"viszonylag magas alumínium " ha jól tudom aluminium nem fordúl elő a természetben, legalább is elemi állapotában nem. Kissé nagy a kémiai reakcióképessége. Ami simán megtalálható az az aluminium-oxid. Nem vagyok kémikus, tehát ha tévedek akkor pls. javítson ki valaki.
"a fémek teljesen homogénen oszlanának el a kőzetekben....Hogy ez nem így van, annak biológia okai vannak."
Ilyen hülyeségeket ilyen komolyan ne írj, mert ha nem olvastam volna már sok hozzászólásod, azt hinném hogy komolyan gondolod.
Magas fémtartalmú meteoritakkal is jöhet ilyen, valamint a kőzetbolygók kialakulásakor a fémek a nagyobb tömegük miatt lentebb süllyedtek az olvadt kőzetben, ezáltal a mélyben a tömegük alapján koncentrálódtak, a hő miatti áramlatokban keveredtek, de nem egyenletesen, a lehűlés közben a földmozgások hatására képződött repedéseken keresztül a lávával a felszin közelébe kerültek és most találtak fémet. Véletlenül sem fordulhat elő, hogy homogén lenne.
Esemény horizontnak van egy nagyon érdekes tulajdonsága, persze semmi köze a cikkhez :) Ha beleléptél és megpróbálsz rakétahajtással kijutni, minél gyorsabb sebességgel próbálsz kijutni annál gyorsabban mész be a fekete lyuk közepe felé. Ezt hívják futóhomok effektusnak. Csak gondoltam jobb ha tudjátok :)
hát szidom is őket rendesen (remélem, sűrűn csuklanak), de nem csak emiatt
hanem a Large Hadron Collider ("Nagy Hadronütköztető") miatt. mert ugyanis amióta beröffentették, itt, Mo.-n képes a tél nyárba fordulni, a nyár meg őszbe, meg ilyenek
ha még sokat szórakoznak az ilyen szubatomikus ingyom-biongyomok lövöldözésével, még a végén létrehoznak egy fekete lyukat, ami elnyeli a Földet is, meg a Naprendszert
Akkor szidd a kvantumfizikusokat. Az eseményhorizont ugyanis egy szakkifejezés. A fekete lyukaknál jelenti azt a választóvonalat, ahonnan már nem tud elszökni a fény és a fekete lyuk óhatatlanul magához vonz mindent (beleértve ezáltal azt az információt is, hogy mi van azon túl, ezért is hívják eseményhorizontnak).
Elvileg a fémek teljesen homogénen oszlanának el a kőzetekben. Itt a Földön is. Hogy ez nem így van, annak biológia okai vannak. A vasérc telepek például telepes egysejtű életformák maradványai.
hát, most sem túl sok okosat tudok hozzászólni a cikkhez, de elolvasva azt, feltűnt a "Lewis és Clark" szöveg.
nos, annyit azért még én is tudok, hogy Lewis a Pókember, Clark meg a csaja (vagy fordítva), de nem is ez lenne a lényeg, hanem az "Event Horizont" c. film, ami a magyar keresztségben a "Halálhajó" címet kapta, és amiben szintén szerepelt a Lewis-Clark elnevezés
na, ebben a filmben az "Event Horizon" ("Eseményhorizont"***) nevű űrhajóval lettek problémák
***bár tudnám, mi a tököm az az eseményhorizont, meg főleg hogy ki volt az a barom, aki ezt az idióta elnevezést kitalálta