Valami hasonló, csak elemzõbb véleményre vártam. Mivel engem nem tanítottak gondolkozni, ezen a szinten a témáról való logikus és okszerû gondolati lánc összefûzése nagy erõfeszítést igényel, amire csak ritkán vagyok képes, és idõm sincs rá legtöbbször. Részemrõl a motiváció, a valóság ellentmondásmentes megismerésének igénye. Nagyon zavar a tudományos gondolkodás röghöz kötöttsége. De itt már azonnal önellentmondásba jutottam. Hiszen ami nem logikus, és nem felel meg a tapasztalatoknak, az nem lehet valóságos(?) Vagy mégis? A valóság végtelenûl bonyolult? Ezek szerint eljutunk a valóság mágikus szemléletéhez? A tudományos gondolkodás vezetett el a megismerés mostani szintjéhez. Meggyõzõdésem, hogy csak ez az út mutat elõre. De ez az út röghöz kötött. Lépésrõl lépésre haladhat elõre, az ismeretek logikus elrendezése, éz az ebbõl fakadó extrapolációk által. Ebben csapda van. A tizenkilencedik században azzal tanácsoltak el diákokat a fizikai fakultásokról, mert a fizikát befejezettnek tekintették. Einstein azért vezette be a kozmológiai állandót, hogy kizárja az ellentmondást az elméletébõl. A részecskefizika felépít egy tökéletzes matamatemtikai modellt, amely az új felfedezések miatt négy-öt év alatt összeomlik, azután vagy kozmetikázzák, vagy kidolgoznak egy újabb elegáns rendszert.
A technológia lehetõségei fizikailag meghatározottak. A kísérleteknek energetikai korlátai vannak. Pld a Holzmann határ még nagyságrendileg sem közelíthetõ meg. Akkor hogyan tovább? Gondolati struktúrákkal lehet e minõségi ugrást elérni, vagy a gyorsítók energiaszintjét kell tíz a harmincadikon Gigaelektronvolt fölé tornászni? Ha elfogadjuk, hogy az anyag információ által szervezett energia, eljutunk oda hogy "Mondá legyen!" Nos van bajom rendesen!