Pár hete a kezembe akadt Stephen Leeb (azok közé tartozik, akik a címlapon a nevük után íratják: PhD) The Coming Economic Collapse címû könyve. Leeb nevezetes ember, hivatását tekintve befektetési tanácsadó, több könyvet is írt, az egyikben például megjósolta a technológiai részvénypiac valóban bekövetkezett összeomlását.
Legújabb könyve a közelmúlt három válságos idõszakáról szól. Az elsõ a hetvenes évek olajválsága. Ezt a válságot viszonylag könnyen megúsztuk - állítja Leeb -, mivel az alapvetõen politikai természetû volt, és így politikai eszközökkel lehetett kezelni. A második az említett technológiai részvénypiaci összeomlás századunk legelején. Klasszikus õrület, klasszikus tünetekkel, klasszikus kifulladással és kiábrándulással a végén. A következményei lehettek volna sokkal súlyosabbak is - fejti ki Leeb -, de szerencsére az amerikai jegybank gyorsan visszafogta a kamatlábat, csökkentette az adókat, pénzt pumpált a gazdaságba, megakadályozva ezzel a kereslet tartósabb visszaesését, egy veszélyes negatív spirál kialakulását. Ismert helyzet, ismert recepttel.
A harmadik válság most kezd kibontakozni - folytatja Leeb, aki a világot az USA nézõpontjából szemléli -, ez megint olajválság lesz, és ami a lényeg: ezt nem fogjuk megúszni, vagy legalábbis erre nagyon kicsi az esély. Miért nem fogjuk megúszni? Hát azért, mert a hátterében nem politikai okok húzódnak meg, nem is múló tulipán-õrületrõl van szó. Az olaj valóban fogytán van, és ha a jelenlegi termelési és fogyasztási trendek nem változnak meg, akkor az energiaválság rövidesen bekopog az ablakon, vagy már itt is van, tessék csak egy pillantást vetni a benzinkútnál az árakra.
Miért van fogytán az olaj? Egyszerû - mondja Leeb -, azért, mert túlságosan sokat fogyasztunk belõle és nem tudunk eleget termelni. A kereslet a kínálat elõtt halad. Számos jele van annak, hogy az olajtermelés túl van a csúcspontján, a tartalékok végesek, aki újabb mezõket akar felfedezni és kiaknázni, annak már igen nehéz dolga van, tengerek mélyén, zord, fagyos vidékeken kell drága pénzért furkálnia. A kereslet viszont gyorsan nõ, a növekvõ gazdaság zabálja energiát, az országutak zsúfoltak, a hideg teleken fûteni kell, a nyári forróságban nem lehet meglenni légkondicionálás nélkül, az emberek elefántnyi terepjárókon viszik óvodába a gyereket, és tessék csak kiszámolni, mivel jár az, ha India és Kína (Leeb „Chindia” néven emlegeti õket) milliárdos lakossága országuk felemelkedésének köszönhetõen fogyasztani, vagyis autózni, repülni, fûteni és hûteni kezd.
Az olaj fogytán van, gyorsan és tömegesen bevethetõ új energiaforrások pedig nincsenek a láthatáron. És ami még nagyobb baj: a fenyegetõ energiaválságról a világ nem akar igazán tudomást venni, abban a meggyõzõdésben él, hogy a kilencvenes évek hosszú fellendülése (gyors növekedés, alacsony olajár, emelkedõ részvényárfolyamok) a normális, ami pedig most van, az abnormális, az energiaáraknak rövidesen csökkenniük kell. A néhány figyelmeztetõ hang elvész az általános optimizmus tengerében.
Márpedig válság lesz - állítja Leeb -, mégpedig súlyos válság. Az olaj ára jóval magasabb lesz a mostaninál, elérheti akár a hordónkénti kétszáz dollárt is. Az energiaköltségek növekedése végiggyûrûzik a gazdaságon, tartós inflációt okoz. A gazdasági növekedést vissza kellene fogni, de ez nagyon veszélyes lépés, súlyos recesszióhoz, a visszaesés és az infláció különösen veszélyes kombinációjához vezethet. A világ egyre veszélyesebb hely lesz, a kimerülõ forrásokért egyre kíméletlenebb verseny fog kibontakozni.
Az olaj- és gázmezõk birtokosai (arab országok, Oroszország, Irán) egyre keményebben igyekeznek majd kijátszani megerõsödött politikai kártyájukat, a nagy fogyasztók (USA, Kína) pedig egyre nagyobb, és egyre nyersebb erõvel igyekeznek majd biztosítani az utánpótlási vonalaikat. Ez a harc hol nyíltan, hol különbözõ ideológiákkal álcázva már most is folyik, tessék csak beleolvasni az újságokba és megnézni a híradót.
Mit hoz majd ez a válság? - teszi fel a kérdést Leeb. Többféle forgatókönyv is elképzelhetõ. A pesszimisták a hurrikán pusztította New Orleans-ban kereshetik a példát: nyomor, fosztogatás, a civilizáció felbomlása. A valamivel kevésbé pesszimisták azt mondhatják: a világ kevésbé lesz komplex, az élet egyszerûsödik, az amishok példáját követjük majd. (Ajánlott film: A kis szemtanú.) Az optimisták az összefogás erejében, az államok bölcsességében, a technika fejlõdésében bízhatnak. Válság lesz, de túlélhetõ. Mekkora árat kell ezért fizetni? Leeb becslése szerint Amerikának körülbelül ugyanannyit, mint amennyibe a második világháború került. Új energiaforrásokat kell hatalmas infrastrukturális beruházásokkal csatasorba állítani, energiatakarékos technológiákat kell kifejleszteni, meg kell szüntetni az autóipar rejtett állami támogatását, a lakosságot (leginkább áremeléssel) takarékosságra kell szoktatni, és így tovább.
Mindez óriási változásokkal jár majd, és aki ügyes, ilyen korokban szépen meg is gazdagodhat, csak jó lóra kell tenni - fejezi be az elmélkedést Leeb, akibõl a könyv vége felé újból kibújik a befektetési tanácsadó. Vidám nyári olvasmány volt.