Japánban januárban átlagosan 0,8 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az elõzõ hónaphoz képest, és 0,3 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint tavaly januárban. Decemberben 0,2 százalékos volt a tizenkét havi árcsökkenés, a kormány pénteki közleménye szerint. A tizenkét havi adat nem tartalmazza a friss élelmiszerek bizonytalannak tartott ármozgását.
Az ötödik éve tartó defláció mélyüléséhez a kormány deregulációs intézkedései járultak hozzá. Ennek következtében a telefontarifák 7,5 százalékkal, az áramdíjak 0,2 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál, és csökkentek a biztosítási díjak is az élezõdõ versenyben.
Takenaka Heidzo gazdasági miniszter az adatok közlése után felszólította a japán központi bankot, hogy eszébe ne jusson szigorítani a négy éve folytatott "zérókamat" politikán, sõt, inkább növelje a pénzellátást, amely tavaly csak 2 százalékkal bõvült.
Korábban a központi bank azt ígérte, hogy mindaddig nulla felé tereli a kamatokat, amíg a fogyasztói árak alakulása nem stabilizálódik legalább nullánál vagy afölött, de elemzõk szerint korábban is szigoríthat, ha a gazdaság föllendül, és a defláció oka éppen valami pozitív fejlemény, például a dereguláció vagy a növekvõ hatékonyság.
A japán gazdaság azonban recesszióban van, sõt, recesszióban volt már õsszel is, mivel két egymást követõ hónapban visszaesést jegyeztek föl. A japán gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben 0,1 százalékkal visszaesett az elõzõ negyedhez képest -éves szintre számolva ez 0,5 százalékos csökkenésnek felel meg -, és a múlt héten a harmadik negyedév adatát is felülvizsgálták, 0,3 százalékos visszaesésre a korábban közölt, 0,1 százalékos növekedésrõl. A tavalyi második negyedévben 0,2 százalékkal fogyatkozott a GDP az elõzõ negyedhez képest.
A pénzügypolitikai megfontolásokat azonban bonyolítja, hogy mindennek dacára a tavalyi naptári évben 1996 óta a leggyorsabban, 2,6 százalékkal bõvült a japán GDP az elõzõ évhez képest, a gyors elsõ negyedévi növekedés miatt. Tavaly második éve folytatódott a fellendülés a naptári évre számolva. A tavalyi év elején elsõsorban a lakossági fogyasztás gyorsította a növekedést, majd késõbb fõleg éppen annak hiánya rontotta az eredményt.