Ha Jézus az atyával egyéválást meditatív módon értette volna, akkor meg akarják kövezni a zsidók?
A hangsúly nem az egységen, hanem a fiúságon volt. Tehát, hogy õ az Isten által küldött megváltó.
Ha Jézus buddhizmushoz hasonló egyesülés élményt értett volna rajta nem vállalta volna a kereszthalált és nem nevezte volna magát emberfiának, ami szintén az istenfiúságot jelentette akkoriban, Dániel próféciája miatt.
Jézus mondatai és cselekedetei teljesen értelmezhetõk a zsidó kultúrkör alapján, míg csak ferdítés és maszatolás árán húzható rá a többi vallás gondolataira.
A másik pedig, hogy talán a keresztények had tudják már jobban, hogy mit kell érteni a saját mesterük szavain. A keresztény vallás ugyanis a keresztényeké.
Fölösleges a vallásokat egy kalap alá erõltetni azzal, hogy mindenáron átjárhatóvá akarják tenni a határaikat.
A vallás az vallás, a hit az hit, aminek a sajátosságait az adott kultúrkör határozza meg és anélkül nagyjából értelmezhetetlen is.
Tehát nem értelmezhetõ a kerezténység buddhista szempontból és viszont, a buddhizmusz sem lehet keresztény szemmel HELYESEN értelmezni.