Hehe, megtaláltam az anno OFP fegyveroldalhoz írt Ka-50 leírásom, kissé kibõvítettem, frissitettem, és voilá - remélem elégedettek lesztek vele:
Ka-50
A Ka-50-et még a 1977 végén kezdték el tervezni, mivel a szovjet vezetés egy tendert írt ki a Mi-24-esek leváltására. Prototipusának jelölése V-80 volt, és 1982-ben szált föl elõször. A Mil gyár a Mi-28-at kezdte fejleszteni, de a Kamov tervezõiroda új játékos volt a pályán, mivel eddig fõleg civil (Ka-26) illetve tengerészeti helikoptereket (Ka-25, majd Ka-27/29/32) gyártott, földi támadógépet nem. A Kamov helikopterek jellegzetessége a koaxiális elrendezésû (két, egymással ellentétes irányban forgó) fõrotor, ami szükségtelenné teszi a farokrotor használatát. Ennek az elrendezésnek az elõnye, hogy a fõrotor(ok) átmérõje kisebb lehet (ami kisebb zajszintet is jelent), a gépet pedig rövidebbre lehet építeni, illetve nincs farokrotor, ami az egyik legsérülékenyebb része a hagyományos elrendezésû jármûveknek. Azonban a Ka-50 mégis talán a legradikálisabb eleme a mindössze egyfõs legénysége. Ezzel egy fõre hárul minden feladat (vezetés, navigáció, célok azonosítása és a fegyverzettel azok leküzdése), ami igencsak leterheli a pilótát, viszont ennek és a koaxiális elrendezésnek köszönhetõen nagyon kompaktra, kis méretûre sikerült a Ka-50, ráadásul a bevetési költségek is csökkentek. Az egyfõs elrendezés alaposan megzavarta a nyugati elemzõket, akik egészen a 90-es évekig úgy gondolták, hogy a Ka-50 egy helikoptervadász, és feladata az ellenséges helikopterek leküzdése, illetve a Mi-24/Mi-28 helikopterek védelme. Még egy dologban különleges a Ka-50: ez az egyetlen harci helikopter, amelyet katapultüléssel láttak el. A rotorlapátok lerobbantása után a pilóta a K-37 katapultülés juttatja ki biztonsággal. A helikopter tervezésénél a túlélõképességet alapvetõ fontosságúnak tartották, a gép pilótakabinját, hajtómûveit és erõátviteli egységeit többrétegû páncélzat védi, mely képes megvédeni azokat a NATO 20mm-es gépágyúlövedékektõl is. A pilótafülkét duplafalú acéllemez védi, a tesztek szerint ellenáll a 100 méterrõl kilõtt 20mm-es NATO és a 23mm-es orosz gépágyúlõszernek is.
A tenderben egyébként szerepelt, hogy a gépeknek legalább 2 hétig "kibírják" a frontvonali, tábori körülményeket, minden különleges karbantartó berendezés és felszerelés nélkül.
A fegyverzet terén ismerõsbe botlunk: a helikoptert ugyanazzal a 30mm-es, 2A42 jelzésû gépágyúval szerelték fel, mint a BMP-2-õt, hozzá pedig 500 db lõszer van a fedélzeten, melybõl 250db páncéltörõ (AP), 250db pedig robbanó-gyújtó (HEI). A 2A42 az elérhetõ teljesítményadatai alapján jobb, mint az Apache M230 "Chain Gun"-ja, a páncéltörõ lövedékek torkolati sebessége nagyobb, röppályájuk laposabb. Érdekesség még, hogy a gépágyú függõlegesen +15 és -40 fokban, oldalirányban pedig 15 fokban kitéríthetõ, illetve, hogy a pilóta szabhatja meg a tûzgyorsaságot (a lehetõségek 350 és 600 lövés/perc). A Ka-50 fõ fegyvere mégis a 9A4172 "Vikhr" (a NATO-ban AT-9-ként ismerik), melybõl általában a külsõ pilonokon 6-6 darabot (vagyis összesen 12-õt) hordoz. A Vikhr egy viszonylag kis méretû és tömegû (60kg az indítótubussal együtt) páncéltörõ rakéta, mely 8-10 km-es hatótávolsággal rendelkezik, az indítás után rádióvezérléssel irányítják, a cél közelébe pedig áttérnek a lézeres célmegjelölésre (ez lehet a helikopter saját lézercélzója, de lehet külsõ, pl. gyalogos egység általi is), relatív páncél átütõképessége mintegy 900mm. A rakéta kis távolságon belül használható légi célok ellen is, amennyiben azok maximális sebessége nem haladja meg a 800km/h-át. A jellemzõ fegyverterhelés a Vikhr mellet, a belsõ pilonokon a 2x20 db-os, 80mm-es irányítatlan rakétaindító-blokk. Hordozhat még 500kg-os légibombát (max. 4 db-ot), ikercsövû 23mm-es gépágyúkonténert (lõszerkészlet: 930db), R-73/AA-11 levegõ-levegõ rakétát, illetve 500 literes pótüzemanyag tartályt.
A Ka-50 alapvetõen nappali bevetésre készült, bár a mûszerezettsége lehetõvé teszi a minden idõjárási körülményben való használatot, éjszakai bevetésekhez egy speciális konténerre van szüksége, melyben egy elõre nézõ infravörös érzékelõ (FLIR), egy milliméter hullámhosszú radar és egy elektron-optikai célzóberendezés található.
A Ka-50 manõverezõ képessége rendkívüli, nemcsak olyan manõverekre képes, mint a hátraszaltó, hanem akár a hossztengelye körül is pöröghet (mint a vadászgépeknél a csûrés). Ehhez még hozzájön a fejlett fedélzeti számítógép, mely képes beavatkozni a repülésbe, és ha például a cél kilépne a gépágyú vagy a rakéták tûzmezejébõl, a gépet "ráforditva" követi azt. A Ka-50 rendelkezik egy kétirányú adatátviteli rendszerrel is, vagyis képes az általa befogott célok adatait más gépeknek átküldeni, illetve külsõ (másik helikopter, földi vagy légi felderítõ egységek) forrásból származó céladatokat felhasználni.
Erõforrása kezdetben két Izotov TV3-117VMA gázturbina, melyek egyenként 1.660 kW-ot (2226 LE-t) adnak le, késõbb az 1.838 kW-os (2465 Le-s) TV3-117VMA-SB3 került beszerelésre. A két fõ üzemanyagtank a törzs középrészén kapott helyet, összesen mintegy 1800 liter kerozint képes befogadni, a tank belseje szivacsszerû anyaggal van feltöltve (a folyadék mozgását lassítandó), külsejét pedig többrétegû természetes gumi védi. Szükség esetén a szárnyak alá 500 literes póttartályok szerelhetõek (max. 4 db.). Az erõátviteli berendezés úgy van megtervezve, hogy ha egy esetleges találat esetén elfolyna az olaj, legalább további 30 percig üzemképes marad.
A Ka-50 NATO elnevezése "HOKUM", a Kamov pedig elõször "Werewolf", majd "Black Shark" névre keresztelte, és általában látványos festéssel látta el a külföldi repülõnapokra (ez egyébként nem ismeretlen, a Szuhoj repülõgépgyár is igen látványos "törtvonalas" álcófestéssel látta el a Szu-35 és Szu-37-es gépeit). A tendert a Mi-28 ellenében a Ka-50 nyerte meg, és hivatalosan rendszerbe is állították 1992-ben, egész pontosan 28 db-ot rendelt az orosz haderõ, de anyagi gondok miatt a leszállításuk késlekedik (legutóbbi információm az, hogy évi két darabot vesz át), a Ka-50 már átesett a tûzkeresztségen, Csecsenföldön több bevetésben is résztvett a 90-es évek végétõl.
A Ka-50N jelentõsen különbözik az alapváltozattól, beépítették az éjszakai bevetésekhez szükséges berendezéseket, így már nincs szüksége a speciális konténerre rossz látási viszonyok között, illetve este. Pilótafülkéjét is átalakították, a pilóta sisakjára egy kijelzõt szereltek, amely a HUD adatait közli, valamint egy LCD és egy CRT képernyõ vette át a legtöbb analóg mûszer feladatát. Fegyverzetét is kibõvítették, a "Vikhr" rakétát újabb testvére, az "Ataka-V VIKhR 9M120" (NATO: AT-16) váltja, képességei alapjában véve hasonlóak, mint elõdjének, de találati pontossága jelentõsen javult (az orosz adatok szerint 95%-os találati aránnyal rendelkezik), valamint robbanófejét lecserélhetõre készítették, és van hozzá Repesz-romboló illetve légi célok elleni robbanófej is. A Ka-50N ára különbözõ források szerint 12-15 millió $ (1999-es adat), függõen a vásárlás feltételeitõl.
A fegyverpiacon a Ka-50 nem volt sikeres, a legtöbb légierõ idegenkedik az egyfõs legénységtõl, ezért az eredetileg kiképzõváltozatnak indult Ka-52-bõl kialakítottak egy teljes értékû harci változatott, melyet "Aligator"-ra kereszteltek. Ez rendelkezik a Ka-50N éjszakai bevetésekhez szükséges berendezéseivel, viszont a pilótafülkében egymás mellet két fõ foglal helyet, a nagyobb felszállótömeg miatt viszont a teljesítménye valamivel rosszabb is lett.
1997-ben a Kamov az izraeli IAI céggel közösen indult a török hadsereg harci helikopter tenderén, mely 145 gép rendszerbe állításáról szól, mintegy 3,5-4 milliárd dollár értékben. A speciális török igényekhez igazított gép a Ka-50-2 "Erdogan", mely szinte nem is emlékeztet a Ka-50-re: a pilótafülkét buborékszerû kialakításúra tervezték, melyben a kétfõs személyzet egymás mögött foglal helyet, eredeti gépágyúja helyett egy kiengedhetõ állványon egy Giat 621-as torony kapott helyet, egy 20mm-es NATO-szabvány gépágyúval - ugyanakkor egyedülálló módon 360°-os tûzívvel rendelkezik.