Életünk
Pusztákon megpihen magasan életünk,
Lelkünkbõl létezünk,lelkünkbõl élhetünk.
Pusztákon változunk,más földre vándorlunk,
Világtól elzártan magunkba zárkózunk.
Messze az út,vége nem szakad,
Minden,mi bú,belõlünk fakad.
Egymástól kérünk,egymástól kapunk,
Kedves szót úgy,keveset adunk.
Testünkben érezzük fájdalom kínjait,
Fejünkön érezzük egymásnak szíjait.
Megkötött kezeink magasba tárjuk,
Pusztában vergõdve magunkat látjuk.
Puha a föld,elmegyünk elõle,
Magunknak életet nem szántunk belõle.
Megyünk hát másfele,mindig csak elõre,
Életünk aljában fényt látunk felõle.
Afelé fordulunk,sóvárgunk utána,
Elérni nem tudjuk,nincs erõnk,hiába.
Gátol a kárhozat,mindenkor vétkezünk,
Ez vagyunk mi,és ez a mi életünk.