Töviskirály
Szúró töviskirály hegye bök, hegye szúr;
Vad ágak kócos ágbogán sûrûn, szerte telepedve
Vadul ágazva szét ezer tövist egy csúcs.
Egy tövisbõl ágazik ezer vagy talán millió.
Õ a töviskirály millió hegye szúr.
Millió hegye köp zillió méregtust.
Szúr a töviskirály, megszúrt engem és fáj,
Pedig kicsi szúrás, csak egy pont, annyi seb.
De mégis egyre fáj, ahogy mérge átjár,
Mert mérge gyilkos, egy tövisben millió.
Érzem egyre, hogy fáj, torkomban szorulás,
Tüdõm fullad bele, szívem pedig megáll.
Miért nyúltam bele hát, óh miért volt ez az ostoba játék?!
Miért hittem el azt, mint megannyi balga képzetet,
Hogy ez nem szúr, ez nem fáj, ez csupán csak egy tövis, nem több,
Csak egy szúrás, egy fullánk, egy pont, és belõle méreg milliója folyt?!
Miért fáj ennyire, miért ilyen kegyetlen halálos e kín,
Mint földre rogyva vonagló, ronggyá verdesett félholt,
Kibe még akkor is belerúg, fejbe rúgja még egy támadó,
Egy olyan támadó, aki maga is széjjelverdesett rongy?!
Szúrt a töviskirály, ledöfött s mérge jár,
Én már nem látok, hallok, érzek többé semmit,
Csak a méreg kínját, mely már mindig átjár,
Csak a halál sötétjének hörgõ, hideg ölelését.
Ez ragad magával, mint éjfekete ár,
Éjfekete méreg, gyilkos töviskirály.
Néha még remélem, néha még elhiszem,
Hogy még visszatérek, legyõzöm a mérget,
Ámbár balga képzet, halálból visszatérés nincsen!
Informatika és tudomány
