Hát a Titanfallból a dupla ugrást. Mert ugye ez eddig soha, semmilyen más játékban nem létezett. A Titanfallban volt dupla ugrás, és ezt a Sledgehammer Games-nél rögtön lemásolták. Amint meglátták a 2013-as E3-on a Titanfallt a dupla ugrással, rögtön törölték az egész játékot, és újrakezdték az egész tervezést. Igaz 2011 óta dolgoznak rajta, de töröltek mindent, mert a Titanfallban van dupla ugrás. Így 2013-ban előröl kezdték a fejlesztést, és 2014 elejére már be is tudták mutatni a Titanfall copyt. Logikus nem?
+1 kis Crysis, de te csak imádd a fos CoD-ot Utoljára szerkesztette: soo277, 2014.10.05. 13:56:39
Dupla ugrás már a Marioban is volt .....
Ezt úgy sem magyarázod meg egy elvakult CoD haternek. A Titanfall egy fps játék, amiben van dupla ugrás. A CoD: AW pedig szintén egy fps, amiben van dupla ugrás, és a Titanfall után jelent meg. Így kizárólag copy lehet. Eddig mindenki azért sírt, hogy semmit nem változik a játék, és a grafika is szar, most meg, hogy teljesen más lett a játék, így az a baj. A CoD haterek mindig szidni fogják, bármit is adjon ki az Acti. Ha kiadnának egy 64 fős multival rendelkező CoD-ot teli járművekkel, nagy pályákkal, az volna a baj, mert az meg BF copy. Ha II. vh-sat adnának ki, akkor meg azt fikáznák, mert hogy "már nem tudnak újat kitalálni, így visszanyúlnak a gyökerekhez". Sok éve látom ezt a neten, ez nem fog változni. Egy CoD hater egy CoD-ban mindig talál (vagy inkább kreál magának) valami kivetnivalót. Nekik nem lesz olyan, hogy jó CoD. Kár is bizonygatni nekik, úgyis "nekik lesz igazuk".
soo277: Nem a CoD-ot imádom, hanem a jó játékokat (logikus szerintem). Nem vagyok egy elvakult CoD fan, ami szar, az szar, én is látok. Az MW3 és a Ghosts pl szar volt, főként azért mert semmi újdonság nem volt bennük. Az MW3 elment volna egy kisebb CoD4 DLC-nek, semmi nem változott benne. Ja de, a hangok változtak... borzasztó gagyik lettek. Én nem vagyok semmilyen játéknak a fanja, nekem ha tetszik valami, azzal játszok. Az Advanced Warfare ígéretesnek tűnik, végre egy kis újdonság, aminek én örülök, szerintem jó lesz. Aztán majd kiderül. Én a BF-fel is eljátszogatok amúgy, számomra nincs olyan általánosítás, hogy a "cod a király, a bf meg szar", és hasonlók. Ami jó azzal játszok, a neve aztán nem érdekel egy játéknak. Bad Company 2 az egyik kedven multis fps-em, annak ellenére, hogy imádok pár CoD-ot is. Na, ehhez mit szólsz? 2014-ben ez elég hihetetlen mi?
Ez kellett az amerikaiaknak, mint egy falat kenyér.
---
PS3-ra valami 12 GB, Xbox 360-ra 16 GB, PC-n 50 GB körüli lesz. Új konzolokra is minimum 25 biztos lesz. Szép mondjuk, de ez a futurisztika a valóságtól még igen távol lehet még. Utoljára szerkesztette: mester1987, 2014.10.30. 21:31:41
Cod 1 (5 óra 21 perc) Cod 2 (5 óra 36 perc) Call of Duty 4 (4 óra 1 perc) Call od Duty Black ops 2 (5 óra 24 perc) Call of Duty Ghost (5 óra)
Összességében valahogy nem éreztem azt az eddigi atomdurva Cod feelinget ami mindig is jellemző volt a szériára az 1 és 3. részt kivéve. Egynek azért jó volt.
Havas pálya enyhén fasza volt!
Na, akkor mégse hazudtak a készítők, mert csak azt mondták, hogy hosszabb, mint eddig bármelyik rész, azt nem, hogy mennyivel. :D Persze a játékidő függ attól is, hogy ki játszik a játékkal, milyen nehéz alapból, és milyen nehézségi fokozaton játszik. Lehet pl. a Ghosts könnyebb legnehezebb fokozaton, mint az AW normál fokozaton.
Pedig tökmindegy hogy 2. vh vagy modern kor ha jól akciódura fasza pörgösre megcsinálták volna,de most még mondhatni fél éves Cod 2 és Cod 4 végigjátszások után ez gyenge lett.
Jók a küldetések meg minden ,de valahogy nem éreztem hogy aztakurva.
190: Mindegyik idő normál nehézségen van. PC-n értelem szerűen kevesebb lesz 100% a gametime mert kontrollerrel vs egeres célzás miatt.
Annyi mellette szól,hogy lett mint az eddigiek 1-2 helyszín kiberkurt jól fog kinézni pc-n az tuti. Utoljára szerkesztette: grebber, 2014.11.01. 00:16:23
De venni fogják, mert miért ne?! :) Az emberek minden felesleges vackot megvesznek, és ezt is megfogják. Minek vesz az ember 150.000ft-ért (vagy többért) telefont, amikor 30.000ft-ért is lehet már kapni jó telefont? Hát mert miért ne? :)
Csak a telefonos példára: Ahogy ember annyi féle felhasználás. -Van aki okostelefont vesz,de csak és kizárólag telefonálásra smsezésre (monshatni feleslegesen mert erre jó bármilyen nem adroidos fos is) -Van aki már netezni is akar vele -Van aki játszani is oda meg kell a craft ,mert ugyanaz van mint pc-n hogy valami ótvarul megy és vannak amik jól szóval kell a kraft.
Szóval olyan ember 100% nem létezik aki csak telefonálni akar és kiad 100+ ezret bármilyen telóért ez szimplán hülyeség. 4Knak is eljön az ideje ,de barom lassan. Majd a 4Kt tudo konzolok ezt fellenditik nagyon,de addig még van pár éve! Utoljára szerkesztette: grebber, 2014.11.01. 11:11:18
4K ugyanolyan zsákutca mint a 3D tv... sokan veszik de igazából bukás.....
Szerintem semmi másról nem szól, mint hogy valami újat kitaláljanak, el kellene adni egy-két millió új megjelenítőt:)
az irgalmatlan adatmennyiség miatt simán bukni fog.
Nem fog bukni.Elterjed majd mint a full HD lassan és biztosan. Ez olyan mint a király OLED monitorok nem terjed el mert a szarházi tft-ket még viszik halomba meg még drága is az oled. De az is elterjed majd.
Szégyen, de most komolyan, kiadni majd 17 000 forintot...úristen ez a banda tényleg azt hiszi, hogy a játékuk nekem óránként majd 3 000 forintot fog érni!? Istenem az ilyen játékfejlesztőt én elásnám,... egy játéknak min. 20 óránál kell kezdődnie, és, ha jó játék akar lenni, ennek duplája...
Szerk: Természtesen megvenni PS4 -re... Mielőtt huszárok nekem esnek, hogy ez így jaj, de jó, és fasságot beszélek... Utoljára szerkesztette: Kandurex, 2014.11.01. 11:40:27
Most komolyan egy köztudottan multira kihegyezett címet fikázol a single gametime miatt?
Ha single érdekel akkor ne vedd meg letolod warezba azt kész, ha a multi akkor meg ott az xbox 360 system linken ingyen multi és nem adtál ki 17 ezret Utoljára szerkesztette: grebber, 2014.11.01. 11:49:49
Ez multiba? Félek a BF4 -hez képest ez csak meleg lóhúgy lesz, pont, hogy multira értelmetlen!
Egy ideje nem warezolok már, szóval én értéket nézek, hogy vásároljak vagy ne, és itt egy szénlapátot vizionálok ahogy ütöm a készítőket, hogy mily szennyel mérgezik a játékpiacot! Utoljára szerkesztette: Kandurex, 2014.11.01. 11:58:01
10 millió légy nem tévedhet... [szerintem meg igen]
//Nem, nem vagyok Call of Duty Hater... egyszerűen nem játszom vele. S mivel nem játszom vele, kívülállóként objektívebben láthatom az egészet, mint azok, akik helyből gyűlölik, és azok, akik meg fogcsikorgatva védik és szeretni akarják.
Sziasztok! Ehhez szeretnétek magyarítást vagy nem igazán éri meg lefordítani sem? Mit gondoltok?
PS.: i2k, mi a búbánatos f***ért bannoltál a játékmagyarítások topikból? Ha valami nem kóser és piszkálja a csőröd, nyomass egy pm-et és tisztázzuk a dolgokat! Na puszcsi!
Ha lehetséges akkor szeretnénk magyarítást.
Na de ha nem játszol vele akkor nem is tudod korrektül megítélni. Egyébként a single részek szerintem hoznak egy elvárható minőséget még ha újítás az nem is nagyon van bennük, de arra pár órára évente tökéletes, multihoz meg nem tudok hozzászólni, mert utoljára a 2 multijával játszottam, na mondjuk az jó volt.
i2k: Az egy dolog, hogy nem vagy CoD hater, és nem is vagy fan, de ha nem játszol vele, akkor te állsz a legtávolabb attól, hogy valósan megítéld a játékot. Trailerekből, és pár gameplay videóból nem tudod eldönteni milyen egy játék, teljesen más élményt nyújt, mint ha valóban játszanál vele. Még ha végig is nézed a teljes végigjátszást neten (amit kétlek), akkor se tudsz valós véleményt alkotni a játékról.
Kandurex #203: Ez egy multira kihegyezett játék, az emberek nem a single miatt fogják venni. Az már más, hogy ha neked nem tetszik, akkor ez nem neked való játék, és teljesen felesleges neked megvenni. De hidd el jó pár millió ember megfogja venni, és élvezettel fog jó pár száz órát beleölni a multiba.
Baker1 #209: Jöhet, biztos sokan örülnének neki. :)
Ha visszatérne a gyökereihez akkor még sikeresebb is lehetne már nem anyagi szempontból (régebbi részek és a Modern Warfare szál), dehát addig erőltetik, amíg...még dől a lé...sajnos.
APA KEZDŐDIK PCRE! Ami nagyon érdekes, mivel még sehol nem jelent meg szerintem. Na mindegy, szóltam.
Még sose volt olyan, hogy megjelenés előtt már fent volt egy játék torrenten, mi? :) Sok embernek ilyenkor már megvan, le van már gyártva jó pár millió példány a játékból.
Hát ami STEAMes, az nem jelenik meg korábban. Amúgy most nézem, hogy van valami egy nappal korai verzió, ezek szerint az lesz az.
A Day Zero editionre gondolsz.. A játék 4-én jelenik meg, de a Day Zero editionnel 3-án játszhatunk már. Viszont Új-Zélandon és Ausztráliában már hivatalosan is játszható mától.
Szerk.: Aminek köszönhetően már bárki játszhat eredeti játékkal, csak ki kell játszani kicsit az időt. Utoljára szerkesztette: MoRT2195, 2014.11.02. 14:54:47
Vajon ez is olyan "jól" fog futni, mint a Ghost, ha igen akkor legalább pörögni fog a topic :)
Jó erős gépen biztos jól fut, ez ilyen :))
Már végigvitték úgy látom, ez nem is csoda szokás szerint megint rövid a campaign rész, ahogy nézem valami házi barkács engine fut alatta szóval lehetséges hogy ezért is nagy a mérete.
Írták, hogy van benne valami brutál havas pálya, bár még nem néztem ;)
Aki 4 giga rammal nekiszaladna legyen olyan kedves és írja le tapasztalatait nekem :D Utoljára szerkesztette: Mougrimm, 2014.11.02. 21:24:20
Első pályát nézük az elég tetszetős, grafikával nincs gond. a karakterek kidolgozása első osztályú ! rengeteg object van a pályákon emiatt elég hihető. Játékmenet szokásos, pörgős, érdekes, ötletes.
SP-ben nincs állítható FoV. GG balfaszok.
az nagyon kell bele pedig...! :DD
Hátha valaki(k)nek új info: Sima 2 magos procival nem indul (kezdésnél kiírja nem éri el a minimumot a cpu) csak min 2 mag + HT-el 4GB Ram-al megy a game!
Ú hát nálad tuti szarul fog futni, meg amúgy is Radeon, max 15 fps fekete csíkokkal :D
Atyaég micsoda szörnyűség lesz ez a konfig 5-8 év múlva....:D
És egyáltalán micsoda szemtelenség hogy 2014-ben a manapság max irodai alkamazásokra használatos 2magos procikkal meg az 5-6 éves vga-kkal nem hajlandó rendesen működni egy játék...:)