Egyáltalán nem állítom, hogy az összes könyv olyan hú de szuper lenne, sőt.. egyáltalán még csak közelében sincs egy Salvatore könyv sem, mondjuk Eriksonhoz, de nekem még így is valahogy meghatározó élmény volt Drizzt története, arról nem is beszélve, hogy mikor jó 20+ éve leültem és végigtoltam a BG második részét, hatalmas élmény volt találkozni velük, még ha csak rövid időre is, de úgy maga az egész világ és annak bemutatása annyira elkapott, mondjuk nyilvánvaló, h ha az ember nem olvasta őket meg annyira nem érdekli az egész Forgotten Realms, akkor csak egy a jó RPG gamek közül, de nekem valahogy sokkal több volt, épp ezért is vártam már azóta hogy lesz harmadik rész, mikor kb 1x éve volt róla pletyka, de még akkor is reménykedtem, amikor 7-8 éve visszatért a Black Isle, persze nem lett belőle semmi, mert az eredeti tagok teljesen elhatárolódtak tőle. Aztán amikor jöttek a pletykák, hogy tényleg lesz BG3 és vagy az Obsidian vagy a Larian készíti, már örültem, mert tudtam, hogy ők azért tudják hogy kell RPG-t csinálni, de most csak az látom, hogy teljesen leszarták azt ami az eredeti 2 rész volt és ráerőltették a DOS rendszert, grafikát, mechanikát és úgy kb mindent.
Én valami olyasmit vártam, mint a POE vagy a Pathfinder, aminek most jön a folytatása (Pathfinder 2)
Nyilván ennél kicsit szebb grafikával meg fasza és hosszú sztorival, meg rengeteg legendás Forgotten Realms karakterrel stb.