Ne haragudjatok, de ide mindig csak akkor teszek fel verset, ha valami nagyon jó, vagy nagyon rossz ért. Hát sajnos ez most is így van... Íme a vers:
Széttépték a szívemet,
Megmérgezték a lelkemet,
Csak egy játék voltam, semmi más:
De barátom volt, az nem vitás.
Nem, ez most nem a szerelem,
Nem sajnáltatni akarom magam, nem a kenyerem.
De meghalt bennem valami,
Kihalt belõlem Valaki.
De mégis, még most is a barátom,
És életem nagy vesztesége, végzetes károm.
Egy pillanat volt az egész, és eldobott.
Lelkemben ezért tombol a vész, mert sebet kapott.
Egy mély vágást, ami rosszabb, mint ha meghalnék,
Mert szenvedek tõle, nagyon fáj, aranyos kis ajándék.
Ezt érdemlem Tõle, aki eddig oly sokat adott,
És elvett mindent, szívemben, semmit sem hagyott.
Nem, ez nem szerelem volt, a legendás, igazi barát,
Akinek elmondhattad, hogy mi a baj, s megoldást talált.
De ennek, már vége, kész, és minden oly fekete,
Gyászol a szívem, és úgy érzem, egy vonat gázolt bele.
De nem is panaszkodom tovább, ezt üzeni neked egy jó barát:
Örökké tisztelem, becsülöm, a kedves kis Kycát...
Eléggé csak össze van hajigálva, de az érzések csak jöttek, és jöttek, nem tudtam mindent szavakba önteni. Lehet nem szerkesztettnek tûnik a vers, de higyjétek el, direkt ilyen. Mutatja az akkor bennem lévõ zavart, káoszt. Sziasztok :'(