Nos én pont erre a tömegnövekedésre alapoztam az antigravitációsmeghajtás elképzelésemet.
Abból indultam ki, hogy egy asztronauta a súlytalanság állapotában ha ellök magától egy vele azonos tömegû tárgyat, akkor mindketten az elrugaszkodásból származó sebesség felével fognak felgyorsulni eredeti állapotukhoz képest.
De csak egyszer!
Én arra gondoltam, megkéne próbálni ezt a folyamatot végteleníteni.
Vagyis a tárgyat újra és újra ellökni.
Normál körülmények közöttt ez azzal jár, hogy a tárgyat visszahúzzuk magunkhoz és ezzel vissza állítjuk az eredeti mozgásállapotunkat, és ezzel gyakorlatilag egyhelyben toporgunk.
De!
Ha az ellökött tárgynak kisebb lenne a tömmege, mint a visszahúzottnak?
Ugye egy áramkörben függetlenül az áramló anyag milyenségétõl a bernouli egyenlet értelmében egyensúlynak kell lennie.
Azonban nagyon apró részecskék esetén ez az egyensúly kicsit másként nézki.
Vagy legalábbis tudunk rajta változtatni.
Az elsõ gondolatom az volt, hogy egy elektromos áramkör egyik ágában az áramló elektronok tömegét megkellene növelni.
Eredetileg ezt úgyképzeltem el,hogy az elektronokat megpörgetem egy spirálvonalban elektromágnesek segítségével a haladási irányvonaluk körül.
Ennek több akadálya is volt.
1.egy hagyományos rézvezetékben ha értékelhetõ hatásfokkal akarunk dolgozni, akkor olyannyira le kell hûteni a vezetéket, hogy az szupravezetõ legyen, különben megolvad.
2.egy vezetékben mégis mekkora mágnesesmezõ tudná kialakítani a fent említett spirális áramlást?
3.Ezzel a tömeget megnövelni még csakcsak meg lehet, de lecsökkenteni a visszajövõágban már nem.
Ja és hogy miért jó ez a spirális áramlás nekünk?
Szerény elképzelésem szerint a körkörösen nagyongyorsan mozgó elektronoknak megnõ a tömegük az egyenesvonalban mozgóékhoz képest, míg a sebességük az áramkörben nem csökken.
Nagyobb utat kell megtenniük, így egy szakaszon fel kell gyorsulniuk.
Ez volt az alapötletem.
Aztán jött a következõ.
Ne az elektron tömegét próbáljuk megváltoztatni, hanem a közeg sûrûségét, amiben halad.
(Ekkor már vákuumcsövekben gondolkodtam, nem rézdrótokban.)
Két ilyen csõ képezné az áramkör két ágát.
Az egyikben az elektronok sûrûbb, a másikban ritkább közegben haladnának.
Ez a közeg maga a tér.
A sûrûbb és ritkább tereket elektromágnesekkel gondoltam megvalósítani.
Szerintem ott, ahol a mágnesek taszítják egymást, ott a térnek sûrûsödnie kell,míg fordított esetben ritkulnia.
Visszatérve a vákuumcsövekhez, úgy terveztem, hogy kicsi vákuumcsöveket kell felhasználni, hogy viszonylag kisfeszültséggel is fenn tudjuk tartani a villamos ívet.
Viszont az alacsonynak mondható feszültség ellenére nagyon nagy árammerrõsségre van szükség.(Ehez pedig szupravezetõ anyagokra, nagyteljesítményû generátorokra és akkumulátorokra.)
Ez persze függ a kivitelezés precizitásától és a gépezet hatásfokától is.
Ahoz, hogy egy 1 tonnás gépet ilymódon a levegõbe emeljél 1 tonna elektront kell megmozgatnod függõlegesen a gravitációs sebességgel.
Ez soknak tûnik, de gondolj bele, hogy ha az elektronoknak a tömegét a fenti eljárással a megsokszorozzuk, akkor ez a tömegarány drasztikusan lecsökken.
Ráadásul fent, a világûrben, a súlytalanság állapotában már nem kell legyõzni semilyen erõhatást, így a legkisebb hatásfokkal is képesek lehetünk az ûrutazásra.