"Szintén Schröder erdélyi vizitjérõl ír a baloldali Süddeutsche Zeitungban Götz Aly Kancellár az apja sírjánál címû cikkében. Az ismert baloldali történész emblematikus írásában azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy szabad-e egyáltalán kegyelettel gondolni egy Wehrmacht katonára. Amikor Fritz Schröder 1944. október 4-én elesett, alig töltötte be 32. életévét. A keleti frontot végigcsinálta és a tizedesi rangot is elérte. Ez egy segédmunkástól, aki a piacokon alkalmi munkával tartotta fenn magát, nem volt kevés. Apja sírjának meglátogatásával Schröder a kancellárok generációváltását is szimbolizálja. Amíg Helmuth Schmidt tisztként szolgált, a puha Helmuth Kohl 14 esztendõsként éli meg, hogy bátyját fiatal ejtõernyõsként a halálba küldik. Mint azt Fritz Schröder fia pontosan tudja, a rohamsisakos generáció totális veresége teremtette meg az elõfeltételét a mai németek szabadságának és boldogságának. A Wehrmacht katonái nem a hazájukért, vagy a szabadságért estek el – zárja fejtegetését Aly mégis humánus tettnek nevezi Gerhard Schrödernek a sírnál látogatását."(MNO)
Miért esnek mindig ebbe a hibába?
"A Wehrmacht katonái nem a hazájukért, vagy a szabadságért estek el"
Az, hogy az akkori rendszer miatt éppen mi volt az ideológia, annak mi köze van a hazaszeretethez?
A Szovjetunió katonái is a hazájukért harcoltak, annak ellenére, hogy kommunizmus és diktatúra volt ott. Most, hogy mivel vége a rendszernek ott is és a Szovjetuniónak is, akkor azok csak úgy meghaltak? Mert szerintem ugyanúgy a hazájukért estek el, mint a mieink is a Donnál, akármi is volt az akkori ideológia.