Igaz, de nyelvészeti szempontból nem csak a nyilvánvaló morfológiai, fonetikai, szintaktikai, stb. dolgok tesznek dialektusokat külön nyelvekké, hanem az írásbeliségük, irodalmuk kialakulása is. Az izlandi nyelvben alakult ki leghamarabb az írásbeliség, és a latin betûs saját nyelvi irodalom az északi nyelvek közül. Azt követte viszonylag hamar a norvég, majd késõbb a dán és a svéd. Az írásbeliség és az irodami munkásság okán pedig kialakul egy hivatalos normarendszer a nyelvben, ami elterjed az adott közösségen belül, így szakadt szét gyakorlatilag az óészaki germán nyelv erre a négy különálló nyelvre. (Meg még ott van a feröeri is, de azt hagyjuk.) Hasonlóság szempontjából tehát végül is helytálló lenne a "dialektus" megnevezés, de hivatalosan mégis külön nyelveknek számítanak.