Pánszerzés: A káposzta és nyers hús nagyon egyszerű étel, rengeteget lehet belőle kraftolni és jó áron eladni. Ha van már vadászod a húsra sosem lesz gond, ha nincs kedve az embernek vadászni akkor sem. A káposztából meg csak egy kell egy hús mellé, nagyon gazdaságos ezt termelni és főzni. cA répa leves is jó, de répából 3 kell. Másik jó jövedelem forrás, ha már van bányánk, a vas kalapács kovácsolása, vagy kovácsoltatása. Egy faág és két vasdarab. Szinte semmi nyersanyag nem kell és nagyon jó áron eladható. Arra kell vigyázni, hogy a raktár ne legyen fullos, mert ha teli a raktár a kovács nem gyártja a kalapácsot, a készterméket oda teszi. A favágó sem vágja a fát ha fullos a raktár és megtelt a fatelep. HA van hely akkor bőven vág annyi fát egy favágó ami elég a településnek és az építkezéshez. Ráadásul csak ki kell venni a raktárból.
A raktár szinten tartásához érdemes pl. a farönköket 12-esével kipakolni a raktár területén, a bejárattól balra van a fa tároló. Én oda szoktam a rönköket felhalmozni, nagyon jól mutat és ha építkezek csak felkapok 12-esével egy-egy csomagot. A kidobott holmik nem tűnnek el sosem. A követ szintén érdemes 30-asával kidobálni egy helyre, hogy ne foglalják a súlykeretet a raktárban, és ha kell, akkor csak felkapunk egy kupacot. A nehezebb cuccok kipakolásával gyorsíthatjuk a termelést, mert ha van hely a raktárban, szépen kraftolnak, dolgoznak a munkások.
Nekem volt egy külön raktáram a két legnagyobb falu közelében, ha arra jártam kivettem a raktárból a lekraftolt kalapácsokat, levest amit odatettem (vagy épp amit el akartam adni) és elvittem eladni, mivel a nagy faluban négy kereskedő is van. HA a raktár közel van a faluhoz, hamar megfordul az ember párszor :)
A feleség kérésbe egy kis turpisságot bevittem ,meg kell valljam. Mivel az angol tudásom a nullához közelít és akkor még ne mvolt magyarítás sem, ezért kénytelen voltam trükközni kicsit. Odamentem a csajhoz, nyomtam egy f5 gyorsmentést, ha rosszul sült el a beszélgetés, f9 és visszatöltöttem az állást. Addig molyoltam amíg a maxot kihoztam az adott nap beszélgetéséből, pár alkalom után megvolt a 100% és megvolt a leánykérés. Nem a legszebb megoldás, de ha az ember abszulute nem érti mi a toszt akarnak/mondanak nemsok választás van :) PErsze most hogy van fordítás, másképp csinálnám :)
A vaddisznos hasonlat mukodik, de csak vadasz es sima melos menyecskeknel, a craftingos (kezmuves?) leanyoknal nem :) Korkulonbseg mennyi, van +10 ev koztetek? Illetve az idojarast is csak akkor erdemes dicserni, ha tenyleg jo az ido/evszak (tavasz vagy nyar van), a telet viszont nem mindenki szereti.
Jó kis leírás,köszi! Amúgy próbáljátok ki a Farming Dynastyt is,az az előző játékuk,sok elemet abból emeltek át,én toltam jópár órát,már benne vagyok a témában rendesen,majd visszatérek.Igazi szimulátor az is,rengeteg dolog van benne,tiszta élmény az egész.House flipper játék,mivel pajtákat,silókat,házakat,üvegházat kell csiszolgatni,takarítani tisztára.Túlélőjáték,mert kajálni kell,meg inni benne,nehogy éhen,szomjan halljunk.Farming szimulátor is egyben,mert mindenre kell részletesen figyelni,boronálás,vetés,aratás a földeken.Jó kis türelem kell hozzá.Adott egy nagy térkép,ami bejárható,jó nagy terület,több faluval,várossal,és azon kell küldetéseket végrehajtani.Jutalmul kapjuk a gépeket,jármüveket,természetesen,csak az alap dolgokat,a drágábbakat meg kell venni majd.Lesz alapból egy majorunk is,házzal,üvegházzal,pajtával,silóval,mindennel,persze ha renováltunk az elején mindent.Onnantól kezdve aztán azt csinálunk amihez kedvünk van,csak el kell kezdeni a létfenntartást valahogy.Van horgászati lehetőség is,vetőmagokat is lehet vásárolni,ültetni,füvet nyirni kézzel,és géppel. (nekem ez volt a kedvencem,órákat eltökörésztem a kézi fünyirással,de nagyon takaros lett a pajtám).Amúgy lehet upradgelni is mindent a ház körül.Nem beszélve akkor az udvarlási lehetőségről ami itt is jelen van,és család alapitásról,melósok felvételéről a földeken,az üzleti életről,pl a malomnál is el lehet adni jó áron a búzát,rozsot,meg a térképen is van egy hely ahol gabonát vesznek,de ott jóval olcsóbb.Ha nem elég a földünk,akkor lehet továbbiakat vásárolni,megmüvelni egyedül,vagy további alkalmazottakkal.Ja és van fast travel,persze buszozásnak hivják,mert van busztérkép is,de rögtön odateleportál a kiválasztott célállomáshoz,igy nem kell állandóan utazgatni mindig a kisteherautóval,traktorral.Később ugye lehetnek jó kis mezőgazdasági járgányaink,a városban van ilyen eladóhely,meg még egy helyen a térképen.Itt viszont lassabban telik az idő,szinte napokra lebontva,mert van mit csinálni.Vannak eldugott kincsesládák,amik jó kis cuccokat rejtenek,érdemes ezekért felkutatni minden zegzugot a térképen,mert jeggyürük is akadhatnak benne,meg virágok,amikkel udvarolni lehet.Na és ott van a templom is,ahova el kell majd kisérni a leendőbelinket.D (azt még nem láttam,de van funkciója a templomnak.Egy szó mint száz a Farming Dynasty is nagyon szuper játék.
Te aztán jól belehúztál, nem loptad a napot :) Nálam egyik küldi sem halt be. Mondjuk a pacalarcú szándéktalan debil Alwin storyában elakadtam a célba dobó versenynél, mert nem értettem, hogy ha az elvárás szerinti 20 méterről dobok három darab százast és százasonként kapok 20 pontot, akkor hogyan lehet nekem több, mint a debil 64 pontja, de aztán megvilágosodtam:)
Most a csajozós témában vagyok elakadva, mert próbálnám szeliditeni a muffokat, de eléggé eszköztelennek érzem magam. Túl szegényes a szöveg készlet amiből választani lehet és abból elég nehéz előnyt kovácsolni ha vaddisznóhoz hasonlítom a szívem választottját a mókusok füle hallatára. Noha lehet, hogy a középkorban ez bóknak számított, nem tudhatom... Az egyik korban hozzám illő némbernek már annyit habrigáltam, hogy az Approval értéke 100% az Affection pedig 74% de innen nem tudom hogyan lehetne tovább lépni. A 74-nél nem tudom feljebb tolni az értéket. Biztosan én csinálok valamit rosszul, szóval ha lenne valami használható tanácsod az jó lenne:)
Köszönjük a fordítást mi is (én és a barátnőm). Nagy kedvencünk lett a játék. Jómagam nagyjából ki is játszottam, megvan a max dinasztia szint (10 000 +), hatalmas, népes falum, kb 25 000 pénz amit már nem tudok mire használni, fullos felszerelés, ruházat, disznók, birkák, baromfik az udvaron, skillek maxon, kivéve 1-2 talán de nincs jelentősége. Fiam még csak 5 éves sajnos, de nem sok értelme van tovább játszani, nagyon lassan lesz 18 éves és addig halálosan unnám magam. A magyarítással lehet újra kezdem :D. Várom azért az új tartalmakat, a küldik közt rengeteg hiba van, az Uniegost sorozat nekem a III. résznél kifeküdt, hiába csináltam meg a küldit és jelezte h kész, a negyedik részt is jelezte, hogy várjak még stb... egyszer csak jött egy faiiled üzenet és eltűnt a polgármester is meg a küldisor is :) Egy évvel később meglett a polgi, de a küldije már nem. Rengeteget kell szaladni a játékban, de most hogy a melósok dolgoznak rendesen akkor is ha nem vagy otthon, nem vészes, halad am unka. Párszor beragadt a karakterem, fatönk tövében, szikla mellett, talán háromszor. Csak újraindítása tudtam kijönni, de ez is nagyon elhanyagolható hiba. A dinasztia repus küldiknél, sajnos ha felvetted a küldit, és valamiért reloggolnod kell (pl beragad a karid) elveszi a repu nagy részét. Pl 30 repus küldit átír 2 repusra. Ezeken felül a játék szintet tökéletes. Ahhoz képes h nagyon korai szakaszban van. Az erdő hangulata nagyon jó, a meló a földeken megnyugtató, az állatok, növények csodaszépen vannak megrajzolva, az állatok animációi is nagyon rendben vannak. Különösen teszik az évek, évszakok, napok elosztása, kiválló megoldás szerintem. Az időjárás kvajól van megoldva, nem vakít az ég, nagyon szép a táj a fények csillagos ötös. Rohadt jó kis játék lett belőle. HA valaki lassabban halad, akár hetekig, hónapokig el lehet vele játszani.
A kisebb hibák ellenére, nagyon rég volt már olyan játék ami ennyire le tudott kötni, és hozta a "még egy kicsit maradok, csak még ezt megcsinálom" érzést.
No és nagyon köszönjük ismételten a magyarítást :)
Lehet hogy ezt a banditázós dolgot csúszkával le lehet húzni, nehéz ügy mert felboríthatja a játékegyensúlyt ha sok cuccot lehet tőlük szerezni, viszont az is igaz hogy jelenleg nem sok értelme van a kerítésnek, ha utánam jött egy farkas a faluba ott a vadász lába előtt harapdált az meg :) Tehát ha csúszkával lehet szabályozni az előfordulási esélyt, illetve az agresszívitást (vándorló ill. táborozó), akkor sztem még hozzá is tesz a játékhoz. De nehéz lesz mert ugye jelenleg az számszeríjjal egy lövés egy medve ha fejbe találom. Tehát igen jól felszerelt bandita kell legyen hogy kihívást jelentsen. De mindegy, én látok benne lehetőséget, csak fontos hogy állítható legyen, hogy te is megtaláld a nyugalmadat.
Én sem értek feltétlenül egyet azzal a véleménnyel, hogy "illene már megvenni a játékot", mert -főleg- egy EA esetében könnyen a hosszúcici rosszabbik végén találhatja magát az ember. (Nem mintha v1.0-sokkal nem lehetne így járni, de azért na...)
Én is a Csokor & Koszorú-kötő cégtől szereztem be még a v0.1.0.2-t, de már másnap a steam könyvtáramban volt, mert láttam benne annyi potenciált, hogy ha egy bitnyit sem szögelnek rajta, akkor is bőven megéri az árát.
Mondjuk a roadmapet elnézve nem vagyok felhőtlenül boldog, mert a rablós-banditás-kardozós irány cseppet sem vonz. Bőven van ilyen igényeket kielégítő választék, szóval jobban szeretném ha a Medieval Dynasty megmaradna ilyen nyugodt, semmi kapkodás béke szigetének. Persze majd megoldom, hogy így maradjon, mert árgus szemekkel figyelem a változásokat és az új tartalmakat és a leendő banditás update előtti utolsó warezt tolom majd tovább, szemem sarkában egy könnycseppet elmorzsolva, de páááát intve a legál verziónak. Gondolom, ez így azért morálisan is rendben van, még az erre érzékenyebbek számára is.
Hogy a fordításról is szóljak pár szót. Olyan 4-5 órát toltam a magyarítással. Különösebb problémával nem találkoztam. Talán néhány elütés előfordul, de alapjában véve tök rendben van. Annak aki nem bír az angol nyelvvel egyáltalán, hatalmas segítség. Én magam visszatérek az angol verzióhoz, mert ugyan messze nem tökéletes, sőt nagyon is hiányos a nyelvtudásom, de azért elboldogulok és nem utolsó sorban tanulásnak sem rossz, meg már több mint száz óra játék után furcsa is nagyon. Talán ha így kezdtem volna sima ügy lenne.
Mind a két álláspont érhető. Én befektetésnek fogtam fel és azért húztam be az első napon, még ajánlottam is a többieknek, hogy nézzenek rá, mert jó érzéseim voltak ezzel kapcsolatban. Az első benyomások alapján nekem úgy tűnt legalábbis(és nem is tévedtem az install után sem), hogy már most elég stabil alapokkal rendelkezik és van jövőképe a projektnek, ellentétben pár indie fejlesztésű EA survival játékkal, ami jól indul, de ahol egy év alatt sem jön annyi fix és fejlesztés, mint itt egy hét alatt.
Mindenesetre 20-25 eurót megért, hogy kipróbáljak valami újat, még ha early access is. Azzal teljesen egyetértek, hogy igazán nagy élmény majd a release környékén lesz, amikor megkap minden olyan egyéb alrendszert, amely jelenleg még csak érkezik vagy készül.
alapvetően én is ezen a véleményen vagyok, de EA stádiumban lévő játékoknál nem. Logikusabb feltenni egy tört verziót, és majd későbbi stádiumban megvenni. Mondom ezt annak ellenére hogy ezt élből megvettem, ugyanakkor van a fiókomban pár játék amit kár volt mert optimalizálatlan, és befejezetlen és valszeg már az is marad. Ez a játék ahhoz képest hogy alfa, nagyon egyben van és már játszható...de nyilván nagyobb élmény lesz kijátszani mondjuk jövő tavasszal ahogy a fejlesztési térképet néztem. arról nem beszélve hogy aki honosítja6moddolja az igen nagy valószínűséggel hasznot hat a fejlesztőknek, mert lesz aki azért veszi meg.
Köszi a magyarítást mindenkinek,aki részt vesz benne.De szerintem ha valaki ilyen projektbe belevág,azért illene már megvenni a játékot.Legalább annyival támogassuk a fejlesztőket.
Maradt még szöveg angolul, az elején amikor tutorial jelleggel bemutatja a dolgokat. Gondolom az kép, vagy később javítják. Más nyelven is angol, szóval nem fordítási hiba
holnap alaposabban tesztelem, de szintén csak megerősíteni tudom hogy egyelőre tökéletesen működik a legújabb verzióval a fordítás. szal köszi!
Teljesen korrekt a v0.1.1.3 -al is. Köszönet a munkátokért
Én is mindjárt felrakom a steam-es verzióra csak megvárom míg települ a most nemrég kiadott Hotfix ami: Hotfix to v0.1.1.3 Trees inside buildings and fields FIXED - Unfortunately, it will only work when loading the game from a save before patch 0.1.1.2. In the case of saves from version 0.1.1.2, you have to delete the trees yourself
Ezen ne múljon a csapatnak újabb 20 eurója, csak a te kedvedért felraktam. A válasz, igen, a live verzióval is működik. A mai legfrissebb patch-re raktam rá. Hogy minden mindenhol magyar e, nem tudom, nyilván kell majd finomítani és tesztelgetni a dolgokat, de nagy gond nem lehet vele, perfekt működik első blikkre.
Bizó08-cal átbeszéljük, ő nyerte ki a szöveget, én csak fordítottam, jelentkezünk majd, de ne aggódj, én szívesen fordítóm tovább, max keresek valakit aki kinyeri a szöveget. Mivel naponta jönnek a patchek, ezért szerintem havi egy frissítés elég lenne. Akkor már összejön a jó adagnyi új szöveg.
Nagyon szépen köszönjük! Kíváncsi lennék, hogy eredeti Steam-es verzióval működik-e, mert akkor 1 percig sem gondolkodnék rajta, hogy megvegyem. Első blikkre úgy látom, hogy megérné az árát, de számomra a tökéletes immerzióhoz elengedhetetlen a magyar nyelv.
Bizó08 és szerény személyem elkészítette eme nemes játék v0111-es verziójának teljes magyarítását. Külön köszönet istvanszabo890629-nek a technikai támogatásért. A magyarítást eddig csak virágbolti v0.1.1.1-es verzióval tudtuk tesztelni, azzal tuti működik. Jó játékot!!!
szerintem is érdemes várni még amikor már nem jön naponta frissités a magyaritással a CK3-ban is lett egy rakat bővülés, szerencsére az meg lesz egy programmal csinálva amivel kilehet szűrni a változást és csak azt kell forditani
Ennek örülök, hiányzott a tönk eltávolítás. Köszi az infót!
Kijött a 0.1.1.2 Van benne pár jó dolog. Különösen a rönkök kiásásának lehetősége tetszik
Fixes
Cave mining now increases the Extraction skill instead of the Crafting skill. Removing tree stumps now works with a shovel. Stumps should now be gone permanently. It is impossible to destroy the fence without building at least one module. It is now fixed. NPCs used to stop working in the field when the player did not watch them. They now have a better work morale. If a torch burned out, it decreased the health of (an)other torch(es). This is fixed as well. Fixed the management building production list showing less items per hour than it produced. Quests where you could deliver items in parts and had to deliver more than one type of item should work properly now. Fixed projectiles like spears, bolts and arrows getting stuck in the air after hitting an animal.
Additions
Added build and destroy sounds. Added the possibility to turn off head bob – Further optimizations to reduce motion sickness are work in progress.
Updates
The size of plants data in the save file has been reduced. Updated the “Digging with shovel” animation. Removed crossbow as an item to deliver from Missing Bow quest. Only for new quests, existing ones still require it. More quests are generated per season.
Sajnos további probléma is felmerült a fordítással kapcsolatban. Néhány szöveg, angolul jelenik meg a játékban, hiába lett átírva. Szerintem a programozással van valami elszúrva, mert ha a nyelvet váltogatod a játék menüjében pl németre, azok a szövegek akkor is angolok maradnak.. Egyébként a fordítás kész elvileg, de nem tudom mi legyen a sorsa. Annyit lehetne, hogy leírom hogy tudjátok használni, mit kell kibontogatni és mivel, hogy működjön a 0.1.1.1-es verzióval, de a továbbiakban, a részemről ennyi..
Én már alig várom hogy magyarul játszhassak.Amúgy ha jönnek javítások,és érinti a szövegeket is,akkor frissíteni fogjátok mindig a magyarítást,a hivatalos patchekkel együtt,vagy bizonyos időközönként adtok ki majd frissítést? Mondjuk arra gondolok hogy havonta pl.
Szia! Már a játék megjelenésének napján írtam, közvetlenül a fejlesztők címére, azóta sem jött válasz. Nem sok játékgyártó törődik a magyarokkal, inkább a népesebb országok a célközönség. Steam felületen kértem a játékbeli szövegek láthatóbbá tételét is, mert helyenként nem csak hogy nagyítót igénylő írások vannak, de ráadásul fehér alapon fehér betűk. Anno az Uboat fordításomat is beígérték a készítői, hogy beépítik, meg is kapták, azóta sem került bele:)
https://sg.hu/forum/tema/950654595 Itt az SG-n a Játékmagyarítások topikba is érdemes lehet megkérdezned, már ha nem tetted még meg. Eléggé pörög a topik, tuti lenne aki tud segíteni.
The fisherman now requires survival skills. Visibility range of chunks in the field in inspector mode is now decreased. Increased Dynasty Reputation points gained from generic quests. On loading a savegame the actual season will laod with the old values. After the next season change the new values will kick in. Lowered Manure cost. Removed the survival crafting category from the Hunting Lodge. Added the Archery crafting category for Workshop + added the Torch to wooden tools. Quest markers are seen above village names. Completing Uniegost's part II will reset all taxes and debts of players. Removing tree stumps with a shovel is work in progress. (Trees grow back after 2 years - Permanent removal under development). Some Polish translation fixes.
Fixes
The blacksmith sounds should now fade away with distance. Fixed the consummation of seeds in an unplowed field. Fixed collision with the Bird Trap ghost. Animal Overcrowding and Starving Hunter quests are fixed. Might not be fixed if quest was previously accepted. Fixed building and furniture ghosts display [Name] in inspector mode. "Wife's sister living in the player's house" bug. Is fixed now (She returns to her family home). Talking to Sambor and other "speechless" NPCs should now work properly. Fixed an issue changing any settings in graphics options applying new values to setting segments in next line. Tools kept holstering/pulling out during crafting. This issue is fixed. Unlocking the toolshed in Technology is fixed. Torch holstering when crafting is fixed. Fixed workbench tools not showing when switching recipes too quickly. Pine branches gives extraction instead of survival now. Items obtained during quests have the wrong durability. Those are now fixed, but only new items. Those are already in the player inventory are not. Archery Contest quests no longer count arrows that do not hit targets. This is fixed. If Alwin was removed from the game and fixed via patch, he would not have given his quest story. Alwin now will be available to share his quest with you. Fur items require Leather as a resource - Fixed The mouse cursor hides on cancelling key binds. This is fixed. Some talk points don't have a NPC name in the HUD/Journal - Fixed Fixed the incorrect animation playing on the barn workbench table for the player. Tree trunks can no longer removed with fists. Trunks told everyone about the Fight Club!
szia köszi a forditást de kérdés miért nem veszitek fel a fejlesztőkel a kapcsolatot más nyelveket is beleteték
Valaki segítene egy telepítő készítésében? Lassan végzünk, de telepítő nélkül kb 6 giga lenne a fájl.
Holster item: Tárgy elrejtése Excavation Shed : Ez meg fészer lenne de hogy az ásatással mit akar? :D Bányász fészer talán ha magyarul szeretném mondani. Utoljára szerkesztette: MarkBlade, 2020.09.28. 20:39:25
Segítenétek a fordításban? Ezekre ötlet: Excavation Shed, Holster item
Nem fogom használni (nyelvtudás birtokában), de le a kalappal előttetek és őszinte elismerésem nektek! Drukkolok, hogy jöjjön össze a maradék százalék + technikai oldal.
Én a quickbms-el csomagoltam ki, de azzal nem tudod visszacsomagolni, külön program kell a pak fájl importálására is, már néztem orosz oldalakon, de elég körülményesen van leírva a folyamat. Közben a fordítás szépen halad, kb. a 70% van meg, talán a tesztelés előtt is kaptok egy már játszható, de még utómunkálatokat igénylő verziót.... szerintem ez is nagy segítség lehet a kezdő játékosoknak. De majd Pikoval megbeszéljük hogy legyen. Egyébként, elsősorban nem a visszacsomagolás lenne fontos, mert ha sikerül is, attól még a fájl mérete nem fog változni jelentősen, így az egyetlen jó megoldás a telepítő lenne, ami belekonvertálná a nyelvi részt a nagy fájlba, így akkor nem kellene akkora méreteket fel/le töltögetni. Majd meglátjuk még, hogy lesz... Akárhogy is, de hétvégére már lesz egy használható fordítás.
Nem hagyja abba, ketten folytatjuk a fordítást. Lassan kész a fele. Reméljük gyorsan lepörgetjük, viszont szükségünk lenne valakire, aki készít hozzá egy telepítőt, mert anélkül 6 gigás lenne.
Opsz még egy tipp. A tárolók, raktárak, kajatárolók összeköttetésben vannak. Pl ha van két raktárad, mind a kettőben elérhető az összes bepakolt anyag. Kajásban ugyanez. Ha tetszik egy szép hely, ahol sík a terep és szívesen építenél oda falut, de nincs a közelben elég fa stb. nem gond. Építsd a falud ahova szeretnéd, ill keud el ott. Legyen a faluban egy raktár, aztán keress egy jó helyet rengeteg fával, építs oda is egy raktárat. A fás területen kiírtod a zerdőt, beszórod a raktárba, és otthon kiszeded ami kell az építéshez. Így bárhol lehet a falud, nem érdekes ha nincs a közelben elegendő építő anyag. Raktárat, élelmiszer tárolót csak úgy tudsz lebontani, ha egyikben sincs semmi. Szal egyszerűen dobáld ki a cuccokat a padlóra abban a raktárban amit meg akarsz tartani, a másikhoz elmész, lebontod, visszamész és a padlóról visszapakolod a cuccot. Erre szükség lehet, mert max 2 raktárat esetleg hármat érdemes tartani, mivel korlátozott limit van az építhető épületekre.
A költözés is nagyon egyszerű így, ha meg akarod szüntetni a falud, kinézed az új helyet. Mindent bepakolsz a raktárba, az új helyen építesz új raktárat, a régit a faluval együtt lebonthatod. Minden cuccod elérhető az új helyen az új raktárban, nem kell átvinni semmit.
Gondolom sokan rájöttetek már ezekre a trükkökre, de hátha egy kezdő játékosnak értékes segítség :)
Abba ne hagyd, várjuk páran mint sírásó a halottakat :) Kitartás ne add fel. Elvagyok így is a játékkal, de számomra nagyon hiányzik a fordítás, bár nem tudom mennyire lesz megterhelő a gyakori frissítések miatti esetleges szövegváltozások szinten tartása, vagy a verziók kompatibilitásának megőrzése. Mindenesetre kitartást, nem kell kapkodni kivárjuk :)
Pár tipp:
-Nem tudom ki mennyire vette észre, de sok esetben a munkások nem végzik el a kijelölt feladatokat, főleg ha vetni, aratni kell (favágással, bányászattal nem szokott gond lenni). Pl. Tavasszal bevetnéd az adott területet lennel. Kijelölöd a melósokat és vagy nem megy oda senki, vagy egy megy csak oda. Ezen segít, ha végzel egy mentést és újra indítod a játékot. Pl. ha három melóst az adott területre állítottál, és a területet előzőleg felkapáltad, újra indítás után az egyik szórja a trágyát, a másik elkapálja a trágyát a harmadik már ültet. A trágya ebben az esetben is ingyen van és a magok is.
-HA nem tudsz valamiért egy állatot megvenni, pedig van helyük és van hozzá melós az azért is lehet, mert a játékban az állat nem pont ott látszik ahol eredetileg van. Van egy kis csúszás. Segít ha f5 el gyorsmentesz, F9 el gyorstöltesz. Minden állat, ember odébb megy egy kicsit és máris megveheted amit nem tudtál. Ez akkor is jó ha valaki érthetetlen okból nem beszél veled, vagy nem tudod a küldit leadni pedig kész. HA a levegőben ülnek a parasztok stb. akkor is segít. Szépen a helyükre mennek stb.
-A párbeszédeknél szintén hasznos lehet az F5-F9 gyorsmentés, gyorstöltés, főleg ha találsz egy melóst akinek extra jó értékei vannak és kell a 70% haverság hogy felvehesd. Duma előtt ments egyet, és ha nem jön össze a haverság visszatöltöd az állást és próba ujra. Sok időt meg lehet spórolni vele, főleg ha messze lakik a melós. Utoljára szerkesztette: Normen76, 2020.09.27. 15:47:27
PL itt a mai update: szeptember 25., P Update to Hotfix v0.1.1.0 Not a day without update in these times! Rest assured, everyone is getting a share of sleep!
Fixes New fields are no longer fertilized at the beginning. Currently, the new field needs to be cleared, fertilized, plowed, and then sown. Replaced empty water buckets on the map with usual buckets. NPCs are now dying from old age. The players wife having a new family and not recognizing the player. This issue has been fixed. The wife and children should now come back to the player. The wife’s “other family" will become homeless villagers whom you can hire. (How cruel, sob!) Fixed disappearing fields when loading the game. Fixed a notification about poison showing up when player wakes up - even if not poisoned. The "Move in" hotkey not updating on controller input is now fixed. Unbuilt buildings should no longer take damage/decay from age. Fixed the NPCs getting stuck and do nothing at home. This occurred on loading the game and when the player comes to the village. Fixed clay pits adding crafting skill instead of extraction when digging. Fixed weight updates in trading slider menu. Fixed the possibility to skin animals without knife. Fixed the animal overcrowding quest not having any objectives. Pregnant women still assigned to work do not work anymore. Maternity rights are in effect!
Additions Added information about fields in inspector mode. Added more starting dialogues for wife and heir. Added a few of them for player's NPC statuses (e.g. Homeless). Added a popup on resolution change. The player has to accept in ten seconds, or the changes will be reverted. For the faint of heart. Blood can be toggled in the game settings now. DFAO can be toggled in graphics settings now.
Balance Decreased Dynasty Reputation points taken for killing farm animals. Increased the amount of Dynasty Reputation points awarded by Chapters. Ranged tools can now zoom a bit more, when aiming. Changed the House Renovation quest to yield items partially rather than all at once.
Other Changed the possible FoV range to 70-110. Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2020.09.26. 01:09:48
Mindennap jön hozzá patch,azt nemtudom a régi szövegeket mennyire érinti ezek a mindennapos frissitések,de új szövegek jönni fognak hozzá még elég szépen.
csináljátok csak srácok nyugodtan, frissülni is fog még, azaz foglalkozni kell vele később is, de lehet játszani honosítás nélkül is mert egyszerűek a párbeszédek, és még ugye a cselekmény is, tehát elkészül amikor elkészül, jócskán hozzá fog tenni ehhez a játékhoz hangulatilag, ha fordítási dillema van itt is lehet kérdezni mert aki játszik vele az tisztában van a szó alkalmazásával a játék környezetében.
Azzal a részével még nem foglalkoztam, egyenlőre a nyitott fájllal tesztelgetek. Még nem is tudom hogy lesz megoldva, mert elég méretes ahhoz, hogy csak így fel legyen töltögetve 6 giga, egy kis nyelvi fájl miatt. Ha gondolod megoszthatjuk a fordítást, akkor előbb kész lenne, a végén meg te foglalkozhatnál a közzététellel meg egyebekkel. Igazából én ezt magamnak kezdtem el, de ha te abbahagyod emiatt, és mert már beharangoztam, valahogy közzé kell tennem majd. Viszont még korai a játék, ezért minden frissítéskor, többnyire igazítgatni kell majd, ezzel jó lenne ha nem nekem kéne foglalkozni.
Hali! Én is fordítom a játékot, de én úgy bontottam ki, hogy semmilyen kódot nem tartalmaz a szövegek előtt, így csak a fordítandók vannak jelen. Ha előbb tudtam volna hogy valaki foglalkozni fog vele, nem álltam volna neki 2 napja. Viszont már a 860. sornál járok és a tervek szerint szerda körül meglesz az egész. Maximum megtartom magamnak ha kész lesz...
Ez egyébként jól hangzik, mert remek az alap. Sok olyan hangulati tényező hiányzik mint hogy füstöljönenek a kémények télen, a halak..szóval sok apróság amitől még sokkal jobb lesz. /beraktam nagyobban is a képet, mert csak kicsiben nyitotta meg.
Jelenleg a 0.1.0.9verzió fut, még nem próbáltam rá hogy működik-e, de igen, a trágya megtakarításával sok pénzt lehet megspórolni így, és nem is sokkal több munka elvileg, hiszen felkapálni trágyázás után is fel kell, többi meg ugyan az. Ki mennyire műveli a földet, de ezzel nagyon sok pénzt lehet megtakarítani amíg nincsenek saját állatok (és azok jó pár évszakváltásig nem lesznek).
Opsz egy fontos dolog még hátha valakinek új. Nem szükséges a földet megtrágyázni aratás után. Elég drága a trágya. HA pl. búzát akarunk ültetni, a kimerült, learatott földet kalapáccsal ki kell törölni, aztán újra kijelölni a területet és felkapálni. Innentől megint ültethetünk trágya nélkül, úgy veszi a játék hogy frissen feltört a föld. Arra kell figyelni, hogy mindig az adott évszakban tegyük meg ezt, mármint a törlést, felásást/kapálást. HA pl. ősszel feltöröm a talajt, de nem ültetek bele semmit, évszak váltás után már trágyát fog kérni. Szal ha pl. tavasszal akarok ültetni mittomén lent, vagy búzát akkor előtte kell feltörni a talajt és ültetni. HA pl. télen már el akarom ültetni a sárgarépát, akkor télen törjük fel a talajt. Búzát pl. lehet ősszel is ültetni, akkor nyáron terem, meg tavasszal is akkor ősszel terem. Sárgarépát télen is ültethetünk akkor nyáron terem, ha tavasszal ültetem ősszel terem stb. A lényeg mindig az ültetés évszakában törjük fel a talajt és akkor nem kell a drága trágya. Persze ha van 2-3 melóasod trágyáznak maguktól, de irtó lassan dolgoznak. Az elején jól jöhet ez a kis trükk és a skilled is jobban megy. Utoljára szerkesztette: Normen76, 2020.09.24. 08:44:45
A kaja úgy van kitalálva, ha minél összetettebb ételt eszel, abból kevesebb kell. Pl. hagyma + sült hús 25 ételt telítettséget ad, nyers hús + sárgarépa 35 ételt. A sima sült hús asszem csak hatot ad. Tehát főzni kell és nem lesz gond, elültetsz egy kevés sárgarépát és onnantól nem gond a kaja. Minőségi répa levesed lesz. A kaja tárolóba teszed nem nagyon romlik meg és a munkások is onnan eszik, így jó lesz a kedvük. HA később építesz Travernt ott süthetsz, vagy melóssal süttethetsz lepényeket, bonyolultabb ételeket amik még jobban adják a telitettség szintet. A játék gyakorlatilag arra épül, hogy egy idő után amit lehet automatizálj a melósokkal. Megfelelő képességű melóst a megfelelő munkára. Vannak persze érdekes dolgok, pl. aratás után a mezei munkás elkezd szépen trágyázni magától, akkor is ha nincs egy gramm trágyám sem :) Szerszám sem kell nekik, mindenük van. kaszálnak ha nincs kaszánk akkor is. Ebben önellátóak, csak ház és kaja meg fa kell nekik.
Ha sokat melózol koszos leszel, mosakodni kell dézsába ahogy az előttem szóló írta, vagy az is elég ha bemész a mélyebb vízbe és magától leázik :) Retkesen nem jó udvarolni, vagy beszélgetni :) Utoljára szerkesztette: Normen76, 2020.09.24. 08:36:06
Az az hogy mennyire vagy 'szagos' , koszos...stb. bizonyos érték felett kiteszi ikonba. Néha mosakodni kell dézsában akkor szürke marad, ha neked szürke akkor csinálod is.
A használt szerszám allapotát, amikor elfogy, akkor eltörik. Illetve ha zsákról van szó akkor az álapotjelzőn belül látod még a zsák tartalmának mennyiségét.
Fixes The "Hold "E" bug has been fixed. The possibility to skin multiple animals at once is now fixed. Characters should no longer get stuck while skinning. The possibility to change tools when interacting with animals is fixed. The player should no longer get stuck at the spinning wheel. A problem when loading items from an old save file is now fixed. Changing the key binding should now change the tooltips in the UI / HUD. The gamepad did not have right and left rotation buttons for placing buildings. This is now fixed. Seasonal restrictions for side quests have been fixed. The Heir no longer treats the player character as a stranger. Fixed the tooltip for unlit campfires when the player had no torch in their inventory.
Additions Separate building rotation buttons in the key bindings. Input for hiding the HUD in the key binds.
Updates Important: resetting the key binds to default settings on first launch with this update! Bows use less stamina when aiming.
Az tetszik hogy a játékost ennyire ráviszik a vadászatra,szinte semmi nem elérhető alapból,sokat kell craftolni,gyüjtögetni,vadászni hogy fejlődjön a technológiai szint.
Láttam youtubon van olyan billentyü ami megjeleníti az állatokat egy körvonallal,meg kiszinezéssel,,ha nem is látjuk őket messziról.Ez valami képesség lesz,vagy alapból elérhető?
elviekben simán, de vannak kódok a szövegben <cf>(LIE) azokhoz ne nyúlj meg lehetőleg a szöveg hossza is kb megegyezzen