Kosz az infot. Vartam nagyon (mint minden vadnyugati cimet), de ha ennyire bugos (mashol is ezt olvastam), akkor varok vele, ugyis van mit csinalni a kovetkezo idoszakban. Mennyire latsz eselyt arra, hogy helyrehozhato/kipofozhato a jelenlegi allapota?
Talán túl korán kiadták.Másik meg az hogy ezt is más stúdió fejleszti,mint az előző kettő részt,ott is mindegyiknek más volt a fejlesztője,csak egy közös kiadó van,a Toplitz.
Megvan, próbálgatom, valóban elég nyers még. Remélem azt adja majd amit a Medieval-ból hiányoltam.
Inkább ne vegyétek. Használhatatlan, bughalmaz az egész, rendszeresek a lag-ok, (8fps 3070-en) kb. 20 éves grafika, ~15 perc után visszatérítést kértem, pedig nagyon vártam a játékot. (A Steam értékelése is "Nagyon negatív", ezt nem sok játéknál láttam eddig.) Méltatlan az elődeire ez a cím. Maradok a Medieval Dynastynál.
Sziasztok Akadt egy kis gondom nemtudom lebontani a 2-es anyagraktárat mert azt írja ki hogy ürítsem ki a ládát de az már üres.Tudna valaki segíteni? Előre is köszönöm.
Sziasztok Tud nekem valaki segíteni, hogy melyik fájlban kéne átállítanom az értékeket, hogy a napok ne teljenek olyan gyorsan? Mert leállok valakivel beszélni, és pikk pakk beesteledik. Alig tudok egy két dolgot csinálni. Maga az évszak típusok a tavasz, nyár, ősz, tél ezek 10 forduló napra vannak beállítva.
készül egy hasonlo játék, a demo épp kint van már
Medieval Dynasty - The Windmill & Decorations Update
New building – Windmill. New decoration system for Houses. New furniture - Flower pots with the possibility of planting flowers. New items - small flower vases. Over 30 new locations of interest generated on the map. Dynamic drawing of player objects on the map in the book. Effects for the Blacksmith. Effects for the Lumberjack. New Stallholder animations. New Beekeeper animations. New pick-up animations for items to third person view. More sounds for falling trees. Doppler effect to sounds of falling trees and ranged weapons. Reverb effect for falling tree sounds. New sounds for putting items into inventory. New sounds for dropping items from your inventory.
meg egy csomó minden javítás, meg optimalizálás, meg ú hangok meg ...bla-bla :)
A függönyök, polcok, virágvázák oké, a malom az f@sza,
Csak azzal egészíteném ki azt amit b-type mester írt, hogy mi az ami a legnagyobbat dobja a népek hangulatán. Ez nem más mint, ha szerzel nekik férjet/feleséget -kinek mit. Viszont azzal számolnod kell, hogy hamarosan gyermekáldás elé néznek a pupákok, ami viszont neked nem annyira áldás, mert a nő -miután megszült- két évig nem csinál mást, mint a házában ringatja a pulyát és számolja a falon a pókokat. Következés képen két évig nem oszthatod be semmilyen munkára, de legalább etetheted, itathatod :)
Nem kell semmit bevinned a házukba, megoldják maguk az éléskamrából. Hasonlóan ellátják magukat tűzifával az alapanyagraktárból, semmit sehova nem kell külön vinned, kivéve ha magad csinálod..mittomén ha te magad csépeled a gabonát mert csak, akkor magaddal kell vigyél annyit amit kicsépelsz, és utána a magot/szárat vissza az alapanyagraktárba, vagy tovább dolgozol vele ahogy tetszik. A kedvük alapvetően növekszik vagy stagnál. Amennyiben nincs munkájuk akkor romlik, ha pedig házuk sincs akkor rohamosan romlik és végül elhagynak. ..ha van tető a fejük felett és munkájuk az már jó, ne éhezzenek, ne szomjazzanak, illetve mindig legyen elég tűzifa. Amíg nem sikerül kiegyensúlyozni a szükségletet és a termelést addig naponta ellenőrizd hogy mindenkinek megvan-e a munkához szükséges szerszám/alapanyag...tud problémát okozni.
Sziasztok! Pár kérdésem lenne: - a falum lakóit nekem kell ellátnom kajával meg vízzel úgy, hogy beviszem a házukban lévő ládába, vagy ha az éléskamrába teszem a kaját akkor megoldják onnan? - hogyan lehet a kedvüket növelni?
Nagyon a játék elején járok, ráadásul ez az első ilyen stílus. Köszönöm a válaszokat!
Emlékszem rá, nagyon jól nézett ki. dupla falat húztam, és rendszeresen kivágom a palánkhoz közel lévő fákat...na mintha bármi is megtámadna :))) Azért azt hiányolom hogy útra nem lehet tenni kaput, és a banditák néha támadhatnának...bár persze az új játékmechanikákat is jelentene...de ilyenkor már nem nagyon van miért játszani, csak a szöszölés van, a ládám már tele van kincsekkel (csábító holmik az asszonynak... itthon is elférne)
Van pár dolog. Miközben a település teszi a dolgát, én úgy döntöttem hogy Hornica-ig tartó útvonalon megcsinálom a kerítést végig hogy biztonságos legyen, sima botkerítés mert ahogy tapasztaltam nem megy át azon sem semmi. Szal megépítve oké, tök jó...és eltűntek az addig ott rendszeresen megjelenő farkasok, és így állt össze hogy miért nem eszik meg a medvék a bányászt, mert ahol a civilizáció megjelent, akár csak egy kerítés formájában is, onnan x sugarú körben eltűnnek a vadállatok.. település most:
A piacon megtermelt pénz az anyagraktárba kerül, elég jól működik.
Tapasztalat, hogy könnyebb lett a legelső végigjátszásomhoz képest, de lehet hogy ez csak azért van mert ennyit számított hogy már van benne valamennyi tapasztalatom. Ezek a kocsik egyáltalán nem borítják fel a játékmenetet, elég változatos hogy mit lehet találni rajta, még az elhagyott táborok sem, ott esetenként jó dolgokra lehet lelni, de messze nem számít annyit, sőt én azt mondanám hogy jót tett a játéknak. ..ha már bele lehet variálni az évszakokba, akkor én megdupláztam, 6 nap egy évszak és egyelőre semmilyen anomáliát nem tapasztaltam, nekem ez így jobban bejön mert emlékszem az első végigjátszásnál nem tetszett hogy én gyakorlatilag nem is ettem, felpumpáltam magam azzal a növénnyel ami HP-t ad, azt kész, azzal a felvehető képességgel hogy mittomén hány százalékkal lassítja az éhezést is szomjazást a játékban, elérhető volt hogy egyáltalán nem ettem mivel a 3 napos évszakváltás kezdetén amúgy is feltöltött maxra. Szóval ez így sokkal reálisabb nekem. Az elején csináltam pár 'magaslest' azaz körbekerítést, így biztonsággal le tudtam vadászni akár a bölényt is ami ugye meglehetősen sok kaját jelent. Eleinte erdemes megvenni a szálas rozst és zabot a kereskedőtől, ezt magunknak kicsépelni, és akkor egyben megvan a takarmány is olcsón. Jelenleg már minden oké, csak nézni kell a falut, illetve felkészülni a bővítéssel járó nehézségekre, a mezők már jól működnek, a csajokat úgy állítottam be hogy nem akkora gond ha kiesnek pár évre. Az ellenfelek sebzéstűrését felvittem, de még így sem okozott gondot a banditatábor, de nem frontális támadás volt nyilván :)) Szépen okosba simán hozhatóak a banditatáborok.
Sziasztok! Lenne egy kis problémám, amikor venni vagy eladni akarok árut, akkor valamiért, ha arébb viszem a csúszkát akkor egyből felmegy a szám 999-re. Ezzel lehet kezdeni valamit vagy mi lehet a baj?
Szerintem nyers dolgokat ne adj el, sokkal többért tudod eladni ha fel van dolgozva akármivé! A nyers húst pl sült hússá teszed. Be tudod az új verzóban állítani, hogy 1 idő alatt megcsináljon bármennyit így 500 hús pl egy hús sütése alatt megvan!
Gondolom, hogy az évszakok hosszára gondoltál, mert a napszakok hosszát nem lehet állítani.
A játék jelenlegi legfrissebb verziója az 1.1.1.0 Ennél a verziónál ha ESCAPE-el kilépsz a játékból a főmenübe, megjelenik egy olyan opció, hogy: Játék testreszabása Ezen belül: Évszakok hossza (Napokban)
A beállított új érték csak évszakváltás után lép életbe! (Erre egy villogó piros felírat is figyelmeztet.) Utoljára szerkesztette: Redapple, 2021.12.24. 06:53:35
Sziasztok! olyan kérdésem lenne, hogy útolag, hogy lehet állítani a napszakok hosszát?
Köszi az infókat! Tegnap este még kipróbáltam az új nyílpuskát és - pár karcolással ugyan - de kiiktattam két bölényt. 100 hús lett belőlük az nem rossz, ráadásul elég közel laknak a tanyámhoz. Káposztát szoktam ültetni mikor lehet + már tudok főzeléket is csinálni így kajával nem lesz gond 2-3 ember számára.
Az első lakómat így elküldtem a favágó épületbe de a kis szemét csak támaszkodott egy gerendához. Már majdnem lelőttem akkor vettem észre hogy az épületmenüben még ki kell neki osztani hogy gyűjtsön rönköket. Erre elkezdett gyalulni valamit az épületben de gondolom ez az animáció jelzi hogy dolgozik. Majd ránézek a raktárban hogy mit produkált.
Közben már jött a jelzés hogy kovácsműhelyt és csirketelepet is tudok majd építeni. Szerintem a csirkékkel folytatom, a következő lakó ott fog dolgozni. Vadászatot / növénytermesztést / főzést egyelőre viszem én. :)
Az évszakok hossza talán a kaja miatt lehet érdekes: termést aratni csak egyszer lehet egy szezonban így ugyanannyi kajának hosszabb ideig kell kitartani + ott van a rohadás tényező is. Négy napra állítom majd én is, az még nem tűnik veszélyesnek ebből a szempontból.
Az 1 ember / 1 ház tippet külön is köszi, a babaveszélyre nem is gondoltam. :)
Az első embert -szerintem- favágásra jó beállítani, mert amíg csak ketten vagytok nem nagy mutatvány a vadászatból előteremteni az élelmet. Fa viszont rengeteg kell az építkezésekhez. Több lakóépületet kell építeni, mert az elején minden házba csak egy embert érdemes rakni. Ha párokat alakítasz ki rövid idő múlva terhes lesz a csaj és szül egy gyereket, majd két évig csak a falat nézegeti a gyereket ringatva. Etetheted, itathatod, fogyassza a tűzifát és semmi haszna.
Ha vadászatra jelölöd ki, csak kést kell neki adni. Baleset nem éri. Ha jó -vadász- képességű embert veszel fel annyi húst gyűjt be, hogy marad még eladásra is.
A játékban ez átállítható de oda van írva hogy nem javasolt. Mit rontana el ha meghosszabbítanám az évszakokat?
Én négy napos évszakokra állítottam. Nem tapasztaltam semmi hátrányát. Ráadásul, ha mégis gyorsabban szeretnél haladni, a három feletti napokat át is lehet ugrani, ha éppen nincs szükséged a plusz időre, sőt az utolsó patch-ben ha jól olvastam lehetőség van menet közben is változtatni a kezdeti beállításokon.
Tettem egy körutat a térkép déli részén és éjszaka kétszer is beléjük botlottam. Ahogy mondod a tűz már messziről látszik. Nem vagyok egy nagy harcos de elég könnyen kiiktattam őket. Elég jó loot volt náluk: sajtok, drága piték, szerszámok, pénz, értékesebb ruhák. Valójában ez a kis turné volt eddig a legjövedelmezőbb tevékenységem a játékban. :) A zsákmányból könnyedén tudtam venni egy vas nyílpuskát hozzávaló lövedékekkel az egyik déli faluban, talán Hornica a neve. Még egyedül vagyok a játékban de a következő évszakban építek egy másik házat is és próbálok toborozni még egy embert. Mire érdemes befogni? Ha vadászatra jelölöm ki akkor eredményesebb lesz ha valami normálisabb íjat hagyok neki a kabinban vagy elég egy gagyi kés is? Érheti halálos baleset vadászat közben? Vagy inkább ültessem be a műhelybe és csináltassak vele kosarakat amíg bele nem őrül? :)
Eddig tetszik a játék egyébként, ügyesen ötvözték benne a készítők a szerepjáték, a túlélő és a stratégia elemeket. A túlélő rész nem annyira nehéz nagy kedvencemhez a The Long Darkhoz képest bár ennél a játéknál talán nem is ezen van a hangsúly. Egy dolog van ami elég zavaró nekem, a háromnapos évszakok. A játékban ez átállítható de oda van írva hogy nem javasolt. Mit rontana el ha meghosszabbítanám az évszakokat? Próbálta már valaki?
Lesznek majd nefélj! :) Mondjuk én legtöbbször éjszaka találkoztam velük, de könnyű kiszúrni őket mert a tábortűz mellett ülnek, az út mellett. De simán lenyilazod őket főleg ha meglepetésből támadsz!
Banditákkal találkozott már valaki? Több erdei táborukra már rábukkantam de személyesen még nem futottam össze velük. Nemrég kezdtem el a játékot, most a második év őszénél tartok.
Hát igen én is akartam írni, hogy a videó alapján nagyon messze van ettől a játéktól! Iszonyat szarul néz ki!
Méghogy "szinte ikertestvérek"... Ez óriási tévedés! A fejlesztő és egyben kiadó -DNA ARMY GAMING- újabb hulladék játéka. A medievál szó lehet a maximum, ami közös a két játékban. Ez egy üres, sivár, lélektelen játék. Csak férfiak vannak benne! és mindegyik úgy megy vagy áll mintha éppen pofán akarna vágni. A készítő a Trader Life Simulator-t adja ki újra és újra megváltoztatva a képi világot. Szóval a legjobb helyen ott van ahova korábban beraktad, a Medieval shit topickban!
Remélem, abban némileg jobban volt ügyelve a helyesírásra.
Sziasztok be került a játékba a javitót verzió mi már rég megcsináltuk csak basztak bele rakni de elvileg még karácsony ellött jön egy update abba meglesz csinálva az is ami most még Angol
A mentéseket itt találod: C:\Users\a neved\AppData\Local\Medieval Dynasty
Nagy valószínűséggel tudod majd folytatni a mentésedet, hacsak nem valami nagyon régi verziójú, 1.0 előtti példánnyal játszottál.
A mentéseket hol tárolja a játék? Megvenném eredetiben. Tudom folytatni vajon onnan ahol most állok?
Köszi az király. Mindig szaladgáltam a vadászház ládájába rakni késeket. Meg a bányának a ládájához tök messze :D
A szerszámot sem kötelező a gyártó épülethez tenni, a raktárház ládájából elérik a munkások a szerszámokat és az alapanyagokat is. A bányánál csak a bányaépületre van szükség, se ház, se külön raktár nem kell neki, a faludtól való távolsága teljesen lényegtelen.
Az alapanyagokat nem kell a ládába tenni az adott gyártó épületnél hanem csak a hozzávaló szerszámot nem? Pl a kovácsnál.
Azt tudtátok, hogy hogy a legegyszerűbb upgradelni az épületet? Én tök véletlenül jöttem most rá. Mondjuk az éléskamrát ami lvl1 és építed a lvl2-t csak rá kell állni vele az egyes szintűre és fel upgradeli! Nem kell lebontani.
Felesleges kaját kihajítod a földre, évszak váltáskor Rot lesz belőle, amit a Barn-ban fel tudsz dolgozni. Bogyókat szoktam erre a célra gyűjteni, vagy káposztából is rengeteg terem, fele úgyis felesleg.
Trágya a játék kezdeti szakaszában: Legyártasz jó sok -amennyit csak bírsz!- kő kést és elballagsz velük egy faluba, eladod őket és a megfelelő pupáknál veszel trágyát (jó drágán).
Később, amikor már kicombosodtál némileg és tudsz ólat építeni, veszel két disznót és többé nincs gondod a trágyára. De addig: Legyártasz jó sok -amennyit csak bírsz!- kő kést és...
Biztos fejlesztik még! Hülyék lennének ha nem. Rengeteg lehetőség van a játékban még!
más : Trágyát , hogy a legegyszerűbb csinálni/szerezni?
Sziasztok Megvettem a játékot nagyon tetszik, tudja valaki hogy fogják e még fejleszteni vagy ez már a végleges verzió. Ugyanis a törtréneti szálak után a király küldetései nem jöttek többet?
jaja, az évszak megválasztása fontos, Lehet hogy télen is ültetsz és betakarítás után szintén ültethetsz ugyanazon termőterületen. ...ááá rendesen kledvem lett újra nekiesni, csak jelenleg nem alkalmas..
A bánya nekem is viszonylag messze volt, így nem voltam bővében az ércnek, de megvolt ami kell, több bányász kell. Utoljára szerkesztette: b-type, 2021.12.05. 07:41:32
Azt hiszem nem volt megfelelő az évszak amit kijelöltem a mezőre.
más : A bányászást ti , hogy oldottátok meg? Nincs a közvetlen közelben bánya csak kicsit messzebb. Építsek a bányászonak házat is a bánya mellé, meg raktárat is? Vagy nem befolyásolja a termelést, hogy messzebb laknak?
de, maguktól csinálják, de kell legyen szerszám, azaz kell kapa, kell trágya, kell mag (talán még zsák is, de abban nem vagyok biztos)
Nagyjából egybe raktam őket, majd meglátjuk :)
Viszont a földeken a vetést nem az emberek végzik? Raktam be a pajtába zsákot is meg magokat is, de nem történik semmi
pl. úgy hogy egy házba teszed őket :)) ..a többit megoldják :)
De amikor még én játszottam vele (még nem kezdtem újra), akkor egy házba beköltöztettél egy csajt, vagy pasit, és utána hozzáköltöztetted a párját akit te választottál. Egyneműek nem játszanak (gondolom csak bonyolítaná a közösség szaporodásnak leprogramozását). Ennyi. Az sem tragédia ha nem annyira hozzáértő a munkásod, idővel jobb lesz benne, de ha már játszottál bármilyen típusú menedzserjátékkal akkor úgy is arra fogsz törekedni hogy mindenki azon a területen dolgozzon amihez már eleve jól ért.
hmm. és , hogy lehet az embereket megházasítani? Vagy magutól egymásra találnak?
Mert családok élhetnek csak együtt egy házban, férfi+nő+később a gyerek vagy gyermekek
Miért nem tudok házba beosztani embert, holott van még férőhely?
Dehogynem, minden épületbe tudsz tenni embert aki ott fog dolgozni, és managementnél tudod állítani melyik ottani munkát hány százalékban végezze. Van olyan épület, ahová több embert is tudsz tenni, csak figyelj rá, hogy az illető skill-jeinek megfelelő helyen dolgozzon.
Egyébként nem lehet beállítan ia jobbágyokat amolyan settlers stílusra? Hogy az egyik vadászik, a másik csinálja belőle a sült húst amia kaja nekik? Vagy a búzát termeli aztán a lisztet majd a kenyeret?
Nézd át a szigeteket. Vagy Hectic Nasari-nak van rá tutorial videója. De csak szólok, 9000 coin-t is össze lehet kaparni anélkül, hogy bármit csinálnál első nap, meg még eszközöket, ruhákat is találsz a felborult kordékban. Szóval borzasztó.
Korábban Denica-tól jobbra lent a tónál rendeztem be magam, varázslatosan szép hely és egyszerű is, tudom ajánlani. Kép 1 Kép 2
A full release óta Gostovia-tól jobbra (ahol a képen a folyó három felé ágazik) levő környékkel szemezek, vagy esetleg Hornica-tól északra a kis tóhoz. De mindkettő elég nehéz terep, így még nem is kezdtem bele.
ki lehet patikamérlegelni, de az is fontos hogy tetszen, jó legyen kinézni a tájra :))
valamilyen szinten kompromisszum lesz, de mivel mostanában fogom én is előlről kezdeni, így ami számomra fontos, hogy legyen sík terület, a gabonamezőknek, legyen víz, legyen fa bőven, legyen a közelben barlang, és ha lehetséges úgy kell kialakítani hogy közel legyen egy vagy több településhez.