Csak belestem, elkezdtem Novice szinten, a ghoulok dőltek, borultak, 12xp darabja, valami csöveket kellett foltozgatni, ment is a dolog, aztán egy nagysikerű dc megállította a mókát. Kicsit elment a kedvem, de azért visszamentem a legnehezebb szinten, kipróbálni. Ghoulok kicsit keményebbek (xpjük ugyanannyi), de még így se szerették a fejeseket. A nehezítés az volt, hogy visszaszámolt a menet, nem tudom pontosan mit kellett csinálni, mert a ragyákat lőttem, mire megöltek volna, kidobott a vault, lejárt az idő. Egynek jó lesz ez is, ha nem dobál le...
En azt olvastam vhol, hogy a karizma fele szintu lenyekkel mukodik jo hatasfokkal, a tobbinel csak valami nagyon kis esellyel jon be az opcio is. De ez regen volt en meg sokat felejtek :)
Mit csinálok rosszul? Segítsetek légyszi! Olvastam hogy taminghez kell 6os karizma, kell az állatbarát kártya 3as, meg a suttogós 3as. Ez ok. Azt is olvastam, hogy random előforduló helyen kell nézni a szörnyeket. Az észak - keleti sarokban egy lezuhant helikoffernél vannak ilyenek, belogolok mindig más a szörny. De ezeknél is csak Pacify menü jelenik meg, ami működik is, de taming az nem. Mi lehet a baj? Találtam békát is, de az is csak a békítgetős dologig ment, meg albino halálkarmot, ugyanez.
Na igen, PA nélkül elég vérszegény a def. Nekem olyan 300 -250 - 80 körül. fiz, ener, rad. Ész nélkül nem is lehet rohangálni. Tegnap kerestem a békát, megláttam a fák közt valami fénylő izét, harcolt valami mással. (Neten néztem békaelőfordulási helyeket) Futottam nehogy béka legyen, és kinyírják. Normál esetben ugye nem rohanok be a közepébe (akkor még nem tudtam hogy min 6os karizma kell, 5 nem elég) Nem béka volt, egy fénylő halálkarom... pirosfejű korcsokat püfölt, de mikor előbukkantam, nekem is letekert egyet visszakézből. Instant halál volt. (És nem is ez volt az egészben a legelszomorítóbb, hanem hogy ott feküdt nem messze tőlem egy döglött fénylő óriásbreki is) Utoljára szerkesztette: Kroki105, 2019.08.18. 13:26:22
Mondjuk az igaz, ha ilyen bugosan még büntetgetnének is, már nem játszana senki. De a 8at lövésenként én sem értem, előtte jóval nagyobbakat kapott 150es fejeseket (ok, az se a legnagyobb, de mégse NYOLC!!!!). Tegnap, meg azelőtt meg 8ast. Semmi kártyát nem állítottam át. Le van szarva, egy csillagossal kevesebb, így is fuldoklok bennük. Ráadásul tuti hogy csak egy szájonvert sodrófát adna, tegnap is kétszer ezzel jutalmazott. De ki a hányatott, retkes jónyavaja megy ebben a szakadt játékban sodrófával? Mi a tökömnek van egyáltalán benne?
Az lenne a kérdés, hogy tamingolni lehet e fénylő állatot? Én egy óriásbékát néztem ki, bár nem tudom találok e olyat magányosan. Elég komolyan néz ki, főleg hogy a mocsárban házamnál a fák alatt totál sötét van éjjel. Még kell 3 szint, hogy meglegyen a wasteland whisperer kártya, az állatbarátos már megvan.
Amúgy az a bajom, hogy PA nélkül kinyomnak, mint a krémsajtot - ha néha elfelejtem felvenni, legtöbb esetben futás a vége, aztán be a PA-ba és visszamegyek revansot venni a kergetésért.
Egyszerűen nem ad megfelelő védelmet a sima páncél, pedig már próbáltam eleget. Pimpelni meg nem lehet őket, minél komolyabb a cucc, annál nehezebb mod-ot szerezni hozzá, plan meg nem is létezik, b+. Most épp az scout armorokkal küzdök, 1-2 volt hozzá az enklávénál, de azok se nagy dolgok. Cipelni lehet velük, de harcolni...
Hogy pontosan mennyit kell, azt nem tudom, de nekem még sose volt olyan, hogy ne lett volna loot - tudom, én IQ-nuku DD karakter vagyok :) Amikor nekiugrunk, tolom neki, amgíg lehet, aztán ha nagyon zaklatnak az add-ok, szétcsapok köztük és utána vissza a boss-ra. De a summa 8 hp sebzés nekem ebben az esetben eléggé vékonynak tűnik :(
Meg azért a tank/support karakterek kicsit mások máshol. Ahogy Fred is mondja, ott pl partiban vagy... L2-ben 5 évig BladeDancer-rel toltam, az nem egy DD kaszt, csúf lett volna loot nélkül :D
A bünti nélküli halál valóban "vicces" kicsit, bár azért néha az ok nélküli instakill by BUGz elég nagy népharagot váltana ki egy "üntetős" rendszerrel karöltve. Utoljára szerkesztette: Paradoxon74, 2019.08.18. 09:20:09
Így belegondolva hogy nem számít a halál, ez milyen ökörség már? Játszottam már olyan játékkal is, ahol fél szintet buktál ha meghaltál, és nem ilyen pikpak lup-olgatás volt mint itt. Ok, az se volt a legjobb, de legalább volt tétje. Itt meg láttam (ezt is twitchen, néha meglesem ki milyen karakterrel, kártyákkal tolja) a csávó 30secenként halt nagy vihogva, de legalább bazinagyokat lőtt a 10%os hp jával, juhu milyen szórakoztató.... Még junkot se dob, mert üresen megy oda. 0 tét van. Jó, persze, leszarom ki hogy játszik, ki mit élvez, de ez már kicsit nevetséges. Az lenne a normális, hogy akarj életben maradni. Mert hát ez a normális, na! Persze ez még jobban arra sarkallna mindenkit, hogy PA-ba tolja. Ha nem muszáj, én se használom.
Az nem baj, ha meghalsz, attól még kapsz lootot, a hullája megvár (ha meghal időközben a boss is). Értem a példát, de azért ha egy ot pala addot húz/tankol boss fight közben, az valószínűleg partyban/raidben van, így kap lootot :)
De ez így nagyon idétlen. Gyakorlatilag akkor nem foglalkozhatsz a rád támadó szörnyekkel, csakis a bosst ölheted. Így se úgy se kaptam volna lootot, mert a másik verzió hogy meghaltam volna. Elképzelem ahogy a wowba az addok összefogdosására küldött paladin nem kap loot-ot, mert nem ölte a bosst.
Biztos hogy van, mert ha csak egyszer lősz bele, akkor max a quest rewardot kapod meg a végén, a direkt loothoz több sebzés kell. Ne kérdezd mennyi, arra én is kíváncsi vagyok.
Van valami % amit a repülőizébe bele kell lőni a lootért? Futottam egy kört. Bombát ledobták, portolok oda (szinte azonnal) már lövik a dögöt, épp hogy belelőttem vagy kettőt, aztán muszáj voltam a rámrontó pirosfejeket leszedni, de mire visszafordultam, pár sec, a nagy izé már kimúlt. Megyek a lootért, de csak ez a forgó, töltőjel van benne, aztán meg üres. Tuti hogy meglőttem, mert láttam a sebzésemet, hogy 8 Mondjuk olyan emberek lőtték többek között, hogy 620+, meg 580as szint, szóval nem csoda hogy nem volt 30sec az egész...
Á, igen, a víz fölé építésnél nálam is zöld volt, majd jelezte hogy oda nem rakhatom. Csodálatos pillanatok voltak. Érdekesség hogy az alapot le engedte rakni, de rá falat nem. Fal helyett vízszivattyúk lettek a "falak".
Én csak egy olyan modot raktam fel, ami a képbeállításokat húzza lejjebb egy kicsivel, hogy ne füstöljön el a gép. Mondjuk ez csak sima ini átírás. Az f4ből kiindulva nem tudom hogy ezt érdemes e modolni (arról nem beszélve hogy haragszanak e érte vagy sem), hetente jön patch, működik e vele, vagy nem. Ott mikor patch jött, elég sok mod borult, és frissíteni kellett.
Nekem F4es epitomenu utan is agyfasz a C/Z. Meg az egesz epitosdi is ha mar igy szoba kerult. Lazan van egy alap 3 sec-es input lag ami neha felmegy akar 5-10re is, en meg malmozzak h most akkor megepitette ez a csoda jatek amit akartam vagy sem. Meg az is nagyon kiraly h siman jelzi h megepithetem az adott cuccost oda ahova akarom de baszik lerakni vagy amikor olyanokat ir ki h nem epithetek vizre mikor egy falat probalok rakni az alapzatomhoz. Tegnap felhuztam egy irto primko hazikot de annyi veszodseg volt vele h tuti hozza nem nyulok meg jo sokaig. F4ben kifejezetten udito tudott lenni baszkodni kicsit egy teleppel sok lovoldozes utan ha az embernek mar volt eleg alapanyaga de itt az eletkedvem elment ettol. Pedig orommel lattam h Dec-hez kepest valoban 2-3szorosara emeltek a limitet meg fasza ez a jatekososk kozti cserebere is, vegre pl tudtam venni FEM fal tervrajzokat. (mert hat lvl95 ill cirka 150 ora alatt nem esett ofc)
Mondjuk akkor már belerakhatnák a C/Z gomb újraosztását az építő menüben - amely tudom, hogy nem magyar kiosztásnál oké, de én agyfaszt kapok tőle magyar kiosztással.
Saját felelősséget azért írtam, mert elvileg a Bethesda engedi is, meg nem is a modolást. Én speciel nem kockáztatnék, de van, aki igen.
Köszi. Ha 100%ra működne, nekiállnék szórakozni vele, de így egy kicsit bonyolultnak hangzik, és leginkább azért, mert még "Nyilván saját felelősségre" is van. (F4nél nem kérdés hogy irkálgatnám át ész nélkül is ) F4nél is megcsináltam a leírásokból a nekem számító dolgokat. Ott mondjuk ez a "spacecrit" pont nem számított, az időstoppoló f3-as vatsmod fölöslegessé tette a gyorsabb reakciót. Elég szomorú, hogy ilyen alapdolgokat sem lehet átállítani, csak modolással, meg kísérletezgetéssel.
Fallout 4-ben meg lehetett variálni azokat a "hard coded" bill kiosztásokat is, amelyeket az options nem engedett. Valamelyik .ini-ben kellett variálni ehhez.
Na most FO76-ban nincs ilyen lehetőség (nincs külső konfig egyelőre a billentyűzet kiosztásra), de mivel a motor azonos, egy próbát lehet megérne, hogy azt a részt (és a hozzá tartozó szekciót/headert) átemeled a FO76 custom.ini-jébe. Mivel a motor azonos, de azért van eltérés a két VATS és Crit működésében, így nem biztos, hogy szeretni fogja a kliens, de egy próbát megérhet. Nyilván saját felelősségre. :)
Olyat lehet csinálni hogy kritikuslövést a space gombról áttenni kézreállóbb helyre? Hiába cseréltem a jumpot egy másik gombra, a krit gomb a space maradt. Ha minden gombot átvariálhatok, a kritet miért nem?
S hogy ne maradjon le, találtam egy ordenáré bugot. Ezt rakhatjuk a "pozitív bug" kategóriába, mert eléggé megkönnyítette a dolgom. Át lehet lőni a falon! Ha guggolva mész szorosan a fal mellé, a fegyver csöve átlóg a falon. Ember...! A történet szerint egy mirelurkfőribivel harcikáltam, köpte a savastrutyit, egy ajtóból behúzódtam a fal mögé. Az ajtón keresztül ráláttam, és elkezdtem lőni a falon átdugott puskával. Az ő köpete a falon toccsant szét előttem a túloldalon, nem sebzett. Megöltem elég egyszerűen (még mindig nem páncélosvitézként küzdök, szóval fáj amit ad Főleg hogy ha betalál, szét is mar a sav utána)
Twitchen néztem, a kiscsaj darált a tetőről, Vats célzás benyomva, és maxon maradt az ap ahogy küldte neki a sorozatot. Ebből gondolom hogy valami ilyesmi csak létezik... (esetleg rosszul láttam, nincs kizárva) Ez mondjuk még egy 10seces buffnak is nagyon vad lenne.
Nem tudjátok, mi lehet az a hang, amit némely PA-s csóka nyomat? Valami géphang-szerű, csatára lelkesítő dumát tolnak, látszólag automatán. Mod? Jó párszor találkoztam már vele, de megfejteni nem tudtam - SBQ hentelés alatt meg nem annyira van időm csevegni :)
Az armorból kilépős beragadásnak van valami trükkje? Ma is megtörtént a hiba, kilép, és odafagy a karakter. Páncél eltűnik, te pedig nem tudsz mozdulni, térképet, pipboyt nem használhatsz, max fegyvert tudsz elővenni, és elrakni (de ez ugye értelemszerűen nem boldogít). AltF4 javítja, csak azzal jár ez az, pl mint aktuális event elbukása, ahogy ma is. Valami olyasmit olvastam, nem konkrétan ezzel az esettel kapcsolatban, hanem ott be is ragad az armorba -, hogy a lemerülő core váltás okozhat problémát. Mondjuk ez már az f4be is bug volt néha.
De legalább lesz bubblehead figuratartó, olyan boldog vagyok! Utoljára szerkesztette: Kroki105, 2019.08.11. 23:44:03
Hat, nem szamoltam meg, de annal szerintem lenyegesen kevesebb. De Gugli haver segitsegevel konnyen le tudsz tolteni terkepet - en is az alapjan fedeztem fel mindent.
Van a játékban olyan perk ami az összes még fel nem fedezett helyszínt ráteszi térképre? A korábbi részekben explorer néven futott.
Na persze, mert én egész végig csak arra figyeltem, hogy meg ne halj! És mint kiderült, nagyszerűen tudok arra figyelni.
Eddig minden alkalomra akadt egy letagadnivaló pillanat. (Ezt is most épp tagadni fogom) Az ezelőtti atomkor frankón ledobtam az atomot egy tök üres helyre, ami még üresebb lett mire odaértünk. Addig tököltem a kacatlerakással, hogy nekünk már csak néhány sugárzó virág maradt. Na jó, ezt a hibát most nem követjük el, atom kilőve a jobb alsó sarokba, gyorsan spuri oda, mert megint lemaradunk. Odaportoltunk a kör szélére, a korcstelep közepére, rögtön jöttek a pirosfejek meg egy madárka is. Kentük neki, nehogy kipurcanjunk, leesett a madárka, mindenki kinyúlt, menjünk a körhöz, már várakoztak a szélén. Nekem a nagy harcban fel se tűnt hogy az nem a mi körünk, hanem egy előző, a visszaszámlálót se figyeltem. A következő pillanatban mindketten nyekk..! Sikeresen ledobtuk saját magunkra az atomot. (De még mindig tagadok ám, ha erről lenne szó!)
Én még nem néztem ezeket az eventeket, vagy csak nem tudok róla. A műanyagot vadásztam a töltényekhez. Sikerült venni vendorból is vagy 400at, 2 kupakért darabja ajándék volt. A suli étterem folyton le van kopasztva.
Kiderült az is, hogy a gauss egy kaki. Láttam egy 2shot-ot, naná hogy megvettem. Nem kellett volna. Az is olyan újratöltési időt produkál, hogy közben agyonvernek a ghoulok. A mutációval! Plusz sehol nincs a sebzése a leveremhez képest, úgyhogy kuka. Vagyis beteszem vendorba, hátha lesz akinek kell.
Ezt a valódi pénzért fegyvert nem igazán értem. Én nyavajgok hogy nem kapok jó legendary-t, de azért mégis ott van, hogy hátha.. Ha megvenném pénzért, még az is odalenne. Meg komolyan van olyan, aki megvesz egy játékpuskát közel annyiért amennyi a játék volt? Még ha nem tétel is a jóembernek, elveszi az élményt hogy na ezt droppolta ez a dög, vagy erre bukkantam egy vendornál. Mondjuk engem az sem zavar különösebben hogy más öli meg a bosst, és én csak besegítek, és nem vagyok szuperhős. Az vicces volt mikor a múltkor lementünk atomot kilőni, végigdaráltuk a robotokat (én még a szutyok dragonnal bohóckodva). Para mondja hogy, na ellőttem vagy 2000 golyót, én meg mondom: én is 35öt.
Egyébként játszik még vki (nem csak innen, globálisan) a nem rég bejött és nagy füsttel-zenével beharangozott Eventekkel? Pl. Harper's Ferry alatt, Atkhos Pharma? Pedig a Stimpak dispenser kéne, de egyedül oda be nem megyek, Harper's meg k unalmas és semmit nem ad szinte.
Nem sok júzert látok ott hemzsegni, nagyjából egyedül az SBQ tudja igazán megmozgatni az embereket szerintem.
És kuvvasok ék-egyszerű, de hangulatos event lehetne (mint Kroki-é pl.), nem hiszem, hogy ezek nagy fejlesztést igényelnének (tuti kevesebbet, mint ez a BBQ-s ostobaság). Ráadásul hiába vagyok egyre magasabb, a drop a kinyilatkoztatások ellenére nem látom, hogy igazodna a fejlődésemhez. SBQ-nál multkor kaptam egy sétapálcát, egy csillagosat
Bár most így végiggondolva, ha özön a kupakod, az olcsó csillagosokat meg lehet venni ticketnek. Mondjuk tök felesleges, mint alább ecseteltem, úgyse kapsz értelmeset a banyától.
Hogy gondolják az emberek azt, amikor kiteszik a vendorgépükbe a sok használhatatlan csillagos cuccot? Ha te magad nem használnád, miből gondolod hogy más erre kupakot áldoz? Csak a dobozuk lesz tele.
Valamelyik nap megint előjött a darázsbug. Özönlöttek, és nem lehetett megölni őket. Most nem ketten voltunk, vagy 7-8 páncélos gatlingolta őket. Az egyik eventhelyszínen volt, már leszarta mindenki a macikat, csak a darazsakat lőtte. Kaptak nukeot is, plazmát, ment a dara, de nem akartak elfogyni. A gépben a venti is felkapcsolt magasabba olyan sok tetem volt, aztán meg leállt vagy leállították a szervert, és átrakott másikra. El tudnék képzelni hasonló eventet, mondjuk egy alagútba, hogy ne kint legyen, kisebb legyen a számítógép terhelése (de ehhez nem értek). Lehetne egy metroalagút, ami startnál beomlik mögöttünk. Előre vagy halál S akkor az alagútból felvillan 100-200 világító szempár, és özönlenek a ghoulok. A paladinok megvetik a lábukat, és belekezd a pörgőhalál, a ragyák testrészei röpködnek, amelyik néha átjut, a fali kiszögellésekre felmászott sniperek leszednék. Közben hull a férgese, a harcosok átszellemülve üvöltenek, és állják a sarat, csakúgy mint Józsi bácsi a szomszédban: "Fogd már be a pofád baszd meg, elmúlt éjfél!!" Tiszta space marine vs tiranidák (vagy mi a szösz, már rég volt) Az alagút végén lehetne egy lőszerraktár, hogy kompenzáljuk kicsit az ellőtt töltényeket, meg mittudomén, Csipkerózsika cipője, ami mivel üvegből van, jól menne a kaméleonszetthez. Most nem azért, de 1000szer hangulatosabb és faszább lenne, mint pl három tetves brahmint végigpüfölni egy kolomppal a fél pályán. Utoljára szerkesztette: Kroki105, 2019.08.09. 22:01:01
ha statikusan dísznek rakod ki akkor tényleg ne stashből foglaljon de ha stashből foglal akkor visszaveheted és használhatod a cuccot illetve kiteheted vevő csalogatónak amit meg is vásárolhatnak nekem is az ocd decor-os módszer tetszene inkább ja és remélem ezek a kiállító izék nem kerülnek majd 1000 atomba
Ne a vendorba rakott cucc legyen sulytalan - direkt ezert irtam neven nevezve (meg ha el is irtam a nevet es kimaradt egy "c") -, hanem a display rack cuccai, vagyis a falra felszerelt fegyver, pancel, anyamkinja. Az megis csak a falon van, vagy allvanyon, stb. nem a ladaban, nemde? :D
S akkor beleszámít a dobozba, és az építési limitbe is? De ha már volt példa , és az vált be (harcolták ki), miért nem úgy csinálják? Menedzseljem okosan, akkor legalább a robotpénzt növeljék meg... Komolyan elveszi a kedvem hogy egy rakás cuccom van, és nincs hova tenni, nem tudom eladni. Nem azért gyűjtögettem, hogy eldobáljam. Kilépek a játékból, és megvárom a következő napi kupakadagot, mert nem akarok eldobni véletlen pl egy rakás ólmot, amit nagy nehezen összekapartam.
Vagy inkább egy jobb ötlet, javítsák ki a bugokat! A bubbleállványaikat feltolhatják maguknak, esetleg a hajukra kenhetik, stb... Armorból kilépésnél (már nem először) befagy a karakter? Se előre, se hátra? Altf4, de visszalogolni lehetetlen, mert partyba vagyok. Ki kell lépnem belőle hogy visszaengedjen? Nesze neked addigi játékmenet... (jó, tegnap pont befejeztük, mázli volt) Az iránytű teljesen ellentétesen mutat? Abból veszem észre, hogy nő a kijelölt célpont távolsága! (Arra gondoltam hogy azért mert piásan nézem, de az sem logikus, mert nem mattrészeg a karakter, akkor meg max északkeletnek megyek észak helyett, nem dél felé.) Már próbálok belemagyarázni mindent, hogy hátha... Nem sorolom, mert uncsi írni is, olvasni is (gondolom). Játszottam már néhány mmo-t, de ez... Olyan érzés néha, mint mikor privátszerveren kipróbáltam a wow-ot (kis túlzással) Ott van még a legendary itemek esete. Na most az mi, hogy az a vakondizé még a büdös életben nem adott jó fegyvert? A napi 150et általában (nem mindig) kiveszem az automatából, és soha egy fasza fegyver.... De a lootból se. Amim van elfogadható, azt vendorból vettem. Ok, eléggé maximalista vagyok ezen a téren, egy lőfegyver ne adjon már +40% közelharcolást, vagy ételsúlycsökkenést. Lehetne olyan, hogy (ha nem is hármat), de pl egy statot cserélhetnél. Vagy esetleg kiválaszthatod milyen fegyvert szeretnél, és arra kapod a random statot. Értem én hogy lottó a dolog, de legalább olyan puskán lottózzunk, amit használni is szeretnénk. Azt sem lehet erre mondani, hogy "fú de akkor csak egyféle fegyveeeer lesz maaaajd". Igen baszki, mert így aztán tényleg változatos hogy csak minden 6. ember nem gatlinggel mászkál Azt is észrevehetnék, hogy a statok 90%a szart se ér, ha van egy-két űbertáp, mindenki azt szeretné.... Legyen azért egy pozitív összhasonlítás is, ez még így is ezerszer jobb játék (nekem legalábbis), mint pl a startrek online (amivel legutóbb mmo-ztam) a hatalmas bejárható, felfedezhető területeivel, építési lehetőségével, ha elég korlátolt is. Ott is van hatalmas bejárható/repülhető terület, de értelemszerűen sokra nem mész vele. Ott ha elérted az 50et, akkor még ez volt a max talán, jöhetett az agyatlan farmolás, csakhogy +24el nagyobbat sebezzen a franctudjamilyenfézerágyúd, és nagyobb dps-t toljál a borgeventen a kockába, mint a többi.... és ennyi... (persze azóta változhatott (2 kockát kell lőni esetleg?)) Egy ilyenhez képest az f76 szuperjó Persze, ok, ez azért szubjektív.
Hat, a credit plafon kozeleben en speciel lelovom a boltokat szinte azonnal. Meg akkor is, ha istenigazabol kolteni sem koltok mar semmire sem, igy akar ha tulcsordul a limiten egy eladas miatt a kupakjaim mennyisege, attol sem mennek a falnak.
Az, hogy a stashbol arulunk, az a vilag legnagyobb baromsaga, szerintem is, bar valahol persze ertem a technikai hatteret is.
Siman meg lehetne oldani, szerintem, hogy a boltok sajat tarhelyet kapjanak, egy nagy kozos shared inventoryt, mondjuk egy a hazba lerakhato egyedi "cargo rack" jellegu ladat, amelyhez kapcsolodnanak a vending masinak. Ennek a ladanak mondjuk lenne egy max 150-200-as sulylimitje (perkek nem hatnanak ra, mint a stashre).
Es akkor onnantol kezdve te menedzselned azt is, mint a stasht, te dontod el, hogy mi fer bele, mibol mennyit arulsz, stb. Talaltal 3-4 30+ kilos agyut? Hat, eladhatod, de akkor az viszi a budzse felet. Van tobbszaz tervrajzod? Tedd bele mindet es meg lesz helyed melle rakni mast is. Es igy tovabb.
Ha pedig nem akarnak kulon "stasht", akkor legyen az, hogy marad minden a regiben, de a display rakba rakott cuccok sulya legyen 0 a stashban abban a percben, ahogy kiraktad disznek... :)
És pont ezért nem jó a jelenlegi user-vendor rendszer sem. Mert 0.25 a súlya egy nyüves plan-nek. Ha el akarsz adni, akkor sok opció kell, az viszont viszi a helyet. Én most adtam oda egy lvl 26 karakternek vagy 30-50 plan-t, mert csak foglalta a helyet az értékek elől
És itt bukik meg a rendszer duplán, mert a pénzzel amúgy sokat nem lehet csinálni, ha elérve a plafon már a boltozás is értelmetlen...
Igen, a cikkben is irjak, hogy bele fog es a stashbol hasznalod majd, de attol meg bizok benne, hogy meggondoljak magukat es nem :) A testver csapat (ZOS) is igy kezdte, aztan bekerult az ESO-ba 360 egysegnyi tarolo doboz, amely a korabbiaktol ellentetben a banktol (ottani stash) fuggetlen volt. Es mindez azert, mert ragtuk a fuluket sokaig es meggyozoen. Mondom, bizni lehet benne, de sanszos, hogy lofaszt sem kapunk, csak a szokasos "ne gyujtogess, hanem menedzseld okosan a stasht" valaszt.
"Adding items to a Display works much like assigning items to Vending Machines or a Fermenter. Once you’ve built a Display in your C.A.M.P. you can assign items to it directly from your Stash and they’ll appear for all your visitors to admire."
Add even more personal touches to your C.A.M.P. and flaunt the gear you’ve collected during your travels in the Wasteland with Display Cases. In Patch 12, we’re adding a number of different cases, stands, and racks that you can use to exhibit items like your favorite guns, melee weapons, magazines, bobbleheads, junk, and more!
Teljes lista erre (emelkedik a caps limit is) Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2019.08.08. 17:27:11
Én próbálom értelmesebbre tartogatni. Remélem lesz majd olyan is.
Igen, változó időnként, sokan járnak erre ezért :) De a kettőt végigportyázva elég kellemes mennyiség jön össze, pláne, ha az ott levő rezidens ellenfeleket is rendreutasítod :)
Eastern Regional Penitentiary - bent az udvaron hever egy jó adag. Ez a hely északkeletre van Vault 76-tól egy kicsivel. Utoljára szerkesztette: Paradoxon74, 2019.08.07. 07:58:40
Köszi. Igen, én is néztem jútubon ezt a konditermes cuccot, négyszer, ötször át is logoltam másik "világba", de mindig üres volt. Dél- keleten van egy bánya, ott sok ólom van viszonylag. Ezért kérdeztem hogy a páncél hogy adhat dupla bányászatot, azzal már elég szép adag lett volna. Bár így is bejött sok vagy 30 ore
SzabiK és FantaKola nevek elég magyarosnak tűnnek, a minap láttam őket
Ólomra én két helyet szoktam meglátogatni (esetleg szerver-ugrálás, ha kell): A tűzoltóság konditerme és a börtönudvar. Kb. 150 ólom jön össze, ha minden csillag együtt áll :)
Megvan, úgy szoktam csinálni, csak az a baj hoigy mind nehezebben összeszedhető alapanyag. A ballisztikusnál ólom, acél, lőpor. Itt csak az ólom a macera, acélból özön, lőport lehet gyártani. De plazmánál más a helyzet. Pedig tetszik. Max úgy tolom, hogy leverezek míg nem lesz özön plazma lőszer, aztán csere .
Megvan már az Ammosmith kártyád (2)? Azzal érdemes, jóval nagyobb mennyiségben tudsz gyártani. Plusz érdemes betenni a SuperDuper kártyát (3) is, mert erre is jó, időnként kettőt adagot gyárt egy helyett (kaja, lőszer OK, de bulk-ra nekem nem működött eddig).
Frissítés: az előbb beléptem eladni a cuccokat, láttam egy bányászeventet, letolom gyors. A fúró összes puttonya üres volt.
Van az a páncél, ami megduplázza a kibányászott ércet, az a questes, sárga (asszem). Na most az nekem elveszett, egy dc nél, vagy nem tudom. Megépítettem újra, de az mintha már nem adná duplán a bányászatért kapott cuccot. Ez normális? Vagy csak az alap volt ilyen, és így jártam?
Nem csodálom hogy marha kevés ember rohangál plazmával. Rossznak egyáltalán nem rossz. Vettem egy 2shot verziót, henteli a mutit, a robotot, a gghoult, ( a bogarakat nem igazán szereti valamiért). Ha ésszel csinálod, a töltény se fogy vészesen. Viszont a töltényt gyártani: réz, ólom, műanyag! És persze egy rakás belőlük... Majdnem a legmacerásabb cuccok. Gyakorlatilag a farm közben ellődözöm az előző farmból készített töltényeket. Na jó, nem, de majnem Amióta a savkitermelőre építettem a bázisom, pár napja, nem volt bányászevent. Nagyon megérte... Fú, majd olvasztom az ércet észnélkül, aha...
Azokat szoktam megcsinálni, ami könnyű és sok. De túl sok tervem van ahhoz és kevés időm, hogy kergessek kontinenseken át 10 izékét, fejenként egy atomért :D
írok majd pm-et, ha átkerült a fő karakterre a cucc és egyeztetünk (hétfő magassága valószínű).
Köszi! Majd ha föllépek, megkereslek. Ó, értem, kipróbálom majd a fotóizével is, köszi. Egy egész hét áll az ilyeneknél a rendelkezésre, nem egyfolytában csinálom. De nekem oly mindegy merre bóklászok, így még jutalom is jön. Természetesen nem éri meg, ebben egyetértünk.
Némelyiket szoktam, de ezek a fotózós/részegedős/tökömtudja milyen izéket kihagyom. Ami könnyebb, azt behúzom, de 10 atomért órákat elkuffantani nekem nem éri meg :)
A weekly atomkodást szoktátok csinálni? Van az a hídfotózás, azt hogy kell? Már körbefotóztam alulról, felülről, oldalról, kívülről, belülről, de nem ad be semmit. Lehet rosszul értelmeztem mit kell csinálni, pls help!
A scorchlények fotózása is kész 1 híján, egy szitakötő hiányzik még. Tegnap láttam is egyet egy atombomba bosskillnél. Hárman voltunk a bossra, el is ment. De a bejövő szörnyeket lehetett aprítani. Volt rajtam egy autósrák, mirelurkok, piroskorcsfejek, meg kutyák egyszerre, a repülő ribancról nem is szólva, aki a társalkodónőivel együtt tolta a zöld fingszőnyeget rendületlenül. És akkor pillantottam meg! 3 napja keresem, és ott volt! Én marha leszedtem gondolkodás nélkül, de lefotózni elég macera lett volna ennyi ragyával a nyakamba. Befutottam a bunkerbe, ahol várakozni szoktak az emberek a menet előtt. Leküzdöttem a dögöket, de mire visszaértem, nem találtam sehol a fotóznivalót. Bevállalhattam volna egy halált a képért...
Jaj nem, azt hittem te dobtad le a bombát De akkor félreértettem Kipróbáltad milyen magadra dobni. Akkor már lehet érdemesebb újraépíteni. Én is a fluxokat hajkurásztam, megvan a radzuhany tervrajza.
A másik: most volt "leadás" az event-hez. Lófsz a köbön. Ad vmi xp-t, egy csillagos tárgyat (nekem páncél jött), némi aprót és minden prime = egy scrip.
Ha megyek két kört WS-ben, sokkal gyorsabban sokkal több cucc jön, az tuti. Szóval, nem nevezném motiválónak. De ha kaja kell, arra tökéletes
Nem javul meg, most vadásztam össze az alapanyagokat - a legfájóbb, hogy Flux-ok is kellettek.
Támogatni nem tudsz, köszönöm! De az tuti, hogy ha legközelebb oda dobják, bármi van, kilogolok, az kutyaélet :D
btw: van még olyan elvetemült, mint te, aki a semmi közepére hajítja a nukit