köszy hogy együtt érzel vele,
de leborulni nem kell elõttem,
én is egy halandó vagyok,
ki félelmében rímeket mormol.
nem vagyok egy herceg,
csak egy loser ki beteg,
s retteg a Hölgyektõl,
fél az ellenkezõ nemtõl.
ezért a magány fogságába kerültem,
a sötétség homályába menekültem,
s csak onnan nézem a másik Nemet,
hogy észre ne vegyék a tekintetet.
ha észrevesznek elfordulok,
magam köré falat húzok,
vagy eltünök a sötétben,
s meghalok szépen csendben.
nem kell engem tisztelni,
nem kell engem dicsérni,
hiszen meg nem érdemlem,
rendkívüli dolgot nem tettem.
csak élem magányos életem,
leírom mi fáj nekem,
s elmesélem mire gondolok,
s ha egyedül vagyok miért sírok.