A megcsalás az embernél állati származására vonatkoztatható vissza. Ugyanis az állatvilágban minden faj hím tagja saját génjének fenntartására törekszik, ezt úgy érheti el, hogy a lehetõ legtöbb nõsténnyel párosodik.
A nõstény pedig a lehetõ legerõsebb hím génjének fenntartására törekszik, ezzel magyarázható a nõ válogatós mivolta, azért választja a megcsalást, hogy egy általa erõsebbnek vélt génállomány fennmaradását biztosítsa. Ez eddig tudományosan bizonyított tény. De magyarázható ezzel az emberi megcsalás? Jelenthet bocsánatot egy emberi kapcsolatban a gének tulajdonsága? A válasz egyértelmûen nem. Hogy miért? Az ember távol tartja magát állati mivoltától, pedig csak a legfejlettebb állat. Azonban van egy dolog, ami megkülönbözteti az állatoktól ilyen téren, ami az állatokban nincs, vagy csak nagyon primitív módon van jelen: a szerelem. A szerelem, mint a mai napig meg nem fejtett érzelem miatt nem megbocsátható a megcsalás az embereknél. Az állatvilágban nem létezik kölcsönösen érzett szerelem, csupán ösztönös összetartozás. Létezik az állatvilágban megcsalás? A válasz: természetesen. Pontosan a gének miatt. Az ember alapvetõ, mondhatni ösztönös önmagasztaló, nagyképû viselkedése adhat okot a szerelem
nemes érzelmének megszegésére. Tegyük fel a kérdést: ha szerintünk az embert a szerelem választja el az állatvilágtól, ahol a megcsalás természetes dolog,
akkor létezhet szerelem megcsalás mellett? A válasz valószínûleg nem. Természetesen nem lehet a megcsalást választókat az állatvilágba minõsíteni, csupán nem jellemezhetõ a szerelem érzelmével.