Ősidők óta belénk vésődött, hogy aki nem úgy néz ki, mind "a szomszéd Lajos" azt vagy le kell bunkóval verni, vagy el kell futni előle. Rám is igaz, bennem is ott bujkál az ősember.... Csak azóta el telt néhány ezer év. A modern embernek illene már kinőnie ezt, pláne, mert a mai világban ez már inkább káros, mint hasznos. Ennek köszönhető a terrorizmus, a szegénységi bűnözés stb. Ezt, egy kultúrembernek be kellene látnia, és nem mint "hagyományhoz", foggal körömmel ragaszkodnia...
Neked nem kis gondjaid vannak a szövegértelmezéssel:
"miért vannak a népcsoportoknak jellemzőik" Nem mondtam meg, hogy miért. Azt mondtam hogy adott kultúrájú, vallású, életvitelű népcsoportoknak vannak jellemzőik. Nem mondam, hogy mindegyikük személy szerint ilyen vagy olyan, annyit mondtam, hogy népcsoportokra lehet jellemzőket mondani. Ez egy tényszerű megállapítás. Akkor is ha neked ez nem oké.
"nem ajánlottál kizárásokat, "ne jöjjenek", nem mondtad, hogy menjenek borsodba," Nem, nem mondtam ilyet. Idézd már légyszives. Amit e kapcsán mondtam: Vannak népcsoportok amik nem férnek meg békében egymással. Ennyi. Ami nem megy nem kell erőltetni.
"Vagy Te, vagy valamelyik hasonszőrű barátod, stb... hagyjuk már ezt... " Óóóóó nem véletlenül általánosításon kaptalak? TokraFan-al pl. sokszor ütközettünk érveket. Van amiben egyetértünk, van amiben nem. Két tökmás emberről van szó. Te meg általánosítasz. Már ne is haragudj, de ez gyökér hozzáállás egy témához. Neked szabad másnak nem. Taps.
"SZÍNTISZTA RASSZIZMUS" Tökmindegy milyen nagybetűkkel írod. Ha hülyeséget írsz ettől mégnagyobb hülyeségnek látszik... kb ennyi. :)
"ha az érvek elfogynak, jön a személyeskedés," Eddig mindfen érvre a válaszod rasszistázás volt. Mégis miabüdösfrancot vártál? Végtelen türelmű embert? Hol élsz te? A Holdon?
Az ember alapvetően rasszista. Szomorú, hogy ezt verbális bunkósbotként lehet felhasználni a fehér ember ellen. Akire rásütik, próbál magyarázkodni és mosakodni, eleve vesztes helyzetben találja magát.
Ja igazad van. Az alapján könyveltelek el rasszistának, hogy meg sem szólaltál, nem magyaráztad miért vannak a népcsoportoknak jellemzőik, és NEKED ezt miért szabad hangoztatnod, nem ajánlottál kizárásokat, "ne jöjjenek", nem mondtad, hogy menjenek borsodba, (Vagy Te, vagy valamelyik hasonszőrű barátod, stb... hagyjuk már ezt... Nem mondtad hogy több köztük a bűnöző, mert ilyenek, ez kulturális tény, stb... Nem, ez mind igaz "barátom" (Idézőjelre felhívnám a figyelmed) nem pedig SZÍNTISZTA RASSZIZMUS.
Az a baj, ha az érvek elfogynak, jön a személyeskedés, és minden kétségbevonása, tagadása. SZÁNALMAS.
"ui.: még mindig nem lehet fogalmad arról hogy én jobbos, balos, nacionalista vagy épp globalista vagyok. Egyelőre alapfogalmak tisztázásáig sem jutottunk." Ez igaz, még mindig fingod sincs róla mit irkálsz és mit jelentenek az általad használt, neked kultúridegen szavak. A lényeg pedig hogy a kutyát sem érdekli, ki vagy.
A #146-ra nem is reagáltál, full figyelmen kívül hagytad.
És miért is nem idéztél eszközöket amiket hangoztatunk? Ja mert nem hangoztattuk...... te egyszerűen elkönyveltél minket rasszistának. Én nme fogok ebből a pozícióból vitatkozni. Egyrészt mert nem vagyok rasszista, másrészt mert elítélem a rasszizmust, harmadrészt azért, mert tökértelmetlen dolog vitázni olyannal, aki nme teszkülönbséget az általánosítás a rasszizmus az előítélet között, holott ezek élesen elváló fogalmak. Összemosol mindent mindennel. A kérdésekre 2 módon reagálsz: 1. sehogy. 2. rasszizmus. Oké. Értelmes választ ne várj akkor.
ui.: még mindig nem lehet fogalmad arról hogy én jobbos, balos, nacionalista vagy épp globalista vagyok. Egyelőre alapfogalmak tisztázásáig sem jutottunk.
A megoldásig el sem jutottunk. Egyenlőre ott tartunk, hogy próbálod magyarázni, hogy azért általánosítasz, és mosol össze egyes népcsoportokat, mert nem vagy rasszista. de felvilágosítanál a nem rasszista, jobboldali eszköztárról, ami az évszázadok folyamán nem mondott csődöt, vagy ha van valami új, azt is szívesen hallgatom...
"Eddig ez nem sikerült, pont azokkal az eszközökkel, amiket ti hangoztattok"
Mégis milyen eszközöket hangoztattunk? Meséld már el. Egyelőre ott tartunk, még mindig több mint 100hsz után, hogy mondunk valamit, te erre "fújrasszizmus". Ez mégis mi a fene? Megoldás? Na ne röhögtess.
Egy értelmes világban, (Országban) az lenne a cél, hogy az alacsony szintű munkát, ne a kelet európai végezze. Vagy te szeretnéd leszedni az asztalokat a német után? Ha igen, akkor tiszteltetem az önéletrajzod. (És itt a német példa volt, írhattam volna bármelyik nyugatabbra levő európai országot) A hozzászólásod többi része meg már... Hogy mondjam, hogy ne bántsam az érzékeny lelked... Picurit rasszista beütéssel bír, akkor is, ha szarkazmusnak szántad...
Nekem is ez lenne a célom. Ezért sem mondtam azt, hogy rasszisták vagytok, hanem hogy amit leírtok, az az. Az, hogy a holland elkülönül, a flamandtól, azért nem rasszizmus, mert 1; Nem gazdasági kényszerből tette, 2; nem a többség nyomására. A román-Székely elkülönülésben meg van már bőven rasszizmus, főleg román oldalról, még ha a központ akarat egyfajta beolvasztás is. Az értékek megőrzésével egyet értek. Bár, a konzervatív oldal, úgy politikailag, mind gazdaságilag távol áll tőlem, Viszont az értékeinket szokásainkat csakis mások megkárosítása nélkül értem. Egy extrém példával élve, hiába hagyomány egyes törzseknél a kannibalizmus, nem gondolom, hogy megőrzendő hagyomány lenne... Ugyan úgy nem megörzendő hagyomány a bűnözés, terrorizmus. A véleményem az viszont, hogy évszázadok óta próbáljuk a jobboldali (vagy mondjunk inkább rendpártit?) értékrend alapján rendbe tenni a problémát, időnként akár extrém túlzásokkal is. (Hitler, mondjuk. Akivel továbbra sem akarlak összemosni titeket, mert eddig az arabok, cigányok kiirtásáról nem volt szó) Eddig ez nem sikerült, pont azokkal az eszközökkel, amiket ti hangoztattok. Ezt gondolom, többé kevésbé elismeritek. Viszont, amikor a liberális oldal szeretne elérni valamit, (Sokszor egyébként szintén túlzásokkal, vagy csak szimplán rossz eszközökkel, lásd vizitdíj, amit leszavaztatok, ellenben a probléma nem hogy megoldódott volna, csak mélyült azóta, attól függetlenül, hogy a vizitdíj TÉNYLEG nem volt jó megoldás) azonnal közbeléptek, és hangoztatjátok azokat az eszméket, amik eddig sem vezettek sehová. (És most megpróbáltam a rasszizmus témát kerülni)
Nem kell rettegni tőlük, csak feleslegesen vannak ott. Az alcsony szintű melót a K-európaiak is el tudják látni, képzett munkaerőből viszont ott is hiány van, mint nálunk. A sok unatkozó muszlim munkanélküli, segélyen élő meg gondolom alapvetően javítja a bűnügyi statisztikát, amit mondjuk már azzal elbax ha illegálisan tarózkodik benn.
De legyen igazad, már látom a szallagcímeket: újabb német falu borult virágba, miután teljesen megszűnt a bűnözés Észak-Rajna Vesztfáliában, hála a betelepült migránsoknak Nem tapizzák a lányokat a fesztiválon, virágot adnak nekik!
Értem, akkor megismétlem: ezexerint rasszizmus alapján működik Svájc (mert kantonok szerint is elkülönülnek a németek, franciák, olaszok), Belgium (elkülönülnek a flamandok és a vallonok), és náci-g@ci erdély is, mert a székelyek miért is akarnak nagyobb autonómiát, rohaggyanak már végre bele a románságba, nem!?
Ha lehet és szükséges is a szegregáció, az marhára nem rasszista fogd már fel, bővitsd kérlek a fogalomtárad végre!
Az aki konzervatív (és nem rasszista jézus!), az a nemzeti, közösségi értékek megörzésében látja adott népesség boldogulását, a kozmopolita liberális, meg valami nagy kultúrán túli flowban, ami biztos van, de én még nem igazán találkoztam vele. Remélem, hogy neked bejön.
A gond az, hogy itt mi, konzervatívabb oldalon megpróbálunk párbeszédet kezdeményezni, erre te mindenkit lerasszistázol.
Hát ne haragudj de ez így nem fog menni, ha velünk azonos kulturkörből származókkal nem tudod magad megértetni, nem tudsz egy elfogadható közös álláspontot kialakítani, mert kb erre ment ki a vita, akkor egy tök más kultúrából származóval hogy fogsz!?
Azért, hogy tudjátok, elárulom, mi a különbség, a rasszizmus, és a probléma feltárása közt. A rasszista kerítést épít, és bezárkózik, valamint általánosít, és ezért zár ki mindenkit, mondván; SOK VELÜK A PROBLÉMA. A nem rasszista pedig látja a problémát, és a PROBLÉMÁT AKARJA MEGOLDANI. Függetlenül attól, ki, és mi okozza.
Azt hiszem, itt valakinek,valami nagyon nem világos. ÉN FÉLTEM A GYEREKEM: És mivel LÁTOM, hogy a Magyarság, cigányság közti évszázados rasszizmus nem vezetett sehová, ezért TUDOM, hogy nem is fog. Ebből a gondolatmenetből kiindulva, MÁS MEGOLDÁST KERESEK A MEGLEVŐ PROBLÉMÁKRA: Nem adok rasszista választ rá, mert történelmi TÉNY, hogy nem vezet sehová. Namost. Van a rasszista alapú szegregáció, (MERT AZ RASSZISTA) és van a befogadás. Köztes utat nem látok. Szegregáció eddig sem segített, eztán sem fog. De nyilván, ha ezentúl majd másképp hívjuk a rasszizmust és akkor minden fasza lesz. Részemről itt befejeztem a vitát. Ha az aki rasszista gondolatokat mond, ír, de kikéri magának, hogy az nem rasszizmus, azzal tényleg nincsen vitaalapom. Előbb MAGATOKKAL JÖJJETEK MÁR TISZTÁBA...
Bazdmeg ha lerasszistázol ezzel engem léynegében elkönyveltél oylannak akinek nincs igaza. Ugyanis egy rasszistának nem lehet igaza objektív szempontok miatt. Kurvaegyszerű. Vagy befejezed ezt az idióta rasszistázást vagy hagyj békén a hülyeségekkel.
Vagy rasszistázol ez esetben szóba sem jöhet beszélgetés egyik oldalról sem vagy elkezded kicsit árnyaltabban látni a dolgokat és értelmezni amit írunk.
Mégis mit vártál mi fog történni, túl vagyunk 100hsz-en de még ott tartasz, hogy rasszisták vagyunk és kész. Ha a te agyad eddig jut, nem tudunk mit tenni.
Nem téves. Nincsen senkid. Ezért aztán nem is érdekel hogy milyen körülmények között kell majd élnie a gyerekeidnek a jövőben. Akár Merkel, vagy Juncker, vagy a többi nagypofájú, te sem érted mi az, hogy felelősség, mi az, hogy az utódodat a karodban tartani. Aki már a gyerekét a karjában tartotta és nem egy bugris idióta, az nem játszadozik a gyerekei jövőjével, csak azért hogy győzni lásson egy szaros ideológiát! Egy ködös álomban élsz, nem a valóságban.
Hol mondtam olyat, hogy aljanép vagy? Mutass már rá legyél olyan kedves! Mivel most is kommunikálok Veled, így az sem állja meg a helyét, hogy erre képtelen lennék.... Értem, szóval az a rasszista, aki gyilkolássza a négereket, aki csak helyesel hozzá, és megindokolja, hogy miért tette, mentegeti, vagy legalábbis magyarázgatja a dolgot az nem rasszista. Nevetséges vagy. Alvilágban???? Hol élsz Te? Mit csinálnak a bevándorlók amcsiban? Taxiznak, szobalányok, kubikusok, stb. Az illegálisok. Százezrével.... Németországban meg nem. Mennek az alvilágba dolgozni, nem kebabot árulni. De jó tudni, hogy nem vagy rasszista...
"De vajon miért? Vár a fellebbezésre? Talált más módot közben a maradásra? (Munka, házasság, családtag, akármii) " Te teljesen hülye vagy:? Hogy vállalna munkát egy kiutasított mégis? Ja tudom. Az alvilágban.
A rasszimusról meg fogalmad sincs mint az alábbi beszélgetés is ékesen bizonyítja. Akárhogy is fröcsög a nyálad rasszistázva, még nem leszünk azok. Attól hogy te mit gondolsz meg mi a valóság az meg olyan távol van egymástól, hogy arra szavak nincsenek.
Értelmes emberi kommunikációra képtelen vagy azokkal akik nem értenek veled egyet.
Ez az igazi rasszizmus. Aki nem úgy gondolkodik mint te az aljanép, le velük. Gratulálok neked.
Nem tudom, az életösztön hiányát honnan vizionáltad? Eddig 44 életévet "sikerült túlélnem" sokszor nem barátságos környezetben, de ha azt mondom, hogy nem fognak egy borsodi faluban feltétlen kirabolni, vagy ha mégis, akkor nem is biztos, hogy majd cigányok teszik, akkor hiányzik belőlem az életösztön. Nevetséges vagy apám, már ne is haragudj. De, ha te nem is, a gondolataid, eszméid mindenképpen. Tömény rosszindulatú általánosításból levont téves következtetéssel. #148 Mivel az is kap alapjövedelmet, aki amúgy dolgozik, és az is, akinek erre nincsen lehetősége, mert a mai 4-5-6 millió állás helyett van mondjuk 1,5M állás, addig nem értem a feszültség okát, amit emlegetsz. Ha tanulsz, dolgozol jobb életed lesz, mint annak, aki nem tanult, nem akar dolgozni, de Ő is megél tisztességesen. Max nem luxusautóval járkál, hanem egy olcsóbb modellel... # 149 Miért van az, hogy rasszista elveket vallotok, de gyávák vagytok beismerni, hanem terelitek a témát, és szidjátok a ballibsi "migránssimogatót" mert azt meri mondani, hogy rasszisták vagytok? Apám, összemosol embereket népcsoportokat egy részük viselkedése miatt. EZ A RASSZIZMUS. Felfogjátok vagy sem, tagadjátok vagy sem. Azzal nem leszel kivétel, hogy "ismerek rendes cigányokat is...." Mert ezzel is csak az előítéleted hangoztatod! Nem érted amit mondasz???? A saját száddal? Vagy csak még magad előtt is szégyelled? #150 Imádom a kiragadott példákat, azt hiszem már mondtam... Tehát 430000 ember nem távozott. De vajon miért? Vár a fellebbezésre? Talált más módot közben a maradásra? (Munka, házasság, családtag, akármii) Ezekről nem beszélsz, sem te, sem a forrásaid. Mert jól lehet a 430000 embertől rettegni. Vezesd már le legyél olyan kedves, matematikailag, (ne nekem, magadnak) mi történne, ha VALÓBAN majd félmillió menekült el kezdett volna a napi megélhetéséért rabolni fosztogatni, lopni, gyilkolni... CSAK NÉMETORSZÁGBAN! Remélem, neked is az jön ki, ami nekem, mégpedig, hogy itt a matekkal valami nagyon nem stimmel... (Tudom, nem mondtad, hogy ezek mind bűnözők, csak akkor miből élnek meg? A sorostól kapott leveskéből, heti 1x?)
Bocsi újabb adat: "... a menedékkérők a menekültügyi szigorítások ellenére változatlanul számíthatnak arra, hogy ha sikerül eljutniuk Németországba, akkor ott is maradhatnak.
Ezt jelzi, hogy 2016 elejétől 2017 szeptemberéig a német hatóságok 550 413 menedékjogi kérelmet utasítottak el, de csupán 122 103 ember távozott az országból önként vagy kitoloncolás révén."
Mit csinálnak a hatóságok? Kűzdenek mint disznó a jégen. Ezért nem pusztán humanitárius/elvi probléma a migráns kérdés, mert konkrét államok, pontosabban az EU vezető tagállamai, Németország, Franciaország, Olaszország működését veszélyeztetik. Majd ha nem ez lesz az szitu, akkor vegyük elő, hogy mennyire legyünk humánusak, vagy "keresztényiek", mennyire illeszthetők be a társadalomba.
Főleg, hogy leírtam neki, ismerek rendes cigányt -családot-, akikkel jó a viszonyom, meg nagyjából mindenkinek. Semmiféle előítéletem nincs, mert nincs miért. De rasszisták vagyunk. :-D Parádés komolyan mondom...
"Nem lesz szükség munkára és ez nem sci-fi csak pár év, hiába akarjátok visszaforgatni az idő kerekét. Vagy haladtok a korral és fejlődtök vagy kihaltok mint a dinók."
Egyrészt értelmesebb vagy te annál, minthogy személyeskedj, másrészt nyitott kapukat döngetsz és eszetlenül helyezel el egy polcon az ilyen kijelentésekkel, ugyanis én teljes mértékben tech párti vagyok. De éppen emiatt nem a bulvár szintjén tájékozódom a terület fejlődési szakaszairól, így pontosan tudom, hogy amit vizionálsz, az nem pár év lesz, hanem jó esetben is évtizedekben mérhető! Az pedig természeténél fogva netto hülyeség, hogy nem lesz szükség emberi munkaerőre, ha ezt komolyan kijelented, akkor az egy erősen beszűkült látásmód lenne részedről. Mint említettem korábban, számos olyan munkakör van, ami nem váltható ki robotizálással vagy technológiával, legalább is jó ideig biztos nem! Aztán mintha arról is megfeledkeznél, hogy a robotokat is tervezi valaki, programozza valaki, üzemelteti valaki. Ezek jellemzően nem a 6 lelemis suttyók ugyebár, tehát továbbra is áll, hogy bár a termelő szektor munkahelyeinek száma bár valóban csökkenni fog -ahogyan eddig is megfigyelhető volt ez a tendencia-, de ez csak a társadalom egy részét érinti, minden tagját nem fogja, nagyjából soha, hacsak nem lesz egyszer egy rendes MI, amitől viszont még fényévekre vagyunk, bármit is olvastál erről a bulvár sajtóban. Amíg pedig embereknek is kell dolgozni a fentiek miatt, addig az alapjövedelem feszültséget szül és igazságtalan! Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.12.04. 23:03:09
Én pedig általánosítás egyet. Figyeld a folyamatábrát! 1. Budapesten laksz. 2. Bevallottan liberális vagy. 3. Hiányzik belőled az életösztön (amiből arra tippeltem, hogy a szaporodási ösztön is)
Ezek olyan kockázati tényezők amelyek jó eséllyel besorolnak téged egy csoportba, jelen esetben a gyermektelenek csoportjába. Természetesen nem mindig, nem mindenkire igaz a képlet. De általánosságban igen. Na és, itt jön a vicces rész, a csattanó, ha úgy tetszik, ugyanilyen besorolásokat meg lehet tenni népcsoportokkal is. Nem mindig lesz igaz, de nem is ez a cél. Az ember skatulyákat, kategóriákat hoz létre, hogy eligazodjon a világban! Ez az ember természete. Küzdeni ellene hiábavaló. Ebből következik, hogy nem annak kellene lennie a célnak, hogy senki ne gondoljon rosszat semmilyen népcsoportokkal, hiszen az lehetetlen. Ehelyett azért kellene küzdeni, hogy mást jelentsen adott esetben cigánynak lenni. Az elfogadás nem fog működni amíg az egész csoport meg nem változik. Voltak már rá példák, egy 15. Századi cigányt össze sem lehet hasonlítani a maival. A cél ezért a felzárkóztatás kell legyen, KÖTELEZŐ jelleggel, nem pedig az elfogadhatatlan elfogadásának erőltetése. Ebben tévednek a neoliberálisok.
Persze hogy általánosít az ember valamilyen szinten. Ez elkerülhetetlen, az agyunk így működik és ennek oka van, hogy miért. Csak te azt hiszed, hogy ettől amit kimondunk mindenkire értjük.... de ez enm így van.
Nem mindegy milyen szinten általánosítunk. Erős példákkal élve:
1. Hitler: "minden zsidó aljadék, ki kell nyírni". Ez nem egyszerű általánosítás, hanem egy népcsoport minden egyes egyénének determinálása.
2. "A magyarok zsíros kajákat eszenek". Általánosítás? Persze. Igaz? Igaz. Tökfelesleges ezen vitázni is. Ez kizárja, az, hogy bármelyikünk egészségesebben étkezzen? Nem. Ettől még az alapmodat igaz.
3. "A muszlimok között magasabb a bűnelkövetők aránya" Igaz? Hát lehet tagadni, de kb annyi értelme van tagadni, mint azt, hogy a cigányság körében nagyobb a bűnözés aránya. Determinál ez 1-1 egyént? Nem. Ettől még az alapmondat igaz.
Az 1. pont az egy idióta faszfej kijelentése, nem vitaképes.
A 2. és 3. pont az vitaképes álláspont, mert nem determinál, csak jelenséget állapít meg. Nem tudom érzed e a különbséget a kettő között.
Szóval, ha az alapkijelentést eltagadod és rasszistázol mindenkit, aki nem ért veled egyet, azzal 2 dolgot érsz el. A problémát a szőnyeg alá söpröd és elfeded, másrészt kizársz mindennemű konstruktív párbeszédet az ügyben. Párbeszéd nélkül pedig megoldás semmire sem szokott előállni.
Mivel egy népcsoportot, az azt alkotó egyének alkotják, (Ezt hú demegaszondtam, mindegy, hosszú napom volt, így marad) így magyarázhatod, hogy nem determinálja, mert de, determinálja. Ugyanis egy népcsoportra, csak az egyedei által többségében követett minta lehet jellemző... Úgyhogy kézzel, lábbal tiltakozhatsz, sajnos általánosítasz. #143 Mi közöd a gyerekeimhez? Értelemszerű, de akkor gyengébbek kedvéért leírom. Általánosságban értettem a dolgot... #144 Mint már írtam, a VI. kerületben lakom. Köszönöm, van épp elég tapasztalatom. Jászságba is heti 1-2 alkalommal lejutottam az utóbbi 2 évben. És még mindig más a véleményem, mint a Te újságból szerzett véleményed.
"Láttam tiszta cigány lakást, és láttam olyan "magyar" lakást, hogy a belem fordult ki."
Ahogy én is. Az arányok viszont -és erről van itt szó!!-, egészen mások. Ez az, amit nem vagy hajlandó elfogadni! De ez csak addig szokott tartani, amíg valaki meg nem tapasztalja közelről. Én 2 hónapja jöttem vissza Salzburgból, 3 hetet töltöttem a környéken. A tartomány konkrétan tele van arabokkal, Salzburg főutcáján nem tudsz úgy elmenni 10métert, hogyne akadj bele egy csoport fekete burkás nőbe. Persze ez egy dolog, pont ennyi Ázsiai is van. A nőkkel nincs baj, de az arab férfiak agresszívek, az étteremben üvöltöznek, a gyerekeik másokat basztatnak mert neki ahhoz van kedve, a pincérekkel parasztok és bunkók, szintén üvöltöznek. Beszéltem olyan osztrák felszolgálóval, aki elmondta, hogy Tirolba terveznek költözni, mert már nem bírja idegekkel. Ott kapott állásajánlatot egy 4 csillagos szállodában, és erősen gondolkodik, hogy elmegy, mert ott még javarészt -az ő szavaival élve-, "rendes, kultúremberek a vendégek, nem ilyen állatok". És ezek az arabok még a gazdagabbja, akik azért jönnek, mert otthon már számukra is elviselhetetlen a hőség nyáron (klíma turizmus), így fogják a háremet, kibérelnek 2-3 hónapra komplett szállodai szobákat, és itt eszi őket a fene. És már ezeket sem viselik el a vendéglátó egységekben, nemhogy az analfabétát!
Úgyhogy javaslom, menj el ide nyáron, vagy nézz le Borsod-ba egy elgettósodott faluba, vegyél ki ott egy szobát -ha létezik még ilyen lehetőség-, és vegyülj el közöttük. Utána ismét beszéljünk! ;-)
Eddig még mindig ott tartunk, hogy te kijelentetted rólunk, hogy általánosítunk, holott mindketten kifejtettük, hogy ami jellemző egy népcsoportra nem determinálja az azt alkotó egyéneket. Semmi baj. Majd egyszer megérted :)
Kevered az okot az okozattal. A robotizálás nem okozat az az ok, mert bekövetkezik mindenféleképpen, és a mi kis nemzetünk majd az elsők között lesz a f@sz rossz végén amikor a nemzeti összjövedelemből kiesik az a kis alamizsna amit ők adnak bele.(autógyártás például) A munkavállalás pedig egyre nagyobb mértékben lesz megszüntetve, egyszerűen nem lesz munka. És itt ismét előjött a beidegződés "Aki ingyen kap valamit az értékelni sem tudja, és hamarosan még többet akar mert megszokja, hogy a semmiért neki az JÁR! Ez is tény! " Hahóó!!!! Nem lesz szükség munkára és ez nem sci-fi csak pár év, hiába akarjátok visszaforgatni az idő kerekét. Vagy haladtok a korral és fejlődtök vagy kihaltok mint a dinók. A bűnözés pedig azért csökken vele mert nem lesznek megélhetési bűnözők. Utoljára szerkesztette: Grifid71, 2017.12.04. 21:43:40
Láttam tiszta cigány lakást, és láttam olyan "magyar" lakást, hogy a belem fordult ki. Egyrészt. Általánosítasz. Megmutatod az alját a dolognak, majd úgy teszel, mintha az lenne az általános, nem pedig a kivétel. Másrészt. Tisztes szegénység, és reménytelenségbe taszító mélyszegénység közt hatalmas a különbség. Ha magyarázatot keresünk a kivételre, akkor talán ez lehet az.
A hozzászólásom arról szólt, hogy ilyen módon érvelni gyerekes! Arról én nem írtam, hogy ez alól bármelyik oldal kivételt képezne! A burka általános viselése ezzel szemben -és a bugyuta képtől függetlenül-, tény! Ezt értelmes módon is egyszerű bizonyítnai! Azt viszont, amit te szerettél volna ezzel szemléltetni, már sokkal problémásabb lenne.
Apám, ezt a képet pont, hogy hozzád hasonló rasszista emberkék készítették, hogy igazolják a migráció veszélyeit. Ugye, mennyire nem tetszik, ha a másik (akaratlan) jelentését hozza fel valaki? Szánalmas...
"A nagy farok, vagy a szőke haj sajátosság, a bűnöző életmód meg előítélet."
Akkor te meg arra válaszolj, hogy a börtönök jelentős része miért egy bizonyos népcsoport tagjaival van tele? Vagy arra, hogy a cigányok lakta gettókban miért néz ki minden úgy, mint egy disznóólban (bocsánat, a disznóól tisztább)? Nagyszüleim szegények voltak, a faluban ahol laktak, szintén javarészt szegények éltek. A házuk körül mégis minden tiszta és rendes volt, mert az nem pénz kérdése, hogy kimenjen söpörni és naponta megfürödjön. Válaszolhatsz arra is, hogy ahova ilyenek költöznek, ott miért pusztul le minden pár hónap alatt a környéken? Válaszolok én helyetted! Mert bizonyos népcsoportok mai napig törzsi struktúrában élnek és a koszban, dzsuvában érzik jól magukat! Vannak persze kivételek, én is ismerek rendes, dolgos cigányt! Meg is kapja tőlem és a többségtől a tiszteletet, senkinek semmi baja velük. De nem ez a jellemző sajnos! A tisztaság NEM PÉNZ KÉRDÉSE! Period! Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.12.04. 21:35:53
Nézd. Elhiszem, hogy te láttál ilyen statisztikákat a puruttyán, és hasonló oldalakon. Attól a tény, tény marad, ha ezek a statisztikák igazak lennének, akkor G.orbán, (Igen, én csak így vagyok hajlandó leírni a nevét) már kitapétázta volna vele az országot. Sajnos ezek a "statisztikák" ahogy a régebben linkelt bűnözési térkép is, csak szélsőjobbos körökben forgó, általuk összeállított "dokumentumok'", az igazuk bizonyítására. Semmi több. Eddig, amit az igencsak tisztelt miniszterelnö kúr mondott az üyben, (megerőszakolt kislány, migráncs által elkövetett terrortámadás) kiderült, hogy hazugság volt. Na persze, erről az m1, a TV2, és társai nem számolt be... #133. Durván általánosítasz, és azokat a szakmákat hozod fel példának, amiket pont nem érintene a dolog. A véleményed zavaros, és teljesen prekoncepciókra, fantazmagóriákra épített zagyvaság.
Bocs, de az, hogy a 3 embert ábrázoló képről te egy komplett vallás/népcsoport akkori állapotára általánosítva kinyilatkoztatsz, az maximum egy alsótagozatos szintjén lévő "érvelési" metódus! Ezen az alapon mutathatnék neked boldog, csodás, mosolygós arcú gyerekeket Észak-Koreáról, mondván, "látjátok, de szép is ott az élet"! De nem teszem, mert nem szeretnék erre a szintre süllyedni egy vitában! Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.12.04. 21:26:12
A bűnözési statisztikákat, ha nem így lenne akkor a befogadáspártiak elővennék, hogy "lám lám a Magyarok, amikor emigráltak, akkor is megnőtt a bűnözés és a terrorizmus" Nem veszik elő. Azért mert nincs mit elővenni.
Nem történt ilyen annak ellenére, hogy ki volt írva hogy "ne lopjatok Magyarok" Bécsben (aminek nyilván alapja volt, nem jókedvükben találtak ki ilyet) mégsem duplázódott meg mondjuk a lopások, élet elleni bűncselekmények vagy nemi erőszakok száma, amikor "rászabadult" hirtelen 200 000 magyar emigráns Ausztriára.
A mostani bűnözési statisztikák romálsa viszont tény.
Minden statisztika egyedi esetekből áll össze. Azokból készítik. Ha valami megjelenik a statisztikában (főleg ha felborítja) az nem 1-2 elszórt eset. 1-2 elszórt eset egy többtízmilliós országban nincs hatással a statisztikákra. Nyugodtan utánaszámolhatsz.
"Gyakorlatilag megszünteti a szegénységet és jelentősen csökkentheti a bűnözést is"
Ez teljes tévedés! Éppen most hagyod figyelmen kívül a valós adatokat és tényeket, melyekre korábban meg hivatkozol. Aki ingyen kap valamit az értékelni sem tudja, és hamarosan még többet akar mert megszokja, hogy a semmiért neki az JÁR! Ez is tény! Tegyünk különbséget aközött, hogy valaki _nem akar dolgozni_, vagy _akar, csak nincs munkája_! Nagyon nem ugyanaz! Akikről én beszéltem, azok nem akarnak dolgozni, amiből következik, hogy az alapjövedelem sem lesz elég nekik!!! 3 hónap után természetessé válna, hogy kapja, de abból még mindig nem vehetne BMW-t meg k*rva nagy aranyláncot a nyakába, tehát pont úgy fog bűnözni mint eddig, mert az egész létezése arra épül, hogy neki EZ INGYEN JÁR! Hogy az aranyláncát, a kajáját, a kocsiját, a ruháját kik készítik el (mivel nem lehet mindent robotizálni, itt is tévedsz!), azt már leszarja. Ez jól látszik abból, amit eddig is kaptak. Mehettek ingyen tanulni: nem elég, neki tanulás nélkül is adjanak a takarítónál jobb munkát! Kapott ilyen-olyan juttatást: nem elég, szerinte neki annyi JÁR, amiből mindazt meg tudja venni, amit más sokévi tanulás/kemény munka árán szedett össze. Ha pedig nem adja neki oda senki, akkor majd elveszi, ahogy teszi ezt most is. Ez egy életmód, amit én egyszerűen parazitának, élősködőnek tartok. Ezt tehát ne mossuk össze azokkal, akik AKARNAK dolgozni, csak nincs munkájuk! Mert ők jobban szenvednek attól, hogy hasztalan az életük, mint bárki más, éppen ezért mindig azon dolgoznak, hogy munkát találjanak.
A robotizálás sem old meg mindent. Sok dolgot valóban lehet automatizálni, de számos terület van ami nem robotizálható még jó darabig. Jellemzően pont nem azok a munkák, melyeket az alulképzettek végeznek, mert orvost, jogászt, mérnököt, informatikust, zenészt, színészt stb. stb., még jódarabig nem fog robot kiváltani. Velük szemben pedig még sokkal igazságtalanabb lenne az ingyen juttatás, mivel magasan képzett szintre eljutni rengeteg tanulást és munkát igényel. Ehhez képest akkor a suttyója meg 6 elemivel, gyakorlatilag analfabétaként éljen nyugodtan mint Marci Hevesen? Kizárt, ez nem járja. Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.12.04. 21:13:54
erre sajnos csak kérdéssel tudok válaszolni. Ki mondta neked, hogy akkor nem követte, most pedig mégis? Mert én, most is mint akkor, néhány elszigetelt esetről, és jobbos (erős) túlzásról tudok, bűnözési hullámról, meg csak erősen jobboldali érzelmű embertől hallottam. Független forrásból nem. De tudom, ez a libsi összeesküvés része. Mi már alig várjuk, hogy a lányainkat arabok erőszakolják meg, a fiainkat muszlimok hányják kardélre. Vagy egyéni ízléstől függően, fordítva. Elnézést a szarkazmusért, de mikor vállalhatatlan nézeteket akarnak meg nem történt népmesei elemekkel igazolni, előtör a cinikus énem. És igen. Néhány esetről, én is hallottam. Nem bűnözési hullámról, mielőtt linkelgetni kezdenél...
Nem kell ezt túlragozni. Mindenféle európai izmusok szerint is a demokráciában a polgárok választott képviselőin keresztül, vagy közvetlenül döntenek. Ebben az ügyben legyen egy közvetlen döntés. (annyit még, hogy, eredménytől függetlenül aki ezt szeretné befogadhasson az otthonába egy családot, akikért teljes felelősséget is vállal (a tolerancia és antirasszizmus jegyében))
Annyi volt a kérdés, hogy miért nem követte bűnözési és terrorhullám akár az 56-os emigrálásunkat vagy akár azt, hogy a 90-es években elkezdődött egy elég erős nyugatra költözés vagy nyugaton történő munkavállalás. A két helyzet nagyon különböző. de mégis összehasonlítható a mostani migránsáradattal.
Amikor a szúnyogok, bolhák, kullancsok és egyéb vérszívók öntudatra ébrednek, és követelni kezdik a vérszívók jogát, a bíróságon pedig könnyes szemű szúnyogok vallanak a horgász ellen, amiért a szemük láttára agyon csapta anyjukat, a kormány pedig kötelezi emberi állampolgárait, hogy minden nap legalább egyszer egy teljes órán keresztül lássa vendégül a testén vérengzés élő polgártársait, gyerekek szigorúan lekötözve, az incidensek elkerülése érdekében! Na akkor jön el a Kánaán!
Komolyan emberek a rasszizmus a világ legtermészetesebb dolga, mondhatni természeti törvény... Túlzásba persze nem kell vinni ezt sem. De van egy egészséges szintje...
Könyörgöm... A hatóságokat mi a fészkes fenéért fizetem én is meg te is? Hogy az ilyeneket, már a határon kiszűrjék, és be se engedjék! Terroristákat, bűnözőket nem kell beengedni. A háborús menekült, aki valóban az életét félti, nem fog gyerekeket erőszakolni, meg gyilkolászni. #125 Nem találom a kérdésed. Megismételnéd? A második felét meg inkább válasz nélkül hagyom, mert csak cifrán tudnék válaszolni. Am, lásd a fentebbi részt... Mert ezen az alapon azerieket sem kellene beengedni, meg a ruszkikat sem, mert azok is "állatok"... (Szarkazmus off)
Ja, elvileg pont így kéne lennie. Azonban itt még bejönnek apróbb kis érdekességek, aki pl Szíriából jött és az utóbbi 5 évben az volt az élettapasztalata hogy basszák szét az országát, nincs törvény, az erősebb fegyveres csoport lenyomja a gyengébbet, lefejezések, élve elégetések, tömeggyilkosságok, esetleg még ő is harcolt valamelyik oldalon. Szerinted mennyire toleráns egy ilyen élettapasztalattal rendelkező emberke, most kultúrától függetlenül. Neki nem brossúra kéne, hanem Csernus másfél éves kezelése és akkor talán emberek közé is lehetne engedni és nem baxná ki a brosúrádat az első kukába.
Nem viccből jönnek át ezek 2 tengeren, meg a Balkánon az életüket kockáztatva. Komolyan mondod, hogy böribe kéne zárni? Németek rájöttek hogy felesleges etetni évekig, jön a kitoloncolási határozat, csakhogy felszívódik. 210 ezer olyan ember tartózkodik ott akinek a letelepedési kérelmét ilyesmik miatt elutasították. Szerinted!? Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.12.04. 20:28:04
Hiába tompítod. Ha két népcsoportot megkülönböztetsz, akkor az rasszizmus A föld nem elég nagy ahhoz, hogy minden népcsoport bezárkózhasson. Meg kell találni a közös pontokat, és azok mentén, előítéletek nélkül meg kell tanulni együtt élni. Amikor azt állítod, hogy ez bizonyos népcsoportokkal lehetetlen, akkor állítasz rasszista dolgot. (Persze. Anyósommal is nehéz volt megtalálni a közös hangot, de engedett Ő is, engedtem én is, és egymás mellett tudunk élni, Persze ez csak egy nagyon távoli, és nem is túl jó példa) #122 Bevitték a bácsikát? Érvényesült az igazságszolgáltatás. Az viszont HIBA, hogy ez megtörtént. Mindenkinek, aki idejön, a kezébe kellene nyomni egy kis füzetecskét, amiben a kultúráink különbözőségei fel vannak tüntetve. Hogy ilyen ne fordulhasson elő. Ha pedig megesik, akkor enyhébb eseteknél egyszeri figyelmeztetés, másodikra meg, vagy súlyosabb esetben télak hazafelé, vagy a börtönbe. Mert én sem vagyok naiv. (Csak kicsit) azzal viszont tisztában vagyok, hogy a kultúráink különböznek, életfelfogásunk, hitünk, és sok minden más is. De ahogy én is betartom Kanada szabályait, mikor odamegyek, ugyan úgy megkövetelem én is, a mi szabályaink tiszteletben tartását. Ez teljesen alap dolog. Azt meg nem mondja nekem senki, (mert erről győzködtök) hogy Ők képtelenek a szabályaink tiszteletben tartására, mert az nem igaz. Nagy általánosságban, néhány esetet leszámítva természetesen, semmiképp.
"Bűnöző az, akit a jog annak tekint. A jog az általános erkölcs, a kultúrából következő viselkedési normák írásba foglalása. Ami az egyik kultúránál bűncselekmény az a másiknál nem."
Köszi, erre is ki akartam térni, de így már nem kell. Teljesen egyetértek.
Bűnöző az, akit a jog annak tekint. A jog az általános erkölcs, a kultúrából következő viselkedési normák írásba foglalása. Ami az egyik kultúránál bűncselekmény az a másiknál nem.
Kicsit torzított példa. Csajszik ruházkodása pl, gettóban sharia rendőrség elviszi a picsatakarós német kislányt és jól megbünteti, akár pl. közösségileg megerőszakolják, megkövezik, ha pl egy muszlim srác még azt mis mondja, hogy elcsábította.
Picsatakaró, flörtölés nálunk nem bűn náluk igen Halálrakövezés, csoportos erőszak náluk akár az igazságszolgáltatás egyik formája, nálunk meg akkora bűncselekmény, hogy csak csattan. Na most muszlimék nem kapnak észhez hanem folytatják az életmódukat, abból lesz konfliktus, bűncselekmények vagy nem? Szerinted. Pedig még csak nem is terroristák.
Giroszos csajszi mesélte, hogy krapekja papiját elhozták Egyiptomból, el ment sétálni, egy óra múlva bevitte a rendőrség, mert látott a parkban egy párt a nyílt utcán csókolózni, a csaj a srác ölében ült, meg ilyenek. Ő meg beszállt volna harmadiknak, aztán zokon vette amikor megpróbálták elhajtani. Kulturális difi, amiből akkor lesz balhé, ha valaki nem akar alkalmazkodni. Ha papi mellett még ott van 100 másik, mert ott laknak menekültként, szerinted itt Mo.-n ki fog alkalmazkodni? És miért kell a fiataloknak inkább máshova menni itt Mo-n???
Leírtam mit gondolok elég részletesen. Végletekig leegyszerüsítve:
Vannak olyan népcsoportok akik jól megvannak egymás mellett és vannak olyanok amelyek nem. Nem kell mindenáron erőltetni 2 népcsoport vegyítését. Lényegében az egész mondandóm e köré épül.
Miért? Mert vannak olyan sajátságok, amiket esetleg a másik fél nem tolerál és ellentéteket szül ez oda-vissza érvényes. Ekkor a megoldás nem az hogy vegyítsük őket, mert ez jóra nem vezet. Erősödik a szélsőjobb, de a befogadottak is radikalizálódnak.
Persze lehet verni az asztalt, hogy fújrasszizmus, csak látjuk mennyire oldja meg a dolgokat. Van úgy, hogy 2 nép jobb ha nem vegyül, mert szélsőséges esetekben ez életekbe is kerülhet. Mint ahogy került is!
Grifid71: Látom egyébre sem vagy képes csak prekoncepciókra. "ha az általad imádott fél feudalista, autokrata rendszer lenne" Tájékoztatnálak, hogy még utalást sem tettem arra, hogy szerintem milyen állami berendezkedés a favorizált. Az, hogy te ezt akarod belémlátni te problémád.
"Szerintem az ilyen rasszista, hungarista, nacionalista gondolkodással rendelkezők simán csak a genetikai hulladék kategóriába tartoznak." Eddig aki a vitastílusával és kultúrájával a génhulladék szintenmozgott az te voltál. Dante73-al legalább úgy-ahogy lehet véleményt cserélni, legalábbis igyekszek emberhez méltól beszélgetni. Te meg úgy viselkedsz mint egy suttyó. Szomorú, ha a demokrácia erre épül. Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.12.04. 19:51:29
Na, én most vesztettem el a fonalat. Tehát te nem azt állítod, hogy minden muszlim terrorista, hanem hogy beilleszkedésre képtelen bűnözők? Vagy mit? Mert olyan a kultúrájuk? Kérlek egyetlen olyan mondattal válaszolj, ami tükrözi az álláspontod, és én jogtalanul válaszolnám rá kapásból, hogy rasszista vagy.
A demokrácia és a liberalizmus a hibás...abban, hogy a te fajtád kialakulhatott, ha az általad imádott fél feudalista, autokrata rendszer lenne akkor a bűnmegelőzés keretében téged és minket is az első rossz mondatnál vittek volna átnevelésre vagy kiirtásra. Mi demokraták tisztában vagyunk vele, hogy a saját demokratikus világfelfogásunk a mi saját ellenségünk, mert veletek ellentétben mi nem pusztítjuk el (nem is próbáljuk) a másként gondolkodókat. Szerintem az ilyen rasszista, hungarista, nacionalista gondolkodással rendelkezők simán csak a genetikai hulladék kategóriába tartoznak.
"Tisztázni kell valamit. Ezekben a gettókban az emberek többsége muzulmán országokból származik, ám ez nem azt jelenti, hogy ők valóban muzulmánok. Nagyon sok helyen nem voltak mecsetek, imámok. Párizs külvárosa tízmillió embert jelent, itt található egy olyan település, ahol százezren élnek. Ezek 95 százaléka nem európai származású. Ebben a negyedben, ha jól emlékszem, 97 különféle nemzetiség él. Mindegyikük az iszlám teljesen más vállfaját ismeri. Ugyanaz a helyzet, mint a kereszténység esetében, hiszen egy dél-amerikai protestánst nem lehet összehasonlítani egy lengyel katolikussal, vagy egy orosz ortodox vallásúval. Ugyanis itt nem csak a vallásról van szó, hanem alapvető kulturális különbségekről is. Nos tehát, a 2000-es évek közepén elkezdődött ezeknek a gettóknak egyfajta iszlamizációja. Olyan embereket lehet most már látni szerte Franciaországban, akik drogdílerek voltak, és szalafisták lettek. Hogy ez miért van? Azért, mert ezek az emberek olyan gettókban élnek, amely ugyan Franciaországban van, de ők nem franciák, és tudják, hogy sosem lesznek azok. Nem tartoznak a származási országuk kultúrájához sem, mert nem ott nőttek fel, nem tudnak róla semmit, sokszor a nyelvet sem beszélik. És mindemellé nem muzulmánok. Zavart identitású emberek, akiknek egy közös pontja van: egyféle gettós alkultúra, franciás-amerikaias alkultúra." "Saját védelmük érdekében tehát használják az iszlám-kártyát, de használják ezt idegen hatalmak is, mint Szaúd-Arábia vagy Katar. Ők imámokat küldtek a francia no-go zónákban, és ott olyan morális rendet építenek most már 10-15 éve, hogy egyre inkább a mecsetek diktálják a rendet. Korábban, amíg maffiózók uralták a területet, rend volt. Az üzletük számára a rend a kedvező, tehát rendet tartottak maguk között. Ott, ahol a drogdílerek éltek, nem voltak lázadások 2005-ben. Párizs szerte felgyulladtak a külvárosok, de ott nem, mert ők nem hagyták, hogy a területükön rendetlenség legyen. Nem jönnek a vevők, kiszáll a rendőrség, ha balhé van. A szalafisták azonban azt mondják, nem kell, hogy az emberek gengszterekkel éljenek, nem kell félniük tőlük. Az imámot pedig senki nem támadja meg, egyetlen gengszter sem, mert akkor az umma, azaz a muzulmánok közössége nekik esik. És nincs olyan gengszter, aki az egész muszlim világgal szembe tudna szállni. Végül is számukra ez jó. Meg lehet érteni őket is, hiszen muszlim országból származnak, elveszítették a kultúrájukat, most pedig egy mű-módon felépített, előre megszabott identitást kapnak, kezelhetik vele identitási válságukat. Kihalásznak az iszlámból egy globalista identitást, ami nem kötődik semmilyen helyi kultúrához. Tudni kell, hogy a török szunnita nem ugyanaz, mint a szíriai szunnita. A szalafizmusnak globalizációs elképzelése van, és ezért olyanfajta ága az iszlámnak, amely bármilyen globalizált embert magába tud szippantani. Ez történik most, és igen hatékony az akultúrált, globalizált, mély identitászavarral bíró emberek körében. Ha megnézzük, kik azok, akik az utolsó merényleteket elkövették Franciaországban, mindegyikük idegen származású, külvárosban felnőtt, identitászavaros ember volt, akinek a bűnlajstromán akadtak korábban kisebb bűncselekmények. Ezekből lettek azok a szalafista terroristák, akik aztán sok ember halálát okozták. Ez már egy újfajta profil, ezt szülte a globalizált világ."
Vicces fiú vagy te, azt hittem beszélgetünk. Úgy látom lököd a sódert le se szarva amit írok :)
"Értem tehát aki azt extrapolálja a képből, hogy a muszlim világban a 70-es években a szélsőségesség visszaszorult, az hülye, aki meg azt, hogy a bevándorlás miatt 2050-ben a nők el lesznek nyomva, az hazafi." Egyiket sem írtam, megközelítőleg sem. :)
"FOGD FEL. A nagy farok, vagy a szőke haj sajátosság, a bűnöző életmód meg előítélet." A bűnözői hajlamnak is vannak okai. Az, meg hogy az okokról XY társadalmi csoport belső ideológiája, vallása, hagyományai tehetnek hol fogja vígasztalni azt a nőt, akit megerőszakoltak? Szerinted milyen magasról szarja le, hogy a bűnözői hajlamai nem veleszületettek?
"azt tagadom, hogy MINDEN MUSZLIM TERRORISTA, Te gyö.." Kiafaszom mondott ilyet, te gyö..?
"Ott MINDIG elmondják egy-egy terrortámadás után, hogy a főrabbi, imám elítélte. Más az, hogy nem lesz belőle cikk, mert nem "click-bait" dolog... " Hagyjuk már ezt a faszságot, ha ez nem egy kurvanagy képmutatás lenne, akkor már ki kellett volna kopniuk közülük és nem az lenne, hogy 3. generációs muszlim radikalizálódik és gyilkol. Amit mondanak az lófasz. A bűnözési statisztikák meg mást mondanak és ez utóbbiak meg tények, nem álszent pofázás.
"Ellenben a rasszizmussal, amit terjesztesz, ártasz legalább ennyit, ha nem többet..." Miféle rasszizmust? Eddig amit álltottál rólam, hogy én úgy gondolom, hogy minden muszlim terrorista. Ezzel 2 apró baj van. Nem mondtam ilyet és nem is gondolom így. A te ideológiád miatt akarod ezt látni és ez a fajta előítélet, ami elvakít, hogy azt sem látod már amit írok is kb ugyanaz az agybaj, mint a rasszizmus.
" Támadja a muszlim ISIS a muszlimokat, mikor minden muszlim terrorista, vagy legalábbis hajlamos rá?" Pontleszarom milyen ideológiák mentén vívják a saját háborúikat.
És a kérdésre még mindig nem válaszoltál. Talán azért mert be kéne ismerned emiatt, hogy népcsoport és népcsoport között bizony bizony hatalmas különbözőségek vannak.
Ahogy más is írta, a mudzsahedek támogatása Carter idején kezdődött, Carter nemzetbiztonsági tanácsadója, Zbigniew Brzezinski találta ki, hogy a SzU-t bele kell ugratni egy megnyerhetetlen felőrlő háborúba. Aki lengyel lévén személyesen is érzett némi törleszteni valót.
Csak a történelmi hitelesség kedvéért, az igaz, hogy a Reagan-kormányzat alatt folyósították a támogatást a mudzsahedeknek, azonban egy DEMOKRATA párti politikus, Charlie Wilson a CIA-val való együttműködésben lobbizta ki a Kongresszustól ezt a pénzt! Öööö, van még kérdés? Tom Hanks főszereplésével egy nagyon jó kis film készült erről, amely megmutatta, hogy Amerika hogy nyerte meg ezt a háborút és veszítette el utána a békét, pedig 93-tól még demokrata kormányzás volt (Bill Clinton), de 2001-ig amíg a helyzet gyak szeptember 11-ig fokozódott az USA xart Afganisztánra. Azonban ez, mint lejjebb elhangzott valójában két nagyhatalom faszméregetése volt. Az akkor a támogatások folyósításában résztvevő Oszama Bin Láden célja nem csak az volt hogy a russzkik húzzanak, haza, hanem hogy Amerika se avatkozzon bele az arab világ/közel kelet belügyeibe. Ezt azonban folyamatosan megtették, nem csak pénzzel támogatták a fejllődést helyesebben nem támogatták, hanem puccsokkal, háborúkkal akarták eldönteni, hogy mi legyen. Ebből a szempontból ha nem is jogos, de törvényszerű volt egy visszacsapás, a terrorizmus meg a gyengék hadviselési módszere és nem több.
Szerintem te nem érted, hogy az ember nem darab-darab, hanem az ő egyéni identitása meghatározza , hogy milyen közösségbe lehet, vagy hajlandó integrálódni. Az európai különböző népcsoportok hajlandók európai kultúrába integrálódni viszonylag rövid idő alatt, már a cigányok sem évszázadok alatt sem, és az arabokról meg halványlila gőzünk sincs, hogy nagy tömegben van-e erre lehetőség, az eddigiekből nem úgy néz ki.
Az hogy te az embereket így nézed, azzal megsérted az identitásukat, az európaikét is, a cigányokét is, az arabokét is! Marhára nem darab-darab az ember.
Itt próbálsz az itteni jelenlevőkre szélsőséges nacionalista világképet ráhúzni. Ne röhögtess, beszéltél már valaha szélsőséges náci-g@civel, mert ezexerint nem! Én néhányszor beszéltem már és meg akartak verni, merni szoci vagyok. Szerinted!?
Kicsit nagyobb toleranciára, elfogadásra lenne szerintem szükség a részedről, több liberalizmusra, ha érted mire gondolok?
Értem tehát aki azt extrapolálja a képből, hogy a muszlim világban a 70-es években a szélsőségesség visszaszorult, az hülye, aki meg azt, hogy a bevándorlás miatt 2050-ben a nők el lesznek nyomva, az hazafi. Értem. Én vagyok a villamos, nem az a hülye.... Áááá, ezt már nem is tudom folytatni... Totál értelmetlen. FOGD FEL. A nagy farok, vagy a szőke haj sajátosság, a bűnöző életmód meg előítélet. Nem tudom, ezen mit nehéz felfogni? Nem tagadom, hogy a terroristák többnyire muszlimok, azt tagadom, hogy MINDEN MUSZLIM TERRORISTA, Te gyö... Ezt sem folytatom inkább... Ki mondta, hogy nincsenek előítéleteim? Annyi a különbség, hogy én küzdök ellene. És nem, Veled szemben nincsen előítéletem. Ugyanis nem azt mondtam, hogy x-y népcsoport rasszista, még csak azt sem, hogy minden jobboldali az. Továbbmegyek, azt sem mondtam, hogy Te az lennél. Azt mondom, a nézeteid, gondolataid, írásod egyértelműen azok. És ezen, a mai agy mosott Magyarországon, ahol a csapból is migráncsozás, meg sorosozás folyik, nem is csodálkozom. "az is tény, hogy az arab világ ezeket nem ítéli el." Csak a megfelelő híradókat kellene nézni. Ott MINDIG elmondják egy-egy terrortámadás után, hogy a főrabbi, imám elítélte. Más az, hogy nem lesz belőle cikk, mert nem "click-bait" dolog... Hogy nem lopsz, erőszakolsz, elhiszem, miért tennéd. Ellenben a rasszizmussal, amit terjesztesz, ártasz legalább ennyit, ha nem többet... Azt elárulnád egyébként, hogy miért most rombolta le az ISIS a szobrokat, mikor a képmás készítését tiltja a korán? És eddig miért maradhattak meg, több száz, esetleg 1-2000 évig, egy muszlim világban? Vagy miért Támadja a muszlim ISIS a muszlimokat, mikor minden muszlim terrorista, vagy legalábbis hajlamos rá?
"Az, hogy ki, mit extrapolál, azt a kép elárulja." Nem, aki 5 - 10 embert ábrázoló képből extrapolál, az hülye.
"Te kevered a sajátosságokat, az előítélettel" Nem keverek semmit semmivel. Tényeket írtam és tényeket tartalamzó kérdést tettem fel, amire a választ elsunnyogtad.
Az előítéletről meg annyit, hogy evolúciós alapon alakult ki az embernél, praktikus okok miatt, ezért ezt levetkőzni nem lehet. Tudod az az ősember a tigrishez úgy áll hozzá, hogy ne legyünk előítéletesek, mert biztos nem fog megenni, az jól megmurdelt, az "előítéletes" meg túlélt.
A személyes tapasztalatokon alapuló előítéletnek az esetek elsöprő többségében nyomós oka és alapja van. (nem propagandán alapuló előítéletről beszélek).
Az meg, hogy neked nincsenek előítéleteid had ne mondjam már, hogy mekkora hazugság. Az egész jobboldali társadalommal szemben előítéletes vagy.
"Te maga a probléma vagy, és nem a megoldás" Én nem lopok. Nem erőszakolok nőket. Nem robbantok és nem hajtok autóval a tömegbe. És igen ezek tények, mint ahogy az is tény, hogy az arab világ ezeket nem ítéli el. Az lenne a kurvára legalapvetőbb dolog, (ha már nem mindegyik muszlim ilyen) hogy maguk közül az ilyeneket kivessék. Nem teszik meg. Tudatosan konzerválják a joggal kialakult negatív képet magukról... ő bajuk. Ez szokott a radikális szélsőjobb megerősödéséhez vezetni.
Az, hogy ki, mit extrapolál, azt a kép elárulja. Aki nem érti, azt csak sajnálni tudom. Nem. Te kevered a sajátosságokat, az előítélettel. A sajátosságra rámutatni, pl hogy a négereknek általában nagyobb a nemi szerve, egy dolog, Vagy hogy az ázsiaiaknak kicsi... Ez nem diszkrimináció, vagy rasszizmus, ez egy megfigyelés. De, amikor idejön egymillió muszlim, akiből néhány száz amúgy bűnöző, és ezt te rávetíted az egész muszlim világra, anélkül, hogy a kultúrájukról, múltjukról, hitükről valós fogalmaid lennének, és megítélsz egy népcsoportot, egy kisebb része alapján, ez a rasszizmus. Ez nem megfigyelés, vagy tény, vagy bármi más. Ez idegengyűlölet. Az pedig még soha, sehol nem vezetett jóra. Sajnálom, hogy Tőlem kell megtudnod, de Te maga a probléma vagy, és nem a megoldás. A problémákat pedig az intelligens ember nem mélyíteni, hanem megoldani szeretné.
Ja mégvalami, ha a muszlimok többsége integrálódni akarna, akkor a bűnözői életformát a terrorcselekményeket egymást taposva kéne elítélni az európai imámoknak, sőt ki kellene vetni nekik maguk közül az ilyeneket. Valamint az első dolga mindegyiknek az lenne, hogy bejár írni olvasni tanulni vagy épp nyelvet.
"Akkor 1 történelmi kérdés. Ki adott milliárdos nagyságrendű támogatást a néhány szélsőséges imámnak, hogy az Afgán háború alatt terrortámadásokkal zilálja szét a szovjet hadsereget? Én elárulom. Reagan. Aki jobboldali volt, és ez történelmi TÉNY, kár rajta vitatkozni. "
Mégis ki vitázott ezen, meg egyáltalán hogy jön ez ide? A nagyhatalmi érdekérvényesítés mindig jelen volt szintén a történelemben. És? Ne kutyulj bele oylen dolgokat, aminek semmi köze ehhez. Amiről te beszélsz az kőkemény hatalmi érdekérvényesítés volt a hidegháború egyik eszköze.
A képeidre: Szépek nagyon. Csak épp mit kezdjek vele? Ez pontosan annyit mutat meg a képből, amennyi látszik. Azt az 5-10 embert. Ebből te extrapolálsz az egészre? Mert én nem teszem. Ma is lehet ilyen képeket lőni. Itt nemmessze a Debreceni Orvostudomány Egyetemen is sok muszlim tanul és lehet róluk ilyen fényképeket csinálni. Ilyen a muszlimok többsége? Nem.
Egy dolgot árulj el akkor. Amikor a 90-es évektől amjikor a Magyar vendégmunkások elkezdtek Németországban, Hollandiában, Angliában stb dolgozni vagy netán kitelepülni, miért nem nőtt meg tőlük a bűnözés, nemi erőszak és miért nem követtek el terrorcselekményeket? Vagy épp 56 után is emigráltak, akkor miért nem volt ilyen bűnözési hullám utánuk? Talán azért nem mert ők tudták, hogy valamit valamiért.
A rasszizmus fogalmával meg még mindig nem vagy tisztában, már ne is haragudj. Egy társadalmi csoport jellemzőire rámutatni úgy, hogy az egyéneket nem determinálom és ítélem el az ponthogy nem rasszizmus.
Akkor 1 történelmi kérdés. Ki adott milliárdos nagyságrendű támogatást a néhány szélsőséges imámnak, hogy az Afgán háború alatt terrortámadásokkal zilálja szét a szovjet hadsereget? Én elárulom. Reagan. Aki jobboldali volt, és ez történelmi TÉNY, kár rajta vitatkozni. És még egy kérdés. Mit látunk a pirossal keretezett részein a képnek? Csak nem azt, hogy a nők egyenjogúak voltak a 70-es években a muszlim világban? De, azt... Mert ők is haladtak a korral, míg a jobboldal vissza nem vetette őket, néhány száz évvel...
Az a baj, hogy Te nem akarod érteni amit írok. Az ember, az ember. Mindegy a vallása, népe, bőrszíne, szexuális beállítottsága. Darab, darab. Mindenki integrálható. Természetesen vannak EMBEREK, (nem népcsoportok!) akik nem. Őket meg haza kell küldeni, a pi...ba. Mert ennek az ellenkezőjét senki nem mondta.... De kijelenteni azt, hogy "ezek" úgy cuzámen ilyenek vagy olyanok, az a rasszizmus. És EZ a gondolkodás vezetett pl a terrorizmushoz! Utoljára szerkesztette: Dante73, 2017.12.04. 14:55:24
Az a baj veled, hogy próbát sem teszel arra, hogy megértsd, amit írunk. Rasszista mindenki aztán kalap. Ezt értem egységsugár alatt.
"Ugyanis, ha nem ti jobboldaliak pénzeltétek volna a szélsőségeket arrafelé" Nem pénzeltem senkit és nem vagyok jobboldali a te értelmezésed szerint. Csak látom a körülöttem lévő világot és tanultam történelmet. Vannak olyanok akik együtt tudnak élni békében vannak akik nem. Ez társadalmi és egyén szintjén is így van. Mindig is így volt és gyaníthatóan így is lesz.
Imádom a saját viccesnek szánt képeitekkel cáfolni az előítéleteken alapuló gondolataitok. Ugyanis, ha nem ti jobboldaliak pénzeltétek volna a szélsőségeket arrafelé, akkor még mindig a pirossal keretezett rész lenne az igaz, arrafelé... De integrálhatatlan a muszlim.... Utoljára szerkesztette: Dante73, 2017.12.04. 14:41:37
"Bocsánat. A svábokat gyűlölet veszi körül, és Ők is gyűlölnek mindenkit? Én nem így tudom, javíts ki ha tévedek... " Népcsoportok egymásmellett éléséről írtam. Vannak akiknek megy 0 vagy 1 generáción belül, van akinek pedig évszázados időtávlat sem elég. A befogadó társadalom a cigányság és a svábok esetébén is ugyanaz. Innentől kezdve azt szokták mondani: "Volt elég idő". A tolerancia szép dolog, csak ez a !!másik irányból!! is kell működjön. Egyoldalúan nem megy. Ha többszáz vagy 1000 év nem elégséges az integrációra, tökfelesleges rugózni ezen. Ami nem megy nem kell erőltetni.
A mostani bevándorlókkal az arab világból vagy épp törökországból full ugyanez a helyzet. És ismételten: egyén szintjén nem determinálok semmit. Viszont társadalmi csoportokat egyénenként nem fog kezelni senki, bele is fulladnak a befogadók. És egy olyan népcsoport amely saját kultúrájával, vallásával oylan szinten azonosul, mint az arabok, az nem fog megváltozni társadalmi szinten. Egyének lehetnek akik beilleszkedniek, de golobálisan nem. Az iszlám nem olyan vallás, mint nálunk a kereszténység, egy átlag keresztény vasárnap keresztény aztán kész, az iszlám viszont a mindennapokra is rányomja a bélyegét.
Egyébként sem értem a liberálisokat ez ügyben. Olyan népcsoportot akarnak befogadni és elfogadni, amelyek a nálunk megszokott alapvető normákat emberi jogokat sem teljesítik. Pl többnejűség, gyermekházasság, nők tiszteletének hiánya stb. Olyan szinten gondolkodnak illogikusan a befogadáspártiak, hogy az már fáj.
Megpróbálkoztak demokráciaexporttal, nem jött be. Nagyobb káosz lett utána, mint előtte. Mostmeg integráljuk őket? Miben lenne ez más kimenetelű, mint a demokráciexport? Semmiben. Itt is káoszhoz fog vezetni.
Elég szépen megmutatta a történelem, hogyha egy népben belső igény nincs meg a demokráciára, a nők egyenjogúságára vagy bármi más változásra, akkor azt kívülről nem lehet ráerőltetni, mert kurvanagy szart fog vágni a kerék. Azán csak csodálkozva pislognak, jajj hát megnőtt pl.: a nemi erőszakok száma.... meg teherautóval hajtanak tömegbe..... meg megjelennek a nogo zónák és sorolhatnám napestig. Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.12.04. 13:51:25
Ebben nem értünk egyet. Az alapjövedelem egy nagyon is hasznos lépés a társadalmi fejlődésben és teljes mértékben független a rasszoktól, a legnagyobb butaság és népámítás olyan baromságokat hangoztatni a 21. században mint "munkaalapú társadalom". Ki a franc akar visszatáncolni a feudalizmusba vagy a tekintélyelvű 20-40-es évekbe, vagy akár a szocializmusba. Az informatikai fejlődés már túllépett azon a szinten amikor a populizmus megfékezhetné, vagy a felpaprikázott munkások szétvernék a gépeket mert elveszik a munkájukat. Már pedig elfogják venni ha tettszik ha nem. 15-30 éven belül szinte minden munkát robotok fognak végezni akkor a véleményed értéke gyakorlatilag nulla lesz, és ez tény. Ezt a folyamatot már csak egy nukleáris pusztulás állíthatja meg. Sajnos a te és a gondolataidra helyeslők is a saját rasszista, és irigy az évek alatt berögzült és "saját" igazságotoknak megfelelő műsort látjátok csak, nem pedig az összefüggéseket. Senki sem tiltja meg például azt hogy bárki dolgozzon az alapjövedelem mellett, sokkal olcsóbb az alapjövedelem mint a szociális ellátások. Gyakorlatilag megszünteti a szegénységet és jelentősen csökkentheti a bűnözést is, az emberek kényszerítettsége megszűnne lenne idejük tanulni fejleszteni a képességeiket. Persze mint mindenhol itt is lennének akik csak simán beleélnének a világba, de kit érdekel. Viszont az eléggé szégyen hogy a 21. században évente több százan fagynak meg, javarészt a saját otthonukban mert nincs pénzük fűtésre. Idén már 150-en ha érdekel.
Nos. Hogy valaki szőke, az valóban, genetikus alapú. Hogy valakinek "forró a vére", vagy éppen ritmusérzéke... Nos eddig egyetlen tanulmány sem mutatta ki, hogy ne kulturális, neveltetési alapjai, hanem genetikai, de nyilván én hordom a mindent megváltoztató szemüveget.... Pedig már feltérképeztük az emberi genomot, és valahogy mégse akadt egyetlen "náci" genetikus sem, aki libsi elnyomással mit sem tördött, és kimutatta a dolgot, megcáfolhatatlanul rámutatva, hogy ez a gén felelős a dologért... Való igaz, amit következő bekezdésedben állítasz. Valóban a liberális gondolatok voltak a felelősek, és nem a szélső jobbosak a sötét középkorért, az emberiség legnagyobb népirtásaiért, (Zsidók, indiánok, ausztrál őslakosok) valamint a második világháború óta eltelt időben, nem a liberalizmus irányít, (nagyjából) és nem ez európa történelmileg legbékésebb, nyugodtabb korszaka, ahol az emberek gyarapodnak... (Mond, te szoktál gondolkodni is időnként, vagy csak olvasgatod a náci szerzőket, és az elvadult gondolataikat ismételgeted, mert azokkal tudod indokolni a benned szunnyadó gyűlöletet? A minden ember egyenlőre, még visszatérek. #98, Gettósodás, szegregáció. Bocsánat. A svábokat gyűlölet veszi körül, és Ők is gyűlölnek mindenkit? Én nem így tudom, javíts ki ha tévedek... Mert a cigányságot az veszi körül, azt "sugározzák" vissza. Nyilván, nem maga a szegregáció, hanem a gyülölet alapú szegregáció az, ami előbb-utóbb robbanásponthoz vezet, de Te azért megindokolod a dolgot, és engem tartasz egységsugarúnak... Innen csókoltatom az önéletrajzod! A következő bekezdésed tartalmaz valóban némi igazságot. de a konklúzióját nem értem. Ugyanis azt, hogy általánosságban bűnözővé válik egy népcsoport, Te megpróbálod azzal elintézni, hogy "ezek ilyenek", és nem veszel tudomást a külvilággal való kölcsönhatásokról. Pedig hiszed, vagy sem, ez a kölcsönhatás nem kitaláció. Ellenséges világban Te sem biztos, hogy ne válnál azzá... Sőt... #99. Azt tudtam, hogy vannak akik a holokausztot tagadják, de hogy a rabszolgák felszabadítását is... Ez nekem új! Szerinted mit mond ki egy törvényekkel foglalkozó testület? Hogy a törvény előtt egyenlő, vagy hogy két ember ugyan annyit ér? Ne nevettess már, kérlek! Van akit nem lehet megtanítani halászni? Való igaz. Ellenben lehet belőle egy nagyon jó jogász, sportoló, vagy bármi más, amihez tehetsége van. És ahol arról szól az oktatás, hogy ezt a dolgot megtaláljuk, és abba az irányban képezzük a gyereket, valahogy "egy picit" fejlettebb nálunk, és mint Ország sikeresebb.... A "hendikeppel" pedig az egyenlőtlenségeket kívánják csökkenteni, ami a társadalmakat feszíti. Valahogy ez ellen (És most demagóg leszek, de nagyon) nem emelték fel a jobbosok a hangjukat, mikor a zsidóktól vették el az évszázadokon át felhalmozott vagyonukat, és a német gazdaságba ömlesztették, a második világháború előtt, alatt... Mert a zsidósággal szemben szabad a hendikep, csak velünk, fajtiszta magyarokkal szemben nem? #100... Értem. Inkább Te se kapj havi 120000-et, csak a cigánynak se adjanak, mert az igazságtalan, hogy miközben Te többet kapsz, Ő nem hal éhen. Erről beszéltem néhány poszttal ezelőtt. Dögöljön meg a szomszéd, inkább én se járatom egyetemre a gyerekem... Kérdezz meg egy Angliában dolgozó Magyart, érzi e a társadalmi hátrányait annak, hogy Magyar? Érzi. Mert ott Ő van kisebbségben. Az itteni kisebbségek ezzel pont úgy vannak. Mint már ezerszer leírtam, ez egy kölcsönhatás, de úgy látszik, a csak jobboldali sajtóból tájékozódó uraknak, ezt hiába magyarázom...
És a végére egy gondolat. A különbség köztetek, és köztem az, hogy a Ti gondolataitok, értékrendetek, én tőletek tudom. A komentjeitekből, megnyílvánulásaitokból. Nem pedig elvakult liberálisok rólatok írt értekezéseiből. Mert MINDEN, amit a liberalizmusról tudtok, ahogy áll, egy rakat semmi. Szélsőjobbosok elvakult, csak a saját gyűlöletét bizonyítani akaró írásaiból származik. Ha valami nem világos, kérdezzetek meg egy LIBERÁLIS embert. El fogja magyarázni, türelmesek vagyunk... Ne pedig a sajátjaitoktól tájékozódjatok.... És most, azt hiszem, elegem van az emberi butaságból, előítéletből. További kellemes gyűlölködést, aki elolvasta, annak köszönöm.
A cigányt azért veszik fel csak takarítani, mert csak ahhoz "ért". Már bocs, de a magyart vagy bárki mást is csak takarítónak fogják alkalmazni, ha nem tanult szart se. Az más kérdés, hogy a cigányok között messze nagyobb arányt képvisel az a tömeg, aki az iskolába már melegedni sem akart bejárni! Aki pedig semmit nem tesz önmagáért, miközben mások k*rva keményen tanultak és dolgoznak, annak nem jár semmiféle alap jövedelem, mert ez teljességgel igazságtalan lenne a szorgalmasokkal szemben.
Na várjunk csak, a "minden ember egyenlő" alatt anno törvény előtti egyenlőséget, a nemesi előjogok eltörlését stb. értették. (Az amerikai alapító atyák pedig az ember fogalmába nem értették bele a néger rabszolgákat, ezt még az USA legfelsőbb bíróságának egy határozata is tisztázta anno). Az amerikai függetlenségi nyilatkozatban, a francia emberi és polgári jogok nyilatkozatában így kell érteni az egyenlőséget. Aztán persze a baloldal ennél tovább ment, már Petőfi is (aki kb. kommunista volt, bár nem ismerte a kifejezést) azt követelte, hogy a bőség kosarából is mindenki egyformán vehessen, ne csak a törvény asztalánál legyen egyenlőség... A balliberális és a klasszikus liberális között valahol ott van a különbség, hogy a klasszikus liberális szerint elég a törvény előtti egyenlőség, a balliberális pedig azt akarja (elvileg) hogy mindenkinek egyenlő esélyek legyenek biztosítva az életben. Ami persze lehetetlen, és a különböző képességek miatt nem tudna mindenki egyformán élni vele. Van aki egyszerűen nem fog tudni halat fogni, hiába adnak hálót a kezébe és magyarázzák el neki, hogy kell használni. Másnak meg csak peche van. A modern balliberális ezért egyenlősíteni akarja az eredményt is azzal, hogy hendikeppel indulhassanak azok, akik amúgy lemaradnának ("affirmative action" az USA-ban, azaz numerus clausus, csak persze nem úgy kommunikálják, hogy a fehérek/ázsiaiak számát kell korlátozni az egyetemeken, hanem hogy a feketéket, latinókat kell felemelni kvótákkal, plusz pontokkal a felvétel során). Ha jól értem te a tradicionalistákkal (René Guenon, Julius Evola, stb.) értesz egyet (magyar képviselőik jelenleg László András, Baranyi Tibor, akiknek a szavait állítólag Vona is itta egy időben, nem tudom most vállalja-e még őket, vagy ők is lenyesett vadhajtások), illetve Hamvas Bélát is ide sorolják egyesek. Ők utasítják el kategorikusan a felvilágosodást és a humanizmust is, a kereszténységet csak egy részük, ha jól értem (vannak akik a pogányságot preferálják és vannak tradicionalista keresztények). Nem tanulmányoztam őket túl mélyen, de elég ezoterikus szaga van a világképüknek (plusz tudtommal a modern tudományt is részben vagy egészben elutasítják, az evolúciót pl.)
Tényleg nem megsérteni akarlak, de nagyon egységsugarúan látod a világot. Vannak olyan népcsoportok, akik tökjól elvannak szegregáltan egymás mellett és nekik ez megfelelő (pl nálunk a svábok szeretnek elkülönülni) tökjól elvannak, nem csesztetnek minket mi sem őket. Vannak olyan népcsoportok, akik bár szegregáltan élnek, mégsincsenek jól meg egymás mellett, ez a gettósodás, no-go zone stb. Amikor az kisebbségi népcsoport még törvényi szinten sem hajlandó elfogadni az anyaországot. Klikkesedik, saját törvényeket alkot vagy épp csak öntörvényeskedik. Erre is van kishazánban is példa. Az integrációra ugyanez igaz. Vannak olyan népcsoportok amelyek integrálhatók a másikba oda-vissza és vannak, amelyek nem integrálhatóak. Szerintem erre is számtalan példát lehet találni a németországi török helyzet pl. tökéletes példa erre.
Viszont ez semmit nem árul el arról, hogy speciel egy egyén, hogyan viselkedik. Magyarországon maradva, attól, hogy pl a cigányság van hogy gettókban él, több közöttük a bűnöző, nem determinálja, hogy cigányból nem lehet tisztességes, akár diplomás ember. Népcsoportokra lehet jellemzőket mondani simán. De a népcsoportot alkotó egyénekre nem érdemes általánosítani. (persze az emberben valamiféle előítélet óhatatlanul kialakul).
Szóval sokfajta élethelyzet van. Nem szerencsés rasszizmus alá besöpörni mindenkit, aki ezekre esetleg rávilágít. És ahányfajta kölönbözőség van népcsoportok között annyiféle megoldás létezhet. Megoldás lehet az is, hogy nemet mondanak egymásra és messzire élnek egymástól.
A liberálisok eleve cenzúrázott szemüvegen át látják a világot, ami már nem biztos, hogy a valóságot mutatja. Pl. azzal az eshetőségével nem is számoltál, miszerint bizonyos népeket nem lehet integrálni, vagy például veszélyt jelent bármiféle közeledés. Nem mondom, hogy így van, csak azt, hogy te abból az optimista nézőpontból indulsz ki, hogy ilyen nincs, meg olyan sincs, amit a csúnya nácikok kitaláltak (nem ők találták ki). Ha egy ilyen polkorrekt világképből indulunk ki, akkor semmi kétség nem lehet afelől, hogy erőforrásokkal kell támogatni az integrációs jószándékot, de csakis akkor.
Ha a népek (illetve emberek) esetén beszélhetünk pozitív vagy neutrális általános különbségekről, hiszen azok tagadhatatlanul léteznek, miképp a déliek forróvérűek, az északiak szőkék, a feketéknek jobb a ritmusérzékük stb. a negatív hangzású tulajdonságokat le kell tagadnunk. Még tudományos vizsgálat sem indulhat, ami azt erősítené.
A liberalizmus csak egy állomása az emberiséget szakadékba sodró folyamatoknak tehát nincsenek vadhajtásai, mint az "újbeszél nyelv", az erőltetett fajkeveredés, a feminizmus és a gender-ideológia, hanem az egész liberalizmus és annak alapja egy nagy vadhajtás. Valójában már a humanizmus szabadságkeresése az volt, ami nem más, mint istentagadás. A "minden ember egyenlő" frázis evidenciája is abszurd, mivel csak a kiválók degradálásával, nivellációval lehet megvalósítani. Nincs olyan liberalizmus, ami jó. Olyan van, hogy a felületes / naiv szemlélő számára nem látszik a degeneráció, a progressziónak hazudott rombolás
Ajánlanék neked olvasnivalót, de tudom, hogy letennéd, ha kicsit is feszegeti a komfortzónádat.
Na látod, ezért tagadta ki a társadalom... Ugyanis az almát hasonlította a körtével... Ha egy borsodi falu, magyar, és cigány lakosságának intelligenciahányadosának átlagát nézzük, ugyan úgy statisztikai hibahatáron belül van, mintha ezt Budapest VI. kerületében mérnénk. Tehát megint, néhány adatot kiragadtunk a közegéből, úgy csoportosítottuk, hogy igazolja a rasszizmusunk, és hibáztatjuk a libsi csőcseléket, mert észrevette, és az orrunkra koppintott, mondván, ülj le rasszista fiam, egyes!
Láttál te a kádár rendszerben diplomás cigányt? Vagy a 90%-uk mehetett a bányába, vagy kubikolni, a maradék 10% meg zenélhetett... Ugyan úgy élt a rasszizmus, csak épp fű alatt... Ugyan úgy legjobb esetben takarítani vették fel a cigányt, mint ma...
A szegregáció nem megoldás. Nem is lehet az. Az csak növeli a társadalmi feszültséget, ami előbb utóbb robbanáshoz vezet. Ugyanis hatványozza a Te, és a cigány rasszizmusát is! Márpedig, ha két fél, kölcsönösen gyűlöli egymást, az előbb utóbb konfliktusba torkollik. A liberális gondolkodás, pont ezt a konfliktust igyekszik elkerülni. Időnként persze, túllő a célon, ez természetes. De hosszú távon ez az egyedüli megoldás, nem a bezárkózás.
Nem értem ezt a politikai összeesküvés elméleted. Merkel egy NDK-s nő volt, és pl G.orbán is egy egyszerű srác. 87-88-ban ismertem, ezért nem is szavaztam rá soha, és nem is fogok... Mint magánemberről is megvan róla a véleményem... Persze, vannak vállalati érdekek. Vannak megvett politikusok, persze. Világos. De a globalizációval az a baj, hogy VAN. Csinálhatsz amit akarsz, sajnos arra halad a világ. Értelmes ember ezzel tisztában van, és nem szembe megy vele, hanem megpróbálja úgy alakítani, hogy neki is jó legyen...
Az a gond, hogy a nagyhatalmak vezető rétegei a gyarmatosítással a saját országukat hozták megoldhatatlan helyzetbe. Egy birodalom kultúrája akkor jó, ha befogadó kultúra. Csakhogy a gyarmatosítás kezdeti időszakában erről azért szó sem volt, mint ahogy a Római birodalomban is viszonylag későn kapták meg a római polgárjogot a provinciák lakosai (kr. u 212-ben). Ezek a gyarmatbirodalmak meg előtte felbomlottak, minthogy ez így szóba került volna.
Namost az időközben rabszolgaként/szolgaként betelepített másodrendű állampolgárokból próbálnak aztán a franciák, angolok, amcsik vezetői egyenlő jogú adófizető állampolgárt fabrikálni, gyak úgy hogy az alkalmazkodási kényszert a saját eredeti kultúrájú lakosságára nyomják a liberalizmus nevében. De ezek az emberek semmivel sem toleránsabbak, vagy tudnak toleránsabbak lenni, mint azoknak akiket be kéne fogadniuk. Na innen az ellentét. Ki alkalmazkodjon? A szegregáció egy megoldást ajánl, hogy mindenki megőrizhesse a saját kultúráját. Ja és emellett is fizesse az adót ugye. Szerintem. Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.12.03. 19:02:11
Úgy tűnik a liberalizmus bizonyos elveiről azért hasonlóan gondolkodunk. De az alapjövedelmet sem tartom ördögtől valónak, és igen annak magyar modellje ez a közmunka program szerintem is lehet, hogy jobb is. Nem a társadalom szempontjából, mert bizony a nonproduktív rétegekre így vagy úgy költeni kell, azonban ha az egyén otthon veri a ... pénzét, akkor totálisan elszegényednek a kapcsolatai, mentálisan elveszti a képességét, hogy valaha is dolgozzon, kapcsolódjon a közösséghez. Ez senkinek nem jó.
Szegregáció. Mondjak szegregált társadalmakat Európában? Svájc, Belgium, Spanyolország, vagy éppen Erdély. Erdélyben mi is a "megoldás"? Ja vigyük a székelyeket Bukarestbe meg toljuk le a hegyről a falvakat, köszi Ceaușescu ezzel már próbálkozott. Ki a fene mondta, hogy elkülönült kultúrák, társadalmak nem tudnak egymás mellett élni!? Amerikában nem a szegregáció a gond, hanem az elnyomás. Nem kéne a kettőt összekeverni. A kulturális öntudat, büszkeség meg nem rasszizmus! Vagy akkor a Pájdozás is az, nem?