Én nem fogadnék el "újságíró" kritikustól másképpen kritikát, csak ha megmutatja a játékállását, a karakterét, értékeit és a játékidőt a steam-ben, vagy a játékban. Csak ha elég meggyőzőek ezek akkor. Lehet még úgy sem..
Baromság az egész. Na jó, a harc az tényleg lehetne jobb: egy kicsit könnyű lett, még hard fokozaton sem mindig kihívás. Segítőket nem is nagyon viszek magammal (meg amúgy is tudok idézni). De van már pl. riposte is, így más egy kicsit érdekesebb a harc is; varázsolok is, stb. A játékidő simán lesz 40 óra, nem csak a fő küldetéseken rohanok végig, de ki az a hülye, aki egy RPG-t csak a fővonalon nyomja végig. Így a helyszínek felét nem is látta az biztos. A helyszínek varázslatosak: pl ahol a láva befolyik a tengerbe és nagy gőzfelhő van. A magasságok, mélységek nagyon hangulatossá teszik a tájat. A karakterek (NPC-k) miatt is már megéri végigjátszani, rengeteget röhögtem rajtuk, a kalózok kifejezetten mókásak (nem normálisak :) ) A küldetések is jók, szokásos Gothic-Risen témájúak, talán még változatosabbak is. Ez tipikusan az első 30 perces játék utáni kritika, nem ment tovább a prológuson: én is ugyanezeket gondoltam akkor...
A PB már dolgozik egy új projekten. Michael Hoge már vagy 2 éve dolgozik a koncepción (aki nem vett részt a Risen 3 fejlesztésében) és egy kisebb csapattal már egy hónapja dolgoznak e koncepciónak egy prototípusán. Nem Gothic lesz. Itt mondta. Előkerül netán a régóta emlegetett steampunk esetleg cyberpunk téma tőlük?
Hogy lehet a mágusokoz belépni? Kivel kell dumálni?
Nem lehet fejleszteni. Amikor messze van, akkor lődd az első ágyúkkal, amikor melletted van, akkor meg ne feledkezz meg az oldalsó ágyúsorról. Ez nem AC, nincs újratöltés, csak ha jól emlékszem felváltva kell lőnöd: ha lőttél a balról, lőjj a jobboldalról is és aztán megint lőhetsz a balról. Próbálj meg mellémenni és jól megsorozni - többet sebzel, mint a távolsági ágyúkkal a hajóorrból.
sokmindent Mágikus kristályt kérnek varázslatok megtanításáért. Vasércet kovácsoláshoz, arany ércet is lehet bányászni gondolom a ékszerkészítéhez merthogy azt is lehet tanulni. Láttam arany kristályt is de arról fogalmam nincs mire jó. Van árnyékkristály (shadow crystal) de az csak küldi tárgy asszem. A Crystal Magiccal varázslatok is készíthetők asztalnál :mágikus kristály +valamilyen drágakő. Aki SUMMONER-t szokott játszani az ne mágusnak menjen hanem vannak a rúnamágiában idézhető lények azokon a piros táblácskákon. Aki tudja a Vudu babák meg a ancient (ősi tudás) táblák mire való mondja már el? Na és a rengeteg pia meg ételrecept. Vannak olyan növények amik permanensen növelik egy tulajdonságod ! Érdemes átnézni néha tárgylistád úgy lehet könnyen kiszúrni őket hogy 50 aranyba kerülnek.
Na elakadtam aki tud segítsen már a 3. tengeri szörny folyamatosan felzabál. Nem lehet valahogy upgradelni a hajót vagy az ágyúkat ? 5 ok miért menj tengeriszörnynek és ne hajónak :) 1. mert alapból dupla életponttal indul 2. mert fogja lebukik és a víz alatt sebzi a hajót úgy hogy nem is látom 3. mert cuki zöld a nyála ;) 4. mert át tud menni a sziklák alatt (???) 5. mert alábukik és tuti pont a hátam mögött jön elő egyszerűen órák óta képtelen vagyok megölni a játék easy ezek a csaták meg extra hard-ok Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2014.08.24. 20:00:48
Köszönöm a sok jó tanácsot(vagyis köszönjük).Én szeretek kardozni,mindenhol a kardos karaktert választom.A bányászatot egyébként már megtanultam(fejlesztettem?)8 kristályt kapok a bányákban.Hol és mikor vehetek érte valamit?Egyébként viszem magammal Bones-t,nagy segítség.
Hát Magnus ad küldiket (mine report) a mágusoknál főtéren , X -el jelöli a térkép nem téveszted el :) Amúgy ez a játék legnagyobb hibája is, NINCS olyan gomb hogy "mutasd az összes küldit a szigeten" Küldetésenként ki kell jelölni hogy lásd az X eket ami 20-30 aktív küldinél egy új szigeten meglehetősen macerás kezd lenni.
Hol lehet a bányászatot tanulni? Még semmit sem fejlesztettem. van 23k Glory pontom. Bone van csak eddig emberemnek. A gyógyítása nagyon hasznos. Eddig csak a tolvajok szigetét pucoltam ki.
Nercal, alchemist in the basement of the mage hall 1) healing 2) light
Mauricio 1) Fire and ice -melee 2) Hail of shards - quest
Fureco 1) Lightning gauntlets
Erasmus 1) wave of energy - quest
---------- Ne tanulj sokat kardozni ! Vidd magaddal bonest. a varázslaton kívül fontos még az a silver tongue ( ékesszólás azaz máshol beszéd, meg a lock pick) Nagyban megkönnyíted a dolgod ha eltanulod a gnómoktól a bányaszátot mert 5 helyett 8 mágikus kristályt kapsz bányászatonként ! ami elég fontos mert ebből veszed a varikat A tűzököl és a tűzeső mindenkit elsöpör, ha ehhez megvan a gyógyítás nem kell többet kaja.(eladható + pénz) Rá kell gyúrni rögtön a bányász küldikre hogy bevegyenek és tanulhass mágiát. Be lehet jutni akkor is ha nem engednek be az őrök de addig nem tanítanak neked mágiát míg nem vettek be. Én utána gyúrtam tovább a második mágus rangra kpsz párúj varit meg jobb ruhát
Igen,megoldódott.Köszönöm!Bár a szintlépés....Ismétlem:sajnos nem tudok angolul.:))
Leírná valaki milyen varázslatok vannak a játékban? Pl zárnyítás? Vagy érdeme már a legelején fejleszteni a zárnyítást? Mert Guardian akarok lenni. Most vagyok Taranisban.
A csónakokkal sajnos nincs lehetőség, pedig rejt a szigetvilág sok értékes kincset olyan helyeken ahol csak úszva mehetsz oda. Akit érdekel egy 30-80 !!! -as szablya egy kis úszásért cserébe :
Ússz a mágusok szigetén Taranisban a legészakibb partra (nem a kis sziget hanem a nagy partja, ott ahol messze felmegy az út a hegyre) 60 as zárnyitás kell hozzá Knee Breaker a neve , nekem is csak 57 a zárnyitásom de ilyenkor felteszem a +10 es Lock Picket adó nyakláncot
Na várjunk csak. Itt már van lehetőség ha nem is szabadon, de mégis hajózni?!
Nem minden sziget között mész így ez csak egy beépített pálya (néha vannak események ha hajóval mész) de aki emlékszik az Assasinban a bálnavadászatra az nagyon hasonló élmény ehhez.
Így lehet ebben a játékban hajózni mint AC4-ben?Azonnal meg kell vegyem PS3-ra csak drága még
Rájöttél hogy kell szintet lépni ? :) RPG-kben nem árt az Bár itt ugye csak pontelosztásról van szó.
Remélem jól írtam :)
Köszönöm!Közben sikerült megoldanom.Az inventory-character-desterity beállításánál kellett.Azt kellett feljebb tornásznom.Nagyon szépen köszönöm a kedves segítségeteket!!!!
Köszönöm!De akkor miért van még nálam 14 kulcs(vagy zárnyitási képesség)?
"Kell egy tárgy maga a Lock Pick a zárnyitó ezt tudsz venni vagy találni, utána ha odamész egy ládához és meghaladja a zárnyitó képességed a ládáét (ki van írva a ládára ) akkor ki tudod nyitni. "
Pont ez a gondom.Ki tudom nyitni a ládákat,de csak 17 kulcsot használ.Pedig van nálam még 14 .Elméletileg a "30-as szintű ládákat" is ki kellene nyitnia.De nekem csak 17-ig megy.Tanulnom kell valamit hozzá?Amúgy nagyon köszönöm!! Utoljára szerkesztette: awacs111, 2014.08.23. 17:01:36
Kell egy tárgy maga a Lock Pick a zárnyitó ezt tudsz venni vagy találni, utána ha odamész egy ládához és meghaladja a zárnyitó képességed a ládáét (ki van írva a ládára ) akkor ki tudod nyitni. Ha "valakinek" a ládája akkor azt csak az ő kulcsával nyitod ki. Ezek küldetésekhez vannak rendelve. Vannak tárgyak amik adnak a Lock pick képességhez gyűrű talizmán pl (crystal shard +10) meg tanulható is pontból vagy NPC-knél aranyért. Én csak egy példát mondtam hogy pl Taranisban a kikötőben a kis pakolós gnóm ilyen. (csak 2 van nem tévesztheted el :) )
-Amúgy tudja valaki hogy kell átmenni a lávafolyón ? Még a két Láva Gólem oké de a vízben sem enged lent átúszni.
Vagyis azt írja ki pontosan:chest locked.Segítenél?
Oké.Köszönöm a válaszod!(sajnos nem tudok angolul,valami pick pocketing vagy mi.)De ha kell megírom pontosan.Még pár kérdés.Melyik a mágus sziget,melyik gnómtól tanulhatok és hol van a zafírtőr?Egyébként a zárfeltörés nem megy,mert csak 17 kulcsom van.Ami aktív. Utoljára szerkesztette: awacs111, 2014.08.23. 15:59:24
Olyan nincs hogy pickpocking. Nem kell aktiválni az álkulcsokat, viszont mindent tanulni kell még lopakodást is anélkül hiába nyomod a gombját. A zsebmetszéshez (pickpocketing) ráklikkelsz az emberre és a menüjében megjelenik. A Lock picking a zárfeltörés meg simán klikk a kincsesládára. A mágus szigeten a kikötőben beszélj a gnómmal, tanít, meg van egy zafírtőr a szigeten +10 zsebmetszést ad. Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2014.08.23. 14:35:29
Nem is a kardozás a furcsa hanem hogy Mágusként nem teheted a kard mellé be a tűzöklöt (tulajdonképpen a tűzlabda) a pisztoly helyett, pedig mágus vagy és távolsági fegyver... Ennyit a BattleMage-ségről :) sajnos védekezni nem tud a "tűzlabdával" Akinek a külsővel van baj az nézze meg ezt spoiler hátha meghozza a kedvét a játékhoz A tengeri szörny üldözése
Üdv!Sajnos nem tudom az "álkucsokat" aktiválni.Hiába klikkelek a pickpockingra a tárgyaim között,nem indulnak be.Vagyis nem tudom használni az álkulcsokat,pedig van ott 14.Tizenhetet használ,a többit nem akarja.Nem tudjátok mi lehet?Köszönöm!
Ok, lehet hogy tényleg ugyanez volt de az évekkel ezelőtt történt, ma már ez rohadtul kevés szerintem. Ráadásul így visszagondolva a 2 is egy bénácska játék volt, csak akkor újszerű volt a kalózos téma, még ha csak olyan szárazföldi kalózosdi volt is. 2014-ben meg ugyanazt megpróbálni eladni, hááááát.
Bár nagyon régen volt, de a Risen 1-ben semmiféle stunlockre nem emlékszem. Az a G3 volt egy ideig. Igazából a Risen 1 rendszere volt a legjobb, amit eddig láttam. A végén a bivalyerős gyíkembereket, ha koncentráltam sokoszor úgy vertem le, hogy hozzám sem értek, fáradtan meg ők vertek le. Tehát tényleg számított az, hogy mit csinálok.
A G2 rendszere szódával még elment, alacsony szinten több ellenfél ellen kínszenvedés, az hogy állatot meg nem lehetett blokkolni elég nagy baromság volt.
Risen 2 harcrendszere szinte tök ugyanez. Risen1 meg a peccsig még rosszabb volt - stunlock of death. Minden vaddisznó halálos ellenség volt még ezredik szinten is. A gothic 1-ben a harc az volt, hogy egy helyben álltál és a gombot lenyomva balra, jobbra vagy előre mozgásra kalimpált. Lényegében az emberek elleni harc olyan volt, hogy két figura egymással szemben állva mozdulatlanul csépelte egymást.
A harc sose volt jó vagy látványos a PB játékokban. Ennek ellenére nem rosszak. Amúgy, ha fejlődsz a közelharc is sokkal jobb lesz.
Aki először találkozok ilyennel annak esetleg béna ,de pár perc után simán szokható.
Kardozásról jut eszembe az 100% hogy ha most felpöccinteném a Gothic 1-et 1-2 órát kamilláznék mire első koboldot sikerülne levernem már annyira elszoktam tőle.Lehet fel is rakom majd a nosztalgia végett ezt úgyse tudom tolni amíg nem magyar.
Hát jó, haláli béna ez a játék. Lehet, hogy majd később jó lesz de nekem nincs ahhoz idegzetem, hogy addig elvergődjek. Ez a kardozás ilyen 10 évvel ezelőtti színvonal. Kár ezért a játékért de ez manapság már nagyon kevés szerintem.
Konkrétan engem eddig egy valami idegesít a játékban. Amikor teleport követ raksz be egy teleport kapuba, akkor olyan csinnadrattát csinál, mintha 10 szintet növekedett volna egy főellenség legyűrése után.
Mármint a három nagy kőre gondolsz amiket kis kövekkel kell aktiválni? Mert azok ott vannak a tréképen jól látszanak vizuálisan, kijelölés nélkül is. Az aktiváló köveket meg jelzi a küldi simán eleve, hogy hova kéne menni értük, vagy elmondják kit kell zargatni.
Érdekes ez mert elsőre nekem se tetszett a játék, az első pálya szerintem elég darabos a templomnál és konzolízű, ez szerintem sokaknak elveszi a kedvét nagyon nem szerencsés hogy ezzel kezd a játék, miközben meg vannak nagyon hangulatos részek benne. Kedvencem egy magas szirtről a papagáj röptetés... egészen meghökkentően szép a játék ilyenkor... Amikor meg bejön a tűzeső meg a tűzlabda elég szépek lesznek a harcok... Örülök hogy nincs sok kalózos rész benne mert az tévút volt a 2ben (Classic RPG). Nem nagyon találom a mágus szigeten a monolit köveket, van valakinek erről térképe? Próbálom felfedezni a z eldugott bányákat a Sharp nevű démonhunternek is segítenék de nem tudom átugrani a barlangban azt a nagy szakadékot tipp ?
Belenéztem a játékba és hát izé ez a széria sehova nem fejlődik, csak egy helyben toporog. Az előző rész nekem tetszett de az már ugye egy pár éves cucc, ugyanazt még egyszer ellőni évekkel később annyira nem buli szerintem. Legalább a karakter animációk javulhattak volna de nem. Arról nem beszélve, hogy már a hajón jöttek a bugok. pl. beestem a hajótestbe, aztán a szigeten a madarak a sziklából támadtak, ezek mind olyan hibák, amik már az első részben is megvoltak. Persze a játék ettől még lehet, hogy tetszeni fog ahogy az eddigi 2 rész is de azért elszomorító ez az egész.
Ezt nem tom. Én csak a dubridás questeket nem jártam ki, sőt nem is jártam Caladoron, mielőtt guardian lettem vón. Viszont azé kaptam ott is questeket szépecskén, szal. nemtom mit hagytam ki. Fene se tudhatja így látatlanban.
Igen, a ranglépéses questeket sejtettem, h bukom, azokért nem is kár. A fő kérdés, hogy az alap questeket bukom-e, ha már demon hunterként érkezem mondjuk a mágusokhoz. Mert a woodoo szigeten is rengeteg gloryt kaptam, míg eljutottam a join gombig. Nehogy az legyen, hogy most beállok, és a mágusok már nem foglalkoznak velem, és nem adják oda a belépő questeket, mert már választottam... Viszont Lost One-ként már nincs kedvem végigjárni az összes szigetet, mielőtt választok...
Vannak quest-ek, amik csak joinolás után kaphatóak meg faction-önként. Azokat bukod, mást nem. Ezek pl. ahhoz kellenek, hogy cadet-ból guardian lehess stb., szal. ilyen ranglépésekhez, illetve hogy jól kitanuld a mesterséget és beszerváljál minden fontos skillt, cuccot stb.
Szal. nem sokat veszítesz, ha joinolsz (már ha addig mindent mindenhol megcsináltál amit lehet, akkor tutira nem). Utoljára szerkesztette: Sir Quno Jedi, 2014.08.21. 14:12:19
De gondolom a kis lótifuti küldiket nem bukom, vagyis ha beállok demon hunternek, de csak utána megyek a mágus szigetre, akkor a lenti kis hozzál el ezt, keresd meg azt, öld meg nekem a 4 szörnyet kis fika questek ugyanúgy elérhetőek, max a mágussá váláshoz szükséges nagy main quest-et nem adják oda... vagy mégis, és akár át is állhatok, ha mégis mágus akarok lenni?
Nekem sincs kedvem minden szigetet csutkára kipucolni guild választás előtt, és csak utána beállni valahova... woodoo sziget kész, egy gombnyomás, és beállhatnék, de igazából demon hunter akarok lenni, ezért inkább oda megyek, megcsinálok mindent ott, és csak demon hunterként megyek a mágusokhoz... mondjuk azt csak remélem, hogy így nem maradok le sok glory-ról pl a mágus szigeten... újrakezdeni meg úgysem fogom, mert mindig megígérem, de erőm sose volt újrakezdeni másik guildben...
El lehet menni odaáig mindenhol, hogy már joinolhatnál, hagynák is. Csak nem joinolsz. Aztán jól elmented (asszem utána jön a 3. chapter, vagy mi). ÉS így bármék faction-nel végigtolhatod akárhányszor.
Én ehhez lusta voltam. Először megcsináltam join-ig a voodoosat, majd a guardian-osat, de ott csatlakoztam is hozzájuk és már a nagy dzsunkámmal mentem a druidákhoz. Mentésem sincs már meg, szal. mosmá maradok kristálybuzgár. :D
Így mondjuk buktam a join utáni küldiket, a ranglépéshez szükségeseket, a másik két faction-nál.
Szerintetek ha beállok a demon hunter-ek közé, és csak utána megyek a mágusok szigetére, akkor megkapom vajon ugyanazokat a questeket, többek között a beavató és guardianokhoz belépő quest-eket, mintha Lost One-ként érkeztem volna?
Vagy célszerű az összes chapter 1-2 questet megcsinálni minden szigeten, elmenni bármely guild belépésének határáig a sok glory-ért, és utána guild-et választani? Ez most a nagy dilemmám... Valami ötlet? Ti hogy csináljátok? Utoljára szerkesztette: energ, 2014.08.21. 11:55:17
A játékban a mágusok nem egy külön céh, akikhez csatlakozni lehet, hanem az a pár ember, aki Taranisra szökött az inkvizíció elől. A guardianek őrzik őket, cserébe mágiát és/vagy közelharcot tanítanak nekik. Utóbbit teljesen feleslegesen, mondjuk.
Lényegében ha kristálymágiát tanulsz, akkor ugyanolyan varázsló leszel, mint ők.
Csak guardian lehetsz, vagy demon hunter, vagy voodoo pirate. Ennyi. Lényegében nem lehetsz sima mágus, mert azok gyengék és NEM harcolnak, hanem kutatnak és dekkolnak a laborjukban. Te meg igen. Viszont a guardianoknak tanítanak ugyanúgy kristály mágiát, szal. ennél közelebb már nem lehet kerülni a mágussághoz a játékban.
Hogyan lehet Mágussá válni ? Kinek a küldetéseit kell teljesíteni ? Magnus ott áll de ő a guardianba akar bevinni. Ha jól értelmezem azok nem a mágusok csak az őrsége.
Aham. Akkor ezektöl a szellem goblinoktól kell tartani? A sima goblinokat megölhetem? Vagy elég ha azok vesznek észre?
Elmondták vaze, hogy ha meghalnak (vagy csak észreveszik őket) az őseik szellemei, amik a goblin táborokban vannak, akkor ők is szépen meghalogatnak itt-ott (ezért nem szerzik vissza ők maguk a cuccokat). Úgy kell visszaszerezni a szent tárgyaikat, hogy a szellemek ne szúrjanak ki (mindig van rá több mód is, el is mondják a közelben lévők, mit terveltek ki). Ha mind a négy tárgy megvan emígyen és elvisszük a fönöknek és azoknak akik a megfelelő helyen segítettek nekünk a camp-eknél, akkor utána képsőbb már lesz küldi, aminek keretében leírthatjuk a goblinokat, meg a kircsijüket fullra. De ugye akkor az ősök szellemei már nyugszanak majd, nem kell velük szembeszállni.
Ez normális hogy a tolvajok szigeten a két kereskedő a teleport mellett egy idő után meghal? Mikor elkezdem a goblinos küldiket még élnek. Utána már halottak. Amúgy melyik szigettel érdemes kezdeni? A mágusok melyiken vannak? Hol lehet tanulni muskéta harcot?
Én meg egy kicsit azt sajnálom, hogy a múltkor 30 perc játék után annyira lehúztam. Nekem még továbbra is hiányoznak a nagyobb területek, túl közel vannak a helyszínek egymáshoz. Szerintem ebben van valami szándékosság és én most a konzolokra akarom fogni az egészet: Szerintem direkt vannak viszonylag kisebb szigetekre rakva a helyszínek, így az X360 és PS3 is biztos jól elfuttatja. Nekem egyébként pc-n nagyon hamar betölti a pályákat és mentett állásokat. Valószínűleg egy Gothic nagyságú pályát nem tudnának rendesen lekezelni ezeken a konzolokon ilyen grafika mellett (az ő motorjukkal) még akkor sem, ha egyébként a Gothicok is folyamatosan töltötték be a háttérben a területeket, nem az egész volt memóriában egyszerre. Viszont a látótávolság miatt azért viszonylag nagy résznek bent kell lenni, és számolni vele.
Ettől függetlenül szerintem nagyon szép helyszínek vannak, gyakran kiállok egy-egy sziklára és nézegetem a tájat, az embereket, akik akkor is csinálják a dolgukat, ha éppen sokkal messzebb vagyok. Az NPC-k elég jópofák, sok a poénos figura, mint amilyenek a Gothic-okban is voltak, némelyik helyzet már ott is előfordult, jó volt itt is találkozni hasonlóval.
Én a megjelenés előtti nap lemondtam a megrendelésemet, majd két nap tesztelés után ismét megrendeltem, ma veszem át...
Köszi... hát, ranged harcba már beleuntam a TWben, most valami jóféle közelharcra vágyom. Bár abban meg a Dark Souls széria után nehéz jót mutatni :)
Ne haragudjatok meg, ez egyéni vélemény 30 perc után letöröltem, elavult animációk az irányítás (számomra) élvezhetetlen, nagyot csalódtam, DE ismétlem ez csak az én saját véleményem :) még szerencse, hogy kölcsönkaptam :D Utoljára szerkesztette: Ozzyehh, 2014.08.19. 10:51:20
Ez sokkal inkabb rpg mint az.Szamomra legalabbis.Kulsore hasonlitanak,bar nekem a Risen univerzum sokkal izgalmasabb es raadasul szebb is.Rengeteg hibajarol olvashattal mar a programnak,de ha turelmes vagy akkor meg fogja halalni a torodest.En azon kapom magam hogy jatszom par orat,aztan valami vagy felbosszant vagy elunom.Aztan eltelik 1-2 nap es folytatnom kell a kalandozgatast,sot mar most tervezgetem a kovetkezo vegigjatszasnal milyen karakterem lesz. Ugyhogy a 2 world-hoz kepest szerintem ebben sokkal nagyobb a tartalom es/vagy vonzero.Btw nekem a sok bosszankodas ellenere melee/rogue karakterem van es a harmadik fejezetben azert mar erezheto a sok megtanult skill(reposte,villam-reflexek,stb) szoval a harc sem idegesitoen nehez mar.Sokkal jobb ez a resz mint a masodik,igaz a kalozkodas tenyleg kezd az idegeimre menni. (amit Sid Meier idejeben nem gondoltam volna:) )
Teljesen más a harcrendszer, a fegyverek fejlesztése (egymásra rakosgatni őket azt tápolodik a cumo) ...stb
Ez a kettő bőven elegendő dolog szerintem hogy egyik vagy a másik game felé billentse a mérleget.Nem mellesleg nekem a Two Wordlsök grafikája jobban tetszik.
De ezért van a youtube ott megnézheted milyen a TW. Utoljára szerkesztette: grebber, 2014.08.19. 09:29:42
(mondjuk most olvasgatom vissza a topikot, és hát amit írtok - hogy a melee használhatatlan - az asszem azt mondja, ezzel nem fogok játszani. Varázslós FPSből elég volt a Gothic 4 :) )
Srácok, a Two Worlds2-vel összevetve ez milyen - már ha van valakinek tapasztalata azzal?
Valahogy a risen széria kimaradt az életemből, egyszer sztem próbáltam a 2-t (ha az az ahol valami erdőben egy ösvényen kezdünk és kapáló szerzetesek az első állomás :) ) de nem ragadt meg.
Van fent youtubeon egy full vegigjatszas, a demonhunter kardozva hamarabb lekaparja a vegso bosst mint en csinaltam guardiannal . Persze lehet makja is volt a teleportalasokkal. Utoljára szerkesztette: Sunrider924, 2014.08.18. 18:16:14
Melee only build nem is nagyon lehetséges ebben a játékban, mind a 3 factionnek van valami ranged támadása is. Nekem a crystal magic tűnt overkillnek, főleg hogy közelharcban minden velünk szemben álló ellenfelen sebez. Egy kis pozicionálássla egy szimpla 3-as kombó letakarítja az egész képernyőt. Az már egyéni ízlés kérdése, hogy mire támaszkodunk jobban. Én pl. nem használtam semmilyen közelharci fegyvert úgy kb a 20%-tól kezdődően.
Egyébként szerintem szebb a grafikája a 2-nál. Legalább is nekem úgy tűnik. A vegetáció sokkal sűrűbb és részletesebb, meg nagyobb kiterjedésű. Gondolok itt a fák magasságára, terebélyességére pl. A karakterek részletessége az valóban 5-6 évvel ezelőtti színvonal, de az összkép alapján számomra még épp az élvezhető és kellően szemet gyönyörködtető grafika. Véleményem szerint ennél a szintnél nem is kellene csilivilibb graf. egy játékban. Megvan minden benne, ami kell ilyen szempontból.
Nomeg ne feledjük, mikor kicsi vagy még és rádugranak 5-6-an, akkor bezony szart sem ér a parry, mert azzal együtt agyonszabnak. Szal. marad a gurulgatás, de ez mennyire reális már, hogy mint az idióta gurulsz, mint a zakrobaták körbe-körbe. Ez röhejes. Pláne mikor faxán beleakadsz valamibe (pl. a tehetetlenül ádigálló társadba) és instant halál. Szal. én nem gurulásszimura szerződtem.
Egen. Ha szeretsz ugrabugrálni és hárítgatni, támadgatni, a sok kézimunkát kedveled, akkor okés. Én kényelmes ember vagyok. Akit meg lehet ölni messziről fotelből, ahhoz minek odemenni keménykedni?! Beng.