A grafikára áll az amit mondtam, hogy Donnington sajnos ilyen szegényes (minden játékban), a Honda meg olyan amilyen. Szóval a grafika képességei szerintem kb az elõzõ rész szintjén áll. Nekem bõven jó ez is, de az is igaz, hogy jó 1,5 év alatt (s mire kijön a 3. rész addigra közel 2 év) lehetett volna rajt fejleszteni.
Irányíthatóság és fizika, szóval a lényeg: :)
A demoban talán a játék egyik legalapabb autója van (gigantikus marketing hiba szvsz.), sima Civic. Kis teljesítmény front kerék hajtás, szóval kevés érzõdik, hogy mire képes (amolyan anyukás autó). Minden feauter-t bekapcsolva is csak nehezen jött ki az autó életszerû viselkedése. Az tetszik, hogy érezhetõ a G hatás, mármint meg lehet borítani az autót nagy sebességgel a kanyarban, s ez az elõzõ részbõl teljesen hiányzott. A szegélykõ végre szegélykõként viselkedik, azaz ráhajtva megdobja az autót, amely ettõl elveszíti a tapadását.
Végre melegszik a kerék, s ezzel változik a tapadás is. A mértékére nem lehet mit mondani, mert a 3 körös verseny ehhez túl kevés. Ugyan ez vonatkozik a motorra is.
Összevetve jobb lett volna egy bivaly erõs autó (pl DTM-es Mercedes), amivel a fizika képességei erõsen kijöhettek volna, nem egy ilyen hikomattos bajnokság, ami csak arra jó, hogy a kezsõk is belerázódjanak.
Én nem félek, hogy elcseszték volna a játékot, bár grafikailag nem sokat (inkább semmit sem) fejlõdött, de az elõzõ rész hiányosságai kezdenek bejönni (törés, melegedõ gumi és motor, g hatás ami a súlyponton magasság függvényében érzõdik is jelentõsen). Szóval bizakodom, de ez a demo nem lesz fent nekem sem sokáig, mert egyszerûen nem élvezetes ilyen bajnokságban menni totális kihívás nélkül.... :-/
Billentyûzetrõl minden nehezítést bekapcsolva is bõ 1 kõr kellett, hogy élre kerüljek, mégpedig koccanások nélkül...
anno a Toca 2 demo sokkal jobban megfogot, s azóta is nagy rajongója vagyok. Ez szerintem tökéletes példa arra, hogy miként kell bénán reklámozni egy játékot...