Na persze, mert én egész végig csak arra figyeltem, hogy meg ne halj! És mint kiderült, nagyszerűen tudok arra figyelni.
Eddig minden alkalomra akadt egy letagadnivaló pillanat. (Ezt is most épp tagadni fogom)
Az ezelőtti atomkor frankón ledobtam az atomot egy tök üres helyre, ami még üresebb lett mire odaértünk. Addig tököltem a kacatlerakással, hogy nekünk már csak néhány sugárzó virág maradt. Na jó, ezt a hibát most nem követjük el, atom kilőve a jobb alsó sarokba, gyorsan spuri oda, mert megint lemaradunk. Odaportoltunk a kör szélére, a korcstelep közepére, rögtön jöttek a pirosfejek meg egy madárka is. Kentük neki, nehogy kipurcanjunk, leesett a madárka, mindenki kinyúlt, menjünk a körhöz, már várakoztak a szélén. Nekem a nagy harcban fel se tűnt hogy az nem a mi körünk, hanem egy előző, a visszaszámlálót se figyeltem. A következő pillanatban mindketten nyekk..! Sikeresen ledobtuk saját magunkra az atomot.