A térség destabilizációja azzal kezdődött, hogy a két kisiskolás (Románia és Magyarország), a tanító nénihez ment (Németország), hogy eldöntse a homokozó melyik része kié. (Bécsi döntések.) - írod.
A térség destabilizációja nem ezzel, hanem a trianoni döntéssel kezdődött. Ha az utódállamok szemszögéből nézzük, akkor lehet is igazság abban, hogy külön országot kaptak, de a békerendezés egyáltalán nem volt igazságos. Ez önmagában hordozta a térség destabilizációját.
A bécsi döntésekről: "Valamivel több mint 1 négy évig voltam Londonban és itt alkalmam volt, - ha ez hozzátartozik a tényálláshoz, talán röviden ismertetem, - bizonyos rokonszenvvel találkozni a társadalom bizonyos részéről a magyar üggyel szemben. Azonban minden Londonban szolgáló magyar diplomata meggyőződhetett arról is, hogy a mindenkori angol kormány az európai viszonyok mérlegelése mellett nem óhajt pozitív állást foglalni semmiféle tekintetben a magyar kérdéssel szemben. Elsőrendűen a magyar revízióról volt szó. Ez volt a magyar diplomáciának nem általunk megfogalmazott gondolatköre, hiszen ezt akkor mi, mint fiatalok készen vettük át. 99%-ban ebből táplálkoztunk. Feladatunk az volt, hogy rámutassunk arra, hogy ezt az országot igazságtalanul csonkították meg, megfosztották olyan területektől, ahol magyarok laktak, ami kereken szembenáll a népi igazsággal. Feladatunk volt rámutatni arra, hogy azok a határok, amelyeket körülöttünk vontak, mélyen belevágnak a magyar népi területekbe, hogy olyan területeket szakítottak el tőlünk, hogy gazdasági szempontból megmaradt területek életképtelenné váltak, továbbá, hogy ezek a határok igazságtalanok forgalmi és más szempontokból is.
Mint mondtam, a társadalom körében igen értékes szimpátiákat sikerült szerezni. Hogy a kormány körében nem szereztünk szimpátiát? A válasz erre igen egyszerű. A válasz az volt, hogy az ő számukra, - az angolok számára, - azok a gazdag országok, amelyek Magyarország területéből gyarapodtak, nagyobb faktort, nagyobb értéket jelentenek a politika sakktábláján, mint ez a kicsiny és a környező országoknak kiszolgáltatott Magyarország. Valahogy úgy fejezték ki magukat, hogy „a politikát nem szoktuk nyomorúságba invesztálni". A helyzet tehát úgy adta magával, hogy Anglia, amely különben ezekben az években a maga birtokállományának konzerválására szorítkozott és nem szívesen keverte magát európai bonyodalmakba, nem akart ezekben a dolgokban részt venni mert a maga személyét nem akarta kockáztatni. Azt mondták az angolok ,,Nekem igen értékes gazdasági összeköttetéseim vannak Romániával és Jugoszláviával, ezeket pedig nem akarom kockáztatni."
Arra a bírói megállapításra, hogy a revíziós politika vitte Magyarországot abba a helyzetbe, hogy Németország csatlósai lettünk, szabad legyen ellenvetnem azt, hogy nem a revíziós politika, hanem valamennyiünknek az a felfogása, hogy ebből az országból csak úgy tudunk egészséges országot teremteni, ha mindannyian egy tűzhely mellé ülhetünk.
Ha egy gyakorlati kérdést, a földkérdés megoldását nézzük, méltóztassanak elhinni, nekem éppen úgy fáj ez, mint minden más magyarnak De vajjon kin múlott ennek megvalósítása? Nem tudom pontosan megmondani, de az érv az volt, hogy annak megoldása okszerűen csak akkor történhetik, ha valamennyi magyar egy tűzhelynél, egy fedél alatt lesz mert hiszen, ha előbb szétosztjuk a földet, amely rendelkezésre áll, nem kapnak földet azok, akik később jönnek. Ha tehát a nagybirtokokat, amelyek csak itt az anyaországban voltak, előbb felosztották volna, akkor ők ebből kicsöppentek volna. De nem feszegetek olyan kérdéseket, amelyekért nem érzem magam felelősnek.
Mi, akik külügyi szolgálatban álltunk, azt tanultuk, hogy a magunk szolgálatának a feladataival foglalkozzunk és ne bíráljunk valamennyier egy másik szolgálatot, vajjon az eléje tűzött feladatot helyesen oldja-e meg. Az elénk tűzött célok annyira meggyőzőek voltak, hogy csak rá kellett nézni a térképre és világosan elébünk tárult, hogy mit szakítottak le rólunk, északon, keleten és délen.
Ismétlem, nem a revíziós politikának volt a következménye az, hogy, németek csatlósai lettünk, legalábbis közvetlenül nem ez, inkább az a remény, amelyet a magyarság fűzött ahhoz, hogy a maga revíziós igénye számára az egész világ érdeklődését felkelti, kudarcot vallott. Ez a kérdés az én személyemmel azért van kapcsolatban, mert akkor fordult a magyar politika az én hivatali működésem alatt, szóval akkor került abba a helyzetbe, amely helyzetnek konzekvenciái voltak.
Itt vissza kell mennem Münchenig. Mert ha a nyugati hatalmak Münchenben eleget tesznek nemcsak a német igényeknek, hanem más, katonai nyomatékkal nem rendelkező kisebb államok igényeinek, vagyis ha a nyugati hatalmak nem azért teljesítik a német kívánságokat, mert súlyosan esett latba, hogy Németország katonailag mennyire erős, tehát ha valóban az igazság alapján kívántak volna Európának új rendezést adni, ha tehát Münchennél nem áll meg a dolog és ha a magyar igényeket teljesítik, akkor Magyarország egészen másként áll. Sajnos, azonban Münchenben kizárólag a szudéta kérdés rendeztetett és semmi más, attól keletre eső igényhez a nyugati hatalmak nem nyúltak hozzá. Ezt rossz néven venni nem lehet, hiszen ez a politika járása, de a szó szoros értelmében ki voltunk szolgáltatva annak a hatalomnak, amelytől mi a fennálló igazságtalanság korrigálását reméltük.
De hasonló a helyzet Románia tekintetében is. Románia a maga rendkívüli területnyereségeit elsősorban a nyugati hatalmak diplomáciájának köszönhette. Mégis a területi változások és más viszonyok következtében hirtelen megváltozott a politikája és a király németbarát kormányt nevezett ki. 1941 márciusában pedig, - kritikus év, - megkötötték a Wohltat féle német-román gazdasági egyezményt, amely egész Romániát kimeríthetetlen kincseivel kiszolgáltatta Németországnak. Valamivel utóbb ezt a szerződést korrigálták is. Később azután Románia tüntető módon visszautasította azt a garanciát, amelyet Anglia nyújtott neki, amelynél pedig Anglia viszonosságot sem kötött ki.
Ezzel csak azt akartam jelezni, hogy az erőviszonyok változása milyen változásokat eredményezett a Duna völgyében általában.
Lehetett volna talán olyan fordulat is, amikor leszakadhattunk volna, ami mégsem történhetett meg. Ez Bledben volt. De azután jött a müncheni konferencia.
De ott van még a cseh-szlovák példa is. Anglia nem sietett Csehszlovákia segítségére. Franciaország, amelynek kölcsönös segélynyújtási szerződése volt Csehszlovákiával, továbbá a Szovjetunió, amely szintén hasonló helyzetben volt, nem sietett annak segítségére. Ebből nyilván arra kell következtetni és ezt tényként kell elfogadni, hogy ezek az államok ezt az időpontot nem tartották elfogadhatónak arra, hogy a Duna völgyének rendezésébe belenyúljanak. Ezt a kérdést átengedték Németországnak.
A revíziós politikát az országban általában helyesnek tartották. Lehet. hogy nem mindenki tartotta annak, de mi csak azt a közvéleményt hallottuk, amelyik az utcán így szólt: ,,mindent vissza!" Meggyőződésem szerint ez spontán megnyilatkozás volt.
Arra a most elhangzott bírói megállapításra, hogy a területeket nem Németország szakította el és így mi azokat csak a győzőktől kaphattuk volna vissza, akik elszakították tőlünk, mert egyébként csak illegális visszavételről lehetett szó, amely csak egy-két évig tarthat, mint ahogy tartott is, - az a szerény válaszom, hogy mi magát az elszakítást tekintettük illegálisnak, nem a visszaszerzést. A visszaszerzés önmagában legalizálta volna azt a tényt, amelyet helyreállítani akartunk, az elszakításnak a tényét.
Lehet, hogy ez békaperspektíva, de mi ebben a perspektívában néztük a problémáinkat és az volt a meggyőződésünk, hogy önmagunk ellen foglalunk állást, önmagunk ellen szolgáltatunk bizonyítékot, ha a megnyíló lehetőséggel nem élünk, mert soha senki ezeket a területeket nem fogja visszaadni, ha akkor, amikor a visszavételre lehetőség volt, ezekkel a lehetőségekkel nem éltünk. Mert akkor azt mondották volna: Mit jelentettek ezek a nagy szavak, hogy ezeket minden körülmények között vissza kívánjátok venni, amikor a visszavétel lehetősége rendelkezésre állott, nem vettétek vissza? Önmagunkkal szemben szolgáltattunk volna egy megcáfolhatatlan bizonyítékot, hogy igényeinket nem tartjuk jogosaknak és alaposaknak."