Elkezdtem tegnap játszani. Az első észrevételeim: A víz effekt jól megvan csinálva, de a fű meg a fák elég béna főleg abba a tutorial parkba. Nyomtam vele vagy 4-5 pályát , szerintem nagyon nehéz. A második nehézségi szintbe kezdtem ami már eleve Veterán ??? és még van fölötte kettő és külön bekapcsolható az iron mod is. Az a gond megy az emberem és ilyen 3 UFOs csoportokban jelennek meg az ellenségek, hát ha két ilyen egységet aktivizálsz amit nem túl nehéz mivel nem látod őket akkor 6 ufó ugrik rá az embereidre, és mivel nekik elég ha egy emberedet megölik máris visszatöltheted neked meg mind a hatot ki kell csinálni, ezért aránytalanul nehéz, igaz hogy te tudsz gyógyítani, de hát ők meg fel tudják éleszteni fullosra az embereiket. Sietni meg kell mert sokszor 6 köröd van odaérni valahova. SZóval mocsok nehézre sikeredett szerintem. Ami nagyon tetszett hogy a dokinak már nem kell odamenni a beteghez hanem kis kvaddal gyógyít meg hekkel is egyben. És van ninja is a játékba aki egy ranger kaszt és az első kéessége hogy a telejs végig futás után tud még egy teljesértékűt odavágni az ellennek. Ezt általában az agyi elbűvöléses ufók ellen vetem be mert ha még valami nem hiányzik az az hogy a saját ember lőjjön hátba. Amúgy a városokban a játék szép. 970 bench MAX 30FPS HIGH 59FPS Medium 75 FPS Nálam akadás nincs ! (Fury) Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2016.02.06. 12:48:42
Nekem volt szerencsém egyszer egy tornyot meghekkelni. Nem sok babér...
Az imént egy blacksite küldetésben voltak 4-en (a 25 ellenfélből). Az egyiknek sikerült messze hátul maradni és a rá egyedül veszélyes rangert mind controllozni. Kénytelen voltam a saját emberem elől menekülni, aki azért egy slash-t kiosztott a kollégájának. Eközben még volt egy turret, egy mechtoid, még egy sectoid, egy muton és kettő advent trooper is a küzdelemben. Egy smg kritikus találat kellett a 2. mind controllos kör végén a sectoid megöléséhez (4 hp-ról), de pont meglett. Utána már sétagalopp. :)
Tanulság: rangerre mind shield, az a sisak, amit az elején ki lehet fejleszteni.
Tornyokat hagyjuk, kettobol eddig ketszer csesztem el, aztan kezdodott is a buli. :) Viszont kezdek raerezni az overwatch/concelakarmi kombinaciora. Igaz kockazatos - ha esetleg nem talal -, de amikor elkezdodik a harc, szinte egyszerre hullanak az elso korben a nyavajasok. (na nem mintha nem lenne beloluk meg utanpotlas, ami persze flankel azonnal...)
En az EU/EW-ben is mindig vittem magammal szanitecet, aki kisse hatul marad es menti, ami metheto, itt sincs maskent. Egy emberem mindig hatul kullog a dronnal, biztos ami biztos. A granatos egyelore az, akibol nem sok van - es az is meg vagy ket hetig az elfekvoben van -, igy a 2 ranger, 1 doki egy sharpshooter felallasban megyek. Bar hozzateszem, egyelore a jatek elejen tartok, este 11-re ert le a kliens es az elso kotelezo missziok utan meg csak 2-3 "szabadon valasztott" feladatot csinaltam.
Hja, aki a sectiodbol azt csinalt, ami lett (mar a jatek legelejen is), azt innen csokoltatom, es oruljon, hogy nem a magyar vadkeleten lakik, mert tuti, hogy felkeresnem es megmutatnam neki, hogy szerintem milyen fasza dolog lett a 0day misszioban is az mc+reanim parositas... :)
Retaliationnél én 3-at viszek, bár már 5 fős a csapat. A másik 2 meg 1 grenadier 1 sharpshooter.
Sima missiönöknél sajnos muszáj spec-t is vinni, mert hát a tornyok... Nem mintha akár EGYSZER is sikerült volna BÁRMIT meghekkelni, vagy vmi jó bónuszt kapni granted success esetén... (Ami nem mission objective ugye, mert az automatán sikerül :D)
Rajottem, ha nincs ketto a csapatban, kis tulzassal "nem is megyek" :). Ok az egyetlenek, akik miatt nyugodt vagyok. Csak hat ok sem golyoallok, neha bekapnak egy-egy lovest es akkor irany a doki. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2016.02.06. 10:50:41
Koncepcio es sztori szempontjabol kell a timer. ..es cseppet sem teljesithetetlen, sot. Aztan ugyis azt csinalsz, amit akarsz, addig, amig akarod. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2016.02.06. 10:17:26
"Amúgy nem tudom miért kell lepuhányozni az embereket."
Nem kell egyből mellre szívni, ha szívják egy kicsit a véredet. :)
Elmondtuk már párszor. A játék koncepciójához nem illik az, hogy te (mint Commander) szabod meg, mit mikor csinálsz. Most te vagy hátrányban, és ezt a körlimit remekül képviseli.
Jajj, úgy értem, hogy ami a tesztben van, azt én is tapasztaltam. :) tehát a 0x AA-hoz képest (60fps) a 8x AA csak 25fps-t produkál, ami tényleg 45%. :D (980 Ti-nél)
Ritkán tudom reprodukálni az eredményeit egy ilyen tesztnek, na. :P
Amúgy nem tudom miért kell lepuhányozni az embereket. Ha valaki így szeretné játszani had játsza. Kikapcsolható lehetne alapból és az ember eldöntené milyen stílusban szeretne játszani. Ennyi lenne csak.
Jaja, ráadásul max TDP-s fogyasztás elő sem jön játékok alatt inkább csak VGA kínzó programoknál. A TDP inkább hűtés szempontjából érdekes, milyen teljesítményű hűtőt kell használni és annak milyen a zajterhelése.
Csak TDP alapján összehasonlítva (148 vs 275), ha napi 8 órát megy az év minden napján a géped, az összesen 380 kW különbség / év... 19 Ft-os bruttó kWh-költséggel számolva ez évente kemény 7300 Ft. Havi 605 Ft. Ha állnak rád az első mondat feltételei.
Szóval plíz. Bomba vétel az már most is. (Főleg, hogy max terhelés esetén nincs 130 W fogyasztásbeli különbség, mint a TDP-knél, csak kb 80 W)
Minél jobban belemélyülök a játékba, annál jobban élvezem... Ezt így most nagyon eltalálták.
Szép volt Firaxis.
Van egy kifejezés arra, amit érzel: "That's XCOM, baby!"
Tudod, február van, Valentin-nap és egyéb bullshit. A szado-mazo pároknak Fekete 50 árnyalata van, a szingli mazoknak meg XCOM 2. :D Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.05. 19:50:24
Eljön annak is az ideje, hogy megfontoltan tudsz előre menni. Csak tudod amíg gerillaháborút vívsz egy nagy túlerőben lévő ellenség ellen az ő hazai pályája, logisztikája ellen, addig ez nem fog menni. Menj vissza XCOM:EW-zni, ott még nem mi voltunk az underdogok.
Én a gépigénytől nem vagyok elájulva. Grafikában nincsen semmi rendkívüli, mégis nagyon vissza kellett venni a 60hoz.
Mist mi van? Kör limites XCOM játék? Ki hallott ilyet emberek? Az nektek taktika, hogy rohanni kell? Mi abban a taktika? Hogy netán csomó perk felesleges? Remélem hamar lesz hozzá mod mert én így tuti nem játszok vele. Pont az volt a lényeg eddig, hogy megfontoltan mentél előre nem rohantál. Biztos valakinek tetszik ha az egész csapatát megölik mert netán rosszul döntött vagy csalt a gép. Mert ugye az egyben nem volt ilyen. Vicc.
A sztori nem igazán érdekel, az érdekelne inkább, hogy pl. az előző részben ha jól emlékszem nem 100% volt a pánik sem, ha eltaláltak. Néha az az érzésem, hogy egy körben a gép eldönti, hogy most x enemyt nem fogod eltalálni mert csak, hiába 86%, hiába vagy háztetőn, ő meg alattad, hiába van fél coverben. Tényleg teljesen tanácstalan vagyok, belenézek inkább a linkelt youtube videóba
Hát, talán először ismerd meg a sztorit, és élvezd ki a játékot. Ezért indítottam én Commander nehézségen, és tutorial bekapcsolásával az első játékom.
Első (repüléshez kellő device) visszaszerzős missionömön így is csak 2x haltam. :D De azóta jól megy, bár most épp egy Rookiem kinyírta a Grenadieremet, mert a Coverje szétgránátozása utána tehetetlen csóka előtt kilőtte assault rifle-val(!!!) a teherautó motorját, ami a következő köröm elején felrobbant. RIP Grenadier. :D
"A valódi szopás" ráér szerintem akkor, amikor már ismered a sztorit. :) Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.05. 17:45:34
Egyébként ezt a játékot hogy kell JÓL játszani? Komoly a kérdés. 20. savem indítom, legendary ironman de ha valahogy sikerül is az első küldetés, a másodikon egyszerűen nincs elég idő, a sectoidok meg túl sok mindent tudnak, túl nagy range-dzsel, nem tudom őket megállítani. Eléggé kiábrándító, nem az a baj hogy nehéz, hanem hogy mit kellene tenni?
Ez minden ilyen jellegű játéknál így van vagy 15 éve ami ha jól tudom egy algoritmus eredménye mitől az utolsó 1-2 lövés eredménye kvázi megváltoztathatatlan hacsak nem csinálsz vmit legalább egy kicsit máshogy betöltés után mint azt megelőzően. (Pl mozogj másuk karakterrel másfelé mint ahol az eredeti lövés leadásakor állt és csak eztán ismételd meg a lövést vagy vmi hasonló) Szokni kell de szvsz nem ostoba feature. (Elvégre enélkül minden elhibázott lövés ismételhető lenne)
A lövés maga már kőbe vésett, ha csak azt akartad változtatni. Tehát amit elmisselsz lövés, újratöltöd és nem csinálsz semmit csak azt a lövést, akkor az a végtelenségig miss lesz, de ha csinálsz bármi mást (mozogsz, itemet használsz) akkor nem. Tudtommal.
Más: resetelnem kellett a gépet olyat crashelt a game, még a feladatkezelőt se tudtam felhozni. Előtte fél óráig állítgattam a kinézetét a squadomnak, szóval megérte Kappa
Az első részben az nem tetszett (lehet később javították, nem tudom), hogy volt egy helyzet 80% találattal,....nem talált....nosza, semmi gond, hisz pont előtte volt quick save, szal.-...próba...mellé, 10X próba...mellé, mellé, mellé, mellé stb....szóval minek a % jelző?
Egy 88% és egy 89% miss után teljes squad wipe, jöhet a restart
Pontosan. ezert jatszok mindig ironman/harcore/stb beallitasokkal - ha van ilyen -, mert igy benne van a pakliban az, hogy ha hibazok - mar pedig hibazok -, akkor nem fogom azt helyrehozni egy quickloaddal, hanem viselnem kell a kovetkezmenyeket. Ad egy ujabb reteget a jatekmenethez ez az egesz. Nem mondom, hogy nem anyazok olyankor, amikor nagyon suta mozdulatom vagy egy elcseszett dontesem miatt (amirol tudtam, hogy rossz dontes lesz, de kockaztattam - nem jott be) a fube harap a legjobb sniperem (elozo reszrol beszelek ertelemszeruen), de hat ez egy ilyen vilag es jatek.
De azt sem szeretem, amikor csal a jatek, vagy direkt nincs eselyed es kotelezoen kell tomegevel felaldozni az embereket, kvazi nincs ido, hogy megkedveld vagy fejleszd oket. Persze, tartottam es tartok is ilyen katonakat (ok a csalik, az artatlan kisbaranyok, akiket bekuldesz egyedul a kocsmaba, hogy anyazzanak benn egy sort, hogy a kocsma egy resze kovesse oket az utcara, ahol te es a csapatod mar felkorbe allva varod az embereket, megforditva/annulalva ezzel a hazai palya elonyet es az eselyeket), de hat minden szituacioban van egy "piros ruhas" emberke :)
És ez így is van (az eddigiek alapján). De tudod én ezen sokat gondolkodtam már a Long War kapcsán is, hogy tényleg minden egyes katonának végig kell élnie az egész játékot? Kapsz 12 kezdő állományt, meg hozzá a játék folyamán még hatot és befejezed 18-al, abból 13 ezredes? (Jó a long war-ban mindent szorozz meg 4-gyel.) Biztos, hogy így megkaptad a teljes játékélményt? Ez nekem olyan, mintha a tetrist csupa hosszú 4-essel játszanám. Hol a kihívás, a nagy döntések? Persze félti az ember a szívéhez növő katonákat, de el kell fogadni az áldozatokat, és a halott helyére egy másikat kinevelni.
Nekem elég hosszú szokott lenni a veszteség listám, de ez így van rendjén.
Hat amiket eddig olvastam - nagyjabol autentikus velemenyeket -, azok nagyon mondjak/irjak, hogy neha varatlan (es kisse tulzo) szituaciok utan komoly dilemma adodik a katona(k) kimenekitese/megmentese kontra "menni tovabb a cel erdekeben" kerdes miatt :)
Laser Squaddal kezdtem, ez az egyik kedvenc mufajom, tisztaban vagyok vele, mirol szol a mufaj es foleg, hogy mirol szol az XCOM szeria (mar ami az alapokat illeti, es nem az enforcer nevu vadhajtasokat). A jelek szerint most sem fogunk rohanni, de nem is kockarol kockara fogunk haladni, befosva es tulbiztositva az embereinket es a progresst. Akar tetszik, akar nem, muszaj lesz kockaztatni bizonyos esetekben, es bizni benne, hogy nem szaladunk bele a kesbe egy ismeretlen sarkon befordulva, csak mert surget az ido.. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2016.02.05. 11:50:44
Bocs, lehet en voltam felreertheto. Valoban kor limit van, nem time. Pl 8 kor alatt oda kell erned valahova es csinalnod ezt-azt.Utana persze szabad a csok, de addig kicsit megkoti a kezed a jatek.
#151: nyilvan nem ingyen akartam behuzni oket, de jo lett volna a default squad helyett berakni parat a sajatok kozul. Viszont ha tenyleg megkaphatjuk oket rewardkent, nekem ez is tokeletes megoldas! (#157)
Az sokat elarul egyebkent a jatekrol hogy 3 orat aludtam melo elott mert 'csak ezt a kuldit befejezem', 'csak ezt meg kifejlesztem', 'na lassuk mit mondanak az engineer roomban es utana kilepek'... ez ment ejjel 3ig :D Ugyhogy mindent osszevetve nagyon kellemes csalodas, es vizualisan is tokeletesen megfelel az igenyeimnek.Alig varom hogy leadjam a munkat es folytassam a bazis managementet, es az ovatos rusholast.
Nem annyira gáz a time limit, mint ahogy az hangzik. Veteránon - kapsz 8 kört a teljesítésre, és 5 kör alatt megvan a küldetés. (egy példa csak). Nyilván magasabb szinten kevesebb kör is elképzelhető, bár az Odd, Beagle féle videókban ugyanilyen körszámokat láttam, csak nyilván keményebbek az ellenfelek. Így csak 7, vagy épp 8 kör alatt lesz meg a küldi.
Szóval nem kell ezt tragikusan felfogni, nem lett tönkretéve a játék, az xcom élmény.
Ne felejtsétek, most gerilla harcosokat kell irányítani, akik odamennek, lecsapnak, távoznak. Nem védekezünk, támadunk. Azt pedig néha gyorsan, rajtaütésszerűen kell. Passzol ez a játékmenet a sztorihoz.
Az lehet de ma már elégé nehéz kategóriákban gondolkodni. És jobb előre mérlegelni mint utólag megbánni mi a faszért adtál ki ezért pénzt. Azt próbálom kerülni. Ma meg már nem garancia ha egy játékra rá van írva x műfaj.
Én az egyik kreált karakteremet megkaptam küldetés (illetve scan) rewardként, mint rookie katona.
A játékról: Technikailag: a vasam gyenge hozzá, így erről autentikus véleményt nem tudok adni, de egy i3 4150 - 4 giga 1333 ram - R9 380 kombóval medium és high közötti beállításokkal, finomhangolva azért élvezhető, de sok a röcögés, szaggatás valóban. Először aláteszek majd 8 giga ramot (már megrendeltem... :) ), aztán meglátom, valszeg i5 is kell majd. Az elején a bevezető képsorok alatt a beszéd, hangok és a kép el voltak csúszva, de azóta nem jelentkezett.
A küldetésekből 5-öt játszottam le, abból 3 biztos time limites volt, de lehet, hogy 4, szóval ezt megerősítem. Később lehet változik, majd a küldetések jellegével.
Külsőre a játék szép, de nem átlag feletti, inkább rajzfilmes hatása van. A dizájn (térkép, karakterek, ellenségek) szerintem jók, szépek. Nekem a futurisztikus környezet és az ahhoz kreált színvilág annyira nem jön be - ezt már korábban is megírtam itt amikor az első videókat láttam a játékról -, de meg tudok majd vele barátkozni.
Játékmechanika: - A harcok ugyanolyan jók, mint az első részben. Sok a taktikázási lehetőség, jók a class-ok. - A time limit ellenére valóban megfontoltan kell lépni, mert gyorsan beleszalad a pofonba az ember, az elején nekem főleg a sectoidok (és a képességeik) okoznak gondot. Ha kicsúsznak a kezedből (értsd: hátrahúzódik egy jó fedezékbe, és nehezen tudod becserkészni), akkor abból baj lehet. - A bázismenedzsment egyértelmű, jól átlátható, csakúgy mint a kutatás, vagy item gyártás, fegyver moddolás. - Az áttekintő képernyő (ki, milyen szektorban mit csinál) jó újítás. - A concealment tényleg egy értékes tulajdonsága a csapatnak, nagy előnyt adhat a küldetések elején. - A világtérkép használatát és az azon való navigálást is gyorsan megszoktam (az előzetes videók alapján attól féltem egy kicsit). - Eddig a történet is és az átvezetők, párbeszédek is tetszenek.
Így első blikkre ennyi, ha kérdésetek van, tegyétek fel, illetve holnaptól a youtube-on (bár lehet vasárnap lesz belőle) elkezdem legendary ironmanen, onnan is betekintést nyerhettek a játékba, ha bizonytalanok vagytok valamiben (magyarul kezdem az első végigjátszást). Akit érdekel, a nevem alapján megtalálhatja, többet nem segítek.
Nálam eddig a játék 9/10 - mert a gépigény az nem az én pénztárcámhoz van igazítva. :) A játékba, mit élmény, még nem tudok belekötni.
Nem, dehogy. De majd dontened kell, hogy mi a fontosabb? A, korlimiten belul teljesiteni a feladatot a jutalomert, esetleg hatrahagyva embereket, B, az embereid, bukva a jutalmat.
Korokben gondolkozz, ne idobeli limitben. Addig es ugy alakitod a taktikadat, ahogy akarod, de az egyelore nem jarhato ut, hogy csak lassan araszolsz elore, tulbiztositva mindent ugrasra kesz (ertsd, overwatch) karakterekkel. EW-ben is volt timer, amikor meg kellett szerezned az alapanyagokat, bombak, stb itt sincs maskent, csak itt most a legtobb misszional alapbol van.
Attol meg nem lesz akciojatek, csak jobban/tobbet kell gondolkoznod es sokkal tobb lesz a hibazasi lehetoseg, ha a terved nem jon be. Nem hiaba irtak azt, hogy lesz boven halalos aldozat, nem csak ironman (remelem van) fokozatban. Bar az elso modok tuti kikapcsoljak a timert, mert latod, meg sem vetted, ki sem probaltad, de mar te is lazadsz...
En kiprobaltam tegnap, eleg nehez volt abbahagyni. Eddig minden szuperul mukodik, a teljesitmenyre nem lehet kulonosebb panaszom.i5-2500, gtx 970, 8g ram-al high-on szepen muzsikal. Sokan panaszkodnak szaggatasra, soha veget nem ero korokre, hatalmas fps zuhanasokra, nalam par esetet leszamitva (neha az atvezeto videoknal) nem tapasztalhato egyik sem.Nagyon nem volt meg lehetosegem es idom belemelyedni, de amit eddig lattam az tetszik.
Ami elsore szemet szurt es szamomra kisse zavaro hogy eddig MINDEN misszio time limites volt.Steam-en is latok rengeteg panaszt, az elore tervezest, overwatch-ban elorenyomulast ezzel teljesen ellehetetlenitik.(90%-a a kuldeteseknek ilyen allitolag) Gyakorlatilag minden kuldetes egy rush volt, es ha veletlenul rossz fele indulsz akkor jo esellyel wipe lesz az egesz csapatnak.Lehet hogy csak szokni kell, en eddig ennel joval megfontoltabban haladtam, itt erre nincs vagy alig van lehetoseg.
Ami meg esetleg fontos hogy ha character pool-ba pakolsz elore legyartott katonakat, ott hiaba allitod be a kasztot, azt random fogja kapni szintlepeskor.Illetve hogy csak nyersanyagert cserebe lehet oket behivni a jatekba.
Este majd folytatom, par hetig bizonyara le fog kotni szoval nem banom hogy megvettem :)
Sut a nap, pentek is van, es a csomagkovetes is csupa jo dolgokat ir, ez egy jo nap (eddig, kopp-kopp-kopp) 2016.02.05. 7:15 GLS járműben, kiszállítás alatt 2016.02.05. 5:35 Érkezés a depóba
Na feltettem a long war csapat mindhárom 0-day modját is. (Az smg annyira nem hoz lázba, de a Centurion és a Leader modok jól hangzanak). Még két szűk órácska...
Majd írjátok milyen lett, az xcom nekem is nagy kedvenc volt anno.
Jutalmazo nem jo kifejezes, de a jelentese alapjan en is igy forditanam, vagyis egy kivetelesen nehez strategia, amelyben kifizetodnek a jatekosok dontesei (megeri gondolkodni, taktikazni), az xcom formula mesteri feldolgozasa, blabla.
Második mondat túlzás, a rewardingon mit kell érteni? Tökösen kell tolni? High risk, high reward? Vagy okosan, komótosan? Enemy Unkknownban és Withinben többször volt, és stream alapján itt is, hogy azt hiszed tök jól állsz, aztán you get XCOM'ed ala Darkest dungeon módra.
Exceptionally tough, rewarding strategy and a masterful reworking of the XCOM formula. We’ll play this forever.
Azért meg lehet érteni a hibákat, amikor próbálod 30-40 percben letudni a küldetést és a bázis menedzsmentet, és hát impossible szinten tényleg sokszor végig kell(ene) pörgetni a lépési variációkat. Nem könnyű műfaj. Én is csinálom, most fut az Enemy Within ironman impossible second wave sorozatom a youtube-on, és vért pisilek néha... :) Nekem 50 perc alatt nem is nagyon megy egy etap, az pedig már hosszú ebben a műfajban.
Odd csak Xcomban jó. :D Amúgy nagyon figyelmetlen tud lenni és nem veszi észre a teljesen nyilvánvalót. Bármennyire is idegesítő néha, azért minden nap nézem.. :D
Akkor lennék igazi mázlista, ha ausztrál lennék. Igaz, akkor most nem gépelném ezt, hanem játszanék. :)
Ha minden igaz, szombattól már látható lesz a youtube-on a legendary ironman végigjátszásom. Magyarul és talán angolul is (külön sorozatban). Fel akarok nőni Odd-hoz és Beaglerushoz... Nem nézettségben, tudásban... :) Na de bocsánat a burkolt (de nyilvánvaló) (ön)reklámért.
Nekem instant gamingről jött azonnal a kulcs, mindjárt 2, mert a reinforcement pack is (32 euróért a 2 egyben), és mindjárt lent is van... 12 Mbyte/sec...
Nem kicsit vagyok besózva, de az éjfél még odébb van... :(
Német fossite-on, ahol a legolcsóbb volt a Day1 release. :) #113
Melyik lenyúlós, gonosz oldalon rendelted? Kappa Nekem holnap éjfélig írták rendeléstől, hogy jön a kulcs, szerencse hogy még megjelenés előtt küldték végül Utoljára szerkesztette: Különc, 2016.02.04. 17:16:40
Előbb jöjjön meg ez a nyamvadt kulcs, aztán majd eldöntöm. Eredetileg éjféltől játszani akartam, mert Steamen az van kiírva, hogy még 7 óra a feloldásig, de... Meh, már nem tudom.