Sziklakert
Minden szikla nyugvó álom,
Sajátomat nem találom,
Más erõ,mi oda szédít,
A szél amott egy árkot épít.
Árkot nekem,vagy magának?
Hogy hidjek a szavának,
Ha halkan röppen, semmit nem kér,
Csak elsuhan a teremtett szél...
Ezernyi sok szikla áll ott,
S nézd az égen nyugodt
Felhõk virrasztnak felettük,
Nincs már helyem közöttük...
Bárcsak lennék földnek része,
Testem egybe beletéve
Feküdnék ott közöttük,
Bárcsak lennék közöttük...
Puha fû,mi körül terül,
Sziklakertbe porszem kerül,
Kemény talpam elterül ott,
A föld alattam megnyugodott...
Kemény sziklák sokat éltek,
Belõlük gazdáik beszéltek,
Egy halk nótával búcsúznak tõlem,
Könnyt ontanak belõlem...
Elhagytam már messze õket,
A sziklakerti halott fõket,
Sírjuk felett virágfa nõtt,
Fû köréjük lepedõt szõtt...
Sok szikla közt nyugodt lélek,
Visszatérni mostmár félek,
Mert ki onnan könnyezve fut,
Sziklakerti sírjába jut...