Nagyon sok elõítélettel fogtam neki a játéknak a régebbi Doom 3 motoron futó produkciók szerintem gyatrasága miatt.Itt van például a sötét Doom 3, monoton, nem kötött le, mintha sztoryja se lenne, nekem szinte semmi nem maradt meg ebbõl a játékból, csak az innen-onnan elõszökõ démonok képe és az hogy a Marson voltunk.Ennyi!A Quake 4 is hasonló kategória, itt mintha idegen lények raboltak volna el embereket, végülis ha tényleg ez volt akkor hasonlít a Preyhez, de ez még mindig nagyon kevés a boldogsághoz (amit a Q4 nyújt).
A Preybe annyi pluszt sikerült beletömöríteni, hogy igazi élvezet volt a játék a másik kettõhöz képest.Érdekelt a történet, tudtam és éreztem is hogy van célom, rendesen lekötött.A néha monoton és undormánnyal teli folyósok sokaságát elfeledtette és háttérbe szorította ez a dolog.
Ez a 2 játékélmény (D3, Q4) szó szerint megutáltatta velem a D3 enginet is, pedig nem lett volna amiért, igazán szép dolgokra képes.De most már másképp látom.
A történet fõszereplõi egy indián, Domasi, aki nem hisz az õsei hagyományaiban, nem érdekli õt; Jen a barátnõje aki miatt folyik végig a harc; Domasi nagyapja, a mesterünk, aki megtanít pár dolgot nekünk.
Egy bárban kezdõdik minden, elõször egy kisebb bunyó résztvevõi lehetünk, majd jönnek az idegenek és egy portálon keresztül az egész bárt beszippantják.És innen kezdõdik a kaland, Jen kijuttatása a cél, és végül a Föld és más civilizációk megmentése.Akit érdekel tovább az játszodjon...
Negatívumok:
-túl sok volt a szörnyekbõl
-a monotonság itt is megjelent néha, szerintem sok volt a töltelékpálya (helyszín)
-lehetett volna rövidebb is, egy idõ tán fárasztó már ez a fajta játékmenet (ebben még mindig hasonlít a D3, Q4-re)
-szavatosság hiánya, ugyan nem vagyok egy játék-újrajátszó tipus, de ha arra kerülne sor szerintem a Prey elég hátul lenne a várakozó játékok sorában (egyszer viszont jó és megéri végigvinni)
Pozitívumok:
-story, ugyan kiszámítható, de izgalmas
-portálok
-gyönyörû grafika
-a gravitációval való "játszadozás"
-néha akadt egy kis gondolkodnivaló is egyik helyrõl a másikra jutáskor
-horrorisztikus részek (kislányok szellemei - 2x)
-tök hangulatos rádióadások a földrõl, nagy felüdölést jelentett egy-egy ilyen rész, szívesen hallgattam
-érzéseket is képes kiváltani a játék, rossz volt nézni az éppen feldolgozásban lévõ embereket, és Jent is sajnáltam mikor kellett vele végezzek
-szellem formába is bújhattunk (óriási szerepe van a játékban)
-halhatatlanság
-1.5 GB, nagyon kevés helyet foglal a winyon, nagyon jól tömörítették, az biztos
-régebbi gépen is képes jól és szépen futni egy pár effekt megszabadulásával
Értékelés:[COLOR=red]85%[/COLOR]
Még bõven a jó játékok kategóriájában van.Ajánlom azoknak is akik csakugyan nem bírták a D3-at, Q4-et, ez a játék mérföldkövekkel jobb, élvezhetõbb. ;) :cool: