy a munkahelyekkel ellátottság hogyan oszlik el területileg, és mennyire alkalmazkodik a lakóhely-sûrûséghez. El lehet úgy is osztani, hogy horribilis mértékû KÖZLEKEDÉSI SZÜKSÉGLET keletkezzen, meg el lehet úgy is, hogy jól közlekedhetõ vidékek és városok alakuljanak ki.
"Például a vizet is fel tudod bontani, ha izzó acélcsõbe fecskendezed, ahogy kémiából tanultam anno." Igen, de az is tanulnod kellett, hogy itt a vas redukálja a vizet, nem a hõ.
"Az alumínium-hidroxid hõ hatására felbomlik alumínium-oxidra, és vízre. Utóbbi elpárolgása után visszamarad a tiszta alumínium-oxid, azaz a száraz timföld." Nem mondod... de ez akkor sem lesz redukálás, ha a fejeden pörögsz.
"Nyugodtan hülyézz le mindenkit, de ezt a módszert már több mint száz éve használják az alumínium-gyártásban." Ahelyett, hogy megsértõdnél, nézz már könyörgöm utána, hogy mi a redukció! És ha nem vetted volna észre, én egy szóval sem mondtam, hogy nem ezt csinálják, csak azt, hogy EZ NEM REDUKCIÓ!
Hõvel éppen lehet vegyületeket felbontani. Például a vizet is fel tudod bontani, ha izzó acélcsõbe fecskendezed, ahogy kémiából tanultam anno.
Az alumínium-hidroxid hõ hatására felbomlik alumínium-oxidra, és vízre. Utóbbi elpárolgása után visszamarad a tiszta alumínium-oxid, azaz a száraz timföld.
Nyugodtan hülyézz le mindenkit, de ezt a módszert már több mint száz éve használják az alumínium-gyártásban.
LOL! Mintha õ mondta volna egy szóval is... Már most is kezelhetetlen probléma ott a közlekedés, az autóvásárlást a kormány korlátozza, ezért nem reális, hogy az autók száma jelentõsen nõne, ahogyan azt te sugalltad. Indiában ugyanez a helyzet, ráadásul ott még a vásárlóerõ is hiányzik.
"Alumínium-hidroxidból lesz hevítés segítségével alumínium-oxid. Szóval redukálják a hõ segítségével." Neked fogalmad sincs arról, hogy mi a redukció... A redukció a legáltalánosabb definíciója szerint is oxidációs szám csökkenést jelent. Oxidációs számok az alumínium-hidroxidban: Al: +3 O: -2 H: +1 Oxidációs számok az alumínium-oxidban: Al: +3 O: -2 Nem történik oxidációs szám változás => nem történik redukció. Szépen kifejezve, az alumínium-hidroxid vízvesztése nem redoxireakció.
Ráadásul redukálni hõvel nem lehet. Redukálni csak redukálószerrel lehet, mert ha valami redukálódik, akkor valami másnak oxidálódnia kell. Redukáló szer lehet hidrogén, szén, elemi fém sok minden, de a redukálás során a redukálószernek minden esetben oxidálódni fog. Hõvel nem redukálsz. Értem?
Csak a naivak hiszik, hogy itt javulás lesz vagy majd a Prius megoldja problémákat. A fõ probléma nem az USA vagy Európa hanem Kína és India. Kínában hetente üzemelnek be új széntüzelésû erõmûveket annyira szenvednek az energiahiánytól. 2009 óta Kínában több autót adnak el mint az USA-ban és szeptemberben 20%-al több autót adtak el mint tavaly ugyanekkor! Szóval a lényeg az, hogy Kína még csak most lendül bele az energiapazarlásba és már most lekörözi az USA-t. India pedig még 20 év hátrányban van Kínához képest is. És nincs mit tenni mert 1,5 milliárd ember autóba fog ülni Kínában és másik 2 milliárd Indiában. Tegyük össze a két kezünket, hogy India nagyrésze szubtrópusi égövben fekszik így nem kell -20 fokban felfûteni a 300 millió lakást 22 fokra.
Itt és kínában gyártják azokat a termékeket amit itt Európában is készíthetnének. Én egyik népet sem sajnálnám , csak a pénzt és a fejlõdés lehetõségét veszik el tõlünk
Leszokhatnának már egyesek arról itt a fórumon, hogy megszemélyesítenek dolgokat (pl. Föld). Minden amirõl itt folyik a szó emberi fogalom. És aki megpróbál ésszerûen élni, nem pazarlóan az dícséretes és a 21. - dik században ez az életszínvonal elvárható lenne. Valami mégis akadályozza ?, persze, mi magunk, tehát minden probléma emberi probléma , nekünk kéne megoldani, de nem látok rá reményt.
A hulladékfeldolgozó természetesen nem elektrolizál, õk csak újraolvasztják a fémhulladékot és új formába öntik. Öcsém amúgy alumínium öntödében dolgozik.
Na, hogy pontos legyek, elõkerestem a régi jegyzeteimet.
egy tonna alumínium elõállításához kell: 22000 kW-óra áram, 600 kiló szén az elektródákhoz, 80 kg kriolit, de ezt ismételten fel lehet használni, illetve a magyar bányákból átlagosan 4 tonna bauxit. (Erdélyben van olyan lelõhely, ahol a bauxit több mint kétharmada vasoxid! Nálunk ez az arány jobb.) Plusz keletkezik cirka 2 tonna vörösiszap, amit nálunk nem dolgoznak fel, pedig jelentõs a fémtartalma(fõleg vasoxid).
Jó régen tanultam az alumínium-gyártásról a suliban, de nemrég más okból utána kellett néznem. Szóval egy tonna alumínium elõállításához kell 20 ezer kW-óra áram, 400 kiló szén, meg töménytelen sok víz...
"A timföld(Al2O3) elõállításhoz elõször a bauxitot lúgozzák ki, közben keletkezik a vörösiszap, majd ezt hevítik fel, hogy az alumínium-hidroxid redukálódjon." Nem redukálódik az, csak vizet veszít.
Ez biztos? Mert a hulladék alu ára 250-350 Ft/k, tehát 250-300k Ft/tonna. Az ipari fogyasztók akár 26-30 Ft/kWh áron is juthatnak áramhoz. A szén árát nem ismerem, de akkor ezek szerint a hulladék alut majdnem önköltségen veszi át a hulladékfeldolgozó?
Persze magának az infrastuktúra fenntartási és létesítési költsége és más is benne van az alu árában.
A timföldgyár éppen nem sok energiát fogyaszt. A timföld(Al2O3) elõállításhoz elõször a bauxitot lúgozzák ki, közben keletkezik a vörösiszap, majd ezt hevítik fel, hogy az alumínium-hidroxid redukálódjon. Ami energiaigényes az alumínium-gyártásban az kohó. Egy tonna alumínium elõállításához 20 ezer kW-óra elektromos áram kell, no meg kb. 400 kiló szénre, az elektródákhoz.
Szal igen az embernek felelõsséget kell vállalnia a környezetért. De ez nem valami bûntudatból kell hogy fakadjon, vagy szüntelen erõfeszítésen, hogy valami õsi senki által nem ismert jó állapotot újrateremtsünk.
A gazda nem egy lelkiismeret furdalással ébred hajnalban, mielõtt megeteti a disznókat és nem akarja a káposztaföldjére az aranyos vadnuszikákat és a velük bekésen hancúrozó rókákat visszatelepíteni.
De nem ám!
Csakhogy pontosan errõl beszélek. Itt egyesek fejében valami romantikus szájenszfiksön fentezi van a gaz emberiségrõl és a jóságos földanyáról amolyan Narniás stílusban.
Nos, a fajok, bármelyik faj, gyak az emberen kívül lexarja az összes többit, és esetenként bizony túl is szaporodik és laxarja hogy vágja tönkre a környezetét. Legkézenfekvõbb példa valami halálos vírus. A vírusnak az lenne jó, hogy életben tartson és legyél vírushordozón az életed végéig. De nincs semmilyen beépített önszabályozás, így aztán kinyír és a vírus, mivel gyak néhány összetett molekulából áll nem is fogja fel, hogy mit okozott.
És ha analógiát akarunk keresni ugyan ez a téveszme van az önszabályozó piacról, meg hogy az embereknek van annyi eszük, hogy nem engedik ha egy demokrácia öngyilkosságot akar elkövetni (lásd Németország a 30-as években).
Az, hogy az ember felismer valamit, hogy az egy rendszer, az nem azt jelenti, hogy az a rendszer legalább olyan bonyolult, mint az emberi gondolkodás maga.
Szerintem is az embert nem vírusnak, kórokozónak hanem annak a lehetõségeként kell tekinteni, hogy az a kaotikus mód ahogy a Föld változott kicsit lenyugtatható, a szélsõségek megszüntethetõk. Mint amikor egy befibrillált szívnek ad valami egy ritmust.
A Föld, a klíma mindig is változott és bármit is teszünk változni is fog. Megakadályozni nem tudjuk, csak kicsit irányítani.
Egyébként a papumdekli házikó persze, hogy nem bírja a nagy vihart. Ha ezek mind téglaházak lennének, akkor mondjuk lehetne üvegezni meg tetõt fedni, de jelen esetben úgy néz ki, hogy az egész országuk fedél nélkül maradt. Úgy néz ki, Haiti sorsára jutottak.
Pont az a lényeg, hogy a rendszerszintû változásokat nem az átlagemberektõl kell elvárni. Az átlagember magától lekapcsolja a villanyt, ha meglátja a villanyszámláját. Ezzel szemben egy már a 60-as években is elavultnak számító technológiát használó, átlag timföldgyár egy hétvégi tesztüzem alatt elhasznál annyi energiát, amennyit egy kisváros lakossága egész év alatt. Ezért aztán nem a lakosságot kell cseszegetni, hogy kapcsolja le a villanyt, ha kimegy a konyhából, mert az kb. olyan, mintha a sarkvidéki jégsapkák olvadásának megakadályozására jégkockákat dobálnánk a Dunába. A kérdés az, hogy ehhez képest miért olyan nagy divat mindenféle társadalmi mozgalmakat szervezni, hogy az emberek változtassanak az energia felhasználási szokásaikon? Mert akkor az energiapazarlás 99.999%-át elkövetõ cégeket nem cseszegeti senki. Elültetik a bûntudatot az átlagemberekben, aztán semmire nem jó társadalmi akciókat szerveznek, az emberek egymást okolják, hogy az tehet mindenrõl, aki nem vesz részt az össznépi pótcselekvésben. Ehhez képest tök jól össze lehetne szedni, hogy mely cégek és mely államok tehetnek a környezetszennyezés nagy részérõl. Csak senkinek nem áll érdekében, hogy rájuk mutasson. Sem a politikának, sem a gazdasági szereplõknek, sem a köldöknézõ gittegyleteknek.
Nálam ez egyenlõre annyi, hogy tudjak finomat, enni, inni és lehetõleg a legtöbb csajt tudjam meghúzni és jókat tudjak olvasni. Szerintem piárosok nélkül is így gondolnám, te viszont most lenyomtad a sablon mainstream zöld konteós szöveget.....
Nincs semmiféle tudatos Földanya, aki az emberiség létszámát akarná korlátozni. Itt egy jelenség van. Mégpedig az, hogy az Óceán 26 C felett a saját párolgása szelet okoz, ami felerõsíti a párolgást, ami felerõsíti a szelet, ami felerõsíti a párolgást, ami felerõsíti a szelet... szóval egy visszacsatolás történik, aminek egy baromi nagy vihar az eredménye. Ez egy termodinamikai folyamat is egyben, és így halad a meleg az egyenlítõtõl a sarkok felé.
Nincs tévém és nincs légkondim. Felesleges eszközök. TV helyett itt van a gép. Azt nézek rajta ami épp érdekel. Hülyítésre nme vagyok kíváncsi. Légkondi meg azért nincs, mert az hogy nyáron meleg van én el tudom viselni. Nem vagyok atomerõmûellenes, sõt pártolom az olaj szén stb erõmûvekkel szemben. Nem értem miért gondolod, hogy tudod hogyan élek? Látnok vagy?
nekem PL. nincs TéVém és a lékgondit sem használom és a lakásomban csak 19-20 fok van telén is nyáron is :( és környezetvédõ vagyok mar amennyire lehet.
most tapintottal rá igazan a lényegre "megszerezzem azt amire lelkileg, szociálisan és anyagilag szükségem van."
és a gyenge, hiszekeny, ostoba emberben az okos, rafinált, ügyes PR-osok, marketingesek olyan igényt alakítanak ki az emberekben amilyet csak szeretnének. és a sok paraszt zabalja mint disznó a moslékot. mert az "de jó nekem ha nekem is lesz! mar nem vagyok hülyébb a szomszédnál!" hülyébb nem, de pont olyan hülye
az a baj hogy a programokat úgy konfiguráljak, hogy nagy legyen a gépigényük és muszáj legyen lecserélni a régit. én 6 éve vettem a gépem kb 1000 Euróért és azóta használom nem cseréltem semmi rajta, de lassan cserélni kell mert egyre lassúbb és lassúbb az új szoftvereket nem kezdi szeretni.
Aha gondolom tv-d sincs, nem kapcsolod be 15 fokban a fûtést 30-ban a légkondit stb
Mind1 én nem vagyok környezetvédõ, de addig nincs bajom velük még nem az én káromra cselekednek pl atomerõmû ellenes lobbi.... Az viszont zavar, ha bort isznak és vizet prédikálnak, mert 90%-uk ilyen.
Mind1 én úgy fogok élni, hogy megszerezzem azt amire lelkileg, szociálisan és anyagilag szükségem van. A jövõ problémái pedig a következõ generáció problémái lesznek és nekik kell megoldaniuk tehát ez mindig is így volt még világ a világ.
útövégül te is visszakanyarodtál oda amit én is írtam "ha kihúznánk a fejünket a homokból" talán az orrunk hegyénél tovább látnánk.
emlegeted a politikát. mostanság úgy érzem, hogy a politika az egy külön faj azok nem emberek és azok azért vannak, hogy a birka népet terelgessek.
én úgy gondolom, hogy a politikus is ember és én szavaztam rá, hogy az legyen belõle ami és az én érdekeimet kellene képviselje. az a baj, hogy ezt soknak vagy nem tudjak vagy nem értik, hogy ok miattam vannak ott és nem én vagyok itt miattuk.
az a legnagyobb baj, hogy ezek a "vezetõk" politikusok nem elszámoltathatóak! mihelyt kellene felelniük a döntéseik miatt azonnal meggondolnak, hogy mit csináljanak és hogy csinálják, hogy ne "akasszak" fel érte.
a környezet védelemmel kapcsolatban meg nem nagyon tudunk érdemben beszelni és nem is lehet. én Erdélybõl vagyok itt "Romániában" bármerre mehetsz mindenhol szemetet találsz, de mindenhol nem tudsz olyan helyre elmenni, hogy ott ne legyen egy kólás üveg vagy egy nejlonszatyor eldobva. akkor mirõl beszelünk, hogy környezet vedelem, mikor az emberek nem tudnak maguknak annyit parancsolni, hogy a szemeted szedd össze és vidd el az elsõ szemétlerakóig.
elmentünk a Duna deltába horgászni 1 hétre azzal kezdtük, hogy két zsák szemetet szedtünk össze az elõttünk elmenõk után és voltunk annyira rendesek, hogy mikor jöttünk ki feldobtuk az utánfutóra és kihoztuk az elsõ szemétlerakóig. ha ennyit mindenki megtenne akkor mar beszélhetnénk környezet védelemrõl mert akkor az azt jelenti, hogy az ember szereti a tisztaságot és tiszta helyen akar élni és küzd azért, hogy tisztaság legyen.
nyugaton jól megoldottak. csak oda mehetsz kirándulni ahova hagyom ott van szemetes, de ha véletlen nem használod akkor úgy megbüntetlek, hogy következõkor a szemetes tartalmat is hazaviszed és vele alszol csak nehogy megint megbüntesselek. különben ott is szemet lenne.
Erõsebb konfig? Persze hogy az van. Optimálisan kiválaszta a tartósság miatt. Nem veszek újdonságokat (pl.:50-100k-s videokártyát), mert egyrészt sokat fogyaszt, másrészt nem pártolom az ilyen esztelen fejlesztéseket, de nyilván nagyongyengét sem veszek, mert azt ki kell dobni hamar és semmivel nem vagyok elõrébb. Átgondolom, hogy mit kell vennem ahhoz, hogy a lehetõ legtartósabb beruházás legyen másrészt a fogyasztása is emberi legyen. El kell találni az optimumot. Ha az IT erõforrásigénye nem nõne ennyire érthetetlen módon lényegében csak a csillogás villogás miatt, még mindig egy régi gépet használnék. Sajnos nem tehetem meg. Amit tehetek, hogy a lehetõ legoptimálisabban választok eszközt, figyelembe véve a tartósságot elsõsoron.
Te belõle élsz így munkaeszközöd, így nem felesleges vacak megkövetlek, de ha már erõsebb konfigod van, mint ami a munkához kell akkor bizony neked felesleges vackaid vannak, erre világítok most rá.
namost már a Földanyánk is tudja, hogy az ember egy zavaró tényezõ az ö felszínén. :)
Ráadásúl mikróbákból/bacilusokból/egysejtûekbõl stb több nagyságrendel több él a Földön mint belõlünk. Ha minket kiiktat a Földi életbõl gy.k. a táplálék lánc nem fog megbomlani, viszont bármilyen más lényt kiiktatva komoly gondok lehetnek belõle.
Mivel a munkámat végzem rajta igen, kell a számítógép. És nem életbenmaradásról beszéltem. Itt divat a belemagyarázás? Én a fogyasztás lehetõ legjobban való lecsökkentésérõl beszéltem. Az, hogy valaki e szerint él vagy nyakra fõre veszi a vackokat nagy különbség van. És ha ez a különbség eltûnne, már kevesebb lenne a környezetszennyezés.
"a kismacskádat, vagy az aranyhalaidat többre becsülöd, mint a mi földanyánk az egész 9 Mrd embert, vagy bármelyik más fajt"
Ez nem hiszem hogy a megfelelõ kontextus a bolygó-élõlény kapcsolat leírására. Ha analógiát kéne választanom, én inkább a test-sejt analógiát használnám, és ha már ezt használom akkor az ember a neuron szerepére a legalkalmasabb, van információáramlás, feldolgozás, beavatkozás más sejtek mûködésébe, és a többi.
Ebben a kontextusban viszont te sem kíméled az agysejtjeidet, ha egy jó kiadós buliról van szó....
Na a másik okos azt mondod ne papírból legyen a ház ok. Na, de akkor mibõl legyen? Adsz nekik építõanyagot? Kitermeled, mert az is károsítja bizony a környezetet. Nehéz dolgok ezek.
Miért tételezed fel hogy nem értem? Igyekszek az eszközeimet karban tartani a lehetõ legkevesebbszer cserélni. Ez már egy alapvetõ fogyasztáscsökkentés az átlaghoz képest. Nem vásárolok kacatot, csak ami feltétlenül kell. Természetesen ehhez hozzájön, hogy próbálom amit tudok felhasználni a hulladékból is. Miért nézed a másikat kapásból hülyének? Vagy itt ez a divat?
én úgy érzem elég sokat teszek azért, hogy csökkentsem a fölösleges fogyasztást. pl: nem ülök autóba csak ha kimegyek a varosból és ha van lehetõségem veszek fel stopost, hogy ne egyedül utazzak ha mar úgy is arra megyek. azon kívül csak olyan dolgokat vásárolok meg amire igazan szükségem van, az élelmiszert csak a helyi termelõtõl veszek illetve, de a legfontosabb, nem nézek TV-t, hogy lássam azt a sok mocsok szenny reklámot és szennyet ami benne van így nem hagyom magam befolyásolni. az interneten meg csak olyan dolgokat nézek amik érdekelnek.
Csak annyit kerek toluk innnen a szamitogep mogul, hogy ujjaepiteskor ne papir hazakat csinaljanak ismet es akkor nem lesz baj, jo? Az se baj ha egy kicsit beljebb mennek a tengerol, legfeljebb tobbet kell gyalogolni a csonakig de higyek el megeri.
Azzal, hogy nem dobod ki a szemetet még nem oldottad meg a problémát látom nem érted.
Kb autóról, légkondiról, fûtésrõl, ételrõl le kellene mondanod......
Ez egyértelmû, pont ezért hangsúlyosabb a fogyasztás kérdése a létszámnál. Hiába él Európában+Amerikában viszonylag kevés ember, ha a föld erõforrásainak jórészét õk használják fel. Ezért kellene megfékezni az esztelen növekedésre épülõ, használd és dobd el szemléletet. Mert hiába fújozunk Afrikára teszemfel, hogy túlnépesednek. Ha környezetszennyezésrõl van szó, akkor a hozzánk kötõdõ fogyasztási igények sokszorosan túlszárnyalják egy afrikaiét.
Én nem vagyk túl gazdag ember így alapból próbálom a fogyasztásomat a lehetõ legkisebbre szorítani, amennyire csak megengedik a körülmények. Ha mondjuk ezt megtenné mindenki, nem csak az aki kénytelen, már leesnének az erõforrásigények jóval. Néhány ember a tömeg ellen sokat nem ér.
Én elismerem, hogy a mi "nyugatiak" energia fogyasztása is probléma, de te mit csinálnál, hogy oldanád meg.
Elfogadod a környezetszennyezõ energiaforrások eldobását és így kifizeted az 5*-ös energaárat és lemondasz olyan dolgokról, mint a légkondi, vagy fûtés 10C környékén?
Afrikai, meg India pedig azért jó téma, mert bizony bár keveset fogyasztanak ezek az emberek, de enniük kell így pedig területeket kell megmûvelni. Ahhoz meg, hogy 7 millárd embert etetni tudjunk kevesek a bio termesztés hozamai....
Azt nem értem én itt az SG-n, hogyha lejön egy ilyen cikk, legalább kicsit propagálhatnák a vöröskereszt gyûjtését is az ügyben. Vagy az már reklám és ingyen ilyet nem tesznek bele a hírbe?
sempronius18: "és az összes Afrikai, India nõt elkötnéd egy gyerek után" nem õk jeletik a környezeti terhet. A fejlett nyugati társadalmak erõforrásfelhasználása/fõ sokszorosa egy afrikai vagy indiai emberének. Nem õk zsákmányolják ki a földet, hanem mi, persze ennek elismeréséhez nem árt egy kis önkritika.
A mai hosszútávon környezetpusztító technológiákkal sem tudunk rendesen eltartani annyi embert ami a földön van.
Ha a hosszútávon környezetbarátabb, de ma még kiforratlan technológiákat alkalmaznánk, még a mainál is jóval kevesebb embert tudnánk eltartani és energiával ellátni. Az meg a haldoklókat nem fogja zavarni, hogy talán majd az egyik életben maradt gyerekének az unokájának jobb lesz.
Az élelmiszer jóval kevesebb lenne és drágább az energiaellátás még inkább.
Na erre mi lenne a megoldás? Belemennél hogy kb hasra ütök 5-6 szoros áron legyen energiád és sorba állsz az étél jegyért, közben végignézed, hogy a szerencsétlenebbek éheznek és meghalnak. Esetleg javasolsz egy jó kis genicodiumot, hogy ne legyen túlterhelt a föld, vagy humánosabb vagy és az összes Afrikai, India nõt elkötnéd egy gyerek után? Várom a javaslatokat.
mi csak lesünk, mint egy szottyadt amõba, mert még mindig lövésünk sincs hogyan mûködik például az agy, meg még pár dolog, amit ez a butuska bolygó a kisujjából kirázott.
az #1-re adott válaszodra: nem bonyolult a logika. amit írtam, az nem szájtépés, egy kicsit is saját magadra vonatkoztatva (mert nem az amõbaság a lényeg, hanem hogy életben vagy-e és mennyire szenvedsz érte) az a mondandója, hogy durva viharok lesznek itt is.
érdemes tehát szájtépés helyett megnézni az ereszt, jó-e a kúpcserép, van-e gyertya meg elem a zseblámpába, van-e otthon pár napra elég víz, konzerv, autóban téligumi, pokróc, pótkanna, akármi.
Mondjuk nem tudom miért okolják az emberiséget a tájfun miatt, régen biztos nem volt ilyen.
Akik meg a föld miatt aggódnak, az óbégatáson kívül tehetnének valami konkrét dolgot is. Mondjuk mondjanak le az elektromos áramról és máris kevesebb energiahordozóra lesz szükség a földön aminek majd örülhet a természet. Vagy fogjanak, egy biológiailag utólag lebomló kötelet és akasszák fel magukat, hisz az emberiségnek úgyis vége, meg egyébként is túlnépesedés van, abból a fogyasztásból ami ezen rettegõk halála után felszabadul elél 10 afrikai gyermek......
A gazdaság és a biológiai környezet koevolúciós kapcsolatban vannak. Azaz nincs a környezeti változásnak direkt ráhatása a gazdaságra, hanem a biológiai környezet csak a gazdasági vállalkozások evolúciós környezetét változtatja meg, ezáltal a környezettudatosabb vállalkozások jobban alkalmazkodnak az új helyzethez, mint a régiebbiek. Ehhez viszont a fogyasztónak nem sok köze van. A bálnák kiirtásával pl. eltûntek a bálnavadászatra és bálnaolajra épülõ technológiák, csõdbe mentek az arra épülõ vállalkozások, ha nem kapcsoltak idõben. Ettõl függetlenül a fogyasztók csak annyit érzékeltek, hogy a bálnazsír helyett más anyagokat használnak az iparban. Senkinek sem kellett a fogyasztását visszafognia a bálnák érdekében, mert eleve nem rajtuk múlt a dolog: a fogyasztók a bálnák kiirtása elõtt is jól el lettek volna a bálnazsír helyettesítõ technológiákkal, csak akkor még a bálnavadászatra épülõ gazdasági megoldások evolúcióis szempontból jobb helyzetben voltak, mint a bálnapopuláció lecsökkenése után. Ugyanez a helyzet amúgy a rabszolgasággal is. Arról, hogy négerekkel szedették a gyapotot, nem az tehetett, aki nadrágot vett magának. És attól, hogy new yorki liberális Joe gatya nélkül mászkált, még egyetlen néger sem nyerte el a szabadságát. Persze a gazdasági evolúciós környezetet nem csak a biológiai környezet tudja befolyásolni, hanem a tudatos tervezés is. Na itt már valóban tehet valamit a tudatos állampolgár, viszont - és most jön a népszerûtlen gondolat - ehhez nem lózungokat kell kiabálni az éterbe, hanem tudatosan részt venni a politika alakításában. Hú - ha. Pedig sajnos így van. Jobb helyeken a kormányok gazdaságpolitikája eleve a gazdasági evolúciós környezet szabályozására épít. Azaz ha pl. a tudás alapú gazdaság irányába akarnak elmozdulni, akkor olyan szabályokat hoznak, olyan támogatási rendszert vezetnek be, ami a magas hozzáadott értéket adó iparágak számára elõnyösebb környezetet biztosít a többinél. Ha tehát meg akarod menteni a földet, akkor nem a mezei fogyasztókban kell bûntudatot gerjeszteni, mert megpróbálnak normálisan élni, hanem politikailag kell rákényszeríteni a kormányzatot (pontosabban a politikai elitet), hogy ha már szabályoz, akkor akadályozza meg a környezetpusztító technológiák terjedését. A mezei fogyasztók bûntudatát a politika ugyanis különbözõ pótcselekvésekkel nagyon kényelmesen tudja kezelni, úgyhogy eleve nincs értelme erre építeni. "Béke futás a delfinekért" programot hirdetnek, a sok idióta meg végigfutja a körutat és azt hiszi, hogy segített a delfineken. Agyrém. Hogy lehet ilyen hülyeségeket beadni az embereknek? Hát úgy, hogy ha az egyénben kialakul a kognitív diszonancia, mondjuk hogy "szeretem az okostelefonomat, de ezzel ártok a delfineknek", akkor bármilyen abszurd cselekvésre hajlandó, hogy ezen enyhítsen. A politikusok és a lobbisták pedig pontosan erre játszanak: - Igaz, hogy ipari méretekben szennyezzük a környezetet, de Te ugyanolyan hibás vagy, mert nem eszel elég szóját és kövér vagy mert sokat fogyasztasz. Fuss hát végig a körúton, és enyhítesz a lelkiismereteden, mi is ezt tesszük. Közben meg rendszer szinten nem változik semmi, mert a politikusokon és a lobbistákon csökken a társadalmi nyomás anélkül, hogy érdemben bármit is cselekedtek volna. "Olyan jót futottunk, X képviselõ és Y MOL vezér is ott futott velünk, mostantól biztos minden rendben lesz". Ezt hívják profi néphülyítésnek: rátolják az egyénre a felelõsséget, majd pótcselekvésekkel enyhítenek rajta, így befogja a száját. Na ezen a csapdán kellene sok sok embernek átlátnia, nem bedõlni a lózungoknak és akkor talán valóban lehetne rendszer szinten változtatni.
Hát, ha ilyen szinten nézzük, kérdéses, hogy ez az amõba miért is tartson életben minket, ha nem vagyunk képesek ellátni a funkciónkat, hogy más bolygókra eljussunk, esetlegesen más intelligens fajokkal kapcsolatba lépjünk. Másszóval, lehet, hogy csak egy befektetés vagyunk, ami nem jött be, így...
az a baj, hogy mindig mást hibáztatunk, de végsõ soron a fogyasztói társadalom az aki "korlátolt" és mástól varja a megoldást. majd a kormány megoldja, majd a hadügy megoldja, majd a NASA megoldja vagy majd akárki, de nem én a végsõ fogyasztó. nekem maradjon meg minden kényelmem és luxusom sõt ha lehet meg jobb mint eddig.
kérdem én ha lenne egy jól menõ vállalkozásod amivel egy valag pénzt keresel. ki lenne az a "hülye" aki azt mondja, hogy "jajjjj szegény környezet én többé nem bányászok kõolajat" inkább elmegyek pizzafutárnak. jaaa hogy ahhoz is üzemanyag kell akkor majd bringát tekerek, jaa hogy ahhoz meg kohászat kell, akkor majd fabringával tekerek, jaa hogy ahhoz meg fát használunk. egyáltalán mi a fasznak kell a pizzát máshol sütni mikor otthon is lehet. a válasz egyszerû mert kibaszott lusták vagyunk mi a végsõ fogyasztó.
jó megoldás nincs vagy kényelem és akkor mondjuk a végén maradnak 10.000 a földön vagy a kényelmetlenség és akkor sokkal többen leszünk mert a szegény társadalmak csomó csomó gyereket nemzenek, hogy legyen ki "dolgozón" a földeken és megtermelje a napi betevõt.
szerintem a változást ne attól varja senki akinek jól megy és el kell tartsa a családját és meg 500 másik családot.
de persze könnyebb másra mutogatni ujjal minthogy a saját fejünket kihúzni a homokból.
Egyelõre ott tartunk, hogy ha Földanya egy élõlény, akkor kb egy amõba szintjén van. Ha az intelligenciáját keresed, azt meg úgy hívják emberiség.
Biztos jobb lesz ha még ezt a kevéskét is kiiktatjuk.;)
Ja és Földanya néhányszor mindent megtett, hogy minket, mint fajt eltöröljön, nem direkt, csak neki ennyit jelentünk. Valszeg te a kismacskádat, vagy az aranyhalaidat többre becsülöd, mint a mi földanyánk az egész 9 Mrd embert, vagy bármelyik más fajt.
A bunozo emberiseg megkapja ami jar neki, csak kar hogy artatlanok is meg fognak halni a szupertajfunokban amiket eredmenyezunk a Foldnek. Kapitalizmusban hiaba varjuk a termeszet pusztitasanak leallitasat, amig penzert mindent meg lehet venni addig pusztitjuk a vilagot. keresni kell az uj terrat, mer itten mar folelunk mindent. Hajra Nasa, tuzzunk el innen!
Lesznek itt még szebb dolgok is. El kellene arra a szintre jutni az okosoknak, hogy a bolygót élõlény szinten kezeljék. Most csak kiaknázható energiaforrás a titulusa. Földanya próbálkozik szabályozni az "ellenség" mennyiségét. Sajnos elég kevés esélye van az energiakonszernek ellen. És a bámyákat még meg sem említettem+ az erdõirtásokat... Lassan csak egy nagy sivatag lesz az egész bolygó! Mindegy nekik,õk úgy gondolják,ez nem az õ probléméjuk! Szopjanak majd vele az utódok...
Nem voltam ott, nem tudom hogyan értesítették/figyelmeztették az embereket, de ha sehogy, és csak vártak a fatákolmányokban, az szégyenletes. Tduom hogy nem tudták volna menekíteni az embereket, de lehet kevesebb ember halt volna meg ha tudják mi vár rájuk.
Az egész országot lefedte a tájfun, akkora volt. Hová menekítesz több tízmilló embert? Minta a Sany idején ki akartad volna üríteni az egész keleti partot a jenkiknél. Hogyan? A jenkiknél még lett is volna hova menekülni, de itt hova menekültél volna? Se olyan infrastruktúra nincs, ahol biztonságban lettek volna.
Ha napokkal elöbb tudták hogy mi lesz, miért nem értesítették/menekítették az embereket?
srácok, írtam a filippinoknak, hogy ne parázzanak, nem az ember okozza hanem természetes folyamat. már vissza is írtak, hogy milyen megnyugtató, és már nem is olyan rossz nekik.
a lényeg, hogy nyilvánvalóan van ilyen, és hogy sokkal rosszabb lesz. ennyi a fontos, a 150 posztnyi szájtépés most megspórolható.