A Béke: a háború folytatása sunyibb eszközökkel (a lábjegyzetedre válasz)
Hermész Trisztmegisztosz mondta: "amint fennt, úgy lent" (állitólag).
Ez jelentheti azt, hogy:
- amilyen okos egy atom, olyan okos egy molekula.
- amilyen okos egy molekula, olyan okos egy sejt
- amilyen okos egy sejt, olyan okos egy szervezet
- amilyen okos egy szervezet, olyan okos egy élõlény
- amelyen okos egy élõlény, olyan okos egy ember
- amilyen okos egy ember, olyan okos az emberközösség.
Eltekintek arról, hogy mindent definiáljak, fõképpen az okosságot, hogy mit értek alatta?
Mindenesetre egy emberhez sorolnám annak eszközeit is, mint annak "kiterjesztését", perifériáit. Hiszen a köröm, és a haj is az enyém, mégse fáj, ha levágom õket.
Ugyanigy az Emberközösség, mint magasabb szintû tudati egység: mint "egyed" részének tekintek mindent, amivel, mint tulajdonával rendelkezik. Az eszkavátort, a bányarémet, és magát a földet is.
Valahol a "tulajdon" definiciója is itt kezdõdik. Mert ha elveszik a tulajdon, maga az egyed sérül, lesz kisebb.
Így minden problémánk a "Tudatos Létezés" fogalomkörében vizsgálható.
De ha igaz a gondolatsor, amit levezettem, mi a különbség mégis az atom, és az emberközösségi tudat között?
Úgy látszik, a tudat is összetett, van mennyisége, és minõsége, amelyek egymással összhangban változnak.
Beszélhetünk egyszerû, és összetett tudatról.
Mert a hierarchia legalján sem az atom áll! Vannak nukleonok, kvarkok, ki tudja még mi minden, amibõl a tudatos világ megismerhetõ és megismerhetetlen részei építkeznek. Óriási fontosságúnak tekinthetõ az a folyamat is, amig a tudati töltések cserélõdése során azok a részecskék legalább az atomi állapotig eljutottak. Amire mi már fennsõbbségesen, lenézõen tekintünk. Nem is tekintjük tudatnak, pedig lehet, hogy abban, hogy inkább a lekváros kenyér, és nem a rántott marhaszelet után nyúlunk, pusztán egyetlen atomunk felelõs?
Ugyanígy az Emberközösség is- egy vagy egy csoport fejezi ki az egész akaratát (itt következhetne a definició: politika).
De akkor mi a tudat?
Létezik olyan megfogalmazás: "észlelés, cselekvés, döntés".
Lehet, hogy ezek a kritériumok valóban elegendõk a tudat kifejezésére, a feltételekkel kiegészítve (pld. egyediség, kompatibilitás...)? Hiszen észlelés nélkül nincsen döntés, anélkül meg cselekvés. Észlelni pedig vagy olyant tudunk, aminek vannak egyedi vonásai (megismerhetõ), vagy nincsenek (megismerhetetlen), és kompatibilis a mi tudatunkkal.
Ez pedig az az "egyszerû tudat", ami mindennek: a fénynek is van. És ami idõtlen, mert nincs emlékezete. (valamennyi pici persze szinte mindennek van...)
Igen ám, de már az észlelést, a döntést, és a cselekvést is egy összetettebb tudat is befolyásolhatja, amelynek van emlékezete, értékelni, tervezni és ezáltal tudatosan teremteni, illetve alkotni tud. Vagyis modulálni az észlelés, döntés, cselekvés egyszerû folyamatát. Egy ilyen tudat kell, hogy rendelkezzen a negyedik dimenzióval (=idõ) is!
Olyasmi ez egyébként, mint a szabályozásban a vezérlés (idõprogram,. ami csak az idõt figyeli), és a szabályozás (ami a folyamatot) és annak megfelelõen dönt.
A tudatos létezés egyedeiben ez a tulajdonság különféle mértékben van meg.
Én mint egyed, rendelkezem egy elég korlátolt memóriával, amelyet a világháló iszonyú mértékben kibõvít! Enyém az egész Internet- világ, minden tudásával együtt!
Ám azt, hogy abból én mit fogadok el jónak, vagy rossznak, az egyedül tõlem függ csak! És így alakulnak ki itt is viták, aminek a végén nem biztos, hogy az én kialakuló véleményem fogadják el.
Ahogyan a Biblia is mondja: "...hiszen hogyha jól tselekszel, emelt fõvel járhatsz!..."
Legvégül pedig, talán az agyamban, vagy máshol, egyetlen szervben, azon belül egy sejtben, azon belül egy molekulában, egy atomban, egy hadronban, egy...mondódik ki végül az igen, vagy a nem?" Ami különösen a házasságkötõ terem elõtt sokszor idõt igényel...
"Amint fennt-úgy lent" mondta állitólag Hermesz Triszmegisztosz, talán 11500 éve, (amikor a kanadai jéglakó indíánok rádióteleszkópon megüzenték neki, hogy rian a jég, és sajnos, 2 km vastagon), majd gyorsan elásta a "Smaragd" címû bestsellert, amit csak nemrég ásott ki egy kalandregény író. (Nem én).