Na akkor durr bele!
Szenvedek...mégis szeretlek!
Õszintén várom,míg kivárom s áldom,
A napot mikor meglátom õt,
Ki szívembe szerelmet önt,
És engem boldogság hullámával elönt.
A nap mikor megláttam,
Áldottam s bántam,
Szívemet bája ellopta,
Lelkemet nyomban tiporta.
Fáj a reggel,jobb lehetne,
A szerelmem mellett,szerelmem kelhetne.
De kereslek téged,mégse vagy velem,
Miért hagysz el életem,szerelmem?
Szenvedés a nappal,
Szemben állok a fehér,üres ablakkal.
E ablak is csak téged mutat,
S nem feledteti a fájdalmas múltat.
Kín az este,szíved rég másé,
Enyém pedig ismét örök magányé.
Ki kell mondanom mégsem tehetem.
E seb örökké rajtamarad szívemen.
Csak felejtek...de csókjaid kellenek,
Hisz szenvedek...mégis szeretlek!