Én is megnéztem ezt a mûsort:Mindennapi tudomány VI.: Idõutazás.
Szerintem lehetséges lesz az idõutazás. De van egy kis baj az idõutazással, még ha meg is lehet valósítani. Idõutazást csak a múlt és jelen között valósítható meg, mert a jövõ még nem történt meg. A másik dolog, hogy valóban jó-e a szerintünk bevezetett idõ számítás. Tegyük fel ez mind jó, és a mai napon vissza ugrunk, egy kiválasztott év-be. Akkor a jelenben "meghalunk" és a múltban pedig megjelenünk, remélhetõleg élve :D A baj csak az, hogy ezzel az utazással elméletileg létre hozunk egy idõ hullámot, mert eltorzítottuk az idõt, vagyis egy pillanatra kapcsolat jött létre a múlt és jelen között. Ez az idõhullám, pedig megváltoztat mindent. Ez lehet minimális, vagy katasztrófális. Például visszatéréskor, a jelenünk már nem az a jelen lesz, ahonnan távoztunk, mert bármi, ami átkerül a múltba, mind hullámot, változást hozz létre.
Én erre goldtam: Van egy medence, feszített víztükörrel :D Ez a normális idõ egyenesünk. Van 2 kis kavicsunk (idõgép). A jelen elhagyásakor bedobjuk a vízbe, majd utána bedobjuk a másikat, mert megérkeztünk a múltba. 2 hullám fog kelletkezni, ami vagy kioltja egymást, vagy felerõsítik egymást és az univerzum megsemmisül. Szóval szerintem majd lehet utazgatni, de biztos, hogy lesz következménye.
A végén kiderül, hogy más bolygókon már van élet, és õk tudnak már az idõben-térben utazgatni. Az Ufók pedig idõutazók, és õk is emberek. A jövõben lehet, hogy kis zöld emberkék leszünk :DD
Én a mûsor után erre gondoltam, de ez csak egy feltevés. Állítólag még pár 100 év, mire megoldható lesz az utazás, térben és idõben.