Nos, akkor vegyük a következõt, amely az ûrhajós probléma lényegére mutat rá: gyakorlatilag ugyanaz a dilemma mint az ûrállomásos esetnél, csak picit átfogalmazva, egyszerûsítve.
Tehát tegyük fel, hogy a Földrõl elindulok egy nagy, Naprendszer körüli túrára. Jófajta technológia van a birtokomban, utazásom során egyre gyorsuló mozgással a fénysebesség 99%-át érem el. Ekkor ugye a saját idõm le fog lassulni a Földön maradt megfigyelõhöz képest, vagyis az õ ideje gyorsabban fog telni hozzám képest, mint az enyém, õ gyorsabban öregszik mint én (ugye innen az ikerparadoxon).
No de mivel a relativitáselmélet szerint minden mozgás viszonylagos, ezért egy harmadik inerciarendszer-beli megfigyelõ nem fogja tudni eldönteni, hogy én gyorsulok-e a Földhöz képest, vagy a Föld gyorsul-e hozzám képest. Õ csak azt fogja látni, hogy távolodunk egymástól. Tehát gyakorlatilag úgy is vehetem a dolgot, hogy én végig "egy helyben álltam", és a Föld kezdett távolodni tõlem Naprendszerestül, majd tett egy nagy kört körülöttem. Ilyen szemszögbõl azonban a Föld sajátidejének kellene idõlassulást 'elszenvednie' hozzám képest, nem nekem hozzá képest.