"A szellemi ösvény keresése szenvedésbõl születik. Nem fényekkel és eksztázissal, hanem a fájdalom, a csalódás és a zavarodottság kínzó élményével veszi kezdetét. Ahhoz azonban, hogy a szenvedés õszinte szellemi kutatáshoz vezessen, többé kell válnia, mint olyasvalami, amit pusztán kívülrõl passzívan befogadunk. Ki kell váltania egy belsõ felismerést, egy olyan látásmódot, amely aláássa a világgal való kapcsolatunkban megszokott elégedettséget, hogy megpillantsuk a mélyben folytonosan ott tátongó bizonytalanságot. Amikor ez a felismerés megtörténik, még ha csak egy pillanatra is, mélyreható személyes válságot idéz elõ. Felforgatja a megszokott célokat és értékeket, gúnyt ûz mindennapi foglalatosságainkból, és makacs kielégítetlenséget teremt korábbi élvezeteinkben. Eleinte nem fogadjuk túlzott lelkesedésekkel a változásokat. Igyekszünk megtagadni új látásmódunkat és elfojtani kételyeinket; küszködünk, hogy elégedetlenségünket új foglalatosságokkal palástoljuk. A kutatás lángja azonban, miután egyszer fellobbant, továbbra is égni fog, és ha nem hagyjuk, hogy a felszínes alkalmazkodás felülkerekedjen rajtunk, s nem oldalgunk vissza természetes optimizmusunk toldozott-foldozott változatához, akkor a felismerés eredeti lángja egyszercsak újból fellobban, és ismét szembesít bennünket lényegi helyzetünkkel. Pontosan ez az a pillanat, amikor minden menekvési lehetõség lezárul, és készek vagyunk egy olyan utat keresni, amely véget vet nyugtalanságunknak."