Köszönöm, hogy érdeklõdtök, és nem haragudtatok meg rám.
Szívesen elmondom.
De elõbb a sugárzásokkal kezdeném.
Vannak anyagi sugárzások, például a kozmikus.
De most azokról van szó, amit töltések bocsátanak ki.
Mit nevezünk töltésnek?
Tényleg, mit hívunk annak?
Mert a töltés sem nem anyag, sem nem energia. Az elektromos töltést sohase láttuk, a tömegtöltést is hiába keressük, legfeljebb a "töltéshordozók" különféle fajtáit ismerjük. (Elektron, nukleon, bármi).
Ha a töltés sem nem energia, sem nem anyag, akkor csak "tudati tényezõ", egy DNS lehet, ami sugárzás útján formálja a környezetét.
Tehát van egy környezet (mezõ), amibe bekerül egy, vagy több töltés, amelyek azt átalakítják, mégpedig sugárzás útján.
A sugárzás pedig a mezõre végig rátelepül, természetesen a távolsággal (térrel)osztódva, csökkenõ mértékben.
De ha valami a töltés által csak kisugárzódna, vagy befogadódna, akkor az vagy elfogyna, vagy megdagadna!
Ezért az egyetlen töltés által kibocsátott sugárzás nem nevezhetõ csak "kibocsátottnak" mert zárt áramkört alkotva a kilépõ, és a visszatérõ "vektorai" alapesetben minden pontban kiegyenlítik egymást!
Az egy töltés által kibocsátott, "MONOVALENS (egyértékû) sugárzások, amilyen a gravitáció is- jellemzõen ilyenek. A tömegtöltés maga körül egy minden pontján záródó, és lenullázódó, távolodva gyengülõ sugárzást bocsát ki. Vagyis a töltés egyszerre nyelõ (vonzó), és forrás (taszító), összességében és részleteiben is lenullázódó sugárzást bocsáthat ki akár végtelenségig, ha egyedül van, és ha egyenletesen áll, vagy mozog.
A legnehezebb azt elképzelnünk (nekem is kezdetben az volt), hogy valamely sugárzás kétirányú, és csak valamilyen beavatkozásra bomlik meg az egyensúlya, mert a sugárzásokat mindig a puskagolyóról mintázzuk.
Ha viszont a közelben pld. egy másik tömegpont is sugároz, akkor a vektoraik a találkozásuktól függõen vonzzák, vagy taszítják egymást.
Itt meg kell jegyezni, hogy ugyan ez a vektor áramkör egyetlen szétágazó vonal mentén halad, mégis megkülönböztethetõ jobbos és balos forgása.
Ha ekkor két azonos forgású van egymás közelében, akkor az eredmény a tömegvonzás.
Ha ellentétes forgásúak, akkor meg a taszítás léphet fel, amit antigravitácónak hívunk.
Nyilván tehát ilyenek egymás közelében nem fordulhatnának sokáig elõ.
Az azonos forgásúak vektorai ugyanis keringésnél úgy találkoznak, hogy taszítják egymást.
A különfélék viszont keringésnél vonzanák egymást. Ahogyan két kerék is azonos, vagy ellentétes forgású érintkezésnél másképp viselkedik.
Ezért az antigravitációs tömegek a gravitációsoktól vagy elkülönülnek, vagy annihilációjuk történik.
Így azután egy távoli világról nem tudhatjuk, hogy az gravitációs, vagy antigravitációs. Lehet, hogy a mi univerzumunkban, amelynek alapjául egy gravinerciális- elektromágneses "fénygáz" szolgál, amely kitölti mindenüt azt, elsõdleges töltésként a tömeg és az elektromos töltések szolgálnak, amelyek egy BIVALENS sugárzásnak nevezhetõk (kétértékûek), amelyeket összefoglalóan Fénynek nevezhetünk. (Azonban nem csak két töltés létezik, különféle kombinációik MULTIVALENS (többértékû) sugárzásokat is kelthetnek.)
A kétértékû sugárzások töltete azonban periódikusan váltakozik (levezettem a tömeg-és elektromos töltetû fény gravinerciális-elektromágneses Poynting vektorát is, amely nem változik színuszosan, mint Maxwellnél, aki azt a vákuumhoz kapcsolta, hanem állandó), ezért az csak az önmaga környezetét alakítja, egyfajta kis univerzumként (fényatomként)
Amit mi fénysugárzásként gondolunk, az ezek között a fény atomok között terjed pont úgy, mint a hang. A fény: a fényatomok "hangja".
Még a fénysebesség kompressiós modulusa is meghatározható, és nagyságrendileg egyezik az univerzumunk vákuum nyomásával.
Vagyis a fény- a hanggal analóg, a mi univerzumunkban ennyi, egy másikban, pld a Saggitárius "A" fekete lyukban, vagy a szülõ univerzumunkban más.