A porosz hagyományok szerint a náci hadseregben is szokás volt a végsõkig kitartani, ezt sokszor meg is tették. A dezertálások száma valóban alacsony volt, de ez nem velejárója az alacsony morálnak. 1940-ben a német katona úgy harcolt, hogy õk a felsõbbrendûek, akik legyõzhetetlenek, és mindenki másnál jobbak. 1944-re kiderült, hogy már nem annyira jobbak, technikailag beérték õket a legtöbb területen, ráadásul folyamatos túlerõ ellen kellett harcolniuk, miközben állandóan vonultak vissza minden fronton. A legtöbb német addigra már felmérte, hogy ez a háború elveszett, és igyekezett inkább az életét menteni, minthogy a Führerért meghaljon. Dezertálásért azonnali fõbelövés járt, ezt nem nagyon játszották meg.
Voltak persze a végsõkig harcoló alakulatok, pl. az utolsó német egységek tudtommal jóval az európai V-Day után adták meg magukat Prágánál. Talán ebbe az is belejátszott, hogy tudták, a szovjet fogságba esés után nem sok esélyük van arra, hogy valaha is hazajussanak. A szovjetek égtek a vágytól, hogy visszaadhassák, amit elszenvedtek. A Kelet-Poroszországban 1944 végén fogságba esett németeknek csak 10%-a került haza a hadifogságból, a többi meghalt.
Az amerikai ász pilótákat, akik elértek bizonyos légigyõzelmet, sokszor egyszerûen eltiltották a további repüléstõl, hazarendelték õket, hogy otthon népszerûsítsék a hadsereget, és a hadikötvényeket.
A bombázók 25 bevetés után mehettek haza (bevetésenként átlagosan 4 % volt a veszteségük), így nagy valószínûséggel nem kellett kitölteni az elbocsátó papírjukat.
Hartmann ehhez képest 1600 bevetést repült. Azért ez arányaiban jóval nagyobb szám. Kozsedub 330 bevetésbõl lelõtt 62 gépet. Gabreski 166 bevetésbõl lelõtt 28 gépet. Richard I. Bong 200 bevetés 40 gyõzelem. Nagyjából megáll mindenhol az 5 bevetés 1 légigyõzelem arány.
A Párducot a németek hívták közepes tanknak, amúgy 40 tonnánál húzták meg akkoriban a határt a közepes / nehéz tank között. A Panther 45 tonnás tömege a T-34 alig 30 tonnájához képest a felsõ kategóriába sorolja.