Köszönöm. És igaz - valóban rossz varázslatot lőttem ki rá. Egyébként az eddigi játékok során eddig még soha nem jutottam el. Valami mindig közbejött. Hol egy kiadós bug, hol géphiba, hol meg a C-meghajtón dobta be a törölközőt a Windows, hol meg maga a Windows tette lehetetlené eleve a játéko(ka)t. Ez utóbbiról bővebben: lásd erről itt is - értekezésem a Windows8 valamint a Windows8.1-esről valahol mélyen alant, illetve a STALKER LA fórumán. Szóval - számomra új dolgok következnek majd el. A Halott Szíve beépülő modult is géphiba okából kellett a vége felé abbahagynom. Nem kedvelem a játékban a homályos megfogalmazásokat, las n agyon bosszant az is, ha viszkető bal fülemet a jobb kezemmel kell megvakarni, merthogy az úgy klappol. De tény az is, hogy a varázserő megszüntetése nem azonos a varázserő csökkentésével... Biztos lesz még sok-sok kérdésem. Bosszankodni is fogok - ilyen vagyok, ilyen is maradok. De azért hozzáteszem, hogy az Ayleid műremek meglelése után kissé sok volt az Alvilági Lidércből. Kínomban fölfuttattam a karakteret a lépcsőkön a tárolóhoz, ahol megtaláltam, és érdekes, oda valamiért nem követtek. Ez biztosan valami programhiba volt. Simán le lehetett mindet szedni. És tényleg jó menet volt, mindössze hatszor dobta föl a talpát a karakterem. Viszont nőtt a nehéz és a könnyű páncél képzettségem. A helyreállításról már nem is beszélve. Na, majd jövök hamaros't kiabálni... És köszönöm a segítségeteket!