Ebből látszik, mennyire nem vagy képben. A szegregáció-t kevered a differenciált oktatással. A szegregáció bőrszín alapú. Ma ez működik a Magyar iskolákban. A cigánygyereket különítik el a többitől. Azzal, hogy a kretén ne abba az osztályba járjon, hogy aki a művészetben jobb, az azt, míg aki a természettudományban az tanulhassa azt, azt hívják európai modellnek. Nyugatabbra tőlünk ez működik. Jobbak is az eredményeik, nem kicsit! Csak ehhez az kell, hogy előítélet nélkül, nézzük meg, mérjük fel, mit tud a gyerek. Ma ez úgy működik, nagyon sok iskolában, hogy ha barnább a bőre, akkor kretén, tanulásra képtelen, különválasztjuk. #239 a társadalmat nem az én ideológiám polarizálja...
Nem tudom miért gondolod, hogy a nemzeti jellegű politizálás inkább konfliktus teremtő, mint a globalizáció központú. Én fordítva látom, ha egy politikai hatalom konfliktust akar teremteni, akkor az konfliktust fog teremteni és azt az ideológiát használja ki inkább, amelyik célszerűbb, elérhetőbb számára. Valójában pl. Hitler sem volt nemzeti, csak kis részben emelte a német kultúra elemeit be egy általa és hívei által kreált újfajta ideológiába, kultúrába. Egy Római birodalomra hajazó építészetet, jelképrendszert vegyített a germánnal és nagyvonalúan szkippelte a keresztény hagyományokat. A cél ugyanis nem a német nemzet felemelése volt, hanem egy európai birodalom létrehozása.
Amerika a 2001. utáni a globális fenyegetés ideológiáján alapuló háborúi is inkább kreáltak voltak lásd főképp Irak 2003-as megszállását és a tömegpusztító fegyverek esetét. Simán figyelmen kívül hagyták az afgán, és az iraki népet, a több 100 ezer civil áldozatot nem igazán tartjuk számon és erősen rányomultak a "globális fenyegetést" jelentő "terroristákra", akik max pár ezren lehettek adott országokban (Irakban konkrétan zéró). A globális fenyegetés csak ideológiai alap volt, amivel egyes nagyságrendileg gyengébb államok ellen a nemzetközi közösség által többé kevésbé elfogadottan lehetett erőszakot alkalmazni.
Japán II. VH utáni fejlődése viszont erősen támaszkodott a nemzeti hagyományokra, értékekre és gyakorlatilag törvénybe iktatták, hogy nem viselhetnek háborút, max magukat védhetik meg. Ez a nemzeti kultúra a gazdasági, technikai, tudományos sikereket látva a nyugati országokban referencia kultúrává vált, pl. a '80-as években minden srác karate klubokba járt.
A szegregáció általánosabb fogalom, nem csak faji szegregációt jelenthet. Szerintem meg nyugaton nem azért jobbak az eredmények, mert nincs elkülönítés, a kettőt összevonni olyan angol tudósos. Más, modernebb az oktatás, kevésbé lexikális tudás agyba gyömöszöléséről, inkább egyéni és közösségi probléma megoldásról, kreativitásról szól. Úgy látom a magyar oktatásból kimaradt az a tény, hogy már létezik olyan dolog, amit úgy hívnak, hogy internet. ;) Inkább ez az oka, hogy a magyar diák általában rosszul teljesít, és nem az hogy hogyan kezeljük a "kisebbségeket". Szerintem.
Kína a globalizáció legnagyobb nyertesének tekinthető, azonban miközben rahedli milliárdos jött létre náluk is, a 70-es évek albán átlag szintű középosztálybeli jövedelmeitől eljutottak a nagyságrendileg nálunk is tapasztalhatóig (úgy tudom még magasabb is). Ez általában nem jellemző azokra az országokra, amelyek a szabad kereskedelem és más liberális eszmék hatására bevetették magukat a globalizáció pezsgésébe. Ott úgy nyílt az olló a kőgazdagok és a szegények között, hogy a középosztály is max stagnált, lásd pl. kishazánkat, Amerikát, akármelyik országot. De Norvégia pl. itt is kivétel, de ők külön utat tudnak járni az olajnak köszönhetően, amúgy továbbra is alkotmányos királyság az államformájuk és azt hiszem konzervatív kormányuk van. De nem emléxem, hogy "ennek ellenére" meg akarnának támadni valakiket. ;)
Mondjuk eddig is sejtettem, hogy amikor arról nyifognak és lobogtatják a statisztikákat, hogy micsoda rasszizmus van, ott tulajdonképpen nem a rasszisták száma nőtt meg, csak az illetékesek egyre több emberre terjesztik ki a fogalmat
Természetesen nem szabad és nem is lehet különbséget tenni a kultúrák értékei között, micsoda dolog lenne. Nyilván a pápuai gecinyelők (Sambia/Etoro),a csiklócsonkítók és stb. kultúrája egyenértékű bármelyik mai európai kultúrával.
"jobbak is az eredményeik, nem kicsit" Hahahahahauauazazazazazauazauhahaha! De komolyan.
Ha nem vagy tisztában az eredményekkel, de leállsz dedós stílusban osztani a nemlétező eszed, az nem az én hibám...
Köszönöm mindenkinek a részvételt. Hallottam érdekes dolgokat itt, (jobban mondva olvastam) de sajnos a célom nem sikerült elérnem. Nem hogy megértettem volna a gondolatmeneteteket, de még homályosabb lett, mint eddig volt. Arra sikerült rájönnöm, hogy a Liberalizmussal kapcsolatban is akad némi zavar a fejekben.
Utoljára egy tanács. Liberalizmusról ne jobboldaliaktól olvasgassatok, hanem liberálisokról. Mind a két tábornak jobb lenne, talán az álláspontok is közelednének egymáshoz.